A forró víz lazítja az izmokat

2010.10.07. 15:55 angelday

Szasza gyakran jár reggelente a Rudasba, engem már több hülyeségre rábeszélt korábban, erre is sikerült neki. Az ideológia az volt, hogy munka előtt 7 órakor beülünk a gőzbe, kellemes kikapcsolódás, izomlazítás és a nap is jól indul.

7 óra 40 perctől indul a videó:

A program tényleg nagyon kellemes, a víz forró, vagy hideg, csütörtökön fél áron lehet bemenni 1450-ért, viszonylag sokan is voltak. Én a Rudast nem ismertem, csak a Széchenyi fürdőbe jártam eddig, kis Lukács, kis Gellért, de ez a lepelben sasszézunk élmény nem volt meg. Egyébként egyáltalán nem olyan kellemetlen, mint az ember elsőre gondolná. Persze a nudista feeling egyeseknél itt is előjön, de addigra már annyi szőrös seggnek kellett átmennie a filteren, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy is.

29 komment

Címkék: videó reggel lazítás after rudas

A futás mindenkié

2010.10.06. 16:21 angelday

Egy apró szolgálati közlemény keretében szeretnénk bemutatni a "SUHANJ! Alapítványt" a futóközösségnek. A legegyszerűbb, ha az egyszerű önmeghatározással indítunk:

A SUHANJ! Alapítvány közhasznú szervezet, melynek célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel.

A hazai sportesemények szervezője a Budapesti Sportiroda is a támogatójuk mögött áll, így aki itthoni BSI szervezte eseményen vett részt már biztos találkozott a kerekesszékesekből és őket kísérő futókból álló csapattal.

Hogyan lehet őket támogatni?

annyit kell tenned, hogy nevezési adataid (név, születési idő, lakcím, pólóméret) elküldöd az info@suhanj.hu-ra, pontosan megjelölve, melyik versenyről van szó, milyen távon szeretnél indulni. Nevezésed teljes körűen intézzük, a rajtcsomagot is tőlünk kapod meg ilyen esetben. Adataid megadása után visszaigazoló mailt kapsz tőlünk a részletes tudnivalókkal. 

Legközelebbi versenyük a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála, ahol gyalogolni is lehet a SUHANJ! Alapítványért, viszont lehet menni segítőnek is. Bármi, BSI által szervezett sporteseménynél működik, ha a fent leírt módon neveztek, az alapítványt támogatjátok.

Aki ennél is szorosabban akarna kapcsolódni az alapítványhoz, és van Facebook azonosítója, itt csatlakozhat az oldalukhoz, illetve a lenti logóra kattintással a honlapjukra juthat el.

Végezetül egy általuk készített videó:

15 komment

Címkék: szolgálati közérdekű bsi suhanj alapítvány

Börzsöny Éjszakai

2010.10.04. 10:56 szasza75

A hétvégén a Börzsöny Éjszakai futóversenyen (47.15 km 2595 m szint) vettünk részt. Az egyik barátom, futótársam Yoyoka is ott volt. Beszámolóit mindig élvezettel olvasom, így megkérdeztem tőle betehetem-e ide? Olvassátok!

Láttátok ugye a BÉF logót, a két futósziluettet a gerincen? Ahogy futnak a csillagos éjszakában és valamelyik bércen kirajzolódnak a holdvilágos égbolton!

Valami ilyesmire neveztem én is, de a pénzemért ezt kaptam! 

Sőt jobbat mondok, úgy kezdődött, hogy beneveztem a T-100-ra, aztán lesérültem tavasszal, nem tudtam indulni, gondoltam majd felhasználom a nevezést a Börzsönyin, erre ezt sem tudtam megcsinálni, hihetetlen, hogy a nevezésemet még 2 versenyen sem tudom lefutni. 

Már ennek a buszos odaútnak is van valami varázsa. Tetszik annak ellenére, hogy hiába mondtam a sofőrnek, hogy a tengerpartig ne álljon meg, valami sötét falu, erdőszéli kocsmájába vitt. Itt aztán mindenki leszállt, igazított a toalettjén, aztán nemsokára felsorakoztunk. Lupus fényképezett, Csanya szónokolt és olyan poénokat eleresztett, hogy Spartacus háznál is fel lehet adni. *khm*

Ki jön úgy futni, hogy majd feladom? Ez nem ilyen egyszerű, én soha nem adtam még fel versenyt, egyszerűen nem kellett (bár igaz, a Kazinczyn rezgett a léc). Elindultunk az aszfalton, megnyúlt a mezőny. A velünk párhuzamosan haladó sínen egy kiskocsi siklott, amolyan mini vagon és onnan szurkoltak, vicces volt. Először azt hittem Csanyáék, de kiderült, hogy inkább fiatalok. :)

Az erdő előtt is kaptunk ebből a hangulatból, jó kis társaság gyűlt ott össze. Az erdőbe érve elkezdtünk kapaszkodni felfelé, hosszú ujjú le, elég a top. Az eső is elkezdett szitálni, kígyózó lámpasor, világító prizmák. Tetszett, ahogy hullámoztunk a szűk kis ösvényen, aztán kiszélesedett az út és még jobban megnyúlt a sor.

Eleinte Larzen, Judit, Ganki és néhány más volt körülöttünk. A lefelén kicsit meglazult a sor, ott maradtunk négyen: Larzen, Judit, Ganki meg én. A Nagy-Mánára mehettünk felfelé, aztán szintben hullámzás, felfelé aztán hullámzás. Így ment ez, mire felértünk végre és irány a jó kis hosszú lejtő. Mondtam is Juditnak, ennek a lejtőnek bizony ára lesz. Leértünk a Rakottyás-völgyi ponthoz.

Már minden a derekamra volt kötve: széldzseki, technikai felső. Csanya mondta is, hogy meleg van mi? Valóban nem fáztunk, ettem néhány sajtkockát, kolát és csokit. Mentem Judit után, nem akartam lemaradni, még akkor sem, ha tudtam, hogy jó a jelölés, de nem ismerem a Börzsönyt egyáltalán. A köves patakokon többször is átkeltünk, de ha itt komoly eső van, elképesztő erők uralkodhatnak.

A P3 aztán betette a kaput, minél feljebb mentünk, annál nagyobb lett a köd. Gankit nem láttuk mögöttünk. Judit baromira tépett a botokkal felfelé, én meg a térdemre görnyedve mentem utána. Oldalról fújta a hideg esőt, a távolban szarvasbőgés hallatszott. Azt gondoltuk, ha lentebb jövünk, nem lesz köd, de mindenhol az volt.

Együtt szaladgáltunk, míg megláttuk a prizmát a fán (a szervezők fényvisszaverővel jelezték az útvonalat — a szerk.), aztán mentünk tovább, a nagyon gyökeres meredeken. Ganki és Judit elől nagyon mentek a bottal. Lemaradtunk a sráccal, de legalább volt velem valaki. Már régóta kellett pisilnem, az eső is ingerelt, de nem mertem megállni. A karom is fázott már, a széldzsekit futás közben magamra tudtam húzni. Úgy 3 óra futás után már nem bírtam. Én itt most megállok, ha lemaradok, majd bevárok valakit. Ganki is épp erre várt, mert ő meg fázott és szintén nem akart egyedül lemaradni. Én pisiltem ő meg öltözött, Juciékat meg elnyelte a köd egy pillanat alatt.

Két fejlámpa is volt rajtam, de semmit nem ért gyerekek. Elhatároztam, hogy a ponton elemet cserélek. 

Az aszfalt út megváltás volt, taps fogadott a Spartacus háznál, legalább ennyi nekünk is jutott. Köszi Zsotyek és Kata. Majdnem héjastól ettem meg a banánt, annyira éhes voltam, leültem a betonra a lámpámmal babrálni, de Pigmea alám tolt egy széket, meg az eső sem esett a lámpa belsejébe. Sikerült úgy szétszedni, hogy darabokra esett és csodálkoztam, hogy az elem miért lötyög benne. Ekkor hallottam meg, hogy Juditnak elég volt. Hűha, ilyet is lehet? ;)

Beszélgettünk, ömlött belőlünk a szó, hogy ilyen meg olyan köd van. A banánt megettem, az ölembe vettem a sós-ropis tálat. Judit felajánlotta a botját, hogy menjek azzal. Életemben nem mentem még ilyesmivel, nem itt kéne kipróbálnom, meg egyébként is, mi van ha eltöröm?

Gankival tovább vergődtünk, a lámpát sem sikerül összerakni, nem látunk, pedig lent nem is volt nagy a köd. Annyira bizonytalanok voltunk, hogy egy srácot kérdeztem meg, hogy ő tovább megy-e? Ő nem megy tovább cillagom, mert pontőr. :)

A józan eszem azt mondta, hogy itt a vége cillagom, ennyi volt, reggel szépen lefutom a maratont (természetesen lefutotta a másnapi Budapest Maratont — a szerk.), amit Pigmea is megmondott. Mondtam Gankinak, csak akkor megyek tovább ha végig együtt maradunk. Nem volt egyszerű dönteni, még akkor sem tudtuk, hogy mi legyen, mikor visszamentünk az aszfalt útra. Mikor megláttuk, hogy Judit beül Szaszával a meleg kocsiba, tudatosult bennünk, hogy ketten maradtunk 4 db szar fejlámpával. Megint fel kell menni a Csóvira és tovább és tovább, még minimum 5 óra. Szaszáék agitáltak, hogy levisznek, de mi lefutottuk azt a közel 4 kilit. Hogy hány béka volt, szinte számolni sem lehetett, több száz. Ha lehetett volna tőlük kívánni, akkor azt kívántam volna, hogy olyan csillagos éccaka legyen, mint amire befizettem.

Talán egy puszit megért volna nem?

11 komment

Címkék: verseny éjszaka börzsöny kihívás terep

Pólóátvétel határideje: október 18!

2010.10.01. 12:11 angelday

Kedves emberek! A Futóblog pólók elkészültek, átvételi határidejük innentől számítva még bő két hét, október 18, hétfő. Kérünk mindenkit, hogy addig a pontig fáradjon el a plázába és vegye át a pólóit. Részletek és összefoglaló itt.

Nagyon fontos, hogy vegyétek át, ha már egyszer megrendeltétek. Szerencsére mindenki megadta a mobiltelefon számát, így végig fogjuk tudni csörgetni azokat, akik nem jelentkeztek még a pólóért.

Sorunk írásakor a 230 pólóból már csak 86 darab nem talált gazdára. Hajrá.

Ja, és jó futást, remek az idő! (Tegnap én is vállaltam, de erről majd máskor.)

Szolgálati közleményünket olvasták. Apropó, volna igény Futóblogos téli szerelésre egyébként? Megszervezzük?

124 komment

Címkék: szolgálati közlemény átvétel futóblog póló

Induló megfázást űzi-e a futás?

2010.09.30. 12:33 angelday

Nekem Winkler annak idején azt mondta, hogy el kell menni futni, aztán legalább előbb kiderül, mi van a borítékban.

Hozzáteszem, hogy meg is tettem és a néhány alkalomból egyik sem lett láz.

Nálatok mi a tapasztalat?

45 komment

Címkék: nátha futás láz boríték

Részt vettél a 25. Nike félmaratonon? Rajtszámmal 20% kedvezmény

2010.09.30. 11:27 angelday

Téli futócucc bevásárláshoz egy kis kedvezmény. (Elnézést, hogy direkt reklám-szagú a poszt, de úgy láttam, hogy ez érdekelhet titeket is.) Tehát, a rajtszám felhasználásával kijelölt Nike üzletekben most 20%-kal olcsóbban tudtok vásárolni. Érdemes rámenni, ha éppen tervezitek, vagy terveztétek Nike ruhadarab beszerzését. Fontos: az akció október 9-ig tart, elnézést, hogy csak későn szólok, de még mindig van egy bő hét. (Aki nem vette még át a Futóblog pólóját, összekötheti például a kettőt, hiszen az Allee üzlet is benne van a listában!)

7 komment

Címkék: kedvezmény határidő félmaraton

Együtt a természettel

2010.09.29. 15:12 szasza75

Azt gondolom hogy a hétköznapi futások különböző csoportokra oszthatóak:

1. vannak olyan futások, amik valamilyen célt szolgálnak (pl. valamilyen edzésterv, amikor annak végrehajtása a cél)

2. társas futások, ahol barátokkal, futótársakkal loholunk együtt és közben persze viccelődünk, hecceljük egymást

3. végül azok a futások, amik talán a legritkábbak, talán nem is fordul elő mindenkinél

Ha nem is kiváltság az egyfajta élmény átélése, de mindenképpen ezek az alkalmak a legemlékezetesebbek. Leggyakrabban ezeket egyedül élem meg, a hétvégi gerecsei futásnál nem egyedül voltam, Judittal, mégis előjöttek ezek az érzések.

Kora délután fele indultunk Tardosról. Nagyjából 1 km a település határáig vezető folyamatosan emelkedő aszfaltút. Pár perc alatt magunk mögött hagytuk a szegélyező házakat, talpunk alatt már a dózerút kavicsait éreztük. Felhős volt az ég, de az olykor előbukkanó nap éreztette hátunkon erejét. A kutyák ugatása lassan a távolban maradt, beléptünk az erdőbe, ahol a nedves talaj és a fák takarása fokokkal lehűtötte a környezetet. Igen, itt az ősz! Lassan vége a rövidnadrágos futásoknak, egyre korábban sötétedik, előkerülnek a fiók mélyéről a fejlámpák. A jól ismert útvonal egyre nagyobb magabiztossággal töltött el. Az erdőben otthon vagyok. Jobbra tőlem a jól ismert és kedvelt sziklamászó bánya, balra pár száz méterre a OKT jelzése. Mégis kihalt és most természetes minden. 

Az enyhe emelkedő egyre meredekebbé vált. Igyekeztem tartani a ritmust, kissé előrefutottam, légzésem gyorsabbá és hangosabbá vált. Jó érzéssel töltött el, hogy ezen a kis emelkedőn könnyedén szökelgetve jutok fel. Egy kis platón megálltam, megvártam a társam. Nem beszéltünk egymáshoz, csöndben folytattuk utunk. Jobbra feltűnt három őz, észrevettek, majd hirtelen elszaladtak. Kényelmesen joggolunk a következő emelkedőn, a távolból kecskemekegés-jellegű hang hallatszott. Furcsálltam magamban, a Gerecse erdejében kecske? Hamarosan észrevettem, hogy valójában nem kecske volt, hanem inkább kismuflonok, persze ők is tovaszaladtak.

Bő egy órája futottunk, amikor is a korgó gyomrunk éreztette, hogy még nem ebédeltünk. Forduljunk, vagy még élvezzük a békét? A távolban szarvasbőgést hallottunk. Azt gondoltuk, közel lehet, hátha látunk ilyet élőben. Az ebédet gyorsan el is felejtettük, elkezdtünk ereszkedni egy völgybe. Az ösvény mellett több négyzetméteren őzlábgomba terült el. Szerencséjük volt a mostani időjárással.

Egy-egy beláthatatlan kanyar előtt megálltunk. Nem beszéltünk, csöndben lélegeztünk, csak figyeltük környezetünk. Körbe csak a természet hangjai, itt egy reccsenés, szemben is mintha mozogna valami, most meg a hátunk mögött. Többször láttam itt 20-30 fős szarvascsordát. Korábban sikerült egészen közel rájuk futnom, szinte csak karnyújtásnyira voltak. Most mintha szétszóródtak volna — ott voltak mindenhol. Indulásunk óta több, mint 2 óra eltelt, szinte percek alatt. Egyáltalán nem elfáradva, tiszta fejjel hagytuk el az erdőt. Sok ilyet még.

Ha az úszásnak hódolnék, álmomban delfinekkel úsznék, de futó vagyok, így szarvasokkal futok.

57 komment

Címkék: videó természet tardos futások

Olvasói levelek, kérdések

2010.09.28. 16:38 angelday

Ma alapvetően kezdőknek szóló kérdésekkel foglalkozunk olvasói levelek formájában. Csapjunk is bele! LEV-ROV.

Nem tudom kihez tudnék fordulni ilyesmivel, ezért írok Neked, mint a Futóblog szerkesztőjének.

El szeretnék kezdeni rendszeresen futni, de fogalmam sincs az egészről, nem tudom mit és hogyan érdemes, azaz teljesen a nulláról indulnék. A dolgot nehezíti, hogy nem tudok csak úgy besétálni a Nike Futóklubba tanácsot kérni, mert vidéki vagyok.

Mit tudnál nekem javasolni, hogy induljak neki? Milyen cipőt vegyek, milyen távval kezdjek, milyen időcélokat tűzzek ki elérendő eredményként?

Bármiféle segítséget szívesen fogadok!

Előre is köszönöm!

Üdv, Balázs

Balázs, a Futóklubban kezdés pedig a legjobb módja a dolognak. Nem feltétlenül kell Budapestre jönnöd, több vidéki nagyvárosban is van, egyik biztos kényelmesen útba ejthető neked is (a Nikerunning.hu lapon itt találod meg a pontos listájukat).

Ettől függetlenül a tanácsom a következő (én így kezdeném):

1. kell egy futócipő

Menj el az egyik Futóklubba, vagy egyszer csússz fel a Margitszigetre. Itt meg kell szólítani az edzőt, nincs mese, viszont nagyon türelmes és segítőkész emberekre fogsz ismerni bennük. Ha ők épp nincsenek a környéken, akkor nyugodtan dumálhatsz a kamion melletti cipőteszttel foglalkozó fiúkkal is, ők is tudnak segíteni cipőt választani (azt hiszem ez csak Bp-en van).

Próbálj ki egyet, menj el benne kocogni. Próbálj ki egy másikat is, az egyik biztos jó és kényelmes lesz. Ez alapján el fogod tudni dönteni, hogy megvásárold-e valamelyik üzletben, vagy tovább nézelődj még a piacon. Ha megvan a cipő, akkor akár a Futóklub edzésein, akár külön, kezdj el futni.

2. futás

Hetente célozd be, hogy hányat akarsz futni, aztán egy Excel táblába írd fel minden nap, illetve azt is, hogy mennyit futottál. Ezeket rendre nézd meg és próbáld csinálni. Ha tróger vagy, érezd magad szarul! Egy-két hónap alatt meg se fog kottyanni az 5 km, onnan meg határ a csillagos ég.

Van még egy nagyon jó terápiás módszer: ha futsz, mindig írd meg a Futóblog hozzászólásai közé. Én ugyan posztolni szoktam helyette, de sokan be is kommentelik, mennyit futottak és ez is segíti a ritmus tartását.

Én nagyjából ennyit tudok mondani, de biztos lesznek nálam jobbak is a hozzászólások között. Hajrá.

Bevallom eleinte csak a stílus, a postok miatt olvasgattam a blogot, soha nem gondoltam, hogy pár évtizeddel a hátam mögött egyszer megőrülök és az unalmas, csak bemelegítésnek jó futásra vetemedem. Nem is adtam volna fel ezt a hihetetlen kényelmes szűk látókört ha (mit szépítsem, ha egyszer így van) el nem kezdtem volna őrült tempóban hízni, így az éppen induló a céges futókörbe jelentkeztem én is. Még csak nem is titkoltam az első szeánsz előtt mély megvetésemet és fennen hangoztattam, hogy csak azért jövök, hogy jobban menjen a tenisz a nyáron (amit, tegyük hozzá szintén nem űzök évek óta).

Sikerült is idén márciusban szó szerint végigvonszolni magamat 4 km-en majd’ 50 perc alatt! De mivel másnap nem volt izomlázam, gondoltam próbálkozok legközelebb is, pár hét múlva lecseréltem a 10 éves semmiképpen nem futásra való "edzőcipőmet". Innen megindultam a lejtőn, melynek főbb állomásai a 8, 10, 16 km-es versenyek (47:23, 61:02, 1:51) és most itt állok a nyakamon a szombati félmaratonnal (kicsit késtünk a kirakással, sry — a szerk). Mint minden verseny előtt, most is rémálmaim vannak, miszerint otthon hagyom a timing chipet, nem érek célba vagy leesik a cipőm talpa. Mint minden verseny előtt, most is megfogadom, hogy soha többet.

De már ha valaki szembe fut velem az utcán nagyon mosolygok rá, mintha valami titkos szervezet tagjai lennénk, sőt próbálom kitalálni mióta futhat, mennyit bír még. Már nem lihegek ha lépcsőznöm kell 2 emeletet és szeretnék egy igazi pulzusmérős órát is, főleg mióta a Swatchom beázott a múltkor, mikor elkapott az eső (45 percnél nem volt kedvem feladni a tervezett másfél órát), a munkanapot is jól lehet zárni vele ha nem akarom, hogy álló este a melón járjon az agyam. Szóval odáig jutottam, hogy mindenkit agitálok adjon egy esélyt a futásnak. Ráadásul nincs is jobb, mint egy 10 km utáni banántorta (igen, még mindig dagi vagyok).

Most, hogy előjönnek a kezdő futó problémái, sorra eszembe jut, hogy erről itt már olvastam és sok fej/láb/egyéb fájdalmat megspórolok egy egyszerű kereséssel az oldalatokon. Kedvenc tippem a beszélgetés futás közben.

Üdv és további hosszú életet a blognak,

Bjulis, aki már tényleg érti is miket olvas itt

Köszönjük!

Egy másik olvasó, Linda, pólórendelésről csúszott le. Megkurtított levele:

Olvasgattam kicsit a blogot, sakartam mondani, hogy én bizony elmentem volna a pólóért, főképp, ha rendelek ilyesmit, ami akkor mindenképp megtrötént volna, ha utoljára nem az ultrabalaton után olvasgattam volna csak, ennek meg mindössze az az oka, hogy az egy éve történt regisztrációm ota (kb) még 1x sem sikerült belépnem.

(...)

Teee valami informatikusféle vagy, nem? Nem tudsz igazítani ezen valamit? Fáj a szívem, h nincs pólóm... de minek, hát úgyse tudja senki, mi a nevem... és hogy őszinte legyek már én sem annyira... :)

Inkább mondjuk azt, hogy "számítógépes", az még tökéletesebb általánosítás! A Futóblogra egyébként nem "kell" belépni, mindig előtted van a böngészőablakban.

Végezetül rendhagyó módon egy chat beszélgetés részletét mutatnánk be, végül válaszolunk is rá. (Én kérek elnézést.)

Szasza: "4 km futás első olvasatra könnyűnek is tűnhet pedig nem az. Kellően hosszú táv ahhoz, amit már nem bír a futó folyamatosan maximum teljesítményen nyomni. Ezért is fontos, hogy megfelelő edzésterv alapján készülj fel rá. Megfelelő edzésterv pedig csak akkor adható, ha ez a Te személyedre van szabva. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha van valamilyen információ állapotodról. Sportolsz-e valamit? Szoktál-e futni? Ha igen mennyit, milyen gyakran? Hány éves vagy? Van-e mért időd mondjuk 1000 méteren? Mikor lesz a verseny? Van-e elképzelésed, hogy mire vagy képes? Mennyit tudsz edzeni a versenyig? Stb, stb. Ezek mind fontos támpontok a megfelelő edzésterved kialakításához. Ki tudsz jönni a Margitszigetre valamikor?"

67 komment

Címkék: történetek kezdők olvasói levelek

Milyen volt az első?

2010.09.27. 12:31 szasza75

A hétvégén rendezték meg a 25. Budapest Maratont.

Az alkalomból kissé visszaemlékeztem, hogy nekem milyen is volt az első maratonom. Emlékszem, tisztességesen készültem rá, a versenyen pedig különösebb holtpont nélkül, kis lassulással a végén, kellemesen elfáradva teljesítettem 4 órán belül.

Kicsit tovább megyek: milyen volt az első félmaratonom. Ez bizony nehezebb volt. A Bécs-Budapest 5. napi etapja volt nekem az első. Igen elfáradtam és napokig izomlázzal küzdöttem. Milyen volt az első szigetköröm? Milyen volt az első maraton feletti távom? Milyen volt az első terepfutásom?

Szerintem az adott körülményekben az első kihívás szagú táv/idő (de elsősorban a táv!) teljesítése maradandóan beleég emlékezetünkbe. Benne van az odavezető út, maga a kihívás és a képzeletbeli célszalag átszakítása is egyben.

Átlépünk egy képzeletbeli határt, ami addig jelentette a motivációt és a teljesítése mérföldkövet jelöl futóéletünkben. Aztán feltűnik a távolban egy újabb mérföldkő, amihez talán már látjuk az odavezető utat és ha van erőnk, akár végig is tudunk szaladni rajta.

Az első a legfontosabb és egyben a legmeghatározóbb. Ha úgy sikerül, ahogy szeretnénk, akkor azért, ha meg nem vagyunk érzésre elégedett az elsővel, akkor nagy az esély, hogy ismét nekirugaszkodunk, amíg el nem érjük azt, amit elterveztünk. Bennem is megfogalmazódott pár jövő évi terv. Talán ez a mozgatórugója egész futófejlődésünknek.

Tegnap 13:30 körül érkeztem a Hősök teréhez, nagy élmény volt figyelni a futók mozgását és az arcokon tükröződő érzelmeket.

Adott tehát a kérdés, ki hogy szerepelt a maratonon vagy annak valamilyen résztávján?

95 komment

Címkék: időjárás első spar félmaraton

Októberi cipőteszt időpontok

2010.09.25. 13:44 angelday

Többen kérdik tőlünk, hogy a futást hogyan érdemes elkezdeni, milyen cipőt vásároljanak stb. Nekik még készülünk egy kimerítőbb poszttal, most viszont előreszaladva megmutatnánk az októberi Nike cipőteszt időpontokat. Akinek még nincs futócipője, vagy szívesen kipróbálná a Nike futócipőket, valamelyik időpontban keresse fel a piros kamiont és fusson egy kört. (Sárgával emeltük ki a nem budapesti helyszíneket.)

15 komment

Címkék: nike október cipőteszt

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása