Vajon milyen zenékre szeretnek futni leginkább az emberek?

2014.08.29. 22:42 angelday

Bitliszbá is hamarosan kitárulkozik a fenti kérdésben, de addig is nézzük meg a világátlag zenei ízlését.

Szerintem az Eye of the Tigert mindenki tudja (nagy meglepetésre benne lesz), de talán a többi sem okoz majd nagy meglepetést. A Runners World tette fel a kérdést a különféle social fórumain és ebből készítettek egy listát. Az első 8 szám az 1200 szavazóból:

Finals Voting Results

• Lose Yourself, by Eminem (27.73%)
• Thunderstruck, by AC/DC (15.98%)
• Eye of the Tiger, by Survivor (15.06%)
• Dog Days Are Over, by Florence and the Machine (10.33%)
• Beautiful Day, by U2 (9.29%)
• Til I Collapse, by Eminem (8.76%)
• Born to Run, by Bruce Springsteen (7.99%)
• Runnin' Down a Dream, by Tom Petty (4.86%)

Számomra a négyes volt az igazi meglepetés (itt meg tudjátok hallgatni), a többi tényleg ilyen "átlag átlaga" dolog. (Az eredeti posztot a cink.hu-n olvastuk.)

13 komment

Címkék: zenék top10 zenehallgatás Runners World

Szálka triatlon 2014 beszámoló

2014.08.28. 06:48 Szuflavéder

20 év kihagyás után, a múlt hétvégén újra indultam egy triatlonversenyen. Úgy gondoltam, most így alapozok az őszi versenyekre. Négy teljes évadot triatlonoztam a 90-es évek elején, főleg rövid (1,5-40-10) és mini (750-20-5) távokon. Nyertem is két versenyt, de a ranglistaversenyeken csak a 30. hely körül voltam. (Egy trabanttal jártam a versenyekre. A kocsi oldalán sportos villámmatrica volt, a hátsó szélvédőre meg kimatricáztam a triatlon feliratot. Nagyon vagány volt.)

Itt Szálkán egy rendhagyó távot választottam: 500 m úszás, 45 km kerékpározás és 10 km futás. A kiírás itt található. Sajnos sokat nem tudtam készülni rá, erős bringa- és úszóedzésem nem is volt. Az 500 méter úszás 10 perc alatt megvan edzés nélkül is, de azért hat úszóedzést csináltam.

A kerékpár volt a kritikus, mert a családi és baráti túrákon kívül nem sokat bringáztam idén (kb. 1000 km), csak az elmúlt két és fél hétben csináltam komolyabban, de csak erölködés nélkül és csak síkon pörgettem a pedálokat.

Béres Attila azt mondta három nappal a verseny előtt, hogy nem is vagyok igazi triatlonos, ha nem szőrtelenítem a testem. Micsoda?? Másnap már a kozmetikusnál voltam. Végigkente gyantával a lábamat és ahogy egy nyulat megnyúznak, egy jól irányzott mozdulattal letépte a lábamról az összes szőrt. A mellkasomat is leborotváltam, Kata lányom pedig majdnem kopaszra nyírta a fejem. 50 méteren a szőrtelen test akár 1 másodpercet is számíthat. Itt ez most annyira nyilván nem volt fontos, de én véresen komolyan vettem! Erre az egy alakalomra nem ruháztam be drága triatlonos ruhára, a régi, hagyományos fürdőgatya és trikó szerelést választottam.

A verseny előtti nap, péntek reggel még lementem úszni egy könnyűt, és csakúgy hasítottam a vizet szőrtelenül, igazi cápának éreztem magam. 1000 métert úsztam csak, benne csak egy db 200 métert mentem gyorsban, csak a stílusra figyelve, de lemértem, és 3:26 lett.

Nagy örömömre Kata lányom elkísért a versenyre és péntek délután négykor már Szálkán is voltunk, a szekszárdi dombok környékén. Sátrat vertünk a tóparti kempingben és indultam is nevezni a versenyközpontba. Az esti tésztapartit követően mentem még bringával egy könnyű 10 km-t a pályán, aztán hamar el is aludtam.

Reggel Kremmer Zoli (Kremi) - a mai napig aktív országos szenior bajnok triatlonos, akivel 20 éve "együtt" nyomtuk -odajött még a sátorhoz és közösen ellenőriztük a bringa guminyomását, végül ellátott néhány jótanáccsal, amit az agyam már régen learchivált. Utána elsietett, mert ő volt a szpíker a versenyen.

A fizikai állapotomon változtatni már nem tudtam, de a depóban az öltözési sorrendet még sokszor átismételtem. Gyakorolni ugyan nem gyakoroltam, de azt, hogy mit milyen sorrendben veszek fel az úszás után, memorizáltam. Izgis volt, de erről majd később.

Fél órával a rajt előtt futottam egy km-t, utána gimnasztikáztam. 10-12 perccel a rajt előtt a beugrottam a vízbe és  kb. 3-400 méterrel melegítettem.

A pálya és a depó területe:

A pálya belátható volt, 500 méter, rendkívül egyszerű. Sokan voltunk a vízben, Kremi visszaszámolt, aztán megszólalt a duda és indulás.

A mezőny túlsó szélére helyezkedtem, itt kisebb a tülekedés, összecsapás, rugdalózás. Kilőttem rendesen. A karom erejére csak 9-10 percig volt szükségem a következő kb. 2,5 órában, így azt most keményen lehetett hajtani. Kb. 300 méterre volt egy nagy sárga bólya, azt kellett belőni és balról kerülve a cél felé úszni. 10-15 karcsapásonként felnéztem mindig, hogy irányban vagyok-e. Képes vagyok más irányba úszni, ha nem figyelek. Nagyon mentem, legalábbis ezt éreztem, de 1:45-nél gyorsabb százakra nem számítottam.

Néha beleúsztam valakibe, összecsaptunk valakivel, aztán jött a bólya, és már fáradt a karom. Megkerülve a bólyát, már a kék színű úszócélkaput lőttem be a parton. Kb. 200 méter volt hátra. Hármas levegőről itt már kettesre váltottam. Fél szemmel láttam, hogy nagyon sokan tartanak még a bólya felé, de azt is láttam, hogy előttem is sokan vannak.

A depóban a következő tennivalók voltak sorrendben: törölközőre rálép (szárad a láb), gumis rajtszámba belelép, csípőre felhúz, aztán a feltekert, kikészített trikó jött, amit vizesen nem tudtam felvenni teljesen, de tudtam, hogy a bringán 3-4 km után megszárad és majd rámjön magától. Napszemüveg fel, sisak fel, pár korty víz, bringás cipő kézbe, bringával futás ki a depóból. Itt még nem vettem fel a bringás cipőt, mert depóból kifelé egy kb. 5 méter magas emelkedőn kellett felfutni és Kremi tanácsára csak fent, a bringáraülés előtt bújtam bele a cipőbe.

A 30. helyen jöttem ki a vízből. 50 mp telt el amíg felöltöztem és kb. egy percig toltam a bringát a depóban. Legalább öt hellyel kerültem előbbre. A depóban egyébként kb. 200 métert kellett megtennem, közben elfutottam a szpíkerkedő Kremi előtt is, aki nyomta nekem az adrenalint a mikrofonba. A poszt végén a videóban is hallható.

A bringa rajtjánál felvettem a bringáscipőt és indulás. Vártam, hogy nyomhassam végre a bringát. Az indulás után ránéztem az órámra: 11:30. Ebből arra következtettem, hogy 9 perc körül úsztam.

Nagyon jól esett már tekerni, élveztem. Két kör volt egy dimbes-dombos 22,5 km-es pályán. 34-35 km/h-val tekertem, aztán 3 km után jött egy nagy lejtő, alig mertem a km-órámra nézni. Ahol mások elengedett kézzel mentek lefelé, ott én két kézzel húztam a féket, így is 54 km/órával haladtam a lejtőn. Féltem a “nagy” sebességtől, de minden klasszul ment. Ezután is 35-36-tal mentem. "Úristen, ilyen gyors lennék?" – gondoltam magamban. Az első forduló után tudatosult, hogy nem vagyok ennyire jó, csak komoly hátszelem volt.

Az első körben visszafelé már nem voltam ilyen virgonc, néha 20 alá esett vissza a sebességem. Visszafelé a szembeszél mellett több volt az emelkedő. Be kellett osztani az erőmet, így az emelkedőkön nem erölködtem. Folyamatosan előztek, persze erre számítottam és egyáltalán nem is demoralizált. Azt játszottam, hogy folyamatosan számoltam, hányan előznek. Ezt másfél körig csináltam, a 41-edikre még emlékszem, utána már nem számoltam.

Az első körben nem éreztem jól magam a trikómbam, nem értettem miért. Lenéztem a mellkasomra és láttam, hogy fordítva vettem fel. A depóban fordítva hajtottam össze, ráadásult a varrás is kívül volt.

Két kulacsot vittem, az egyikben fél liter szigethalmi forrásvíz, a másikban fél liter izo volt. Ezeket folyamatosan, felváltva szopogattam, de a 40. km-re meghagytam két deci vizet. Életemben másodszor próbáltam ki az energiazselét. Két éve már csalódtam benne, mert nem éreztem tőle semmit. Nem szoktam semmiféle teljesítményfokozót használni, többek között ezért sem nagyon versenyzem félmaratonnál hosszabb távon. Szeretem maximálisan azt kiadni magamból, ami ott és akkor éppen bennem van. De térjünk vissza a versenyhez.

A második kör fordulójában (kb. 33 km) félreálltam, és a kétszeresen kifordított trikómat rendesen felvettem. Így már elől volt a Csepeli DAC felirat, és már attól sem kellett tartanom, hogy Kremi kinevet majd, amikor begurulok a depóba.

Pár km-re a bringabefutótól előhúztam a zselét, megettem, és a maradék két deci vízzel leöblítettem. A zselétől most sem éreztem semmit, így ezt most végleg dobtam. Húsz évvel ezelőtt is csak vízzel frissítettem a triatlonon, mégis elértem a tervezett időket.

Elegem volt már a bringából, elfáradtak már az edzetlen bringásizmok, vártam nagyon a futást, 29,4-es átlagot mutatott a bringaóra. A depóhoz érve a pedálban akartam hagyni a cipőt, de ez nem sikerült, a pedál kioldott, a cipőt pedig kézben vittem a depóhelyemre. 

Egy percig futottam a depóhelyemig, aztán kb. fél percet öltöztem. A depóban újabb egy percet futottam a futópályáig. Már itt előztem valakit és ha baromi furcsa volt is kezdetben a futómozgás, úgy éreztem, hogy nagyon megyek. Valósággal duzzadt bennem az erő, akárcsak a verseny elején. Kremi persze továbbra is nyomta nekem a rendkívül inspiráló szöveget. Kifelé futva a depóból meg is nevettetett (ez is hallható a videóban):

Úgy, mint a bringánál, itt is számoltam az előzéseket, de azúttal azt, hogy én hány embert előzök (30-ig számoltam). Remek érzés volt, csak mentem előre, mint a szemellenzős ló, újabb és újabb sporik tűntek fel előttem, akiket játszi könnyedséggel hagytam állva. Valósággal lubickoltam. Az első kör végén jó erőben fordultam (két kör volt összesen):

A pozíciómról nem tudtam semmit, nem is ez érdekelt, az én sikerem az volt, hogy élveztem a versenyzést.

A pálya elég hullámos volt, féltem, hogy a második felére nem fogom bírni, de nem jött semmiféle holtpont és lassulás, csak az emelkedők viseltek meg. (Vajon a zselé miatt ment ilyen jól?) Nagy boldogságomra ezen a szintes pályán 4:30-as átlagiramot tudtam futni. Kremi pedig szenzációs szavakkal fogadott a befutásnál.

Az összevágott rövid videóanyag:

Isteni volt ez az egész nap, nehéz is szavakba önteni, de ennek ellenére nem tudom még, hogy lesz-e komolyabb folytatás. Még most is beleborzongok, ha visszanézem a lányaim felvételeit és felelevenítem a versenyt. A jó eredményhez nagyon sokat kéne edzeni, de tartok tőle, hogy nekem ez nem fog beleférni. A futás biztos marad, és szeretnék jövőre is legalább egy triatlonos kitérőt tenni. Egyszerűen kell ez az érzés, ezt a versenyt sem fogom soha elfelejteni.

Jó volt találkozni Kárász Zakariással is, aki szintén ezen a távon indult. Ő az idei szabadtéri 1500 méteres magyar senior bajnok (4,31) és a senior VB-n két percen belüli idővel lett 800 méteren a korosztályában nyolcadik. A korosztályomban 7. lettem végül, és csak 22-en előztek meg összesen. Az időm 2:23:31 lett. A hivatalos eredménylista itt látható.

9 komment

Címkék: beszámoló triatlon Szálka

Miért jó a lépcsőzés a futáshoz?

2014.08.25. 09:19 angelday

Ulrik Facebook feedjében láttam ezt a posztot Fejes Lászlótól a Runners World Amerikai kiadására, amiben azt boncolgatják, hogy a futásnak miért remek kiegészítő része a lépcsőzés.

Az egész alapja az ún. plyometrikus mozgás, ami az izmok gyors össze és széthúzását eredményezi. Ilyen mozgásforma még az ugrálás is. Dienes Viktória gyógytornász:

plyometrikus tréning az izmok természetes kontrakció-megnyúlás ciklusát használja ki (...) Tisztán plyometrikus tréningnek azon mozgások összességét nevezzük, amely a test tömegközéppontját függőleges vagy vízszintes irányban egyik ponttól a másikig változtatja. Ez a definíció különbözteti meg a plyometrikus tréninget a klasszikus robbanékonyság fejlesztő tréningtől. (...) A plyometrikus tréning céljai: Növeli a robbanékonyságot, segítségével a szervezet tolerálja, s jobban használja a magasabb szintű izom megnyúlási erőt, hogy aztán növelje az izom merevségét

Az izom merevsége itt a jó értelemben vett, rugalmas energia tárolást jelenti. Az említett fenti cikkben Anne Moore amerikai futóedző tesz még hozzá pár gondolatot. Először is a lépcsőzés arra ösztönöz, hogy legyőzzük a gravitációt. Ehhez pedig erőre és energiára van szükség.

E mellett arra is rákényszeríti a testet, hogy folyamatosan használja például azokat az izomcsoportokat, amikkel két lábon stabilizáljuk magunkat. Ennek a medencénken található izomcsoportnak a hivatalos latin neve "gluteus medius" (Wikipedia) és a futás során önmagában nem használjuk őket.

A lépcsőzéssel mindig egyik lábunkon egyensúlyozunk röviden, ahogy a másik lábbal fellépünk. Végeredményben ezt az izomcsoportot is erősítjük, ami természetesen tovább csökkenti a sérülésveszélyt.

Másrészt a lépcsőzés az egyik legmeredekebb szintes edzés. Általánosan 65 fokos emelkedő van bennük, míg valamilyen terep általában ennek kb. a tizede. Ennek a durva emelkedőnek pedig az lesz az eredménye, hogy emelkedik a pulzusunk, gyorsan kell oxigént a szervezetbe juttatni, ami végeredményben a test által maximálisan felvehető oxigén (VO2 max) kapacitását növeli.

Nagyobb VO2 max értékkel pedig még gyorsabban és hosszabban fogunk tudni futni. A cikk említ még egy angol tanulmányt is, ahol nőknél mérték meg, hogy csupán 8, egyenként 5 napos lépcsőzős hét alatt az oxigénfelvevő kapacitásuk átlagosan 17%-kal nőtt meg.

Ami pedig az edzés részét illeti: 10 perc bemelegítés után elég fél percig folyamatosan, kemény tempóban lépcsőzni, aztán szépen séta le. Ezt viszont fél órán át kell csinálni. Vagy másik variáció: futás végén folyamatos lépcsőzés, ami a testet eléggé kemény munkának teszi ki és megtanít a fáradtságon túllépni. (Ez utóbbiban én személy szerint nem vagyok annyira biztos.)

A lakóhelye/futóköre mellett gondolom mindenki tud valami lépcsős helyet, de azért ha valami jó tipp van, elférhet itt a hozzászólások között is. Szasza annak idején még videót is készített a fenti pályáról, aminek ő 44 másodperc alatt ér fel a tetejére.

11 komment

Címkék: lépcső lépcsőzés plyometrikus VO2 max

LA TRAVERSÉE előzetes

2014.08.22. 09:48 szasza75

Három héttel szerencsém volt közvetlen szereplője, segítője lenni annak a csapatnak, aki teljesítette a Chamonix- Briancon közötti 203 km-es 13000 m szintemelkedéssel és ugyanannyi eséssel tarkított távot. A táv teljesítéséhez 50 óra állt rendelkezésre, ezt a három tagú csapat majdnem simán hozta is. Hogy mi történt ez alatt a 49 óra alatt, ők mesélnek majd szeptember 5-én este a RUNtotta kávézóban (Budapest Frankel Leó u. 72.) Az eseményre itt jelentkezhettek. Készítettem néhány képet is, illetve pár mozgóképpel az eseményen is felelevenítjük majd a legizgalmasabb pillanatokat:

4 komment

Címkék: video beszámoló motiváció futás kihívás RUNtotta

Végre futottam!

2014.08.19. 19:14 bitliszbá

Mostanában kicsit kevés a motivációm. Nem mondom, hogy nincs, csak kevéske. Ez meglátszik a futásmennyiségemen is. Nem mondom azt se, hogy ez rossz, csak tényként jegyzem meg.

A motivációt hozzák többiek: a feleségem újra készül a félmaratonra, a dunakeszi futók lelkesen jönnek a szombati résztávokra és így tovább. De nekem személyesen kicsit alábbhagyott az elhatározottságom. A sub 90-es félmaratoni felkészülés tolódott kicsit, mert megint iramfutó leszek az őszi WizzAir fémaratonon, a Bécs-Budapestből csak Győr-Budapest lesz (ez milyen már?!). Ezek kicsit lohasztják a kedvemet. Elkezdem nézedlődni mit is csináljak, de egyelőre tipródom. A Dupla Élmény, P85 terepversenyek, a triatlon felkészülés jöttek eddig szóba, de leginkább csak alibizek olyan 60-70 kilis hetekkel.

Most hétvégén viszont meg voltam elégedve magammal. A félmaratoni felkészítés jegyében csináltunk egy közös futást a fótiakkal és a veresegyházi futócsapattal. Dunakeszi – Vác 16km. Gyönyörű bicikliúton, kellemesen hűvöskés futóidőnk volt. Aki csak odafelé akart futni, befért azoknak az autójába, akik gondoskodtak a visszaútról, így egy páran visszafelé is megcsináltuk. Ez szombat délelőttre kicsit több 33 kili lett. Délután még a feleségemmel is lefutottam az ő 10,5 kilométerét. Szombatra kényelmes 44 kilométer ment bele a lábamba, ezt csináld utánam, Józsi!

Vasárnap este, Évivel, aki a fóti futóéletet szervezi hozzám hasonlóan, pályabejárást tartottunk a jövő szombati eseményünkre. Én sajnos nem leszek itthon, ezért neki kell vezetni a csapatot. Úgyhogy futottunk egy kellemes 16 km-t. 4:48 lett az átlagunk, egy piros lámpával és sok gyalogossal, bringással a Római parton.

A 2 nap alatti 60 kilométer igen jól esett és kezdte visszahozni a motivációm egy részét is.

10 komment

Címkék: hétvége motiváció felkészülés

43 évvel később – a Nike pipa eredetéről

2014.08.16. 15:11 angelday

Amikor 1971-ben Carolyn Davidson bemutatta a mára már ikonikussá vált, de akkor még csak egy sima fekete pipa tervet, a három, vele szemben ülő férfi egyáltalán nem tűnt elégedettnek. "Mit hoztál még?" kérdezték tőle, aztán Carolyn megmutatta a többi tervét is. Végül úgy tűnt, mégis a pipa tetszik a legjobban nekik is.

A három férfi közül az egyik Phil Knight, a Nike alapítója volt. "Nos, nem vagyok túlságosan oda érte" – kommentálta még akkor – "de talán idővel hozzá fogok szokni."

A világ egyik legismertebb logója, a Nike pipa 2011-ben volt 40 éves.

Azon a meetingen még senki nem gondolta, hogy ez lesz belőle. Főleg Davidson nem, aki abban az időben a hatvanas évek végén egyszerű egyetemista volt. Knight ugyanott a Portland State University-n tanított számvitelt abban az időben és mellékállásként a "Blue Ribbon Sports" cégben tevékenykedett. Ez a cég a japán Onitsuka cipőgyár (ma: ASICS) nyugati-parti disztribútora volt Amerikában.

Knight néhány japán fejessel találkozott és szüksége volt valakire, aki néhány grafikont, meg értékesítési diagramot vizuálisan gatyába ráz egy picit. Az egyetem folyósóján csípett el egy beszélgetést Davidsonnel, aztán megszólította. Két dolláros óradíjat ajánlott neki (ez ma kb. 8-10 ezer forintos óradíjnak felelne meg – Amerikában).

Elkezdtek együtt dolgozni és sok sikeres munkájuk volt. Davidson végig maszekolta az egyetemi éveit. Ekkor egyébként még nem a logótervezésről volt szó, szinte kizárólag csak sales grafikonokkal dolgozott. Knight üzlete közben felfelé ívelt és folyamatos feszültség jelentkezett közte és az Onitsuka közt. Erre a pontra már volt néhány saját termék és egy mexikói gyártósor is, termelésre készen. Viszont még nem volt meg, mi kerüljön a termékekre.

Valahogy 1971 körül (már senki sem emlékszik, pontosan mikor) Knight egy újabb feladattal bízta meg Davidsont. Egy logóra volt szüksége, de nem akármilyenre. Olyanra, ami kifejezi a mozgást, de nem nézhet úgy ki, mint az Adidas, a Puma, vagy az Onitsuka tigrise. Knight ebben az időben megszállottan figyelte az Adidast és imádta a hármas csíkokat.

Végül elkészültek a logótervek, olyan 5-6 összesen. Knight, Jeff Johnson (a Blue Ribbon első igazi alkalmazottja) és Bob Woodell (Nike ügyvezetője lett '83-84-ben) volt a három úriember, akik a döntést meghozták. Azt mindenesetre gyorsan el tudták dönteni, melyik nem tetszik egyáltalán. Knight végül eldöntötte, hogy a swoosh maradjon. Davidson kért még egy kis időt és finomított a terven.

Davidson ekkor még mindig 2 dolláros órabéren dolgozott nekik. Már nem emlékszik, hogy mennyi időt töltött a logókkal, de arra igen, hogy 17,5 órát számolt el végül 35 dollárért. Ezen a ponton a cégnek még nem volt neve. Jeff Johnson javasolta végül, hogy a névnek a görög győzelem istennő nevét válasszák. (Knight ellenjavaslata a "Dimension 6" volt.) Az ábrás védjegyet végül 1971. június 18-án jegyezték be.

Davidson 1971-ben végzett a PSU-n és 1975-ig dolgozott a Nike-nak, utána pedig freelancing munkákból tartotta el magát. 1976-ban a Nike szerződést kötött a John Brown & Partners reklámügynökséggel és 1980. december 2-án lépett a tőzsdére az NYSE-n. Az alapítók hirtelen nagyon gazdagok lettek. Igazából mindenki nagyon gazdag lett, a cég szárnyalt, a brand mindenütt ott volt. Davidson eddig a pontig csak 35 dollárt látott ebből az egészből.

1983-ban a Nike aztán szervezett egy meglepetéspartit neki. Ezen kapott egy hivatalos elismerést, hogy ő tervezte a logót, kis vicceskedés, és kapott egy apró gyűrűtartó dobozt is. Ebben volt egy gyűrű nagyságú arany swoosh logó pici gyémánttal a görbe részen. Davidson elsírta magát. Davidson kapott még egy borítékot is egy halom Nike részvénnyel. Az eseményről videófelvétel is készült, ennek az egyik kockáján Geoff Hollistert látjuk (csíkos felsőben), Bob Woodell (középen elöl), Phil Knight (bal hátul) és Joann Marx (hátul középen, Nike alkalmazott):

Egymásnak ellentmodó nyilatkozatok vannak azt illetően, hogy hány részvényt adtak neki, de elfogadhatjuk, hogy kb. 500 részvényt kapott, amit Davidson végül soha nem adott el. Ma már több, mint 1 millió dollárt ér a csomag.

(A poszthoz a háttérinfókat az oregonlive.com-ról gyűjtöttem.)

3 komment

Címkék: design folklór swoosh Nike

Tatai Minimaraton 2014

2014.08.12. 15:11 Szuflavéder

Szeretem ezt a versenyt, de már három éve nem voltam itt, így idén természetesen szerepelt a terveim között. A vár, a tó, az egész hangulata, egyszerűen mesés. A pályarajz is erről árulkodik:

Minden augusztus első szombatján 16 órakor indul a verseny, a táv kb. 13,6 km. Általában nagyon meleg van. Nem is emlékszem volt-e itt valaha rossz idő, talán egyszer.

A Senior OB-t követően, 10 nap pihenés/nyaralás után, már július végén elkezdtem az alapozást az őszi versenyekre. Ebben a hónapban triatlonozni fogok, de persze a futás marad a fő csapás továbbra is. Most hétvégén, ha edzetlenül is, de indulok egy rövidtávú triatlonversenyen, augusztus végén meg 8 órán belül szeretném körbetekerni a Balatont. A múlt héten 10 edzésem volt, így ki vagyok, mint egy kutya. De térjünk vissza a versenyre.

Nagyon fáradtan érkeztem Tatára. Egy erős edzésnek terveztem, semmi tét nem volt, teljesen nyugodt voltam. Gondoltam 4:30-as iramban végigmegy majd – gondoltam. Ahogy szoktam, bemelegítettem, kb. 3 km volt (ezt mindig komolyan veszem).

A rajt után szépen mentek a lábaim, de a meleg miatt a szokásosnál is könnyebben kezdtem. Légiós sapkát vettem fel, tűzött a nap rendesen. Két km-nél értünk vissza a rajthoz és ott már éreztem, hogy nincs bennem erő, így tovább lassítottam. Fontolgattam, hogy kiállok, de aztán eldöntöttem, hogy mégis végigmegyek, mert hiányzott már az ottani hangulat. Egyébként simán feladtam volna, mert ha szarul megy a futás, a puszta teljesítés nem érdekel.

Elhagytuk 3 km után a vár részt, majd jött a tómenti sétány sok árnyékkal. Talán sűrűbben is voltak a frissítőpontok, mint két km. Minden állomáson és megállóhelyen megálltam, félreálltam, és két pohár vizet nyomtam minden ponton szépen, nyugodtan. Szekeres Feri bácsi 5 km-nél ért utol, 23:45 körül lehettünk.

– "Mi van, Karesz, nem megy?"

– "Ez ma nem az én napom, Feri bácsi!”

Hamar látótávolságon kívül került.

A strandoló szakaszon átfutni mindig élmény. Így, hogy túlélő tempóra kapcsoltam, tudtam kukkerolni a strandolókat. Voltak elismerő és voltak persze "ezek nem normálisak" tekintetek. De mindenhol drukkoltak, tapsoltak, jó volt a hangulat és persze engem meg folyamatosan előztek.

A tavat elhagyva egy kis emelkedő vitt fel a tizedik kilihez (ez idén kicsit hátrébb került). Nekem ez a pici emelkedő most a János-hegyet jelentette. Itt már előztek a 75 év felettiek is és egy 5 év alatti kissrác is az apukájával. Megdícsértem a fiúcskát, hogy mennyire ügyes, aki büszkén futott tovább.

Innentől az 5:30-as tempó sem ment már. Ezen az utolsó szakaszon kint voltak az utcán a helyi lakók. Szurkoltak, vízzel kínáltak. Egy 60 körüli úr a saját háza előtt slaggal locsolta azt, akinek erre igénye volt. Nagyon vidám volt az egész.

13 km után már hallatszott a szpíker, jó hangulatban futottam a célegyenes felé és végre magasba emelhettem a kezem, ugyanis életem legrosszabb idejével teljesítettem ezt a versenyt. Sosem álltam itt még sorban pólóért, most 15 percig tartott. A névre szóló oklevélért már nem is álltam be.

Semmi rossz érzés nem maradt bennem, 1:12:54-et futottam, jól volt itt lenni, jövőre is jövök.

1 komment

Címkék: beszámoló 2014 Tatai Minimaraton

Futós-rajzolós

2014.08.11. 15:25 SeSam

A San Franciscoi Claire Wyckoff a Nike+ alkalmazás segítségével fut, és ha már fut, a térképre felvitt GPS útvonallal "rajzol" is. Hát, mindenkinek kell egy hobbi.

Amikor nem a következő futását tervezi új térképes ábrákat keresve, szövegíróként és szinkronszínészként dolgozik. Arról nincs információ, a férje mit szól a "kreatív" útvonalakhoz. Az összes rajzot meg lehet találni a hölgy Tumblrén – ebből egyes ábrák, amiket itt nem szerepeltetünk, nem feltétlen alkalmasak a munkahelyi megtekintésre. Egyébként abból a szempontból nem hülyeség ez a rajzolósdi, hogy ilyen forróságban legalább ad valami motivációt az elindulásra.

A Corgi meg a Space Invader már egész érdekesek mondjuk:

Nekem eddig csak a szívek jutottak eszembe, amit a Valentin-napkor a Futóklubban is meg lehet futni általában. Meg az archívumban találtam egy 23 kilométeres feliratot DaMartiantól, az a nem semmi.

Ti rajzoltatok valaha futással? Kíváncsi vagyok.

3 komment

Címkék: rajz GPS Nike+

Túlsúllyal is lehet futni!

2014.08.10. 11:13 angelday

Remek cikk a Díványon a túlsúllyal futókról és a motivációról:

"A kövér, túlsúllyal küzdő emberek megszégyenítése óriási problémát jelent, főként a nők élik meg rosszul. Nekik különösen bántóak a külsejükre tett megjegyzések és a nyilvános megalázás, ezért inkább nem is járnak edzőterembe, fitneszórákra vagy futni” - nyilatkozta a 18-as (európai számozás szerint 46-os) méretű blogger, aki 2003-ban vett részt élete első futóversenyén. „Harminc másodpercig sem bírtam az iramot, ami lesújtó volt. Ekkor döntöttem el, hogy kezdek valamit a súlyommal és folytatni fogom a versenyzést.”

(...)

Rebecca Puhl, a Yale Egyeteme munkatársa is kiállt Creffield kezdeményezése mellett: „Julie sikeresen küzd a túlsúlyhoz kapcsolódó negatív sztereotípiák ellen, ami a mai társadalomban nagyon is elterjedt probléma. Üzenete azért fontos, mert az emberek többsége nincs tisztában azzal, hogy a sportban nyújtott teljesítményünket nem a fizikai megjelenésünk határozza meg.”

A végén említést kap természetesen a DK Team is. Szóval ne menjetek el a cikk mellett, olvassátok el. (A találatot köszönjük Sáfár Zsófinak!)

9 komment

Címkék: ajánló motiváció túlsúly Dívány

Flow

2014.08.09. 10:48 bitliszbá

Átöltözöm. Elindulok. Mérem. Nehéz!
Futok. Tovább. Mérem. Jobb!
Megyek. Előre. Könnyebb! Mérem. Jobb?
Nem mérem. Kell! Futom. Érzem. Jó!
Futom. Érzem. Repülöm!
Nem mérem. Semmi... Tovább!

Megállok. Még tart kicsit.

Csoda!

4 komment

Címkék: art mérés futás