Ironman 18 év kihagyás után

2013.11.25. 17:45 Szuflavéder

Béres Attila csapattársam volt a Csepel SC-ben, ahol 1985-től öt évet versenyzett (800 méteres elrontott OB-ja 1989-ből), és ezután három évig triatlonozott. Sok rövidtávú (1,5 km úszás - 40 km bringa - 10 km futás) verseny mellett egy féltávú Ironmant (2,5-90-21) is teljesített. 1991-ből egy fotó:

1993 után szinte teljesen leállt a sporttal. Néha úszott 2-3 km-t és évente pár alkalommal futott is egy-egy 6 km-t, de ezt nem nevezném rendszeres mozgásnak.

40 éves korában, 2011-ben, egy szép márciusi napon felhívott, hogy július 30-án indulni akar a nagyatádi Ironmanen. Hangosan nevettem bele a telefonba, egyáltalán nem vettem komolyan. (Az Ironman triatlon 3,8 km úszás, 180 km kerékpár és egy maratoni futás egymás utáni teljesítése ebben a sorrendben, bővebben itt.)

Szépen csendben elkezdett készülni, legalábbis úszni és futni. Néhány hét elteltével már 1 óra 15 percen belül úszta a 3,8 km-t és heti 2-3 alkalommal 15-20 kilométereket futott. Kerékpárja ekkor még nem volt, de még edzésterve sem. Annyit úszott és futott, amennyit gondolt, felkészüléséhez semmilyen külső segítséget nem vett igénybe. A rutintalanok teljes nyugalmával készült.

Június elején felhívott, hogy az utolsó utáni pillanatban befizette a nevezési díjat. A 40 ezer forintos nevezési díj befizetésével a dolog végleg eldőlt, már biztos volt, hogy elindul.

A családja aggódva keresett meg, hogy segítsek lebeszélni őt erről az őrült tervéről. Mivel minden próbálozásom sikertelen volt, visszavonulót fújtam. Beírtam a naptárba fix programnak: 2011. július 30 – Béres Attila RIP

Hat héttel a verseny előtt, egy mátrai 30 km-es futás után, térdfájás miatt 10 napig nem futott. Ekkor végre megvette a versenybringát is. Két könnyű 30-40 km-es tekerés után lebringázott Pestről a családja után Siófokra, aztán vissza. Nem sokat vacakolt, egyből 300 km feletti héttel kezdett, de már nem maradt sok ideje a bringára a versenyig.

Felesége meglepetés partit rendezett a 40. szülinapján és meghívott bennünket is, a régi futótársakat. A partin július 17-én, két héttel a verseny előtt, megelőlegeztük neki az Ironman pólót. :)

Külön fejvédős kulacstartót és kulacstartós övet is kapott, amit persze ki is kellett próbálnia, nyilván sörrel:

12 óra 5 perc alatt teljesítette a távot. Nem élvezte, de a feladás gondolata egy pillatra sem fordult meg a fejében. A futás 20. kilométerénél sem, amelyre így emlékszik:

Nyolc zselét ettem meg a futás 20. kilométeréig. 20 km után már jöttek a 7, meg a 8 perces ezrek. Akkor tolta el mellettem a Mari néni a bicajt és odaszólt, hogy "hajrá fiatalember", de akkor már mindegy volt. Ha a Marilyn Monroe lett volna a jutalom, akkor se tudtam volna 8 percnél gyorsabban menni.

A túl sok zselé miatt végig görcsölt a veséje. 1 óra 13 percet úszott, a kerékpáron 31 km/h átlagot ment, majd egy közel 5 órás maratonival zárt.

A versenyt követően másfél órán keresztül feküdt mozdulatlanul, miközben a mentősök infúzióval próbáltak életet lehelni belé. Ezt egyébként minden versenyző kérheti, ő is kérte. Egy gyors kis só- és ásványiag pótlás.

Egy hónapnyi pihenés után kezdte el a rendszeres mozgást. Azóta nem jár versenyekre, csak fut és úszik, de csak annyit, amennyi jól esik. Böngészte a neten a nagy ironmanesek beszámolóit és egyéb írásait. A 10 leggyakoribb hiba (amit kezdő ironmanesek elkövetnek) című előadás nagy hatással volt rá, ő ugyanis ebből tudta meg, hogy mind a tizet elkövette. :)

Most októberben azzal a dumával hívott fel, hogy "nekem az Ironman túl rövid, jövőre indulok a dupla Ironmanen". Ismét nem tudom komolyan venni, de az úszótávot (7,6 km) már gyorsabban úszta (2:26), mint az idei első, partot érő versenyző. Ez a verseny viszont nem itt kezdődik, sokkal később, de ezt ő is tudja.

A dupa Ironmanre idén mindössze 16 egyéni induló nevezett és 13-an értek célba.

Nem kívánhatok neki kellemes versenyzést, mert nem lesz az, csak sikeres teljesítést. Hajrá Ati! :)

12 komment

Címkék: ironman felkészülés dupla Ironman

A Futóblog szerkesztőségének háromötöde a Naszály trailen

2013.11.24. 17:23 angelday

Naszály Trail 25 km – 1120 m szintemelkedés a Naszályon Katalinpusztán. Eredmények itt.

1 komment

Címkék: eredmények Futóblog Naszály trail

4 x 21.1

2013.11.22. 09:15 SeSam

Kivettem két nap szabadságot hétfő-keddre, hogy tudjak tanulni. Előző héten hétköznapokon nem nagyon sikerült a futás, hiába nézegettem a motivációs idézeteket és a Nike Running Instagram képeit. Edzésnek maradt a munkába járás kétszer fél órás biciklizése.

Ezzel a hosszított hétvégével viszont a nyakamba szakadt egy csomó szabadidő, úgyhogy a kedvenc személyi edzőm (mármint én) újabb hülyeséget talált ki: miért ne tudnék én minden nap lefutni egy félmaratont?

A félmaratoni távhoz úgy állok, hogy szeretem azt gondolni, bármilyen körülmények között meg tudom csinálni. Matematikatanári fordulattal ennek álomból felébresztve is mennie kell. A folyamatos terhelés pedig egy olyan dolog, amit meg lehet szokni, meg amúgy is igénylem a mozgást. Na, meg az is bántott, hogy nem jutottam el Siófokra.

1. – szombat

Elindultam, hogy teljesítsem az elsőt. Az edzőútvonalakat úgy szoktam felépíteni, hogy a nyolcból kifutok a Duna-partra, aztán a Kopaszi-gát, Infopark és Margitsziget szakaszokból a célzott távhoz képest teszek bele, vagy sem.

A hegymászós élményem óta viszont annyira megtetszett a szintkülönbség, hogy a legkézenfekvőbb megmászható pont, a Gellért-hegy, kvázi állandó helyet kapott az útvonalaimban. Körülbelül másfél kilométeren át viszonylag egyentelesen kaptatni kell, aztán meg lehet kerülni a Citadellát és nézni Budapestet fentről. Igazából nagyon is el tudnám képzelni, hogy valamelyik budapesti versenyútvonalba (például a maratonéba) bekerüljön. A Kelenhegyi út elég széles, és adja magát a hurok a Citadella körül. Persze gondolom nem ilyen egyszerű a dolog, de álmodni lehet.

Szóval félmaraton, az első 1:49’23” lett, ami pont tíz perccel gyengébb, mint a legjobb időm. Más kérdés, hogy az az idei Vivicittán sikerült, ami ugye majdnem teljesen sík terep, és még frissítőpontok is vannak.

2. – vasárnap

Már az indulásnál tudtam, hogy kevésbé leszek gyors. Kényelmesebb tempóval is indítottam, mint előző nap. Épp naplemente idején értem a hegyre, úgyhogy még fotózni is megálltam, ha már támogatja az alkalmazás.

Ezt a második félmaratont 1’54’50” alatt futottam. Úgy voltam vele, hogy amíg két órán belül van, nincs gond.

3. – hétfő

A harmadiknál már éreztem a lábaimban az előző kettőt. Ennek ellenére tempósabb iramot diktáltam: ezúttal füles is volt nálam, nem csak a kabát zsebében vittem magammal a telefont, így volt visszajelzés a köridőkről. Amikor az első három kilométer mind 5 perc alatti, az ember igyekszik tartani...

A hegymászás ezúttal elmaradt, inkább két kört is megtettem a Margitszigeten. Talán a ködszitálás miatt, esetleg a kora délutáni időpontnak köszönhetően, szinte üres volt a rekortán. Tartottam tőle kicsit, hogy elered az eső, így magammal vittem kipróbálásra a sapkám is. Nehéz vele megbarátkozni, gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy úszósapka, de kétségtelen, hogy nagyon jól funkcionál.

Bár ha olvastátok DK beszámolóját, pont fordítva kellene csinálni, a végére fáradtam el a távnak, és fejeztem be 1:47'27" alatt.

4. – kedd

Kezdődő izomláz mellett biztos voltam benne, hogy ha az előző nap tempójával próbálkozom, annak fejreállás lesz a vége. Egyetlen dologra koncentráltam, be kell érni a célba, mint Vettel Hungry Heidivel. Szerencsére sütött a nap és dél körül meglehetősen kihalt volt a város. A Kopaszi-gáton csak én voltam, meg kétezer varjú.

A Citadellára azért felmásztam, a fenti fotó is arrafelé készült, bár a meredekebb emelkedőkön már kevésbé voltam zerge azért. Végül kereken 1:55' lett az utolsó.

Mindent összevetve örülök, hogy sikerült. Annyira nem volt végül meregőltető a négy félmaraton zsinórban, mint tartottam tőle, de nem is annyira triviális, mint néha gondoltam, főleg pszichológiailag. Folyamatosan kellett magam győzködnöm, hogy induljak el, ködszitálásban és egyjegyű hőmérsékletben is. Persze közben és utána jól éreztem magam, de szerintem kell hozzá némi kattantság, hogy valaki a szabadságát azzal töltse, hogy napi két órákat fut. Jöttek a hullámvölgyek is, amikor 16-nál tudtam, hogy már cak 5 van hátra, de ugyanez járt a fejemben előtte való nap, meg azelőtt is. Viszont nyilván edzésnek nem volt utolsó.

A hétvégén biztosan pihenni fogok.

12 komment

Címkék: edzés szabadidő félmaratoni

Hamarosan itt a télapó, itt a karácsony – Futóblog 2013 téli futócsomag rendelés

2013.11.20. 12:47 angelday

Sziasztok, a Futóblog felső rendelés utolsó darabjait Szasza éppen most teljesíti, de máris elindítanánk a következő Futóblogos termékrendelési programot, ami nem más, mint egy teljes Nike futószett télre női és férfi változatban:

Rövid háttér: én tavaly vásároltam meg életem első téli futószettjét. Akkor Markocsán Sanyival konzultáltam előtte, hogy mit kell vásárolni, nekem ugyanis fogalmam sem volt róla. Ezt a koncepciót dolgoztuk most ki Szaszával: legyen egy olyan futócsomag, ami egy remek alap bárki számára, hogy legyen egy téli futószerelése akár kezdésnek, akár valamilyen pótlás, vagy továbblépés formában. Hibátlan ajándék karácsonyra! Részletek az ugrás után.

24 komment

Címkék: karácsony ajándék rendelés futószett

Egy félmaraton margójára

2013.11.18. 10:18 mgergoo

A hétvége nagy eseménye volt a siófoki félmaraton, hagyományosan szuper PB pálya. Minden adottsága megvan az eseménynek ahhoz, hogy jó idővel zárjuk az aszfaltos szezont. Általában metsző hideg van, és a pálya olyan sík, akár egy ping-pong asztalitenisz asztal. A versenyajánlót most SeSam kolléga írta, de engedjétek meg, hogy az esemény utószavaként a saját félmaratonomról beszéljek.

A cikk első alaptétele, hogy dagadt vagyok, ennyire:

A cikk második pontja, hogy elfogadd, hogy nem akarok rosszat, egyszerűen leírom amit gondolok. Siófokon 1:44'49"-et futottam. Sok kisportolt, vékony sportolót előzök meg versenyről-versenyre és most is. Ha bármennyire is kézenfekvő, de elvetjük azt a lehetőséget, hogy különleges vagyok, akkor esetleg érdemes arról beszélni, hogy mi is lehet a háttérben.

A hétvégi verseny után éreztem, hogy elértem egy pontra, ami nem számokban mérhető, nem tempókban, időkben és pulzusban, hanem tapasztalatban. Az van, hogy kezdem megismerni a testem, abból ahogy zakatol a szívem, ahogyan veszem a levegőt, amekkorát és amilyen ritmusban lépek, tudom, hogy hol és mikor kell eggyel feljebb kapcsolni. Tudom, hogy pontosan milyen tempót jelentsen ez a feljebb kapcsolás ahhoz, hogy az utolsó három kilométeren még feljebb tudjak kapcsolni és úgy száguldjak be 4 perces ezrekkel a célba, hogy 1000%-ig biztos legyek benne, hogy tökéletesen építettem fel a versenyt.

A pulzusszám egy olyan mérőeszközt adott a kezembe, amivel a futás minden egyes pillanatában tudom, hogy mennyire terhelhetem a testem, mennyire és mennyi ideig tartható még fenn az adott tempó. Már az első időktől kezdve kezdtem saját szervezetemet egy összetett rendszerként, gépként látni, egy olyan gépként, amiről működés közben információk, adatok kellenek ahhoz, hogy optimálisan működjön, akárcsak egy autó. Az autódat vezetve látod a fordulatszámot, a kilométerórát, a benzinmutatót és ezek ismeretében tudod megtervezi az utadat úgy, hogy a legoptimálisabb eredménnyel érd el az úticélodat. Mennyire furcsa lenne egy olyan autót vezetni, amiben nincs műszerfal? Nyomod a gázt, aztán egyszer csak szembesülsz azzal, hogy kifogyott a benzin és nincs tovább.

Senkit nem akarok megbántani, de az a véleményem, hogy sokan így vakon, műszerfal nélküli autót vezetnek. Ezt látom nap mint nap a versenyeken. Nyomják a gázt, aztán egyszer csak elfogy a benzin és akkor jön a csodálkozás, a szétesett mozgás, meg a sétálás. Belesétálni a kezdő, túlsúlyos futóknak nem ciki, de a versenyek utolsó kilométerein nem ők sétálnak, hanem vékony, kisportolt férfiak. Nézzétek az én második 10 kilométeremet és nézzétek meg az utolsó 3 kilométer adatait!

Olyan srácokat hagyok állva az utolsó kilométereken, akik ha okosan edzenének és megismernék a saját testüket és ennek ismeretében felépítenék a versenyüket, akkor esélyem sem lenne leelőzni őket. Úgy tolnának a tányér szélére, hogy csak pislognék és ennek így kellene történnie! Nincs ez így jól! Még mindig 93 kiló vagyok, ember meg nem mondaná, hogy nekem van 1:45-ös félmaratonom és nem nekik. 10-15 percet kellene rám verniük nevetve, de így vert seregként kullognak a cél felé.

A pulzuskontroll nem csak egy edzésmódszer, hanem gyakorlatilag a saját tested megismerésének egy következetes és biztos módja. Amikor ezer kilométereket futsz 150-es pulzusban, akkor egész egyszerűen érzetek, tempók, fáradtsági szintek kezdenek el kapcsolódni ehhez a pulzushoz. Egy idő után ez a kapcsolat visszafelé is működik: a tested reakcióiból nagyságrendileg tudod, hogy hol van a pulzusod. Versenyen ez praktikusan azt a képességet hozza, hogy tudom, hogy mi az a tempó, mi az a terhelés, amivel maximalizálni tudom a szervezetem működését és minimalizálni a rossz taktikából adódó időveszteséget.

Ez a hosszúkás kép nem bizonyít mást, csak annyit, hogy úgy tudtam 1:45 alatti félmaratont futni, hogy több mint egy éve nem futottam edzésen anaerob tartományban, illetve 21 kilométert 5 perc alatti átlaggal (!) futni, hogy edzésen ezt a tempót még meg sem közelítettem. Őszintén szólva arra sem emlékszem, hogy pillanatnyi tempóváltásokon kívül láttam volna 4:40 alatti kilométereket az órámon. Szóval ezt a szintet bizonyítottan el lehet érni sprintelések, combsavasodás és gyötrelmes zihálások nélkül. Még 15 kiló túlsúllyal is. (Strémen Judit fotója)

Azt gondolom, hogy ha a pulzuskontroll semmi másra nem lenne jó, csak arra, hogy tudd, hogy hogyan ne tedd tönkre a saját versenyeidet, már akkor is megérné vele foglalkozni.

Ja, még valami. Most, hogy félmaratonon megfutottam a 3:30-as maraton szintidejét, látom, hogy mennyire esélytelen ez a 3:30-as maratoni vállalás jövőre. Nem hiszem, hogy egy éves projekt lesz, de megcsinálom!

115 komment

Címkék: siófok dk pulzuskontroll

Nike+ Running app

2013.11.17. 21:59 angelday

Én megértem a dolgot. Lehet viccelődni azzal, hogy a Nike+ Running app valójában kinek és miért való, meg ki fut iPaddel. Tisztában vagyok vele ugyanakkor, hogy nem mindenki professzionális futó, mint Szasza, vagy Markocsán Sanyi. Én például nem vagyok az, de szívesen megyek el futni esténként a szemerkélő esőben, amióta van tapinacim. fran7 hozzászólónk is valami hasonlót gondol, ugyanis ezt írta lejjebb:

Nekem sokat segített ez az app, az újrakezdésben. Egyetem kiölte a futást a hétköznapjaimból és a befejeés után kezdtem újra futni. Heti egyről eljutottam októberre arra, hogy összejött a 100km. Bár lehet tényleg nem pontos a távmérése az appnak. De engem nem érdekel, mert nem másokhoz akarom hasonlítani magam. Hanem a saját teljesítményemről kell egy bizonyos fajta visszajelzés. S arra egy ilyen program használata tökéletes. Amikor feltettem a kérdést magamnak 3 hónap után, miér fogom tudni csinálni a futást sokáig, akkor ezt a választ adtam magamnak. Kell a visszajelzés. Amit az ember nem mindig kap meg az életben.

Szerintem mindenki találja meg magának azt a megoldást, ami a legjobban működik. Én például azt bírom benne a legjobban, hogy látom, a haverjaim közül ki mennyit fut és most újabban azt, hogy Face-re rá lehet matricázni azt, ha valamelyik matricát megkapjuk a teljesítményünkért. Engem meg az ilyen digitális gyűjtögethetők motiválnak.

14 komment

Címkék: motiváció testimonial Nike Nike+ Running

Még egy kis New York maraton

2013.11.16. 21:17 angelday

Casey Neistat idén 3 óra 3 perc alatt futotta meg a NYC maratonit, készített is egy rövid videót arról, hogy milyen érzés volt egy napon elmenni a futásra, végigcsinálni, utána pedig egy parti limuzinnal elmenni a YouTube Music Awards gálára. (Akinek nem csengene ismerősen Casey neve, kattintson ide és nézze meg a Nike-nak készített futás-motivációs videóját!)

Szólj hozzá!

Címkék: videó maraton New York Casey Neistat

Bagolyvár Bakony Félmaraton 2013

2013.11.15. 11:48 Szuflavéder

Némi pihenő és pár örömfutás után ezzel a Bagolyvár versennyel elkezdtem az alapozást – versenykiírás PDF. Nem ismertem a 370 méter szintesnek hirdetett pályát, csak annyit tudtam, hogy Zircről futunk át Csesznekre a Cuha-patak mentén. Semmilyen előzetes tervem nem volt, csak szerettem volna alaposan elfáradni.

Teljes nyugalomban telt az odavezető autóút. Már 9 óra körül lejelentkeztem Zircen – akkor még nem volt sorbanállás –, és utána átautóztam a célba, Csesznekre, ahonnan külön busz vitt vissza minket a zirci rajthoz.

A buszon hallottam két mögöttem ülő spori beszélgetését: a táv 22,5 km is megvan, és a végén vannak a keményebb emelkedők. Egy patakon történő átkelésről és a táj szépségéről beszélgettek még, amire már igazán kiváncsi voltam. Nem sokkal 10 óra után vissza is érkeztünk, én pedig elkezdtem a szokásos lábkrémezést.

10 fok volt kint, és azt gondoltam, hogy melegszik még később pár fokot az idő, így – kevesekkel együtt – ismét a rövidgatya, trikó mellett döntöttem. Egy 30 perces bemelegítés után levettem a melegítőmet és kimentem a rajthoz.

A rajtkapu:

99-en vágtunk neki a félmaratoni távnak. A járdán rajtoltunk, kissé szűkös volt a hely, de néhány száz méter után kiszélesedett az út. Az első 2 km aszfalton ment, enyhén lejtett végig. Jól mentek a lábaim, jólesett a 4:15-ös iram. Ezt követően sárral, pocsolyákkal fogadott bennünket a terep. A következő kilométerek a terep miatt már 4:45 feletti iramban mentek.

Valahol 3-4 kili körül tűnt fel a patakcsobogás, amit már régóta nem hallottam. Muzsika volt füleimnek. A táj az elején nem nyűgözött le különösebben. Magam előtt a fákról lehullott, már nem színes, hanem inkább rothadó faleveleket és a sarat láttam.

Át kellett kelni a patakon, ami a patakból kiemelkedő, csúszós köveken egyensúlyozva nagy nehezen sikerült is. De aztán jött még egy, még egy és még egy. Nem számoltam, de szerintem bőven 10 feletti átkelés volt, ami nem igazán ment nekem. Egy srác előttem iskolapéldán mutatta be a köveken való profi átfutást, és minden alkalommal 40-50 méteres előnyre tett szert. A futható részeken utolértem, de az átkeléseknél rendre elszökött. Jó volt nézni a szökkenéseit.

8 km körül, az első ellenőrzőponton ittam 2 dl vizet. Jéghideg volt és nagyon nem esett jól a torkomnak, de kellett. Az átkelések és a csúszós, sáros terep szépen szívta az erőmet. Nem sok idő volt gyönyörködni a mesés völgyben, de nagyon szép helyeken mentünk. Kb. 14 km-ig tartott az utunk a patak mentén. Mivel a folyás irányába mentünk, csak lefele vitt az utunk folyamatosan. A 14 km utáni frissítőponton megint ittam egy pohár vizet.

Elhagyva a völgyet és a patakot egy szép réten futottunk keresztül, mintha egy sima mezei versenyen lennénk. Éreztem, hogy lassulok. Enyhe emelkedőn voltunk, amit már egy meredekebb ösvény követett, nem volt vészes, de kezdtem fáradni. Sőt, bele is szédültem az emelkedőbe, ezért sétára váltottam. Volt nálam egy műzliszelet, de kivártam a 16. km utáni utolsó frissítőpontot. Megint ittam, és három karika banánt is megettem. A biztonság kedvéért 3 szem szőlőcukrot is magamhoz vettem.

A banán elég hamar hatott és újra egy kis erőre kaptam. Ketten utolértek, de hiába húzódtam félre – a hozzám hasonlóan rövidgatyás szerelésben futó athos elől –, nem előzött meg. Egy darabig jött mögöttem, aztán végül egy emelkedőn ellépett. Mint utóbb kiderült, ez volt élete első félmaratoni versenye (a beszámolója itt). Előtte csak terep ultrákat futott. :) 18 km után kiértünk az aszfaltra és egy erős lejtő következett. Hárman voltak előttem 50 méteren belül, a lejtő végére szinte teljesen együtt voltunk. Szépen vitt lefelé a lábam.

Itt már látszott a cseszneki vár, egy újabb üde foltja a pályának. Tudtam, hogy a vártól nincs messze a cél, de még csak 19-nél vagyunk, és a kollégák a buszon 22,5 km ről beszéltek. De, gondoltam, biztos lesz még néhány kerülő ösvény.

A végére jött egy igazán meredek emelkedő, amely a várhoz vitt fel. Előttem a három srác, gondoltam megeszem őket, de hiába futottam séta nélkül az emelkedőt, sokkal jobban bírták, és gyakorlatilag állva hagytak. 500 méter hosszú lehetett és kb. 60 métert emelkedett.

A tetőre érve jött egy rövidebb egyenes szakasz, ahol kicsit kifújtam magam, aztán láttam, hogy a cél felé meredeken lefelé visz az út. Csak 20 km-t mutatott az órám, 100 méter volt még hátra, befutottam. A befutásnál néhány civil álldogált a fogadó előtt. Dugóka be, vége. 

Még utánam szóltak, hogy be kell mennem a fogadóba lejelentkezni és ott még kell egy utolsót dugókázni (erre nem tudom, miért volt szükség). Itt mindenki kapott egy kedves kézi készítésű emlékérmet, finom teát és zsíros kenyeret hagymával.

Szépen elfáradtam, a célkitűzésemet teljesítettem, első alapozó edzésnek tökéletes volt. 20,1 km-t mértem, de a mögöttem érkező srác, aki 4 külön alkalmazással (!) mért egyszerre, megesküdött, hogy 20,3 volt. Én szó nélkül hittem neki. :) Az eredménylista itt található.

Szuflavéder out.

1 komment

Címkék: beszámoló alapozás félmaraton 2013 szuflavéder Bagolyvár

Hétvégi programajánló: szezonzáró Siófokon

2013.11.14. 13:15 SeSam

Most hétvégén ismét lehet szervezetten futni, igaz kicsit messzebbre kell menni. Szombat-vasárnap rendezik a jubileumi 10. Intersport Balaton Maraton és Félmaratont Siófokon, ami egyben a BSI szezonzáró eseménye is.

Én tavaly futottam itt egy harmadmaratont (14 km), és annak ellenére, hogy körülbelül a mostanihoz hasonló ködös-szottyos idő volt, meg jó hideg is, élvezetes volt a verseny. Még az időm is jó lett: a szokásoshoz képest rövidebb táv miatt gyorsabban indítottam az elejét, utána pedig egy futópárt követve húzattam be magam a célba, így lett 1:07’33″ a vége.

A maraton megnevezés amúgy kicsit csalóka, mert nem egyben van a táv, hanem a két napra elosztva, és azon belül is egy harmad, egy hatod és egy félmaratonból áll össze. Persze a résztávok bármelyike többféle kombinációban is futható, érdemes tanulmányozni a távok leírását.

A kijelölt útvonal idén is változatlannak tűnik, a harmadmaraton például két 7 kilométeres körből áll össze. Minden versenyszámnak van olyan része, ami a Balaton partján vezet végig. Itt nem aszfalt van, hanem fű, ezen kicsit lassabban lehetett menni tavaly, mert nagy koncentrációt igényelt, hogy az ember ne csúszkáljon a nedves fűcsomókon. Cserébe jól néz ki a szakasz.

A képeket visszanézve utólag nagyon vicces, hogy még semmi téli futófelszerelésem nem volt. Simán egy melegítőnadrágban és pulóverben toltam végig, pedig egyik ruhadarab sem a hőtartásáról híres. Az idei esemény sem ígérkezik túl melegnek, de legalább esőt nem mondanak. Mondjuk az előző hétvégén is beijesztettem a csapadékkal, aztán hétágra sütött a nap délelőtt.

Nekem idén logisztikai okokból kimarad ez a verseny, de ti menjetek, jó buli lesz!

1 komment

Címkék: ajánló program BSI Siófok

Magyarok New Yorkban: Maraton 2013

2013.11.13. 13:06 angelday

Dönci idén is szervezett palacsintázást a New York City Marathon előtt, az ő beszámolója következik. Át is adnám neki a billentyűzetet. Jó szórakozást! – Józsi.

Minden évben próbálom összegyűjteni a magyar futókat a New York City Marathon előestéjén egy kis összejövetelre, de az idei különleges alkalom volt. Zászlóátadás, Miklósa Erika, Kokó, palacsinta – volt izgalom bőven.

Színes társaság jött össze, ismerősökön, Facebookon és a Futóblogon keresztüli felhívásomra jelentkezett 12 ember – ők mind jönnek New Yorkba futni. Valaki első maratonijára készül, valaki meg már nem is számolja a 30. után. Az egyik 3:05 órás időt tervez, a másik reméli, hogy öt órán belül lesz valahogy. Van 58 és 100 kg-os is a csapatban, egy világhírű operaénekes, egy olimpiai bajnok boxoló, egy rockzenész, egy újságíró, egy orvoshallgató PhD, meg egy informatikus.

Legtöbben nem tudják, hogy a New York City Marathonnak van egy megnyitó ünnepsége is péntek este. Még sosem vettem részt rajta én sem, de most elkapott a lelkesedés, menjünk! Egy mini-olimpiai bevonulót képzeljünk el, ahol a futók felvonulnak zászlóikkal a Central Parkban levő befutónál.

A szervezők kérték, hogy lehetőleg népviseletben jelenjünk meg. Na, ilyet nem hozott senki, de egy héttel a megnyitó előtt írtam mailt a NY-i magyar konzulátusnak, hogy ha adnának kölcsön pár zászlót, akkor azért jobban mutatnánk. A konzul bizony nem válaszolt. Egyikőnk a kis futó-delegációból viszont ismeri személyesen az ENSZ nagykövetünket, aki szintén New Yorkban dolgozik az UNO épületben és a konzulátuson. Péntek délután, egy órával a megnyitó előtt felhívtuk a mobilján.

- Mi kell srácok?

- Kedves Csaba, esetleg ha volna néhány zászló kölcsönbe, felvonulnánk vele.

- Van persze, gyertek a konzulátushoz tíz perc múlva.

Eredetileg a konyhában köszöntött Erikát és engem, de mondtam, hogy én még sosem kaptam magyar zászlót senkitől, nemhogy egy diplomatától, nincs itt valami díszterem? De van. Akkor, ha nem gond, ott kérnénk ünnepélyesen engedélyt, hogy Magyarországot képviselhessük New Yorkban. A nagykövet úr mosolyogva adta át a díszterem bársony szőnyegén a zászlókat, ő öltönyben, mi tornacipőben.

A megnyitó ünnepség a Central Parkban hatalmas élmény. Csak jöttek és jöttek a futók minden országból, bőrnadrágban az osztrákok, selyem kimonóban a japánok, egy gyönyörű viktoriáni ruhában a grenadai lány, vele mindenki fotózkodott, szerintem Miss Grenada volt vagy Miss July vagy mindkettő.

Integettek nekünk a többi futók és a lelátókról a nezők, néhányan "Hello Italy!" (khm) kiáltással, de a lényeg, hogy amikor ráleptünk a vörös szőnyegre és átmentünk a Finish vonalon, az MC szó szerint ezt mondta be:

A verseny előtt nálam ült össze kis csapatunk, én pedig csináltam, amihez értek: palacsintát. A recept Anyámtól, a tojás Brooklynból, a lekvár a Bakonyból. Ahogy tömtük az arcunkat szénhidráttal, rengeteg tapasztalatot cseréltünk, főleg Julival meséltük a NYC Marathon rajtjának különlegességeit, a frissítőpontok, a hideg, az eldobható ruhák, komplikált kijutás Staten Islandre. Az újoncok megnyugodtak, hogy nem kell a hajnali öt órás komppal kimenni, elvisz a 7:30-as is.

Vasárnap Erikával, Kokóval és Zsolával napkelte előtt találkozunk a metrónál, a többiekkel pedig a kompon. Szeretem a 7:30-as hajót: Staten Island felé a Statue of Liberty előtt megy el és nem véletlenül pont félúton bukik ki a nap Brooklyn magas épületei felett. Minden futó a hajón megáll egy percre, szendvics félretesz, izomlazító krémezést abbahagy.

A versenyről és a városról Miklósa Erika operaénekest és Kokót, a boxolót kérdeztem, akik mindketten lefutották a maratonit. Erika:

FB: Mióta készülsz a New York Marathonra és mit jelentett számodra?

Mivel tavaly a Sandy hurrikán miatt elmaradt a NYC Marathon, így egy évvel többet, azaz összesen két és fél évet készültem életem egyetlen maratonjára. Számomra óriási csoda, hogy sikerült a felkészülés és a teljesítése is a távnak! De talán a legjobban annak örültem, hogy ott valahol "fent" édesapám borzasztó büszke rám, hogy bevállaltam egy ilyen kihívást. Engem végig ez motivált, hogy édesapám emlékére lefussam mosolyogva a 42,195 km távot és ha lehetőségem van rá, azt a világ egyik legnagyobb versenyén, New Yorkban teljesítsem. Talán azért is, mert a karrierem csúcspontját is itt éltem meg.

Ez természetesen nagyon sok lemondással járt, hiszen ha valaki elszánja magát erre a távra, és azt meg is tiszteli azzal, hogy becsületesen felkészül, igencsak sokat kell edzenie. Szerencsém volt, mert egy nagyszerű edző, Molnár Zoltán segített abban, hogy operaénekesként (ami szintén fizikai munka) mindenféle megerőltetés nélkül, nem kockáztatva az operai teljesítéseim, a legjobbat hozzuk ki belőlem. Gyakorlatilag minden másnap futottam két éve és részt vettem amatőr hosszútávfutó versenyeken. Sokszor hajnalban, hóban-fagyban, esőben vagy épp melegben. Ez időszak alatt rengeteget fejlődtem mind fizikailag, mind pedig mentálisan is. Ez utóbbira volt a legnagyobb szükségem a maratoni távon.

New Yorkban sokszor és sok időt töltöttem. Van egy különleges lüktetése, vibrálása a városnak, ami magával ragadja az embert. Ezen felül igazi kulturális dömping, rengeteg látni- és hallgatni való van. Nem beszélve arról az élményről, amit a Central Park-i futások jelentenek.

Kedvenc éttermem a Café Fiorello, ami pont a MET operával van szemben a Broadway-en. Tulajdonképpen a próbák között és után mindig ide szoktunk beülni a kollégáimmal. Jó kis tészták és pizza van. Sok nagy híresség is kedveli a helyet. Természetesen a marathon előtti napokban betértem egy kis szénhidrát felvételre!

Kokó:

FB: Nem az első maratonod, mitől volt különleges a New York City Marathon?

Valóban, ez már a harmadik maratoni futásom, de az első New Yorkban. A legenda, ami körülveszi a New York Marathont, az teszi különlegessé, legalábbis a futás előtt. Így utólag már sokkal több minden emeli ki más futások közül, szinte mindenben a legkiemelkedőbb verseny. A szurkolás, a pálya, a látvány, a szervezés, a célba érkezés élménye és a hírértéke egyedülálló.

FB: Egy profi boxoló bármikor le tud futni egy maratont vagy keményen kellett készülnöd?

Nem tudom, amikor profi sportoló voltam, soha nem indultam ilyen hosszú futáson, de az biztos, hogy rövidebb tréninggel és egy kis mentális felkészítéssel valószínűleg teljesíthető számukra. Én már mondhatni civilként vágtam neki az első maratonomnak, de nekem is nagy segítség volt a sportolói múlt.

Idén még hátravan 80 a kitűzött 2013 km-ből, jövőre újabb várossal bővítem a "maratoni" listámat: Bécsbe és még legalább egy külföldi maratonra szeretnék eljutni, illetve Budapesten egy kerekes székes barátomat fogom tolni a maratoni távon.

Sokszor jártam a városban, de főleg Manhattanről van rengeteg emlékem, mindig is lenyűgözött New York. Volt szerencsém többször is futni a Central Parkban, és szinte minden turista látványosságot meg is néztem, sőt több barátom, ismerősöm él a városban.

Kedvenc kocsmám a Cafe Wha, nem telik el nélküle New York-i utazás, akár csak tranzit célú, minden alkalommal ott fejezem be az estét.

Az én szociális tevékenységem a kompon véget ért, leszállítottam a magyar társulatot a rajthoz, aztán Julihoz és Davidhez csatlakozom. Lassan öt éve futunk együtt mindenféle versenyeken. Mosolyogva öleltek meg és nem kérdeztek semmit. Profik, tudnak mindent, hoztak mindent. Hogy van az achilleszed, kérdi tőlem David. "Szarul, két napja jegelem." "Ne izgulj, csak óvatosan és rendben lesz" – mondta a 46 éves skót Ironman.

Julival egyszerű stratégiánk volt, a négyórás célidő tempóját toltuk végig, nincs gyorsulás, nincs lassulás, egy tempó van kíméletlenül. Jól mentünk, de 38 km körül, már bőven a Central Parkos résznél, mindenki annyira belassult mellettünk, gyalogolnak több ezren, hogy nagyon nehéz volt tartani a tempót. A lábam is hirtelen elkezdett sokkal jobban fájni, mint akár csak öt perccel azelőtt, tehetetlen szemtanúja voltam annak, ahogy szétesett a gép alattam.

Negyven felett csak egy dolgot ismételgettem magamban: 12 perc. 12 perc és vége. Az 59. utcánál, az utolsó km-en megláttam Erikát, mondtam neki, hogy "jól nézel ki, toljad", de nem volt idő smúzra, minden lépésem ki volt számolva. Préseltem a szuszt és kis sprinttel a végén 3:59 órával zártam. A hetedik, egyben az első, amin nem volt valami orbitális túlélési küzdelem. Meg lehet ezt is tanulni.

Barátaim vártak pulcsival, váltóruhával, a Central Park szélén rögtön át is öltöztem a három fokos hidegben és mentünk egy dinerbe ünnepelni az Amsterdam és 72. sarkán. Már sötét volt, amikor elindultam gyalog hazafelé, lemerevedve, fájó lábakkal, egy rikító narancs kapucnis ponchóban, az éremmel a nyakamban és elégedett mosollyal az arcomon. Nem siettem, ugyanis minden sarkon gratulált valaki. Idegenek. New York-iak. Ezt nem lehet megunni.

15 komment

Címkék: dönci maratoni 2013 New York Zsola Miklósa Erika Kokó