Alázat és tisztelet

2014.11.22. 14:40 Szuflavéder

A futással kapcsolatban sokat hallom és olvasom ezeket a szavakat. Azt, hogy valakinek a teljesítményét, eredményeit, a futás iránti elhivatottságát (stb.) tiszteljük azt értem.

Egy blogbejegyzésben ezt olvastam:
“Nagyon örülök az eredményemnek, de úgy érzem még több alázat és tisztelet kell a futáshoz, hogy még jobb lehessek” - Mi van? Na ezt legyen kedves, és magyarázza már el nekem valaki. Én ilyenről ugyanis még nem hallottam.

Hogy kell a futást illetően alázatosnak lenni? Ettől tényleg javul a futóteljesítményünk? A javuló teljesítménynek, jobb eredménynek nem az edzésmunkához (stb.) van köze, hanem az alázathoz?

A másik kedvencem:
“Még jobban kell tisztelnem a hegyet!” Tényleg?! Tisztelni kell a hegyet, mert akkor majd gyorsabban futok fel rá? És ha én tisztelem a legjobban, akkor majd én futok fel rá a leggyorsabban? :)

Nem értem én ezt, de kiváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok erről.

23 komment

Címkék: tisztelet Alázat

Kütyük - Első rész: a kar és a kéz

2014.11.20. 16:05 bitliszbá

Valahol a legtöbb futó meg akar felelni a saját maga által A FUTÓról kialalkított képnek. És a legtöbbünkben van valami kép, hogy hogyan is kell kinézni egy futónak.  Mik azok, amik szükségesek, hogy úgy érezzem, tényleg úgy nézek ki, mint egy igazi, menő, nagybetűs FUTÓ.

Jó, jó értem én, hogy a Polar, Timex, Suunto, Garmin, a Nike, Adidas, Saucony, Brooks, a Hoka, Salomon, mind olyan varázsszavak, amelyek vonzását egy nemfutó nem is érti, de tegye fel a kezét az, akinek nincs legalább egy olyan kiegészítője, ami csak a szekrényben áll és legalább 1 éve nem is használta. Na, ezekről, meg a hasznosabbakról is szeretnék írogatni.

A karunkon és a kezünkön rengeteg izét, bigyót, szir-szart hordunk, vagy azért mert úgy érezzük szükséges, vagy csak divatból. Vegyük sorra őket.

Szilikon karpánt

Miért: szép színes, minél több van, annál jobb. Nekem volt olyan időszak, hogy hatot is hordtam. Akkoriban jött a munkahelyemre tárgyalni egy olasz csávó. Armani öltöny, Omega óra, csilivili BMW - és amikor levette a zakóját, neki is volt legalább annyi szilikonszalag a kezén, mint nekem. Tudtuk, hogy egy bandába tartozunk. Egyébként a karomon volt már “szponzori”, támogatotti, reklám és csak sima színes is, hogy több legyen.

Értelme: semmi

Telefontartó

Miért: sokan úgy érzik, hogy futás közben ha nem elérhetőek, akkor meghal a világ. Sokan telefonnal mérik az időt.  

Miért ne: én speciel utálom, ha futás közben felhívnak. Általában, még ha van is nálam telefon, nem is veszem fel. Sokan beszélnek futás közben, ezzel rontva a légzésmunkát, illetve a koncentrációt. Szóval általam nem javasolt.

Értelme: háát, régebben lehetett státusszimbólum a jó teló, de mára veszített ezen jelentőségéből. Ha valakinek a munkája, pénze, kapcsolata… stb múlik ezen, akkor legyen.

MP3, iPod vagyis zenelejátszó- tartó

Miért: mert mi, amatőr futók - illetve az amatőr futók egy része - szeretünk zenét hallgatni futás közben. Sőt a nagy sportszergyártók még ezt is kihasználva szórakoztatnak is bennünket ezekre épülő kütyükkel. Én pl imádom, hogy a Nike+ bemondja, hogy még 400m vagy 4 perc van hátra a kitűzött célból. De ugye van az Adidasnak is a MyCoach, hasonló tulajdonságokkal.

Értelme: aki szereti, annak nem kell magyarázni, aki meg nem, annak minek.

Villogó vagy nem villogó fényvisszaverő

Miért: mert hasznos. Pláne így téli estéken. Látható leszel. Bár a legtöbb ruha és cipő ma már rejt magában valamilyen fényvisszaverő részt, de fontos, hogy ne csak te láss, hanem téged is lássanak.

Értelme: a vaksi bringástól kezdve a nyugdíjas postásig mindenki észrevesz. (ja, a kutyák is)

Óra, aktivitásmérő stb.

Miért: mert imádjuk a kütyüket. Lehet GPS-es, footpod-os, szívritmusmérős, lábszagérzékelős, izzadságból hidratációtmérős, előre gyerekszületést megjósolós, csak tudjuk mihez mérni magunkat. Minél többet tud, annál menőbbnek tűnünk. (Mi a fenének kéne a szigetkörhöz egyébként százezres kütyü, mikor az 500 forintos  kínai stopperrel ugyanúgy megnézhetjük, hogy milyen gyorsan futunk).

Értelme: egyébként nagyon sok van, és ha valaki ért hozzá és ismeri a saját testét, nagyon sokat tud elemezni és tanulni az egyes edzésekből, illetve az edzők úgy is felügyelhetnek, hogy ott sincsenek az edzéseinken.

Palack

Miért: kettő (jó három) lehetőség van. A tervezett frissítés nagyon fontos. Első lehetőség: én 1,5 óránál rövidebb futásokra nem viszek frissítőt, de valakinek ez fontos. Második lehetőség: valóban hosszú futóedzése van az embernek, és ezért szükséges. A harmadik (tényleg hallottam már ilyenről), hogy plusz súlyként viszi "erősítésként" magával az ember. A szakemberek szerint egyik sem jó, mert megváltoztatja természetes futómozgásunkat. Talán az összes felsorolt közül ez leginkább, mert ugye egy folyadékkal teli palack, az minimum fél kiló!

Értelme: csak a frissítés.

És akkor nézzük egyben az egészet:
A jobb kezemen lévő Nike telefontartó, karmelegítőben mindig kicsit Luke Skywalker-es érzetem van :)

folyt. köv.

19 komment

Címkék: kütyük kéz kar kiegészítők a futáshoz

Varga Dániel: NYC 2014 Marathon magyar vonatkozása

2014.11.19. 11:01 angelday

Ha NYC maratoni, akkor Dönci. :) Aki követte a Futóblogot, tudja, hogy Dönci minden évben rendre kinn van és tudósít. Idén nem futott, viszont fotózott. Ráadásul nagyon jó pillanatokat kapott el, nézzétek meg a galériáját is! Jó szórakozást.

- - -

Ha november, akkor New York Marathon. Négyszer futottam zsinórban és négyszer csináltam palacsinta partit előtte. Mindig az volt a cél, hogy a versenyre ideutazó magyarokat összefogjam, mint a kint elő, futkározó édesszájú srác.

Idén más volt minden. Kezdve azzal, hogy én nem futottam. Nem sérülés, csak egy másik őszi maratonit választottam: a két héttel későbbi Las Vegas Marathont (erről majd később). Ennek ellenére amíg lesz rá pénzem, én november első hétvégéjén mindig New Yorkban leszek, bárhol is éljek. 

Errefelé a magyar futók nem szervezettek és pár embert leszámítva nem is nagyon járnak futóklubokba. Ez nem baj, ettől jó a futás, nem kell hozzá semmi csak két cipő meg egy kis szabadidő. Ha viszont az a feladat, hogy derítsük fel a magyar maratonistákat, akik jönnek idén New Yorkba futni, akkor elég kreatív módszereket kell bevetni. Három éve voltunk öten, tavaly tizenöten, idén pedig sikerült 23 magyar futót felkutatnom a verseny előtt. Kezd ismertté válni a buli.

Persze segített az ismertségben Kokó, a futkorászó ex-bunyós, és Erika, a gyönyörű operaénekesnőnk, amikor az első New York Marathonjuk után néhány interjúban megemlítették anyám palacsintareceptjét. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy egy héttel a tavalyi verseny után szüleim ülnek a budai konyhájukban, reggel 6 óra, készülnek munkába, szól a Kossuth rádió, amiben az egyik magyar futó mesél Dani palacsintájáról... Majdnem kiöntötték a kávét meglepetésükben, és persze engem is azonnal felhívtak Londonban (ahol még csak reggel 5 óra volt).

Idén a Facebook csoportunkban lázasan izguló kis kompániában mindenki tudta már előre a másik érkezését, rajtszámát, fura hobbijait (az egyik srác pl. negyed-dollárosokat gyűjt), és a tervezett idejét. Legelőszor a New York Marathon megnyitó ünnepségen találkoztunk, ahova idén is Kőrösi Csabától kértünk kölcsön zászlókat – laza ENSZ nagykövetünkre mindig lehet számítani.

Felvonulni a piros-fehér-zöld posztó alatt másik 120 ország futóival a Central Parkban semmihez sem hasonlítható, olimpikonnak érzi magát egy órára mindenki, más versenyen nincs ilyen a világon.

A japánok selyem kimonóban és fapapucsban, a németek bőrgatyában, a kanadai csajok hokimezben lengették zászlóikat. New York pedig tökéletes házigazdaként üdvözölte a világot, cheerleader táncoslányokkal és egy hatalmas tűzijátékkal, miközben Frank Sinatra énekelt. If you can make it there...

Kisérőkkel együtt 35 fős lett a csapatunk, úgyhogy megkerestem a konzulátust, nem tarthatnánk-e a palacsinta bulit náluk. Mint kiderült, új konzulunk van, aki maga is aktív futó és szeretettel vár minket! Én úgy láttam, hogy mindenkinek sikerült pár órára félretennie a politikai meggyőződését, és annak venni ezt a bulit aminek szántam: magyar futók a világ másik oldalán tapasztalatokat cserélnek és közben tömik a fejüket az otthoni házilekvárral töltött palacsintával. Csináltam 150 palit, Viktor meg rittyentett egy villám-spagettit, nem maradt éhes senki.

A buli sztárja nem a főkonzul és a sztárszakács voltak (aki a saját újságírójával jött), a buli valós sztárjai három fiatalember volt a Suhanj! alapítványtól: Zoli mozgássérült és kézi biciklivel tekeri le a 42 km-t, Robi és Hunor pedig látássérültek és kisérővel teszik meg ugyanezt. Kisérőjük, Gusztos Péter úgy futja le a teljes távot velük, hogy nincs is rajtszáma, neve nem kerül be az eredménylistába sem.

Ennél önfeláldozóbb dolog kéves van a sportban. Van egy bizarr szépsége annak, amikor a három fogyatékkal élő atléta egymás kezét fogva elindul az erkélyre a csoportfotó kedvéért, a tolószékes mondja az őt toló látássérült barátjának, hogy "Vigyázz, lépcső!" – a legvidámabb és legszerényebb futók, akikkel valaha találkoztam.

A verseny napján én is reggel ötkor keltem, Viktorral és Zsuzsival mentem a futókat a rajthoz vivő Staten Island Ferry-hez. Fotóztam, ahogy a felkelő nap rásüt Lady Liberty-re, szívtam a kámforos izomlazító krémek illatát és összeszorult a gyomrom, mint minden verseny előtt ilyenkor. Nem irigyeltem őket, +1 fokban jeges szél fújt, nem lesz könnyű nap, az már látszott.

A végső rajtzónába már nem mehettem be rajtszám nélkül, kéz és lábtörést kívántam Viktornak és visszakompoztam Downtown Manhattanbe. Míg én egy szalonnás rántottát toltam az arcomba, Viktor, Kokó, Edina, Péter, Kriszta, Zoli és a többiek elrajtoltak a viharos szélben. Utólag mesélték, hogy a nagy hídon Brooklyn felé össze-vissza egymáshoz lökdöste őket a szél, mint ha részegek lennének. New Yorkba nem azért jössz, hogy megjavítsd a rekordodat, de a jéghideg szembeszél fogcsikorgató és frusztráló volt.

Míg a mezőny eleje feltávnál járva kaptatott fel a Queensboro Bridge-re, én elfoglaltam fotós helyemet a befutó előtt párszáz méterrel, picivel 42 km előtt az 59. utcán. Percre pontosan tudtam melyik társunk mikor várható, de előbb jönnek az elit futók, először a nők, aztán a férfi mezőny. Érdekes, hogy a hivatalos eredmény szerint a győztes és a második között csak 2 mp különbség volt, az 59. utcán a szemem előtt kergették egymást egészen a célig. Mégis, ahogyan elsuhantak alig pár centire tőlem, teljesen nyilvánvaló volt, hogy csakis Kipsang nyerhet. A másik futó hősiesen üldözte, de alíg élt, míg a kenyai csak mosolygott, hogy "Na, mennyit gyorsítsak, kiskomám?" Közben egy olimpiai bajnok, egy világbajnok, a tavalyi NYC győztes és egy korábbi világrekorder mind mögöttük lemaradva.

A kerekesszékes és kézibringások mezőnye nem nagy, pár tucat embernek engedik csak a rajtot, a világ legjobbjainak, hogy beérjenek még mielőtt a 60 ezer fős mezőny utolérné őket. A New York-i közönség amúgy is őrülten szurkol táblákkal, kiabálva, tapsolva, de ezeknek a fogyatékkal élő atlétáknak külön taps jár egyenként. Még volt tíz perc az első futókig a főmezőnyből, teljesen üres a hosszú 59. utca, várunk, a Columbus Circle felől valami zenekart hallani kicsit. 

Ekkor a távolban megjelent egy kézibringás versenyző, de nagyon lassan jött, minden tekerés egy erőfeszítés, nem vidám ez a 42. kilométer. A tömeg tapsolva várta, amikor egy négyéves kislány rózsaszín kabátban a babáját a földre dobta, hogy áthajolhasson a kordonon. Egyik kezével kapaszkodott, a másikat nyújtotta a pacsiért. Még messze volt a tekerő srác, de ő már várta. Ahogy közeledett, a tömeg elcsöndesült, az emberek azt figyelték, hogy vajon meglátja-e a kislányt, és lesz-e ereje belecsapni. Nem hittem volna, nagyon elgyötörten és lassan jött, de azért arra céloztam a kamerámmal.

Nem csak belecsapott, de rá is mosolygott!

A tömeg óriási tapsviharban tört ki, remélem a célig repítette a srácot a hirtelen rajongás. Megcsináltam életem fotóját, de csak amikor elsuhant mellettem a kézibringás, akkor ébredt bennem a gyanú, te jó ég, ez nem Zoli volt? De már el is tűnt a cél felé. Jött a főmezőny, Péter óriási 3:14-el futott be, húsz centire a vállamtól, agyonfotózom, de nem vesz észre. Jött Viktor 3:33-al, első maratonija, még mosolygott és integetett is. Aztan Kokó 3:43-al, a többiek utánuk.

Idén dobtunk először verseny utáni partit is, Péter meghívta a csapatot harlemi apartmanjába és feleségével csináltak gulyást meg császármorzsát. Este nyolckor szép lassan szállingóznak be a magyar futóink, már zuhanyozva, éremmel a nyakban, fájdalmasan sántikálva, de hatalmas mosollyal. A konyhában állva lapátoltuk a gulyáslevest kenyérrel, mindenki felidézte a szelet, a két mocsok nagy hidat, a soha véget nem erő First Avenue-t és a Central Park dombjait. Nincs itt semmilyen arcoskodás, kivagyiság, a 42 km mindenkit lecsupaszított, fáradt és büszke futókat látok, akik hátba veregetik egymást.

Előveszem kamerámat és megmutatom Zolinak a pacsizós képet, "Te Zoli, ez nem te vagy?" De bizony, ő az, és majdnem kiesik a pohár a kezéből, amikor meglátja. Nagyon meghatotta, hogy a kislány már messze tőle kihajolt, csak neki, pont az ő magasságában. Csak azt nem érti, hogyan lehettem a 42 km hosszú pályán két és fél millió szurkoló mellett pontosan velük szemben a megfelelő pillanatban?

Hát ezt én sem. :)

4 komment

Címkék: dönci New York NYC New York Marathon

Makai Viktória: OptiVita Ultrafutó Kupa 6. állomás, Velence – 6 órás OB

2014.11.17. 11:13 angelday

Makai Viktória a közel 70 km-es, november 8-i velencei ultrafutó kupa győztesének beszámolóját olvashatjátok az alábbiakban. A beszámolót az eredeti Facebook poszt alapján kissé szerkesztett formában Viktória jóváhagyásával közöljük most. Az eredménylistát itt találjátok PDF-ben, erre pedig a fotógaléria. A Futóblog producere Szuflavéder volt. :)

- - -

Ez is benne volt a pakliban… azaz 6 órás OB győzelem

Nyakig az anyaság fodrozódó tajtékjában a laptopon hangos (mese)könyvet keresgéltem. Rápillantok a leveleimre, ahol egy új üzenet fogad: megköszönik nevezésem a 6 órás OB-ra. Hívom a Kedvest, érdeklődöm a hogyléte és a sportolásunkkal kapcsolatos jövőképe felől:

"Gondoltam szívesen futnál még idén egyet. Én is, ráadásul a mai nevezők nyereményjátékban vesznek részt!"

Megkezdtük a felkészülést: hívtuk a mamákat, keresztszülőket, ki ér rá, melyik gyereket szeretné és azt hol. A legoptimálisabb verzió szerint, ahol mindenki a lehető legjobban jár, kivéve a nagyikat, a péntek éjszakát Velencén töltjük, ahogy tavaly is. A szállásdíj gyerekek nélkül is nettó 40-től kezdődött, de bruttó 80 fenekére verni 6 órányi futásért, ez most nem volt realitás. Új terv: pulyák maradnak mamákkal, mi megyünk. Az így külön töltött idő viszont nem bruttó kb. 7 óra, hanem 12. Berinyáltam, Kinga rossz passzban van, Árcsi kicsi, maradok. Új terv: Kedves kivesz szabit csütörtök-péntekre, azalatt mindenki együtt itthon, szombaton lelépünk, vasárnap mindenki együtt itthon. OK!

Aznap Kedves a hűtő tetejéről besöpörte egy zacskóba a futós-speckó-izo-táplálékkiegészítő-vitamin-szarokat én pedig este 11-kor az éjszakai fénynél bedobáltam még pár cuccot. (Még mindig nem sikerült beismernem magamnak, hogy ez a kukába való versenyre készülés nem a családi állapotomból fakad, hanem a lényemből.) Reggel 6-ra beállítottuk Árcsit, fél 7-re Mikkát – ha az előbbi nem ébresztene. ;) Etetések, öltöztetések, összepuszilások, indulás.

Na, ITT érkezett el a ráhangolódás pillanata. "Apa kocsit hajt" Víz előre, futócucc ellenőrzés, kéne reggelizni is! Útba esik és viszonylag megfelelő táplálékot biztosít a pékség. Hajfonás – hopp, nincs hajgumi! (Találtunk végül azt is.)

Megérkezés, a sok ismeretlenes rajtlista után sok ismeretlenes mezőny. Nem tudni ki mit tud, ruházat, alkat és arckifejezés alapján kár is találgatni. Verára, Szilvire számítottam kicsit, de nem jöttek. Kedves pörög én saját ritmusban („lassan”) szemlélődöm, készülődök, Dórival öltözünk (köszönöm a hajfonást és a segítséget az új hajgumi kiválasztásában). Rajt felé haladunk, Kedves már siet elém: "Hol voltál?" (Amíg átöltöztem, ő átöltözött, innivalókat kevert be, kajákat készített ki, rajtszámainkat feleszkábálta a rajtszámtartóra, és még ki tudja mennyi, milyen koncentrációjú életet zsúfolt bele ebbe félórácskába.)

RAJT. Dórival indultunk, ahogy megbeszéltük. Könnyen esett, a pálya iránti szeretetem viszont nem alakult ki az elmúlt évben. Az idő szuper volt, a levegő oxigéndús. A csapatból mindenki ellépett, pedig nem rossz irammal kezdtünk, kb. 5:15 körül – persze célja válogatja. Edit, Zoli és Máró Csabi nem versenyzett, Attila "edző bá'" viszont igen, és én imádtam, hogy kicsit lekerült rólam a figyelme! Bálint az élre állt, az első órában 3 kört kaptunk a pillanatnyi „férfi dobogósoktól”, Zsolti a saját tempójában kezdett, erejéhez mérten jól, talán egy kicsit gyorsabban, Joci is stabilan előttünk ment, nem tűnt úgy, hogy erőlködik. Tét nélküli első óra volt, Edina, Doki bácsi és a 4 órások közül Beáékkal kerülgettük egymást, ill. voltunk egy blokkban.

Dórival előirányoztunk egy esetleges 2. közös órát, de az épp zajló betegsége miatt Zsoltival mentem tovább az első óra után. Erősnek tűnt az iramváltás, de nagyon jól esett. Attiláékig „utaztam” vele, ott „lekapcsolódtam” a Kedveshez és elléptünk. A második órát együtt fejeztük be 5-ös átlaggal. Vagány volt, hogy bizonyítottan többek vagyunk, mint az, amit otthon látunk egymásból/magunkból.

Elkezdtem frissítést, 2 óránként só, óránként lúgosító, végül Cipő tanácsát követve alakult a tuti frissítés: kóla és ropi formájában vettem magamhoz, sokszor emlékezve. Mivel nem volt tervezett frissítésem, ezért nagyon sok idő ment el depózásra. Turkálás, visszaszaladás, leesett-felveszem, keresem stb.

A harmadik órában jókedvvel, jó iramban lézengtem, s már rá-ránéztem a kivetítőre: 3. helyen álltam, néha 2. Dóri Bálint Évire hívta fel a figyelmem, őt sikerült beazonosítanom, de hogy a másik „csaj” ki és hol van, fogalmam sem volt. (Jószerivel végig egy körben voltunk.) A 3. órától nem is számítottak az esetleges kétségeim, éreztem, hogy nyert ügyem van. Egyensúly, harmónia, stabilitás, jó a gyomrom, semmi nem zavart.

Jó lendületben voltam, és éreztem, ha menni kell, akkor tudok és még kedvem is van. Feltettem a zenét és élveztem az állapotot, amiben vagyok, „flow” volt. Bálint közben kiszállt, Zsolti minduntalan elengedett, Joci beállt Attila mellé segítségül, Dóri vívta a maga harcát, Kedves pedig a 3. óra után visszább vett. Hozzánktartozóként volt még jelen a pályán Sípos Csaba és Sass Zsolti is, akik a keddi résztáv edzéseinken szegődtek hozzánk önkéntes sorstársakká. ;)

Az 5. órára nem is emlékszem, a 6. órában viszont már nem voltam olyan virgonc és annyi kraftom sem volt, mint ahogy általában szokott. Itt éreztem az edzésmunka hiányát. Heti 80 kilométerből gazdálkodom, amit esetenként sikerül 100 körülre feltornázni, de annak vagy a család, vagy leginkább a pihenés szempontjából van nagy ára. Nem panaszképpen, inkább anyáknak bátorításképpen mondom, hogy általában este 22-22:30 körül jutok ki futni, mikor a gyerekek elaludtak. :)

A 6. óra „levezető” szakaszában csapódott mellém Máró Csabi. A tempóját olyan volt „benyelnem”, mint a propolisztet: jó az neked, mér' kéne, hogy még finom is legyen. Próbálta finomítani, amennyire lehetett, sikerült. Volt zene, jóindulat, segítő készség, bajtársiasság, önzetlenség, mindez „újságpapírba csomagolva”. ;) Köszönöm!

A kürt után (69,39 km) hamar civilek lettünk. Átöltözés az autóban, aztán irány a vasútállomás melletti játszó felé, ahol mama és Kinga múlatták az időt. A kis daginak még kicsit várnia kellett, amíg hazaérünk… :-/ Jó érzés volt a csapattal körbe ülni az asztalt, bár a figyelmem már Kingáé és Mankáé volt. Nem a bajnok és a gyönyörű kislánya voltunk, hanem ő a kiskakas, én pedig a török császár a „gyémánt félkrajcárral”, ami az érem volt. Csapattársaknak ezúton is évadzáró ölelés, mindenkinek tisztelet és gratuláció, és bocs, a jelenlegi személytelenségért.

Köszönet a Jóistennek aki tükrében olykor megláthatom, hogy nem csak a lebüfögött pólós, kialvatlan kóchegy vagyok, akinek a trénig nadrágján már egy hónapja egy tipegni még nem tudó gyerek lóg, amelyik meg már nem lóg, gyakran emlékeztet rá: „rossz anya vagy!” Mindemellett az vagyok, akivel neki terve van, s akinek megadja szíve kívánságait. Köszönet Attilának, aki kikészít azzal, hogy képtelen elveszteni velem kapcsolatban a reményt, a Kedvesnek pedig a szeretete megnyilvánulásának az összes formájáért, és azért, hogy annyira könnyűvé és magától értetődővé teszi a maga szerethetőségét is. Családtagoknak a verseny alatti mellénk állásért – légyszi legközelebb másnap is gyertek segíteni, mert fáradtan és hulla magnéziumhiányosan kárpótolni a kölköket a tőlük elvett időért: brutális! IronTeam-nek pedig a sporttámogató hozzáállásért.

„De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot” (Róma 5:3)

1 komment

Címkék: beszámoló ultra Velence OptiVita Makai Viktória

Részegen neveztem be az OptiVita Ultrafutó Kupára – 25 év után újra maraton!

2014.11.14. 15:46 Szuflavéder

Utálom a kerek évfordulókat, a meglepetésbulikat, ezt a barátaim is tudják. A 44. szülinapomra elébe mentem a dolgoknak és én magam csináltattam egy pólót:

Két hete a szülinapi sörözgetés közben dobta ki a telefonom az OptiVita Ultrafutó Kupa múlt szombati eseményét, benne a 4 órás futást. Pár sörrel feltöltve (akik ismernek, tudják, mit jelentenek ezek a szavak!) fennhangon azonnal bejelöltem, hogy megyek. Persze a többiek azonnal tiltakoztak, hogy egy Facebook esemény bejelölése semmi és csak hangember (ún. volu-men) vagyok. Megittam még egy sört és azonnal kitöltöttem előttük a nevezési lapot, és még onnan át is utaltam a nevezési díjat. Innentől mindenki kussolt, én meg emberként néztem rájuk. ;-)

Így neveztem tehát be az OptiVita Ultrafutó Kupa idei 6. állomására, a 4 órás futásra, amit egy 1150 méteres körpályán, november 8-án Velencén rendeztek. A nevezésem másnapján tudatosult bennem, hogy mekkora egy barom vagyok, illetve milyen sokat számít a mások előtti megfelelési kényszer.

Rögtön írtam is a szervezőknek, hogy nem kérek vissza pénzt, de ha van rá lehetőség, tegyenek át a két órás futamra. Nem jött válasz. Gondoltam itt is a "fogott bábu lép" szabály érvényesül, tehát ennyi volt, nincs visszaút. Nagy szeretettel és mosolyogva várnak a szervezők a 4 órás versenyre. Klassz.

Eljött a verseny napja. Velencére menet azon gondolkoztam, hogy fogok majd futni. Szerettem volna 25-30 km-t menni, ez nekem egy jó kis alapozóedzés lett volna. Van 4 órám rá, közben meg tudok állni, nyújtok, frissítek, sok kiállással, pihenővel simán meg tudom csinálni. Otthon egyedül ez nem hiszem, hogy menne. De benne volt az is, hogy – ahogy mostanában lenni szokott – 15 km-től lassulok majd, beállnak megint a lábaim és akkor kiállok. Feleslegesen nem kínzom magam.

A harmadik verzió pedig az volt, hogy lefutom kényelmesen a maratont, és még pár száz métert, hogy 25 év után újra maratonfutónak, mi több, “ultrafutónak” is mondhassam magam. Nem látszott lehetetlennek az első két órában az 5 perces iram (24 km), majd a 3. órában 10, és a 4. órában 8 km lefutása, de azért ezen hangosan felnevettem a kocsiban.

9:15-re érkeztem Velencére. Nem találták a négy órások között az előnevezésemet. Levelem célba ért, áttettek a kétórásba, de erről értesítést nem kaptam. Itt viszont már eltántoríthatatlan voltam, szóltam, hogy négy órán szeretnék indulni, így kaptam is új rajtszámot, chipet.

Fél óra volt a rajtig. 13 fok volt, de azért kentem egy kis nicoflexet. Összeszedtem a kocsiból mindent, amire menet közben szükségem lehet (citrokalcium, magnézium citrát tabletta, vazelin, váltás póló, cipő, törölköző), és odamentem a rajthoz, ahol a versenyközpont is volt.

Kis gimnasztikával, nyújtásokkal terveztem a melegítést, futni most nem akartam, de ekkor eszembe jutott, hogy nincs energiazselém. A Nutrendnek volt egy külön sátra, ahol lehetett zseléket vásárolni. Vissza kellett futnom a kocsihoz pénzért, és vettem is hármat, de akkor már 10 perc sem volt a rajtig. Nem sikerült normálisan bemelegíteni. Elrajtoltunk. Együtt indult a 2-4 órás futam és a 6 órás OB mezőnye.

Zabari Jani tanácsára minden erőlködést mellőző, jóleső iramban kezdtem el a futást. Az 5 perc körüli iram volt az, amiben teljesen könnyednek éreztem magam. Ez a 1150 méteres körön kb. 5:45-ös köridő, de én jólesően végül 5:30-5:35-ös köröket mentem. Nagyon sokan elrohanták az elejét, én olyan 5-6 kör után, szép egyenletes tempóban, kezdtem előzgetni a futókat. Ellenére annak, hogy a rajt előtt már voltam, ezen a ponton éreztem, hogy pisilnem kell. Teljesen összekeveredett a mezőny, nem tudtam ki kicsoda és hol állok, de ez utóbbi nem is érdekelt.

A 7. körben kezdtem a frissítést egy pohár izóval, aztán ezt 2-3 körönként ismételtem. 9,5 km-nél megállt az órám, a km-ek nem mentek tovább, csak az idő. Egy-két kört szarakodtam vele, aztán nulláztam és újraindítottam. Kellett, hogy lássam az átlagsebességet. A 10. köröm (11,5 km, 56:40) után egy kör alatt elszopogattam egy tubusos zselét, majd a kör végén vízzel és izóval öblítettem. Nagyon jól vittek a lábaim, könnyen ment a futás.

15 körnél egy negyed paradicsomot mártottam sóba és azt ettem meg. A 20. kör (23 km, 1:52:50) után jött a 2. zselé. Az iram változatlan volt, de a második 10 körben több időt töltöttem a frissítőponton. Picit éreztem már a lábaimat, de nem lassultam. Letelt a két óra és belegondoltam, hogy még csak a felénél vagyok, de most ez nem lombozott le, sőt!

A 29. körben jött a a harmadik zselé. A 30. körhöz közeledve (34,5 km) már nem szerettem az első kanyar utáni kis emelkedőt. Már fáradtak a lábaim, de a 30. kör még 5:40-es volt és az átlagiram 4:55 körül járt. Az időm ezen a ponton 2:50:52 lett.

A 31. körben már 5 percen kívüli iramban futottam. Szóltam is a pálya szélén végig mosolyogva szurkoló Máténé Varjú Editnek, hogy ma “ultrafutó” leszek (nagyon nevetett, és szurkolt is). Biztos voltam benne, hogy ha kínkeservesen is, de lemegy még 7 km bő egy óra alatt. Ekkor haanchee mellett futottam el, aki azt mondta, hogy toljam, mert első vagyok. A versenyközpontban ugyanis volt egy monitor, ahol látni lehetett, hogy ki, hol áll. Én ezt nem figyeltem, sőt észre sem vettem. (Pedig látszik a fotón is, bal oldalt.)

Aztán megjelent Béres Attila családjával, szurkoltak és fotóztak. A célkapun lévő időmérőn nagyon lassan haladtak a percek. 3:30-nál már nem akartam még fél órát futni.

Folyamatosan lassultam, a lábaim nincsenek hozzászokva ekkora terheléshez. Minden körben megálltam a frissítő pultnál, ittam izót és vizet, ettem mazsolát, banánt, paradicsomot, mindent, amit csak értem. Jó bírta a gyomrom az össze-vissza zabálást, meg se nyikkant.

A 33. körben határoztam el, hogy megállok pisilni, gondoltam hátha a súlycsökkenés gazellává tesz, de sajnos nem így történt. A feszítő érzés azonban elmúlt. A 35. körtől már minden kört ajándéknak éreztem. A 37. körben értem el a maratoni távot, legszívesebben megálltam volna. Attila szólt, hogy a második egy hölgy, de nagyon le van maradva és hogy már négykézláb menve is megnyerem. A végén kiderült, hogy Attila nem volt elég alapos. Ennél a résznél viszont már csak engem előztek.

A 39. körben elfutott mellettem Lencsés Éva néni. Szurkoltam neki. Mondta is, hogy ő most befut és be is fejezte. Már 3 óra 56 percnél jártunk. Utólag kiderült, hogy elszámoltam a köröket, mert azt hittem 38 körnél vagyok. Még 300 métert kellett futnom, hogy a 44 km kereken meglegyen. Innetől kezdve ez volt a cél, a pólón szereplő évszám teljesítése. Életem leglassabb 300 métere következett. Vártuk a verseny végét lefújó dudaszót, Attila jött velem és végre lefújták a négyórások futamát.

Amíg vártunk a versenybírókra, hogy lemérjék mennyit futottunk a zárókörön, a 6 órások szinte kivétel nélkül gratulálva futottak el mellettünk. Jó érzés volt. Nehezemre esett visszasétálni a versenyközponthoz. A kinyomtatott eredménylistán a teljesített egész körök alapján a 39. kör végén az első helyen voltam. 1 perc 15 másodperc volt az előnyöm.

Mivel 7 perces iramon kívül ment az utolsó tört kör is, ezért nem tudtam, hogy sikerült-e megtartanom a vezető pozíciómat. 510 méter jött még hozzá a 39 körhöz, így lett a vége 45 km és 360 méter. Így nézett ki az utolsó 17 km (az első 28 km nincs rajta, részben az újraindított óra miatt, de az is látszik, hogy az első 12 km-t követő 17 km ideje 1:22:11):

Lezuhanyoztam és egy félreeső helyen pihenésképpen elkezdtem írni ezt a posztot. Fél órás írás után nem tudtam felállni. Párc perc kellett hozzá, mire el tudtam kezdeni újra sétálni. A bankettvacsora után végül az első helyre szólítottak. Ritkán örülök helyezésnek, de ennek most nagyon örültem. Kizökkentett kicsit a mélypontomról. Eredménylista itt.

És hogy lesz-e folytatás? Egyelőre nem tudom. Baromi jól éreztem magam ezen a versenyen. Most azért a cél továbbra is a tavaszi fedettpályás 1500 méteres és 3000 méteres OB lesz.

Ui: Simán kiröhögtem volna azt, aki nekem 3 héttel ezelőtt azt mondja, hogy idén még maratont fogok futni.

4 komment

Címkék: beszámoló maraton OptiVita Ultrafutó Kupa 4 órás verseny

Tóth István a héten elutazik az Antarktisztra, hogy maratont fusson – exkluzív interjúnk

2014.11.11. 12:47 angelday

Emlékeztek még Tóth Istvánra?

2011-ben részt vett, és meg is nyerte, az Északi-sarkon rendezett maratoni versenyt. Erről annak idején természetesen mi is írtunk a Futóblogon, illetve a versenyről is beszámoltunk.

István a héten szerdán elutazik a földgolyó déli csücskére, egészen az Antarktiszra, hogy részt vegyen az Ice Marathonon. Az utazás előtt erről a versenyről és az elmúlt három évről beszélgettünk vele Budapesten egy nagyon testhezálló helyszínen, a jéghideg Ice Barban.

Reméljük, hogy hozza majd a formáját az Antarktiszon is, illetve remek élményekkel tér majd haza, amiről szintén beszámolhatunk. ;) A jégtrónra már felkerült.

Szólj hozzá!

Címkék: video tóth istván Antarktisz Ice Marathon

21. Várpalota Félmaraton – Nem tudtam feladni!

2014.11.08. 07:39 Szuflavéder

Ahogy már írtam, az elmúlt három évben ezen a versenyen mindig sikerült az előző évhez képest egy picit jobb időt futnom. Tavaly 1:31:02-t mentem, és idén a rossz állapotom ellenére is simán benne volt, hogy megdöntöm a tavalyi időmet. (A pálya 5-600 méterrel rövidebb) Ez a verseny eddig mindig jól ment, és én hittem abban, hogy hiába is vagyok mélyponton, ez lesz majd az a megmérettetés, amely majd segít kikecmeregni a gödörből. A pálya:

Az előző években 10 fok volt a rajtnál és 13 fokban értünk célba. Rövidgatyás verseny, kis Nikoflexet mindig használtam, de idén sajnos csak 7 fokban volt a rajt és 10 fokban volt a célba érkezés.

Megkockáztattam azért most is a rövidgatyát, de a rajt előtt egy órával ezúttal vastagon ment fel Nicoflex. Ennek a segítő hatását a verseny közben egyáltalán nem éreztem. (Nemúgy az otthoni fürdésnél.) Sajnos nekem ez hideg volt kisgatyában.

A rajtot követően beálltam egy kb. 4:25-ös tempóra. A pálya oda-vissza megy, csak Ősit futjuk körbe, de aztán ugyanazon az úton is jövünk vissza. Ha menet közben szarul megy a futás, akkor egyszerűen nem lehet leállni. Kimelegedve 8-9 fokban, rövidujjúban?! Mese nincs, itt végig futni kell.

10 km-ig nem is volt semmi bajom, de utána szépen lemerevedett mindkét lábam. 11 km körül éppen egy 70 év körüli olasz sráccal meccseltem, aki később állva is hagyott:

12 km után már nem tudtam tartani a 4:30-as tempót sem. Folyamatosan lassultam. A 15 km még kerek 4:30-as átlaggal zárult, de innentől kezdve a lábaim már teljesen, oszlopszerűen lemerevedtek, és nem tudtam emelni őket. A végén 6 percen kívüli iramban futottam be a célba. Az átlagom így 4:50-re esett vissza, és éppen belül futottam 1:40-en.

12 km-nél ki kellett volna állnom, de ezt a luxust a fent leírtak miatt nem engedhettem meg magamnak. Olvastam SeSam posztját, hogy ő sosem ad fel versenyt, én viszont boldogan megtettem volna. Semmi értelme nem volt lemerevedett lábakkal végigmenni. Semmi élvezeti értéke nem volt a dolognak. A végére még a térdem is szúrkált, tiszta sérülésveszély!

A pályatérképet egyébként nem vettem rendesen szemügyre. A végén 17-nél levághattam volna valahol itt:

A szervezők egy rövid videót is készítettek a versenyről. Kedves gesztus volt tőlük, hogy én is szerepelhettem benne, a bónusz rovatban. :) (kb. 4:15-től)

A befutás végén átvettem az ajándékpólót és a bort, a kocsihoz mentem, száraz ruhát húztam és el is indultam haza.

Az eredményeket itt találjátok PDF-ben.

2 komment

Címkék: beszámoló 2014 félmaraton Várpalota

Zabari János: 50 km-es Világdöntő Doha Katar

2014.11.05. 10:35 angelday

Emlékeztek még az októberi Zabari posztunkra? Na, itt a folytatás. :)

- - -

Az idei év egyik legnagyobb kihívására, a dohai 50 km-es világdöntőre már a nyár közepétől elkezdtem a felkészülést. Rengeteg energiát fektettem bele a felkészülésbe. Nagyon jól alakultak a dolgok, ahogy közeledett a verseny napja, egyre jobb formába kerültem. Az edzésmunkával nem volt baj, de egy dolog aggasztott: egy héttel a verseny előtt beleestem egy kisebb meghűlésbe. Bíztam benne, hogy nem lesz döntő szerepe a verseny során, hiszen az edzéseimen nem látszott teljesítmény romlás.

A másik probléma, hogy az ottani klímára nem igazán tudtam felkészülni. Az itthoni 8-10 fokos ködös reggelek, nagyon messze vannak az ottani 33-34 fokos párás melegtől. Gondoltam, hogy nehéz lesz a verseny emiatt, de az időjárás mindenkinek ugyanaz lesz, akkor és ott, úgyhogy annyira nem stresszeltem el a dolgot. Majd csak lesz valahogy!

Két részletben összesen 6,5 órás repülőút, 2 óra időeltolódás, érkezés hajnali fél 4-kor. Két és fél nap a rajtig. Az első napot pihenéssel, nézelődéssel töltöttem. Másnap, a verseny előtti napon, csináltam egy könnyű átmozgató futóedzést. Délelőtt 11-kor, 34 fokban! Komolyan megdöbbentett, hogy 25 perces könnyű futás alatt 2 kilót veszítettem a súlyomból!! Igaz, hogy a verseny este 6 órakor kezdődik másnap, de akkor is komoly intő jel volt számomra. Meleg lesz!

A verseny napján a bemelegítéskor jól éreztem magam. Éreztem a párás 28 fokos meleget, a szokásos verseny előtti izgalom is megvolt. Jöhet a futás!

Tudtam, hogy óvatosan kell kezdenem, emiatt le leszek maradva a mezőny elejétől, de aztán majd tempót váltok, és amikor eljön az ideje, utolérem azokat, akiket csak lehet.

Az első 5 km-em lassabb lett, mint amire számítottam, de az élmezőny nem volt túl messze, úgyhogy nem ijedtem meg túlságosan. Gondot inkább az okozott, hogy nem úgy esett a futás, mint ahogy szerettem volna. Nehéznek éreztem magam és erőlködnöm kellett, pedig ennek az iramnak meg sem kellene kottyannia. Próbáltam egy picit lassítani, hogy jobb komfort zónában érezzem magam, de nem sikerült. Egyre jobban fáradtam.

Olyan érzésem volt, mintha rátettek volna a mellkasomra egy nagy súlyt és egyre kevésbé bírok levegőhöz jutni emiatt. Tovább lassultam és 10 kilométer után, már 4 percen kívüli km-eket kezdtem futni. Hihetetlennek tűnt számomra, hiszen máskor 50 kilométeren keresztül minden km-em 4 percen belüli! Nem akartam elhinni, hogy már most úgy érzem magam, mintha lefutottam volna az 50 kilométert. Valójában, még 40 km volt hátra van.

Komoly gondban voltam.

Egyszerűen nem találtam meg azt a komfort zónát, amiben végig, normális tempóban tudnám futni ezt a versenyt. Lassultam, lassultam, lassultam, de már nem tudatosan, hanem kénytelen voltam! Hirtelen nem számított milyen tempóban haladok, nem számított milyen időt futok, a végén hanyadik leszek. Csak azt akartam, hogy teljesítsem a távot: érjek célba.

Sokat dolgoztam azért, hogy itt lehessek. Sokan segítettek és sokat is tettek érte, hogy megmérethessem magam a világ legjobbjai között. Sokan szorítanak, drukkolnak nekem, nem adhatom fel. A helyszínen szurkolnak a támogatóim is. Nem szeretnék csalódást okozni, nekik és persze magamnak sem. Az a minimum, hogy végigcsinálom.

Valahogy eljutottam 25 km-ig. Teljesen kimerülten, zúgó füllel álltam a frissítő asztalnál.

Úgy éreztem, nem bírok tovább menni. Álltam, álltam. Szerencsére az asztalnál ott volt Tamás és azonnal adta az instrukciókat, hogy mit csináljak. Ekkorra megjelentek a jeges ládák is, amiből már hűtött innivalót tudtam inni. Öntöttem magamra a jeges vizet, jégkockával masszíroztam a tarkómat. Próbáltam megcsinálni amit Tamás mondott. Működött!

Körülbelül 3 perc múlva eljutottam odáig, hogy engedelmeskedni kezdtek a lábaim és kitisztultak a gondolataim is. Legyőztem önmagamat! Nem néztem ki túl jól, de újra nekiindultam. Óriási krízishelyzeten voltam túl. A hűtő hatás érvényesült, jobban lettem. Szépen lassan ráálltam egy lassabb utazó sebességre és haladtam. Újabb kör telt el és még 4 kört kellett teljesítenem.

Frissítéskor hideg innivaló, jegelés, futás. Erő az nem volt bennem, csak akaraterő! Néha-néha még meg kellett állnom, mert folyamatosan oxigénhiánnyal küszködtem, de már haladtam. A többieken is látható volt a párás meleg hatása, csak nem egyformán viselt meg mindenkit. Jól érzékelhető a helyzet, ha leírom, hogy a mögöttem érkező japán fiút, 48,5km-nél előztem meg és 7 (!) perccel később érkezett meg utánam. Igaz, hogy az utolsó 2 kört már gyorsuló tempóban tudtam megtenni, de ez még így is nagyon messze volt attól az időtől, amit eredetileg szerettem volna futni.

Nagyon sokára és nagyon nehezen, de mégiscsak elérkezett a befutás ideje. Célba értem! Végül ez lett a legfontosabb! A férfiak mezőnyében 16. helyet szereztem meg 4:05:13-as idővel.

Pályafutásom egyik legnehezebb versenye volt. Sajnos a meghűlésem is jelentős mértékben rontott a teljesítményemen. Előzetesen nem gondoltam, hogy ekkora problémákkal kell megküzdenem. Ez a mostani versenyem nem a kiemelkedően jó teljesítményemről, nem a sikerről szólt. Sokkal inkább az elszántság, az akaraterő, a küzdeni tudás kapott most szerepet.

Ezen tulajdonságaim segítettek eddigi pályafutásomon, és fognak ezután is. 3 hét múlva, ugyanezen a pályán 100 kilométeres világbajnokságon veszek részt. A most megszerzett tapasztalatok, sokat fognak érni. Bízom benne hogy, akkor tényleg komoly sikerről számolhatok majd be. Ez nem az a fajta siker, amikor másokat legyőzünk, sokkal inkább az, amikor önmagunkat győzzük le.

Óriási köszönettel tartozom mindazoknak akik segítettek, támogattak, aki hittek bennem. Egyik legfontosabb: régi futó barátom és felesége, akik önzetlen támogatásukkal lehetővé tették, hogy részt vehessek ezen a megmérettetésen. Tamás, aki az edzéseimet koordinálja, a feleségem, aki megteremti a hátteret, a különböző média képviselőinek, akik publikálják az eredményeimet, és mindazok akik szurkolnak és szorítanak nekem, ezáltal kitartásra ösztönöznek: nektek. KÖSZÖNÖM!

Zabari János

(az összefoglaló eredetileg János Facebook lapján jelent meg, kissé szerkesztett formában a szerző hozzájárulásával és beleegyezésével közöltük)

1 komment

Címkék: összefoglaló Doha Zabari János

Szabálysértés, zajrendelet pro és kontra

2014.11.02. 11:58 bitliszbá

Sokan futottatok már nálunk. Tudjátok, hogy alapvetően egy kicsi, csendes üdülőövezetből agglomerációvá avanzsált “kertvárosról” beszélek. Van egy közös levelezőlistánk, amire általában nem írok, bár élvezettel olvasom a különböző, falura kiköltözők városi bosszúságait, és az ehhez kapcsolódó véget nem érő vitákat.

Általában nem írok rá, de a múltkoriban egyik lakótársam, alapvetően jóindulatúan közösségi futásokat ajánlott Újpesten (Újpest a szomszéd falu.) :) Erre válaszoltam a teljes levelezőlistára, hogy nálunk, Dunakeszin is van erre lehetőség, mire a lakótárs, szintén a levelezőlistán megköszönte és örült a tájékoztatásnak. Ezzel egy teljesen érdektelen történetet írtam volna le, ha nem lenne folytatása. De volt.

A levelezésünkre, már csak nekem címezve, egy másik lakótárs a következőket írta:

"Csak az a kérés, hogy hétvégén reggel nyolc előtt itt Alsó utcáin ne! A kutyák ugyanis 'megvesznek' ettől, így a zajkeltés egyben szabálysértés is!" – így, megszólítás és aláírás nélkül (jó, a nevét kiírta a levelező, de nem ismerjük egymást, szerintem ez elvárható lett volna). Attól, hogy alapvetően primitív a felvetés, még válaszoltam rá, hogy nem mi keltjük a zajt, hanem a kutyák, így alapvetően rossz a megközelítés. A kutyák különböző dolgokra ugatnak, másik kutya, kisgyerek, robogó, a postásról és a vízóra leolvasóról ne is beszéljek, és akkor ezeket is be lehetne a zajrendelet szerint perelni. Emberünket ez nem hatotta meg, sőt, szabályszerűen arra utalt, hogy hétvégén se reggel, se este, sőt délben se fussunk, mert azzel megszegjük a zajrendeletet.

Ezt gondoltam most tovább pro illetve kontra. Miért sértjük mi a szabályokat és mivel sértenek minket mások:

PRO

• Szabálysértést követek el, ha 6 perc/km sebességnél gyorsabban futok a járdán, hiszen a kerékpárosokra is ez vonatkozik, tehát a futó sem lépheti túl. Javaslom, futó/kerékpáros traffipaxok kihelyezését!

• A közerkölcsbe ütköző cselkedetet követ el minden cicanadrágban futó férfiember.

• Futópályákon 100 méternél tovább, legfeljebb 5 méteres távolságban ellenkező nem futó után futókat zaklatás miatt kellene feljelenteni.

• Minden futó, aki 100 kilónál nehezebb ember mellett fut el, köteles lelassítani, nehogy megalázónak és egyben sértőnek érezze a futó gyorsaságát.

• Este futók futás közben kötelesek lennének elől fehér fényü hátul piros lámpát viselni, oldalt természetesen a narancssárga macskaszem elegendő.

• Minden futó aki városban, járdán fut köteles lenne csengőt vagy csengettyüt hordani magával hogy a gyalogosokat figyelmeztethesse.

KONTRA

• Életveszélyt okozó testi sértés kísérletéért jelentenék fel minden autóst, aki nem adja meg az útkereszteződésben, illetve a zebrán futónak az elsőbbséget.

• A járdán kerékpározónak futót megelőzni tilos, hiszen a Kresz szerint a futónak gyorsabbnak kell lennie!

• Futópályán andalgókat, kutyát (macskát, görényt, királytigrist) sétáltatókat 30 ezer forintos bírsággal büntetni, közterület jogosulatlan használata miatt. (Hasonlóan, mint a járdán parkolást.)

17 komment

Címkék: közérdekű közvélemény szabálysértés kertváros zajrendelet

Nike+ Running 4.6 frissítés

2014.10.30. 16:32 SeSam

29-én érkezett az App Storeba a Nike+ Running iOS alkalmazás 4.6-os verziója elég menő újításokkal.

Végre bekerült a szintkülönbség mérése! Tesztelési céllal a Gellért-hegy felé vettem az irányt, mint legkönnyebben leküzdhető domborzati elem. A Wikipedia szerint a hegy 235m magas, relatív magassága pedig 130 méter. Ehhez képest a legmagasabb ponton 215 métert mért a GPS, összesítve pedig 146 méter szintet, amiben viszont benne vannak például a hidak is (Erzsébet híd, Szabadság híd). A leírás szerint a funkció iPhone 6 és 6 Plus készülékekre lett optimalizálva, ezekbe ugyanis barométer is került. A pontosság a hivatalos leírás szerint "változó lehet" régebbi készülékeken. Nyilván ez az egy szem futás statisztikailag nem mérvadó, de abszolút elfogadhatónak értékelem az eredményét.

A másik fejlesztés az iOS 8 "Health" funkció támogatása. Egyrészt a Nike Fuel adatai kerülnek be az alkalmazásba, ha engedélyezzük, ennél viszont – szerintem – sokkal fontosabb dolog, hogy hozzáfér a szívritmus-információkhoz a Nike+ Running. Így elég, ha az iOS Health alkalmazással összeköthető pulzusmérője van az embernek, ami azért sokkal nagyobb választékot jelent. Nem feltétlen azt az egyet kell megvenni, amit a Nike is támogat.

Átrajzolták az indítóképernyőt és a futás közbeni kijelzőt is. Mindkettő egyszerűbb és szebb lett, viszont mivel az alkalmazás többi része maradt a régiben, fura hatású így az összkép. Remélem hamar befejezik a többi képernyőt is, illetve király lenne, ha az egymás közötti eredménytáblára nem kellene mindig akár perceket várni, mire betölti.

Új még, hogy ha nincs idő szüttyögni, akkor a kezdőképernyőn a "Begin Run" gombot lenyomva tartva azonnal elindítható a futás. Versenyre késve érkezőknek ideális funkció.

1 komment

Címkék: apple iOS GPS Nike+ Nike+ Running