Kis állat nagy félelem

2009.03.30. 10:17 szasza75

Januárban még kifejezetten örültem a nagyon hideg télnek. Jöttek a mínuszok, fizettem a gázszámlát és közben dörzsöltem a tenyeremet, hogy na, most kifagytak a kis nyomorultak. Itt a tavasz, éppen a felzaklató hírek utáni pihentető időjárásjelentést nézem, erre elveszik a kedvem 9 hónapra az erdőben futástól.

A kullancsok.

Értem én, hogy a korábbi posztokban kiemelt szerepet kaptak a nyugdíjasok rekedt hangú kis rohangálói, akiknek gazdái kis fáziskéséssel kiabálják a "Titike ne, vissza kiskutyám" vezényszavakat, illetve a harcedzettebb nem ugatós, ám annál komolyabb ambulanciát igénylő nagytestvéreik.

Ami bennem sokkal inkább félelmet kelt, ahhoz nem lehet leguggolni, kedves szavakkal jobb belátásra téríteni, hogy "kishaver ne harapj most belém" mert ez sunyiban ugrik, mászik, majd fúródik a bőrbe, érzéstelenít és még ott is marad. Aztán csak akkor vesszük észre, amikor valamiért beleakad a bőrünkön a kezünk, esetleg a kedvesünk megjegyzi "új anyajegyed lett" vagy egyszerűen csak egy kis kidudorodó pontot találunk. Ekkor már késő. A parazita vagy nem fertőzött - és ez kiderül pár héten belül - vagy igen és akkor a két betegség (Lyme-kór és a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás) közül valamelyiket megkaphatjuk. Van esély rá. Állítólag Magyarország fertőzöttség tekintetében nagyhatalom.

Több futó ismerősömmel megvitattam a kérdést, ők hogyan védekeznek, megvárják a telet vagy az országút felezővonalán futnak 9 hónapon keresztül. Többségük legyintett. "Ó ne foglalkozz vele, tucatnyi volt már bennem, mind kiszedtem és soha nem volt semmi bajom" volt a válasz.

Tavaly nyáron 2 barátommal a Nagy-Hárshegyen suhantunk, amikor 1-2 kullancsot szedtek le magukról. Ekkor még hittem abban, hogy engem kerülnek. A Bruce Willis féle érinthetetlenségembe vetett hitem akkor omlott össze, amikor 2008. júliusában életem első szörnyetegét felfedeztem magamon, miközben falatozott belőlem. Ritkán voltam így kétségbe esve eddigi életem során.

Talán utoljára akkor, amikor a tatai katonai kiképzésem éles éjszakai T-72-es harckocsi lövészetén, mint harckocsivezető, az orosz típusú infra éjjellátó készülékem vezetés közben elsötétült. Másnap a szakasz fél napon keresztül lapátolta a fedezéket eredeti állapotába. Utólag tekintve ez a kullancsrealizáló helyzet keményebb volt. Elfehéredtem, de egy mentő kéz megszabadított tőle. A csípés helyének megfigyelési fázisa csak ezután következett, először egy álmatlan éjszakán át, aztán végül napokig aggódtam. Időközben áttanulmányoztam minden a témával kapcsolatos anyagot és felkészültem a legrosszabbra.

A helyzet az, hogy túléltem, nem tett a lelki sérülésemen kívül egyéb kárt szerencsére. Hogy ne menjek erdőbe ezek után sem merült fel bennem, bár igaz, vártam már a 20 centis havat a biztonság kedvéért. Szóval itt van újra a tavasz és rajzanak ismét a kis átkozottak. Persze, ne fussak erdőben (vagy ha igen iszonyú gyorsan), meg van a kullancs-encephalitis ellen oltás is, tudom. Talán a beöltözés is segít és ugye mindenféle mechanikus védőeszközök (spray-k, krémek) is vannak szép számmal, hisz fogyasztói társadalomban élünk. Persze preventíve van oltás a Lyme-kór ellen és azt hallottam, hogy a Magne B6 nak is van valami visszataszító illata. Szóval a kérdés adott. Védekeztek ellene? Ha igen ki hogyan? Vagy csak nekem jelent ez olyan nagy gondot? Méghogy kutyák...

 Akkor futunk?

40 komment

Címkék: kutya betegség futás erdő védelem kullancs

A veszélyeztetett pébé esete

2009.03.29. 13:15 tvjudit

Pkrisztike „anyagcserés” posztja kapcsán jutott eszembe, hogy felidézem a 2007-ben futott Nike félmaratonomat. Kriszta akkor a női mezőny élén végzett (1.11.47), én csak a 84. lettem, viszont emlékezetes futás volt több szempontból is…

Összességében minden jól indult a verseny napján, bár izgatott voltam ez kétségtelen, s mint ilyen bizony többet kellett wc-re járnom A rajt előtt kb. 20 perccel gondoltam végleg összerakom magam (elmegyek wc-re, a cuccaimat elhelyezem stb.), aztán jöjjön, aminek jönnie kell, futok egy félmaratont.

A mobil wc előtti sor azonban, hosszú perceken keresztül meg se mozdult. Persze a rajt előtti 15 perc még rettenetesen hosszúnak tűnt és én biztos voltam benne, hogy rendben visszaérek a megbeszélt helyre, ahol a futótársammal, aki a versenyen segítségemre volt, találkozom a rajt előtt. Talán az aggasztott kicsit, hogy nálam volt még a hátizsákom, szóval azzal is kellett bajlódnom. Gondoltam, majd gyorsan elkocogok az autóhoz, ami kiváló bemelegítés lesz. Aztán tovább teltek a percek és még mindig túlságosan lassan fogytak az előttem lévők.

Kb. 10 perccel a rajt előtt a frász kezdett kitörni! Hagyjam, a francba a pisilést és menjek már vissza, de így nem tudok lefutni 1 km-t sem, nem hogy 21-et, és a táskám, szóval még az is… és már csak 3-an vannak előttem, nem létezik, hogy 6 perc nem elég... Nem lett elég! Egy perccel a rajt előtt, 9:59-kor jutottam be és már tudtam, hogy képtelenség lesz megtalálni a futótársamat, nem fogok odaérni a megbeszélt helyre. Abban bíztam, hogy talán a mezőny végére áll és nem a tervezett időnknek megfelelő rajtzónába. Sebtiben végeztem, majd kivágódtam a mobil wc-ből (más körülmények között ez a látvány még komikus is lehetett volna, abban a pillanatban azonban leginkább kétségbeejtő volt) és rohantam, mint az őrült, közben Kovács Ági ellőtte a rajtot.

Nagy nehezen átverekedtem magam a kiáramló tömegen keresztül a rajtzóna túloldalára, majd megcéloztam a VIP terület bejáratát, mert kitaláltam, hogy ismerősök gondjaira bízom a holmimat, hiszen az autóhoz már végképp nem mehettem vissza. Azután átbújtam a kordonon és ott álltam a rajtfolyosón. Hirtelen utáltam az egésze, nem volt kedvem ahhoz, hogy elkezdjek futni. Ott álltam perceken keresztül a kiáramló mezőny szélén – szerencsére még javában tartott a rajt már vagy 8 perce – és egyszerűen képtelen voltam elindulni. Dühös voltam és csalódott! Aztán persze mégis elindultak a lábaim. Áthaladtam a rajtkapun és megnyomtam az órám stopperindító-gombját. Elkezdődött! Közben folyamatosan figyeltem elveszített iramfutó-társamat, komoly erőfeszítésembe tellett, hogy mindazt, ami történt képes legyek a rajttal együtt magam mögött hagyni. Tudtam, hogy ez nem "funrun" lesz, itt nem futhatok csak úgy jó érzésre, egyben kell lennem ahhoz, hogy az elmúlt három hónap munkája eredményeképpen egy klassz célidőt láthassak az órán, amikor végleg leállítom... De hol voltam még attól!

Több mint 5 vagy talán 6 ezer futó volt már/még előttem

Úgy éreztem, sprintet nyomok az Andrássy úton! Persze körülöttem mindenki lassabban futott, hisz leghátulról rajtoltam. Nem csoda, hogy aggódva néztem az órámat az Oktogonon az 1. km-nél. Pontosan 5 perce kezdtem futni. Ez viszont lassúnak tűnt. A 2. km-nél 4:41, ami biztató volt, de ebben viszont nem bírom végig. Kerestem a helyem a tömeg szélén: járdára fel-le, kanyarokban a külső íven, 2 futó közti miniatűr résen át, a szűkös Lánchídon szinte tyúklépésben, közben továbbra is kerestem és figyeltem egy arcot, egy alakot, egy jellegzetes futómozgást, szerettem volna odakiáltani, hogy: hééé itt vagyok! Valahol a Lánchíd után fogadtam el végleg, hogy magam vagyok. Futottam a legjobb tudásom szerint, okosan és bátran. Hirtelen éreztem, hogy minden rendben lesz!

Nem sokkal később megpillantottam a futótársamat! Nagyon megörültem és onnantól kezdve Rá is bíztam magam. A verseny lelki megpróbáltatásai ezzel azt hiszem véget értek, persze ekkor kezdődött a fizikai küzdelem. Mert bár addig sem futottam lassan, de mindenképpen lassabban, mint onnantól. Közben fogytak a km-ek is, velük együtt pedig természetesen az erőm.

Futás közben mindenféle dolgokon járt az eszem. Időnként kifejezett büszkeséggel töltött el, hogy folyamatosan hagyjuk le a körülöttünk lévőket. Figyeltem befelé is. Milyen most, hogyan érzem magam, mennyire nehéz (mert az fel sem merült, hogy könnyű), nem vagyok-e éhes, szomjas, nem szorítom-e túl görcsösen a gyűrött, használt papírzsepit az ujjaim között.

Figyeltem Őt is, hogy mennyire könnyedén fut, miközben nekem már zsongott a fejem és egyértelműen fáradtam. Hol mellé akartam kerülni, hol inkább mögé. Hogy ne lássa, mert már szenvedek pedig még bő 6 km hátra volt, vagy jobban esett, ha húz mintsem, hogy tartsam mellette a tempót... már nem tudom. Aztán egyszer csak mondta: még 3/4 szigetkör, jött a felüljáró, a Nyugati téren, amit viszont meglepően könnyedén gyűrtem le. Legalábbis ahhoz képest, hogy már nem esett jól a futás.

Kicsit talán eléheztem és zsibbadt, tompa volt a fejem, de továbbra is küzdöttem, bár a hajrára már nem tudtam felpörögni. Miután áthaladtunk a célkapun ránéztem az órámra és láttam a kiváló célidőt, de meg sem bírtam mukkanni. Benne volt minden erőm ebben az 1 óra 41 percben. Nem kérdés, hogy boldog voltam. Eddigi futásaim közül ez a félmaraton indult a legnehezebben és ez végződött a legszebb eredménnyel. Később elemezgettük, hogy talán benne maradt még pár perc, ha mondjuk nem kellett volna végig előznöm a mezőny ¾-ét, persze a „volna”, meg a „ha” tartalmú elmélkedések feleslegesek ebben a műfajban.

Arról, hogy lekésem egy-egy verseny rajtját néha azóta is álmodom.

Fotók: www.futas.net

17 komment

Címkék: mosdó rémálom félmaraton

Hogyan támasztottam a bordásfalat az ultrafutás hazai koronázatlan királyával

2009.03.28. 12:14 kékvirág

Gondoltam lájtosabbra veszem a stílust, mert a fiúk haragja előbb-utóbb vért kíván majd. Na meg vannak olyan férfifutók, akiknek nem szívesen húzogatnám az orszlánbajuszát, sőt, a legmélyebb tisztelettel adózok teljesítményeik előtt. (Professzionális újságírók szerint ezt a bekezdést, mint elsőt, az átolvasást követően azonnal törölni kellene az iromány összképe és kereksége érdekében. Most azonban kockáztatok, és marad.)

Január óta tartó csökkentett üzemmódú működésem során többször szembesültem a „miért?” és „hogyan tovább?” problematikájával. Törvényszerű volt, hogy a fehérköpenyes, sztetoszkópos is fel fogja tenni ezt a kérdést.

„Ha az olimpiára készülnél érteném, hogy a himnusz hangjaiért pár év alatt teljesen kicsinálod magad. Utána meg életed végégig jársz hozzám, hogy puzzleként keressem és tegyem össze hiányzó darabjaidat. Na de pusztán szerelemből évről évre új és kegyetlenebb kihívásokat keresni?”

Valóban, mi motivál engem? Valamelyik hazai vagy európai hegycsúcs skalpja? Tuti nem. A pénzdíj? Ugyan már, van nekem tisztességes, jól fizető munkahelyem. Hírnév? Már az összes mókus előre köszön a HHH-n. A válasz már megfogalmazódott bennem, csak valami visszaigazolásra vártam. 

Megérkezvén a gyógytornára Nati (=gyógytornász) bemutatta a másik „szerencsétlen” kis- és nagylabdás, bordásfalas, ovis feladatokra ítélt delikvenset, Bogár János személyében. Örömmel üdvözültük egymást, már amennyire a hely (sportkórház tornaterme) és a szituáció teret enged ilyesfajta érzelmeknek. Na, meg az én lelkesedésem még csak érthető - ha már futás közben nem tudok lépést tartani vele, talán itt a tornateremben sikerülhet -, de az ő számára maximum a magányos labdázással szemben lehetett vonzó alternatíva megjelenésem.

Van abban valami ördögien bájos, ahogy ülünk az általánosból ismert tornapadon, lábunkkal színes gumilabdákat gurítgatunk, és Jani mesél a béburól (Bécs-Budapest Szupermarathon), a spartathlonról, az elmúlt évek versenyeiről. Aztán érkezik Nati „őrmester”, mert szerinte messze elkalandoztunk a gyakorlatok precíz végrehajtásától.

Nehezít, most mélytartásban kell hátrafelé, oda-vissza gyalogolnunk a tornateremben. Persze fáj piszkosul, de nemcsak nekem, mellettem kis hazánk egyik legnagyobb ultrafutója ugyanúgy küzd, és közben mesél. (Még hogy az ultrások keveset beszélnek! Ilyet csak az terjeszthet, aki nem képes szóra bírni őket.) Mesél a futás szépségéről, az emberi szervezet csodájáról, amely képes egyik nap 100 km-t futni, másnapra regenerálódva újra nekiindulni, aztán meg néha jól elromolni, meggyógyulni, ismét elbukni, és újraszületni. Mesél a csodaszerekről, cipőkről, lámpákról, krémekről, módszerekről egy percre nem lankadó lelkesedéssel, mosolyogva és örök optimizmussal.

A feladatteljesítés persze megint beszélgetésbe és nevetésbe fullad, pedig a tervek, az idei versenyek még szóba sem kerültek. Na, majd a bordásfalnál. Janit egy hónapja műtötték, de már túl van egy félmaratoni versenyen (remélem Dobos doktor nem olvassa a blogot). Bolondság? Elhivatottság? Szűnni nem akaró lelkesedés ennyi év után is? Már Nati is leül mellénk, és hallgatja. Egy fél órája még alkalmankénti 3 km-es futást engedélyezett nekünk, most meg csak csendben „mosolyog a bajsza alatt”, látva lelkesedésünket, hallgatva a versenyterveket.

Hazafelé sétálva azon gondolkodom, vajon ott a tornateremben hányan ismerték fel Bogár Jánost? Pedig nem keveset tett le a sport asztalára, de sem híres, sem gazdag nem lett belőle. Vagy mégis? Valami ilyesfajta gazdagságra vágyom én is, azokra a soha el nem vehető, újra át nem élhető élményekre, amit a futás adni tud. Ez az az örök motiváció, a múlhatatlan szenvedély, amitől megiramodnak a lábaim a hegy felé - tudja doktor úr.

„Bogár János (Miskolc, 1964. július 26.) Magyarország egyik legeredményesebb ultramaratoni futója. Jelentősebb eredményei közé tartozik az 1991-es győzelme a legendás Spartathlonon, ahol 24 óra 15 perces idejével több mint másfél órát vert a második helyezettre, valamint az 1994-es Európa bajnoki győzelme 24 órás futásban. Magyarország legnagyobb ultramaratoni versenyét, a Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaratont eddig hatszor (1992 és 1994–1998) nyerte meg. Bár 2006-ban úgy nyilatkozott, hogy a jövőben csak ritkán vagy egyáltalán nem indul ultra versenyen, a 2007-es, 212 kilométeres Ultrabalatonon óriási küzdelemben legyőzte a görög világcsúcstartó, négyszeres Spartathlon-győztes Yiannis Kourost és a Bécs-Pozsony-Budapest versenyen az előkelő 3. helyen ért célba. Az ultramaratoni futás két mérvadó távján, a 24 órán és 100 kilométeren jelenleg is országos csúcstartó és 100 kilométeren háromszoros magyar bajnok. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsalon él.” - forrás: wikipédia

5 komment

Címkék: gyógytorna bogár motiváció jános kihívás bécs budapest

Akik futnak: Guzsván Évi

2009.03.27. 09:33 angelday

Név: Guzsván Évi
Futóblog név: Kicsi27
Életkor: 27 év
Magasság: 158 cm
Testsúly: 52 kg
Cipő: Nike Pegasus
Mióta fut: 2008
Szint: hobbista
Tech: iPod és Nike+
Power Song: mikor mi
Bio: Stresszes munkájából adódóan a feszültséglevezetés miatt kezdett el futni, különben mára már egészen biztosan megütött volna valakit. Legfőképp azért sportol, mert szereti a futást, kikapcsolja, nincs körülötte senki és semmi. Barátainak elmondása szerint izgő mozgó, sokat vigyorógó, akaratos, kitartó, kedves. Imádja a természetet, szeret sportolni, szereti a kihívást, benne van minden új és jó dologban.

3 komment

Címkék: akik futnak kicsi27

Beethoven kontra jobb térd

2009.03.27. 09:20 Kicsi27

Javában dübörög a kihívás, futni kell és nem keveset. Futni imádok, ám egy kis segítséggel pár hétre likvidáltam magam, így nehéz az újrakezdés. Rövid történet a segítségről.

Kedd volt, december és 23-a. Rengeteg ember, karácsony előtti őrület, rohangálás, utolsó vásárlás. Egyértelmű, hogy én is az „utolsó pillanatban még megveszek ezt-azt” kategóriába tartozom. Jöhet a kihívás, megküzdeni a monumentális méreteket öltött embertömeggel, és igen, végre minden megvan, mehetünk haza.

A következő akadály, ami leküzdésre várt, a „fogj a két kezedbe kb. 600 szatyrot és evickélj el 3 kutya és egy macska aktív nyomulós, dörgölőzős, felugrálós közreműködésével az ajtóig”. Hát persze, hogy nem sikerült, mivel a vérebek közül kettő, egészen pontosan egy 10 kilós bolognese, és egy 65-70 kilós bernáthegyi, némi nézeteltérés következtében egymás torkának ugrott.

Bevallom, elég aránytalannak és esélytelennek láttam a meccset a bolognese szemszögéből, ezért gondoltam besegítek, és a szatyrokkal a kezemben, - amiben persze az ajándékokon kívül volt némi joghurt, pudig és egyéb hasonló állagú cucc - elkezdtem ütni a bernáthegyi fejét! Zéró reakció! Harc tovább, puding repül, joghurt folyik, majd egy pillanatra a szobacirkáló kiszabadul, és hálából, hogy segítettem elszalad a lábam mellett.

A mamut persze utána kapott, viszon ott volt útban az én jobb térdem! Nem kell részleteznem, hogy egy ekkora álkapocs mire képes: egyből ügyelet, aztán még egy, röntgen, némi tanácstalan tekintet az orvos arcán, majd a műtőasztal és az injekciós tű, valamint a klasszikusnak mondható „beteg operálható, szikét kérek” mondat után pár perc fáziskiesés.

Ezután észheztérés, barátkozás a térdemből kiálló 1-2 csövecskével és a minden komfortot mellőző kórházi kórteremmel, valamint a szobatársként megnyert néhány elfekvő beteggel. Első éjszaka borzalom, fájdalomcsillapító az ablakban, furcsa hangok és még furcsább szagok. Második éjszaka brutálisabb folytatás, melynek következményeként reggel könyörgés az orvosnak: engedjen haza!

Pár hét lábadozás, közben lassú megkattanás, mert mindentől teljes az eltiltás. Ekkor jött a lehetőség, mutassuk meg a hapsiknak, hogy elbújhatnak a női akaraterő és kitartás mellett. Rövid gondolkodás, vajon mit mondana az orvos, majd a válasz, a fiúkat kell lealázni, sziszegő lábbal, hát persze. Itt pattant vissza a most már szélben szelelő lábamra a cipő, és kezdtem újra felépíteni a kis kártyaváramat. Lassú kezdés után jövök felfelé, szóval skacok Rambo projekt ide vagy oda, Forrest Gump visszatér!

15 komment

Címkék: kutya kórház térd szatyor challenge likvidálás

A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik...

2009.03.26. 12:13 DaMartian

Masszázs, szauna, pezsgőfürdő és kiadós vacsora. Akár egy wellness hétvége is lehetne, ha épp nem csütörtököt írnánk, ha nem lennék túl közel 50 kilométeren, és ha nem tudnám, hogy a következő napokban még háromszor ennyi vár rám.

Amilyen hirtelen felindulásból (szó szerint) döntöttem el két hónapja, hogy elindulok életem első ultra távján, annyira jól felkészültem fizikálisan, de főleg lélekben. Semmit nem bíztam a véletlenre! Bébiétel, gélek, izotóniás italok, vazelin, tapasz és minden egyéb bekészítve, biciklis kísérő a feladatra felkészítve. Futófelsők kifejezetten az alkalomra feliratozva

Közben többször megcsörren a mobil, a kollégák hívnak. Miért zavarnak, amikor pontosan tudják, hol vagyok? Mérges vagyok rájuk! De nem sokáig! Kiszállok az autóból, és két munkatársam jön szembe, egy Go Johny Go (ők így szólítanak) transzparenst lóbálva.

25 kilométer körül végre összetalálkozunk. Onnantól kezdve a verseny szinte vidám traccspartivá változik, olyan igazi Kropkós beszélgetős aerob kocogássá. Eszem-iszom.

32 komment

Címkék: retro futás wellness murphy lajos németh ultra bébiétel vazelin osonós sorozatterhelés repülőrajt krémezés szélirányban pisilni vége?

Akik futnak: Jónás Gyula

2009.03.25. 17:26 angelday

Név: Jónás Gyula
Futóblog név: DaMartian
Életkor: 32 év
Magasság: 182 cm
Testsúly: 73 kg
Cipő: Air Zoom Elite 4+, Lunar Trainer+, Air Pegasus 25+ SE, Air Zoom Vomero 3+
Mióta fut: 2001
Szint: kosárlabda mellett kiegészítésként
Tech: iPod nano & Nike+ SportKit versenyen vagy társaságban Nike+ SportBand
Power Song: U2 - Vertigo
Bio: Futni jobb a kondíció elérése érdekében kezdett a kosárlabda miatt, hisz mély növését csak gyorsasággal és állóképességgel tudta kompenzálni. Eleinte még csak rövidebb (3-5 km) távokkal próbálkozik. A Nike-hoz kerülve hitelesebb akar lenni a munkájában és megfogja a félmaraton hangulata, így 2001-ben elkezd készülni a 2002-es versenyre. Rákattan, és jön az újabb cél: maraton, ultra, IronMan... A Nike+ megjelenése extra motivációt ad neki, azóta kétszer annyit fut, mint korábban, és a vádlijára tetováltat egy Nike pipát is (komoly, nézzétek meg).

8 komment

Címkék: damartian akik futnak

Újabb körök

2009.03.25. 16:00 DaMartian

Ott hagytam abba a manifestomat, hogy elárulom majd, mi motivál most. Mert ugye túl vagyok már a Félmaratonon, a Maratonon, de az Iron Man iszonyúan távolinak tűnik, és ahogy öregszem egyre kevesebb esélyt látok rá, hogy drasztikusan gyorsuljak a rövidebb távokon, hiszen már a korábban tervszerűtlen és rendszertelen edzésekkel elért eredményeimet is csak nagy szenvedve tudom hozni a mostani sokkal folyamatosabb felkészüléssel a hátam mögött. Zsákolni sem tudok már, pedig 18 évesen még az is ment.

Aztán jöttek a kütyük. És most függetlenül attól, hogy mennyire komoly a technológiai része a dolognak, és mennyire pontos (bár nekem évek óta meglepően pontosan mér) ami igazán megfogott benne, az a motivációk tárháza. Magam elé is tudtam célokat kitűzni, meg versenyekbe is be tudtam szállni, olyan futókkal, mint én vagyok! Akik ellen esélyem van győzni! Ha csak virtuálisan is, de kupákat, érmeket és kinyomtatható okleveleket kapok egy-egy sikeres teljesítés után. Tartsatok gyerekesnek, de ezek az apró, mégis kézzelfogható jutalmak nálam tökéletesen működnek! Gyakran csak ezek miatt megyek el futni. Aztán amikor már ott vagyok, mindegy miért indultam el, de ha ez kell hozzá, hát ez kell! Marketing ide, design oda, engem megfogott. Olyannyira, hogy tavaly a „Resolutions” vagyis Újévi fogadalmak menüben nyilvánosan megfogadtam, hogy 2008-ban 2008 kilométert teljesítek. Bátor vállalkozás volt ez, hiszen az eddigi években csak nagyjából fele ennyi kilométert gyűjtöttem! 

2008-ban csapattal kétszer is teljesítettük a Balaton kört, de a remek hangulat dacára az elvárásaimmal ellentétben nem okozott különösebb kihívást.

8 komment

Címkék: balaton és verseny fájdalom szenvedés napi utcai mission tíz kihívás kör fogadalom hepi impossible motivációk tárháza míl altatódal

Futóblog felsők: KÉSZ

2009.03.25. 15:03 angelday

Szolgálati közlemény!

Kedves Futóblog olvasó! 

Örömmel értesítünk, hogy névre szóló futópólód elkészült, melyet március 27-én péntektől, a rendelésednek megfelelően 3.990 Ft-os áron a Nike budapesti üzletében, a Váci u. 28 szám alatt vehetsz át. 

Reméljük minél többször találkozol majd a Futóblog póló dicső tulajdonosaival az utcán, a szigeten, versenyeken, hogy ilyenkor összekacsinthassatok! 

Férfiak a nők ellen - Csatlakozz a kihíváshoz a Futóblogon! ---- futo.blog.hu 

13 komment

Címkék: póló futóblog felső apparel

Akik futnak: Czigány András

2009.03.25. 10:50 angelday

Név: Czigány András
Futóblog név: Ras
Életkor: 27 év
Magasság: 186 cm
Testsúly: 70 kg
Cipő: New Balance 771/607/900, Asics 1090/1110, Nike Icarus/Zoom Swift/Pegasus/Lunartrainer+, Brooks Addiction ASR
Mióta fut: 2004. okt. 26.
Szint: műkedvelő
Tech: iPod nano & Nike+ SportKit, Polar S710i, lakáskulcs
Power Song: szélzúgás, madárcsicsergés, elmélyült gondolatok
Bio: Egy Bécs-Budapesten oltották be futóvírussal, azóta kb évi két kiló kilométer szalad le neki. Futás előtt is sportolt vegyesfelvágott módra. Futás közben megjárt egy duatlon/triatlont. A futás egyszerre testedzés és fejlazítás, valamint kihívás hogy hová lehet eljutni felnőtt fejjel nekiindulva.

2 komment

Címkék: akik futnak ras