Nyelvtanulás futás közben

2013.11.11. 15:03 mgergoo

Sokszor írtam már, hogy a hétköznapi futásaim állandó kelléke a zene. Nem nagyon tudok a városban úgy futni, hogy ne szóljon valami a fülemben. Az első éveimben Puzsér Robi filmes műsorát hallgattam rongyosra, néha próbáltam persze zenére is futni, de hamar rájöttem, hogy a Metallica ritmusa nincs szinkronban az aktuális erőnlétemmel.

Volt olyan időszak, amikor elkezdtem hangoskönyveket hallgatni futás közben. Így "olvastam ki" régi tartozásomat, az 1984-et, de például a jegyesoktatás keretében meghallgattam az Újszövetséget is... A hangoskönyvek hallgatása kissé monoton, de néha szerintem be-be fogok tenni egyet a fülesbe. Amiről viszont most akarok beszélni, az a nyelvtanulás.

Ha heti 6-8 órát futsz, akkor már fel tud merülni a gondolat, hogy ezt az időd "hasznosabbra" is felhasználd. Még nyáron kérdeztem a DK Team csoportban, hogy tagjaink milyen nyelvi segédeszközöket szoktak használni. Számos hasznos tanács között jött egy link az öt év öt nyelv blogra. Nem nagyon akarok belemenni, de a lényeg, hogy fickó teljes nyelvi környezetet teremt maga körül és évente megtanul egy nyelvet felsőfok környékén. Mindjárt itt a projekt vége és nem halad rosszul, de a lényeg, hogy ezen a blogon agyba-főbe dicsér egy angol nyelvi hanganyagot, amiben egy rettenetesen idegesítő csávó, rettenetesen idegesítő módon, de hatékonyan fejleszti a beszédkészségünket. Bálint, a blog gazdája így ír róla:

A módszer a következő: minden leckében hallunk egy kb. másfél perces kis történetet. Ezek szimplán kitalált kis „bugyuta” sztorik – majd a lecke tanulási részében mentorunk újra elmondja az egész történetet, de állandóan közbekérdezve – azaz megszólaltat minket. Mit hallottunk a történetben? Ki, mit csinált? De mindezt nagyon lassan, nagyon érthetően, szinte már fájóan lassan. A másfél perces sztorit így kihúzza fél órára.

Az eljárás lényege, hogy úgy tanuljuk az angolt, mint az anyanyelvűek (és itt nem feltétlen a gyerekekről beszélünk) – a helyes frázisok ismétlésével. Itt azonban nem vak, repetitív tanulásról van szó, hanem proaktív tanulásról: felteszi a kérdést, és mi magunk válaszoljuk meg, majd ő is elmondja a helyes választ, így ellenőrizhetjük magunkat. És ezt kell sokszor-sokszor meghallgatnunk. Minden nap egy, de inkább két órát javasol. És egy leckét legalább egy hétig kell tanulni. Amíg már a könyökünkön jön ki. Figyelem: a legfontosabb, hogy ne veszítsük el az érdeklődésünket! Akarjuk jól megtanulni az anyagot!

Nyár vége felé kezdtem el ezt az anyagot hallgatni. Nagyon-nagyon monoton ugyanazt a leckét napokig hallgatni, de tényleg működik a dolog. Azok a nyelvtani szerkezetek, amiket eddig csak hosszú másodperceken keresztül válogattam ki a fejemben lévő igeidős nyelvtantáblázatokból, most már szinte automatikusan jutnak eszembe.

Még aránylag az elején tartok, de határozottan érzem a fejlődést. Azt hiszem, valóban működhet a dolog, de tényleg hatalmas lelkierő kell, hogy folyamatosan ezt hallgassuk. A magam részéről pár hete pihentetem a dolgot, de egyrészt biztos, hogy még vissza fogok térni, másrészt lehet, hogy nektek nagyobb a tűrőképességetek és akkor viszont tényleg hasznos lehet.

Ti tanultok nyelveket, vagy hasznosítjátok valahogy az edzésre szánt időt?

10 komment

Címkék: nyelvtanulás edzés dk

Nike+ Running v4.4 és a FlashRun

2013.11.08. 09:56 angelday

Fényképes szolgáltatásokkal is kibővült a Nike ingyenes, futás méréshez való iPhone (és Android) appja, a Nike+ Running. A 4.4-es kiadás most iPhone-ra jelent meg és két fő újítást tartalmaz természetesen amellett, hogy a legújabb iOS 7 OS-hez is illeszkedik: ha megállunk, automatikusan szüneteltei a rögzítést, és tudunk már az appból is képeket készíteni.

Ha ez utóbbi nem lenne elég érv, akkor ehhez mit szóltok: ha megállunk, a szoftver egyből azt feltételezi, hogy fotózni álltunk meg és egyből kamera módba kapcsol, semmit nem kell külön állítgatni hozzá. Képeket egyébként futás előtt, közben és után is készíthetünk magunknak és könnyedén oszthatjuk őket Instagramra, Twitterre vagy Facebookra is (itt a hivatalos súgócikk angolul). A képeket a futásaink végén még Nike brandinggel is felspilázhatjuk és úgy ragaszthatjuk ki a szociális térre, íme az én próbám:

Egyébként most fut egy nagy kampány a #FlashRun – érdemes ezt a hashtaget a futásaink végére beírni, mert hetente a Nike kiemel ezek közül egyet-egyet. Csináljatok jó esti futós képet, ne olyan kis bénát, mint én! (Ahogy írom, Facebook mellett a Twitter és az Instagram is játszik ugyanezzel a hashtaggel!)

A hivatalos magyar Facebook csoport egyébként itt található, a globális amerikai kampány pedig erre. A FlashRun egyébként onnan kapta a nevét, hogy van a Nike-nak ez a tényleg nagyon frankó, új téli futódzsekije, ami igazán a sötétben néz ki baromi jól. Én már láttam élőben és tényleg olyan az anyaga, mintha űrhajósoknak készült volna!

Ettől függetlenül az egész oda fog kifutni, hogy december 21-én, az év legsötétebb napján együtt fussuk le a kilométereket. (Erről jut eszembe: emlékeztek még a tavalyi világvége futásra? Na, azok voltak a szép idők!)

14 komment

Címkék: Nike FlashRun Nike+ Running

Hétvégi programajánló: Tudás Útja félmaraton

2013.11.07. 19:04 SeSam

Akiket nem riasztanak a valószínűsíthetően zordabb időjárási körülmények, jöjjenek 10-én vasárnap a Tudás Útja félmaratonra. A meteorológia jelen állása szerint ázás lesz a buli, de szerintem ennek ellenére jó kis versenynek ígérkezik – elvégre ahol ennyi egyetemista gyűlik össze, ott garantált a jókedv.

A verseny ugyanis egyben a felsőoktatásban résztvevőknek Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság, illetve regisztrált MASZ versenyengedéllyel rendelkező atlétáknak Félmaratoni Budapest Bajnokság is. Ehhez mérten rendkívül olcsó: felsőoktatási diákigazolvánnyal a részvételi díj mindössze 500 forint, de a meghosszabbított online nevezéssel mindenki más is még a kedvezményes 2000 forintos díjért tud jelentkezni egészen szombat este 10 óráig.

A rajt-cél a SOTE Elméleti Tömbje (NET) előtt lesz, a bemelegítést – szerdai futóbulikra járók előnyben – Pulay Szilvi tartja. Akik soknak érzik a félmaratoni távot, azoknak az Akadémiai 6-os fedőnevű 6 kilométeres táv is rendelkezésére áll. Elindulni pedig már csak azért is érdemes, mert idén az intézmények maguk is megmérettetnek: az egyes iskolák színeiben indulók az alma mater számára gyűjtik a kilométereket.

Regisztráció, útvonal és egyéb információk a tudasutja.hu weboldalon találhatóak, akik pedig jönnek, ne felejtsenek el "részt veszek"-et nyomni a Facebook eseményen is.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló egyetem ősz eső félmaraton

Porckopás a térdben

2013.11.07. 10:55 Szuflavéder

1997-ben egy balatonföldvári buli következményeként a bal térdemben levált egy porcdarab, megoperáltak. A doki a kontroll után így engedett haza: “Nézze, hiányozni fog az a porcdarab, de futhat”.

14 évvel később meglátogattam ugyanezt az orvost, de akkor a másik térdemmel volt bajom. Kíváncsiságból csináltunk egy ún. AFP röntgent. (Ez egy terheléses röntgen, amely azt jelenti, hogy nem fekszünk rá a gépre, hanem állva fotózzák le a térdet.)

Az első kép tehát 2011-ben készült. Az orvos azt mondta, hogy a műtött bal térdemben (a kép jobb oldalán látható), enyhe kopás látható. Na, hogy is van ez kérem? Hol a porc? És hová tűnt a képről a térdkalácsom?

“A röntgen nem mutatja a porcot. A két csont közötti rés nagyságából lehet következdtetni a porckopás mértékére.” (remélem pontosan idéztem) Én semmi különbséget nem látok, de nem is vagyok orvos. Íme a kép:

Idén ismét meglátogattam a kedvenc térdspecialistámat, újabb AFP kontroll. Kíváncsi voltam, tovább kopott-e a “sérült” térd. Nos, jelentem nem. Két év alatt semmivel sem lett rosszabb a helyzet. Az idei kép:

A végén így búcsúzott tőlem: “Lehet, hogy azért magának jobbat tenne hosszútávon a kerékpározás, vagy az úszás”.

Vajon eljön az a pont majd, amikor döntenem kell, hogy egy térdet kímélőbb sportot űzzek? Nem tudom, és ő sem tudta megmondani, kinél mikor jöhet el ez az idő. Ki tudja meddig mehetünk el.

9 komment

Címkék: térd porc AFP kontroll

Megjelent a Nike+ Move app iPhone 5s-re

2013.11.05. 15:01 angelday

Akik a nyugati fogyasztói társadalmak egészségtudatos, kütyücentrikus, nekünk drága, nekik középosztálybeli történéseit próbálják lekövetni, mindenképpen nézzék meg az új (és ingyenes) Nike+ Move appot. Ez az első "nagy" alkalmazás, ami kihasználja a legújabb iPhone 5s mozgásérzékelős koprocesszorát. Innen tudjátok letölteni – feltéve, ha van amerikai iTunes kontótok, mert csak azzal működik.

A szoftver egyébként arra való, hogy figyelje, mennyit mozgunk egy nap és ezeket NikeFuel pontokká alakítsa, hogy végeredményben láthassuk, mikor kell többet mozognunk. Az M7 koprocesszorról annyit, hogy folyamatosan futva mindenféle adatokat rögzít a felhasználója mozgási szokásairól (még akkor is, ha a telefon "alszik"), és ezt a CoreMotion API-on keresztül a szoftverek, itt a Nike+ Move, rendelkezésére bocsájtja, akik ilyen látványos ábrákkal ösztönöznek minket cserébe:

Szerintem őrületesen jó ez az irány, és noha ma még sokak számára luxus, hogy egy 250 ezer forintos valamit használjon többek közt ilyesmire, a jövőben egyre több olyan "okos" kiegészítő lesz majd a birtokunkban, amivel hasonló dolgokat tudunk majd mérni. Gondoltátok volna, hogy 2013-ban ilyenekkel írjuk majd a jövőt?

A magyar piacon egyébként legjobb tudomásom szerint nem forgalmazott termék a Nike FuelBand, így a fentieket is csak az információtartalom miatt írom. Az új FuelBand egyébként holnaptól kapható nyugaton.

12 komment

Címkék: iPhone FuelBand Nike+

A komáromi 5 km-től a detroiti félmaratonig

2013.11.03. 17:52 Szuflavéder

Krajczár Péternek az első 5 km lefutásához három hónapnyi edzésre volt szüksége. Aztán szépen lassan, megfontoltan növelte a kilométereket. Nem tört nagy babérokra, élvezte a futásokat. Közel 2,5 év után három hete futotta le első félmaratonját Detroitban, amelyre egy 12 hetes edzésprogrammal készült. Számomra példaértékű kitartása, és az a fajta megfontolt visszafogottság, amivel eddig építkezett. Az ő beszámolója következik a sétálástól a félmaratonig. – Szuflavéder

35 felett én is beláttam, hogy kell mozogni valamit. Krstan és Karesz lelki masszírozásai után megpróbálkoztam a futással. Az első néhány alkalommal már az egy saroknyi távolság is kifogott rajtam. Szerencsére továbbra is rugdosták a seggem a barátaim, ezért kerestem egy edzéstervet az interneten és nekiálltam egy öt kilométeres futásra való felkészülésnek.

Nagyon távolinak tűnt, hogy el tudjam magamról képzelni, hogy tudok 5 km-t futni megállás nélkül – ez nagyjából fél órát jelent. De ahogy haladtam az edzésterv szerint, úgy vált egyre inkább elérhetővé. Egy perc futás nyolcszor, köztük séta. Két perc futás ötször. Öt perc futás háromszor. Napról napra jobban bírtam az edzést.

Eljött az ideje az első megmérettetésnek. Karesz elcsábított a Komarno-Komárom futóversenyre, ahol egyik városból (országból) a másikba kellett átfutni. Rettenetesen izgultam, sosem voltam még futóversenyen. Karesz támogatott, adta a tippeket, így hát bátran álltam oda az 5 km-es táv rajtjához. A célom az volt, hogy megállás (belesétálás) nélkül teljesítsem a távot. Persze sikerült, egy futóversenynek olyan hangulata van, hogy kihozza az emberből a legjobbat.

Nem sokkal később átköltöztünk az USA-ba, és nem álltam le a futással, sőt! Elkezdtem olvasgatni róla, megvettem az első futásra tervezett rövidnadrágomat, szülinapomra meg technikai (okos) futópólót kaptam. A következő 5 km-es versenyemre már Ingriddel, a feleségemmel együtt mentem, mert időközben ő is megfertőződött. A falunkban Plymouth-ban tartott tavasz végi apák napi futás nagyon jó buli volt. Egy évvel később ugyanezen a versenyen megint együtt indultunk el, de én már a 10 km-es távra neveztem.

A verseny után elhatároztam, hogy felkészülök egy félmaratonra. Újabb böngészés és edzésterv után, kis matekozás, hogy hogyan fér mindez bele a napirendembe. Keresgéltem, hogy melyik versenyen próbáljam ki magam. Az őszi Detroit Maraton (2013.10.20.) jó választásnak tűnt, mert elég időt hagyott a felkészülésre és komoly futóversenyként nagyon csábító volt. Be is neveztem rá gyorsan. Innen már nincs visszaút!

Szorgalmasan csináltam az edzéseket, tökéletes volt az idő hozzá egész nyáron. Ingrid néha hiányolta a nagy meleget, nem nagyon tudtunk a kedvenc tavunkban fürdeni, mert nem tudott eléggé felmelegedni a vize. De én csak azt hajtogattam, hogy nem baj, futni jó ez az idő. Dombra futás, sprintek, hosszú kilométerek váltogatták egymást. És egyre nőtt a lefutott távolság.

Aztán jött a terv szerinti verseny: újabb 10 km. Szerencsére nyáron nagyon könnyű versenyt találni. A Detroit Zoo kerülő futást választottam, ahol kétezred magammal futottunk egy jót. Csak a koránkelés fájt egy picit, inkább a délutáni futásokat kedvelem.

Innen már csak pár hét választott el a végső megmérettetéstől, a detroiti futóversenytől. Minden nap nézegettem a verseny térképét, a várható időjárást, a Facebook oldalt, szivacsként nyeltem az információkat. Különösen izgatta a fantáziámat az, hogy ez is nemzetközi verseny. Detroit határváros, Kanadával egy híd és egy alagú köti össze. A verseny útvonala pedig mindkettőn át vezet. Egyiken sincs gyalogos közlekedés, a verseny idejére le vannak zárva. A híd aszfaltcsíkja kb. ötven méter magasra ível (nagyjából 16 emeletnyi), hogy elférjenek alatta a nagy hajók is.

Mindig ez lebegett a szemem előtt, amikor sokadszorra vágtam neki a domboldalra való felfutásnak. A verseny előtti napon az útlevél bemutatása után kaptam meg a rajtszámomat. A kiírás szerint nálam kellett lennie futás közben is, de mindenki, aki már indult ezen a versenyen azt mondta, hogy nincs rá szükség. (És valóban, a határőrök nem állítottak meg futót, csak mosolyogtak, pacsiztak velünk. Elmaradt a szokásos bizalmatlan kérdezősködés is, ami az amerikai határátlépéssel jár.)

Eljött a nagy nap! Ingriddel együtt indultunk el, én a kocsiban öltöztem be, aztán a dugóban állva ki is ugrottam, hogy le ne késsem a rajtot. Két perccel a pisztoly dörrenése előtt futva értem oda – legalább a bemelegítés is megvolt. Húszezer ember állt a rajtvonal mögött, több ezer pedig a kordonokon kívül. A versenyzők többsége a félmaratonon indult, a negyede viszont a teljes távon. Ezen a képen a rajt előtti pillanatok:

Vasárnap reggel hét óra, még sötét, három fok. Rajtam az a régi bordó kapucnis felső, ami már többször le lett tiltva rólam, mert kopott és szakadt. Méltó módon válok meg tőle: otthagyom a versenyen. A hűvös idő miatt mindenkin volt egy eldobható réteg, a rajtvonal utáni kilométeren térdig jártunk a levetett melegítőfelsőkben. A Vörös Keresztnek jó napja lehetett.

Hömpölyögtem a tömeggel, nem éreztem a hideget, forrt a hangulat, szólt a zene, zsongott a szurkolók véget nem érő fala.

A hídra úgy szaladtam fel, hogy meg sem érzem az emelkedőt. A tetején jártam, amikor láttam az 5 km-es jelet. Ekkor kelt fel a nap, gyönyörű látvány fogadott. Lefele menet begyorsítottam, a híd lábánál a kanadai határőrök hatalmas hangszórón keresztül üdvözöltek bennünket. A folyópartra kanyarodtunk, futottunk a pár kilométerre lévő alagút felé. Az út két szélén szurkolók álltak buzdító és vicces táblákkal. Elhaladtunk az első vizes pont mellett.

Nem sokkal arrébb egy párocska hatalmas vödör gerezdekbe vágott naranccsal kínálta a futókat. Jól jött a csümölcs cukor, újult erővel futottam tovább. Kitelepült rádióállomások ontották a zenét az út széléről. Elhaladt mellettem az első kerekesszékes versenyző, egy bringás rendező törte neki utat a futósáv jobb szélén. A meleg és párás alagúthoz értünk aztán lefelé, a folyó alá.

A bejáratnál tábla: "vízalatti mérföld". Kifele-felfele-jövet értem be a kerekest, minden erejét beleadva tekert az emelkedőn. Hangosan biztatta minden futó, libabőrösen néztem az emberfeletti teljesítményt.

A napvilágon, újra Amerika földjén őrült zaj fogadott, több száz szurkoló várt bennünket zászlókkal, kolompokkal, táblákkal: "mosolyogj, ha becsináltál", "ha könnyű lenne, én is indulnék", "fuss gyorsabban, mert fárad a kezem tartani ezt a táblát", "igyekezz, mert a kenyaiak megisszák az összes sört". :)

Eddigre voltam túl a felén. 17 km-nél jártam amikor eljön a holtpont – és pisilni is kellett. Nagyon kevés toi-toi volt menet közben és mindenhol sor. Muszáj beállni az egyik elé, legalább volt alibim a pihenéshez is. De innen már tényleg nincs megállás! Irány a cél! Még egy pár sarok és újra a belvárosban futottunk. Több kocsma elé kiköltöztek zenekarok komplett hangosítással. Nem a szurkolóknak, nekünk játszottak! Sűrűsödött a tömeg, szűkült a futófolyosó. Az utolsó kanyarban a maratonisták balra, mi jobbra, a cél felé fordultunk.

Úgy terveztem, hogy a végén nyomok egy sprintet, de úgy éreztem, hogy nincs erőm. Tartottam a tempót. A célegyenesben a tömeg körülöttem közel akkora volt, mint induláskor. Ingrid a kordon mögül kiabálva biztatott. Többen haladtunk át egyszerre a célvonalon, mégis úgy éreztem, hogy csak az enyém a győzelem! Megcsináltam!

Valaki a nyakamba akasztott egy érmet, más a hátamra terített egy fólia-takarót, míg egy harmadik a kezembe nyomott egy kis vizet. Eufória. Üveges tekintettel kóvályogtam. Hát ez is megvan.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek erre. Köszönöm az összes biztatást, rugdosást, bizalmat.

Félmaraton.

Valamiért viszont úgy érzem, hogy még nem teljes az életem.

4 komment

Címkék: félmaraton futótörténet Amerika

Piros, rakottkrumpli

2013.11.01. 14:34 mgergoo

Fogalmam sincs, hogy mi vezérel valakit, amikor egy 37,29 km hosszú versenyt 35k m-nek, a 88,66 kilométeres távot meg 85-nek nevez el, de mostanában az a tendencia (vagy talán mindig is így volt?), hogy a terepfutós események nevében jócskán lefelé kerekítik a távokat. Mindenesetre azt gondolom, hogy az ilyen emberek más gazságokra is képesek. Olyasmire mondjuk, hogy a "nagy" kategória mellett belépőkategóriának tűnő 35 kilométeres távra odapakolnak 1600 méternyi szintkülönbséget.

Két éve már segítettünk a Piroson, és akkor eldöntöttem, hogy ha majd vékonyabb és erősebb leszek, futóként is részt veszek ezen a versenyen. Most meg itt ülök a gép előtt és bámulom a szinttérképet:

Ha meg kellene neveznem, hogy idén mikor szaladtam bele késbe, akkor egyértelműen a Börzsöny Trailt nevezném meg. Csodálatos verseny volt, így utólag imádom minden pillanatát, de amikor ott voltam, akkor nagyon úgy éreztem, hogy ez az a táv és nehézség már kicsit túl van az én szintemen. Most meg edzetlenebbül, nehezebben és nem túl okosan beneveztem a P35-re. A Börzsönyt 4 óra 50 perc alatt futottam, most nem hinném, hogy a közelébe leszek ennek az időnek.

A szintes futásokhoz mondjuk mostanában hozzá kell majd szoknom, mert kedves edzőm a 3:30-as célkitűzés keretében kitalálta, hogy reggelenként nem annyira vagány dolog megállni a Szépvölgyi út aljában, hanem sokkal viccesebb lenne ha továbbfutnék a HHH irányába. Szóval megszaladt a keze a billentyűzeten és kiegészítette pár szóval a napi edzésterveket, ilyesmiket kapok:

1ó sík futás 135-150 között a második felében 1x10p emelkedő 150-155 között.

Reggelente így acélos tekintettel húzok el a munkahelyem mellett és futok tovább a Fenyőgyöngye felé. Ha az élet úgy hozza, hogy éppen nálam van a pár napra gondosan előkészített ebédem, akkor ő is felfut a hegyre velem. Így lettem az első ember, aki 13 kilométert tett meg és közben 192 méter magasra futott egy nagy tál rakott krumplival.

Persze nem mindig esik reggelre az edzés. Munkából hazafelé is futok és újra a régi őrület elszántságom kell, hogy egy igazán kemény munkanap után a szokásos budai rakpartos futásomat megszakítsam és egy kis kitérőt tegyek a Gellért-hegyre.

6 komment

Címkék: edzés piros dk

Egy kis "pauza"

2013.10.31. 12:32 szasza75

Rég írtam.

Valójában nem csak az írást hanyagoltam el, hanem a futást is. Szeptember elején az UTMB utáni időszakot a pihenésnek szántam. Nem éreztem ellenállhatatlan vágyat a futócipő felhúzásához, ahhoz, hogy fussak egy nagyot a szabadban. Két hét alatt ez az érzés elcsendesedett. Lassan visszajött a csuklómra "futóakarókám", de egy játszótéri piknikezés nem várt kellemetlenséget okozott: egy pörgő játszótéri eszközre felmásztam, Gergő természetesen megpörgetett. A fényképezőgép a kezemben volt, inkább abba kapaszkodtam és a nem a játékba.

A centrifugális erő tette a dolgát, leestem, nyekkentem egy hatalmasat, majd a hátamat, később a mellkasomat fájlaltam. Törés jelei nem mutatkoztak, ezért az "idő megoldja" ősi gyógymódhoz folyamodtam. Egy hét után "diagnosztizáltam" egy bordaközi idegzsába gyulladást vagy valami húzódásszerűt, amit ilyen-olyan krémekkel, masszázzsal próbáltam kezelni. Két hét alatt rendbe jött. Persze közben fájt, szenvedtem, igazán futni már szerettem volna, de teljesen alkalmatlan voltam bármilyen sporttevékenységre. Maradt az evés. Így telt el a szeptember.

Mivel a szememmel semmi gond nem volt, meg is néztem a Dupla Élmény elnevezésű futóversenyt, valamint a  SPAR Budapest Maratonon is kattintgattam. A látvánnyal viszont nem nagyon tudtam betelni, hiányzott a mozgás. Persze a nagy pihenésben erőnlétem alábbhagyott, így október elején kezdtem újra a futást. Kicsit még döcög a rendszer, nem túl olajos, de lassan kezdenek összeérni a dolgok. A végső lökést, hogy újra fussak, a múlt heti Aggteleki kiruccanás hozta meg. Egy számomra ismeretlen környezetben kocogtam, csodálatos volt. Néhány kép:

Jósvafő

Aggtelek

A verseny útvonalán – itt rendezik meg a Baradla-trail elnevezésű futóversenyt jövőre

Nem könnyű az újrakezdés, de kevésbé vészes mint gondoltam. Ilyenkor mindig bennem van a határaim próbálgatása, vagy ha az nem is, a mozgás és a suhanás élménye. Ennek a szellemében a megszokott HHH körön próbálgattam a savasodás érzését, nem sokkal később pedig Papp Krisztával futottam egy Balboa kört (vagyis valami hasonlót).

Egy hónap kellett a visszarázódáshoz és már-már a Piros 85 terepfutó versenyen töröm a fejem... de nem. Erős lenne és őszintén szólva nem éhezem a kudarcra.  Kellemes élményekben gazdag őszt tervezek. Apropó, a "Körről" hallottatok már?

2 komment

Címkék: sérülés pihenés Aggtelek Baradla-trail

Offroad

2013.10.30. 07:41 SeSam

Szóval az úgy volt, hogy Zsófi haverom megkérdezte Twitteren, ki akar vele tartani a 6. Intersport Túranapon egy 30 kilométeres etapra. Én meg úgy gondoltam, mi baj lehet, nosza, menjünk. Pár perccel később már mindkettőnk nevezése el volt intézve.

Érdemes megjegyezni, hogy terepen utoljára családi nyaralások alkalmával voltam. Ugyan nem voltunk kispályás túrázók, több tíz kilométeres utakhoz voltunk szokva egészen kicsi korunktól öcsémmel, tapasztalatnak azért ez sovány. Az emelkedők terén megrekedtem a budapesti futóversenyek során átélhető margitszigeti feljárónál és a Nyugati téri felüljárónál. Ja igen, egyszer felfutottam felszenvedtem magam a Normafához a Moszkva térről, amikor az egyik téli Nike futóklubot ott tartották meg.

Bónuszképp a nálam erdőben sokkal többet szaladgáló Zsófit is elvesztettem az utolsó este: annyira megfájdult a talpa, hogy nem tudta vállalni a rajtot. Az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy elindulok akkor egyedül. Már csak biciklivel értem ki időben, úgyhogy 15 kilométer tekerés volt a bemelegítés a Csillaghegyi Általános Iskoláig. Bicikli lezár, rajtszám átvesz, felrak, aztán "tűz, Csucsu".

Rögtön az elején elkezdtünk különféle szimpatikus emelkedőkön felmászni, majd nemsokára lépcsőzni. Az út szűk volt, előttem pedig rengeteg túrázó – köztük sok gyerek – kaptatott, úgyhogy lassú volt a tempó. Mindenki nagyon kedvesen elengedett persze, amikor feltűnt nekik, hogy valaki úgy fújtat mögöttük, mint egy rossz 424-es. Gyorsan megtanultam, hogy az emelkedők exponenciálisan fárasztanak ki.

Még jó, hogy a térképet magammal vittem, mert – mint arra az első ellenőrzőpontnál ráébredtem – erre pecséteket is kell gyűjteni a pontokon áthaladáskor. Képben voltam, hiába. Ami viszont hiányzott, az a folyadék-utánpótlás. Magammal nem vittem semmit, az ellenőrzőponton sem volt frissítés. Jó, gondoltam, a következő nincs olyan messze, és amikor a városban futok, sem viszek magammal semmit tíz kilométer feletti távokra. Kicsit rosszul érintett azért, hogy a másodikon is csak pecsétet kaptam a térképemre.

A harmadik ellenőrzőpont neve Szent-kút volt, ez némi optimizmusra adott okot. És valóban rá is találtam a vízforrásra. A táblát csak futtában olvastam el, de a forrás vize amúgy mindenféle nyavalyára is orvosság (állítólag). Majdnem féltávnál mindenesetre iszonyú jólesett. Utána volt egy kút Csobánkáról kifelé menet is, sőt, utólag a szöveges útvonalleírásban is megtaláltam mindkét vízvételi lehetőséget. Ja, hogy ezt előtte kellett volna elolvasni...

A Csobánka utáni hegymászós szakaszhoz nem is ártott a frissítés. Persze amikor épp nem az életemért küzdöttem egy köves lejtőn vagy a dobhártyámban dübörgő pulzusommal voltam felfelé elfoglalva, nagyon tetszett a terepen futás. Sok időt nem pazaroltam a nézelődésre, de a csúcsokról nagyon szép kilátás nyílt a környező völgyekre, főleg hogy addigra már a köd is felszállt. Az őszi erdőt pedig gondolom mindenki el tudja magának képzelni.

Apropó, napsütés, nem éppen októberi volt az időjárás. Sikerült iszonyatosan túlöltözni az eseményt a hosszúnadrággal és hosszúujjú felsővel. Amikor elindultam, még olyan szottyosnak tűnt az idő, meg aggódtam, hogy majd a lombok alatt hűvös lesz. Hát egyáltalán nem volt. A jövőre nézve ez is tanulság, "az ajtón kilépve még fázhat kicsit az ember" aranyszabály nem feledése.

Suhanok lefelé a lejtőn, mint a lavina!

Ja, terepfutó cipőm sem volt. A Flyknit felsőrész kiválóan étengedte a port, a Lunarlon talp meg teljesen szükségtelenül csillapított, meg igazgatott külső talpélre, de hát az ember abban fut, amije van. Az aszfaltos részeken legalább otthon éreztem magam.

Az viszont szuper volt, hogy a késői indulás és a sok túrázó miatt gyakorlatilag végig csak előzgettem, engem nem hagyott le senki. Ez azért kiváló motiváció, akárhogy is nézzük, és mindig találtam valakit előttem, akit utol tudtam érni. Ennyiből talán jobb is, hogy nem értem oda nyolcra, amikor a komoly futók rajtoltak a túrázók előtt. Kicsit lelombozó lett volna a távolodó hátukat nézni végig.

Majd egyszer rájövök, miért tollszárfogással tartom a térképet.

Szóval simán végigértem. Ekkora Rocky Balboának utoljára talán az első maraton után éreztem magam a célban. 3 óra 13 perc 30 másodperc lett a vége, amivel teljesen elégedett vagyok. Ugyan 29 kilométernek volt hirdetve, a TTT szerint inkább csak 28,2 km a táv, nekem pedig 27,9-et mért a Nike+ GPS App. Viszont ebben a huszonnyolc kilométerben volt összesen 948 m szintkülönbség. A lankásabb emelkedőkön igyekeztem kocogni, a durva kaptatókon pedig erőltetett menetben sétáltam, a többi futás.

Egyértelműen teljesen más élmény, mint sík terepen, városban, aszfalton tolni. Amikor egyedül voltam az ösvényeken, odaképzeltem a szarvast.

2 komment

Címkék: verseny beszámoló terepfutás sesam

Futóblog őszi futófelső szállítás és átvétel

2013.10.29. 12:00 angelday

Szasza most veszi fel a kapcsolatot mindenkivel, aki rendelt felsőt. A ruházat ugyanis végre-valahára elkészült és a felsők a héten kerülnek kiszállításra, sőt, a holnapi Futóklubban is remélhetően átveheti tőle, aki oda kérte a szállítást.

Fontos: a férfi XL-es felsők és még néhány felső (összesen 16 db) picit csúsznak, mert a gyártó nem szállította le időben, de azon is rajta vagyunk és remélhetően néhány nap múlva azokat is át tudjuk adni. Ezeknek a személyeknek külön emailt küldünk.

Még egyszer elnézést a késlekedések miatt a jövőben ez már olajozottabban fog menni.

1 komment

Címkék: közérdekű rendelések