Sherpák a hegyen

2014.06.27. 09:15 bitliszbá

Az UB-ról írok, de nem csak arról. Gondolatok jutnak eszembe róla, és másról is. Gondolatok, amelyek a teljesítményt értékelik, pozitívan vagy negatívan. Nézőpont kérdése.

De miért is adtam ennek a posztnak ezt a címet  A sherpákat biztos ismeritek. Ők azok, akik a Himalájában a hegymászókat segítik a hat-, hét-, és nyolcezres csúcsok meghódításában. Ők azok, akik szinte névtelenül, de mégis legtöbbször hódították meg ezeket a csúcsokat. Az elüzletiesedett, főleg az Everestre szakosodott túristacsoportoknak ők tapossák ki az ösvényeket, ők feszítik ki a köteleket, ők tartják karban az utakat, létrákat, és nem utolsó sorban ők takarítják el még a szemetet is. 

De sherpák nem csak a hegyen vannak. Ott vannak a csúcsra törő sportolók, futók, kerékpárosok, triatlonosok körül is, és most szándékosan nem említem a technikai jellegű sportokat. De kik is ők és miért vannak? A profiknál fizetett emberek, de nálunk amatőröknél sporttársak, barátok, családtagok, akik saját kényelmükön felülemelkedve, sokszor nem kis áldozatokat hozva, névtelenül teszik a dolgukat, hogy a SPORTOLÓ (sporttárs, barát, családtag) célba érjen. 

Nekünk amatőr sportolóknak időnként szükségünk van a segítségre, hiszen egy hosszabb verseny némi háttértámogatással sokkal könnyebben megy. Aztán egy idő után visszatekintve rájövünk, hogy mi az, amivel segítettek, és arra is, hogy ezt hogyan is tudnánk mi magunk megoldani. Én az első Balaton Szupermaratonomat kerékpáros-kísérővel csináltam végig. Minden nap, a 20-25. kilométertől a kollégám kísért, adta a vizet, és az izót. Következő évben már tudtam mit kell csinálni, és nem kellett kísérő.

A következő versenyem, ahol kísértek a Bécs-Budapest volt. Itt sem ismertem a pályát, és a távokat sem. Két napig a fiam Marci, a harmadikon lányom barátja Péter, és a negyediken pedig futótársaim-barátaim Emőke, Éva és Ulrik kísértek. Nagyon sokat jelentett nekem a jelenlétük. Az utolsó napi félmaratonon teljesen önként és saját versenyüket feláldozva két Ákos és István küzdötték velem végig a 2 óra feletti 21 kilométert. Most legutóbb pedig az UB-n szintén Marci és barátnője támogattak Keszthelytől Szemesig.

De miért is írok erről?

Nagyon sok, főleg hosszú versenyeken (kinek mi a hosszú) évről évre felmerül az etikus kísérés kérdése. Volt már, hogy félmaratonon állt be a frissítőasztalhoz a bringával a kísérő megtölteni a kulacsot, hogy frissíteni tudja társát. Azon is folyt a vita, hogy szabad-e mondjuk a pólócserében segíteni, vagy a cipőjét újrafűzni a versenyzőknek. A vita régi, és amíg a versenyszabályzatok nem írják le évről évre újabb és újabb pontokban, hogy mit lehet, és mit nem, addig a viták folytatódnak. Mint azok a viták is, hogy egyenértékű-e a segítővel együtt teljesítés, az egyedül teljesítéssel. Ebben lehetetlen igazságot tenni, mert a körülmények, az anyagi feltételek minden futónál más és más lehetőségeket szabnak. Ezeket, és a versenyszabályokat figyelembe véve, az egyéni szükségleteket és lehetőséget figyelembe véve, mindenki maga dönt arról miből és mennyit vesz igénybe.

Én, ahogy leírtam vettem igénybe támogatást, de eddig sherpáim nem voltak. Miért írom ezt? Mert alapvetően én frissítettem magam, mindenből annyit, amennyit gondoltam, amennyi jól esett. Ők mellettem “csak” a biztonság, a háttér voltak. Ma már tudom, hogy ez nagyon jó, de kevés! Az igazi kísérő nem csak biztosítókötél, hanem társ az úton. Nem azt adja amit kérsz, hanem amire szükséged van. Akkor is, ha te nem akarod! Gondolkodik helyetted, amikor te már nem tudsz, vagy nem akarsz. Átsegít a holtpontodon. Hátba ver ha hülyeséget csinálsz és megsimogatja a fejedet, ha ügyesen csináltál valamit. Érzi, hogy mi fáj, és segít, hogy ne fájjon annyira.

Alapvetően nekem ez eddig nem nagyon jutott eszembe, de én csak egy lelkes amatőr vagyok. Az UB-t az utolsó hétig magányos teljesítésre terveztem. Keszthelyig így is mentem végül. Azt kell mondanom, hogy minden összejött. Két-három apróbb holtpont (eleve tudtam, hogy lesz ilyen) volt csak, de jól, összeszedetten, szinte percre pontosan teljesítve a saját elvárást mentem Keszthelyig. Tudtam, és készültem rá, hogy csak magam vagyok.

… És itt jönnek a sherpák és a kitaposott utak. Tudtam, amikor nekivágtam az UB-nak, hogy a “nem-befejezők” nagy százalékának nincs kísérője. Tudtam azt is, sőt meg is írtam egy zárt csoportban, hogy a kíséret megállásra késztet. És tudtam előre, hogy nem lesz könnyű az éjszaka. Amit nem tudtam, az az volt, hogy egyedül elsőre fáradtabb leszek, főleg fejben, mint ahogy gondoltam. És azt sem tudtam, hogy az éjszaka, mint a vámpír, kiszívja belőlem az életerőt és azt a hitet, hogy nem elég a fizikai felkészülés. A mentális erő éppúgy szükséges.

A hegy, nekem nem csak képletes értelemben jött el, és állta el az utamat. Fonyódnál, nem állítom, hogy szándékosan, de mindenesetre mintegy szimbólumként is, megmásztuk a HEGYet. Nekem az nem csak egy hegy volt, hanem maga az UB. Ott, és akkor kellett volna legyőzni!

Az a domb (mert bevallom nem nagy az egész) megmutatta nekem azt, hogy miként kell ezt megcsinálni. És mint a legtöbb tanítás, nem azonnal érthető, hanem az idő érleli meg. Sok-sok minden, ami azóta történt tette tudatossá, hogy először el kell jutni a célig, aztán lehet csiszolni és finomítani. Az én olvasatomban ez annyit jelent, hogy használjam ki a segítőket és érjek célba, aztán tolhatom ki a teljesítést abba az irányba, hogy ténylegesen egyedül, csak magamra támaszkodva csináljam meg.

Szóval sherpák. Milyenek is az igaziak? Először is, és elsősorban: társak! Nem alárendeltek, hanem mint a kapus a fociban, nem rúgja be a gólt, de nélküle nincs csapat! Másodszor, olyanok, akik tudják mit csinál az épp’ most a célba érni szándékozó. Tehát ők is ilyenek, vagyis csináltak már hasonlót. Harmadszor legalább olyan kemények és elszántak, mint az aki célba akar érni. Ja igen, a bizalom. Én tudom, hogy kellenek a teljesítéshez, és ezért hiszek bennük. Ők tudják, hogy kellek a teljesítéshez, ezért bíznak bennem. Valami ilyesmi…

Ismerjük a hegyet, ismerjük a mászót, tudjuk, hol vannak a rejtett akadályok, hol lehet a kötélbe kapaszkodni. Ez a segítők legnagyobb feladata. És a futó hisz benne, hogy tényleg tudják.

Ez a poszt nem a futóról szól. Hanem azokról, akik segítik őket, hogy eljuthassanak a célig. Sokan vannak, és nagyon sok mindent feláldoznak tettükkel. És ha így gondolkodunk, akkor minden egyes UB szalag mögött még sok kicsi szalag áll, amelyek nékül nem emelhetnénk fel ott, és akkor, azt amire annyira vágytunk..

Dicsőség minden sherpának!

7 komment

Címkék: tisztelet segítők sherpa UB

Soha ne add fel a versenyt!

2014.06.25. 10:48 Szuflavéder

Az amerikai főiskolás, fedettpályás bajnokság női 600 méteres versenyében, az első helyen futó Heather Dorniden egy körrel a vége előtt elesett és az utolsó helyre került. Figyeljétek mi jött ezután:

Nektek van hasonló élményetek? Nyertetek már reménytelen, vert helyzetből? Volt már úgy, hogy majdnem feladtátok a versenyt, de a végén mégis sikerült jól teljesíteni, és jó érzésekkel hazatérni?

7 komment

Címkék: 600 méter USA főiskolás bajnokság fedettpálya

Night Run Budapest

2014.06.23. 08:47 SeSam

Én mindig is élveztem az éjszakai futást, és most szervezett keretek között is ki lehet próbálni. Két hét sincs már, és július 5-én szombaton, 21:00-kor indul az első Night Run Budapest. Ez már az 5. Maratonman rendezvény, de a helyszínt és a napszakot tekintve mindenképpen különleges versenyre számíthatnak a nevezők.

Ahogy az lenni szokott, az esti futás bemelegítéssel kezdődik a Batthyányi téri versenyközpontban, ahol a hangulatról DJ és látványos fénydekoráció gondoskodnak. A rajtot követően a pálya az alsó rakpartról a Budai várba vezet fel, és a hegy másik oldalán tér vissza a rakpartra. Innentől végig a rakparton halad majd a mezőny két fordítóval a célig, a Batthyányi térig.

A félmaraton mellett 6,5 és 12 kilométeres távokra is lehet nevezni, természetesen a várba felmászást mindegyik útvonal tartalmazza.

A balatonfüredi maratonon tavaly nagyon elégedett voltam a frissítéssel, és most is a PowerBar felelős az ellátásért. Lesz még egyedi póló és minden szintidőn belül teljesítő futó érmet kap. A Futóblogot Bitliszbá és én képviseljük. Most péntekig lehet még kedvezményesen, online nevezni!

7 komment

Címkék: ajánló éjjel félmaraton éjszakai futás Budapest Night Run Maratonman

Unfair play

2014.06.20. 08:31 bitliszbá

Kell-e a versenyszervezőknek a csalásra készülni? Kellenek-e az amatőr versenyeken bírók? Kell-e a bizalom vagy egy két csaló nem számít? Vagy mennyire mindegy, hogy 100. vagy 101. helyen végzel, vagy az 1000. vagy 1001. vagy? Minden fordítóba kell időmérő kapu? Szerinted?

Sajnos olyan dologról kell írnom, ami magamnak is rosszul esik. Voltam a K&H fémaratonon. Ez eddig nullás hír. Meleg is volt. (dupla nullás) Sokan voltunk.. jó, nem fokozom tovább. Szóval három egyforma kört kellett futni, körönként 5 azaz öt darab 180°-os fordítóval. Ez eddig az én hülyeségem (meg azoké, akik egy ilyen pályán elindulnak).

Szóval én futottam szépen, a harmadik körömben. Nagyjából a 19. km-nél volt egy frissítőpont. Túl voltam az utolsó fordítón. Jött szembe egy futó (történetesen egy lány, de ez nem számít) és levágva a kb. 800 m-t a fordítóig (és vissza), bevágott a frissítőbe. Hú, meleg van gondoltam. De nem, körbenézett, jegyzi-e valaki, hogy mit csinált, és mintha mi sem történt volna, futotta tovább a rövidített távját a cél felé.

Belehúzott, és lehagyta azokat, akik többet futottak, mint ő. Ellenőrizhetően látszik a köridejéből a majd’ egy kilométer mínusz az eredményén. Mivel így kb. 5 perccel jobb az eredménye (21 helyett 20 km), mint amit valójában megtett, szép eredményt ért el. Kit érdekel? Vagy mégse?

43 komment

Címkék: csalás félmaraton K&H

Kimoshatatlanul büdös futócuccok 2 – a megoldás?

2014.06.19. 07:48 Szuflavéder

Ahogy az első részben februárban írtam, január végén kidobtam egy adag futocuccot, mert már mosás után is érződött rajtuk az a kellemetlen szag. Fő problémám a téli időszakban főleg az, hogy a reggeli futások után a futócucc bekerül a táskámba és napközben nincs lehetőségem sehová kiteregetni. Este a hazaérkezésem után egyből a mosásba kerül, de az egész napos bezártság még kellemetlenebbé teszi a szagokat.

Mielőtt kidobtam volna az örök büdösségre kárhoztatott téli futóruhákat, meg kellett vennem az új téli futócuccokat. Elkapott a luxushangulat is, úgyhogy ki is mentem a szigethalmi piacra. Nagy volt a választék és a képen látható felsőket vettem meg.

A baloldali pamutfelsőt, helyben varrják és csak 700 forintért adják, mivel valami apró hibája van. Az én esetemben a póló mindkét ujja egy árnyalatnyival világosabb, mint a többi rész. Teljesen jó futásra, ráadásul én szeretem a pamutot. (Vettem is hármat.)

A jobboldali egy termo felső, ebből egyet vettem 1500 forintért. Meglepően kellemes viselet. Bár februárban nem voltak nagy hidegek, de néhány alkalommal a nulla fokban teljesen jó volt, cseppet sem fáztam benne. Egy hónapig nem is volt vele bajom, de azután a mosások után elkezdett gumi szagú lenni. Minden egyes mosás után egyre erősebben lehet érezni a szagot. Olyasmi a szag, mint a rekortáné. Ez később átcsapott erős autógumi szagba. Nem elviselhetetlen, de egy ruhától nem ezt várja az ember.

Az előző poszt kommentjeiben elég sok tisztítási jótanács érkezett. El is határoztam, hogy megcsinálom mindegyiket, meglátjuk, hogy tényleg használnak-e.

Első módszer – őblítő helyett ecet

12%-kos ecet volt otthon, beküldtem egy decit. A mosás után a ruhának ecetszag helyett érdekes módon friss illata lett, de a futás után, az izzadtságot átvéve továbbra is előjött a mélyen beivódott izzadtságszag. A 20%-os ecet sem hozott átütő megoldást, még két decivel sem. Beleöntöttem egy literes üveggel, de az sem használt. Gondoltam továbblépek.

Második módszer – szódabikarbóna

Két pólómat beletettem egy lavor forró vízbe. Nem tököltem a szódabikarbóna mennyiségével, másfél tasak volt otthon, mind beleraktam.

Alaposan átnyomkodtam a partvisnyéllel, hogy mindenütt dolgozzon az anyag. Saját ötlettől vezérelve fél óra múlva a klasszikus mosószappannal is megdolgoztam, majd kiöblítettem.

Az első próbánál azt hittem, megvagyunk. Semmi szagot nem éreztem. De aztán este amikor kivettem a táskából, már halványan érződött, majd a következő normál mosást követően a helyzet teljesen változatlan maradt. Ez a módszer sem hozott átütő eredményt.

Harmadik módszer – 60 fokos mosás Perwoll sportruhákhoz való mosógéllel + egy kupak szintén a DM-ben kapható Sanytol fertőtlenítő folyadék

Klassz selymes lett tőle a ruha, de a penész szagot ez nem szedte ki.

Negyedik módszer – Flóraszept-Domestos

Gyengíti a pamutot, kiszedi a ruha színét a klórtartalma miatt. Mosodás haverom tanácsára ezt meg sem próbáltam a klór miatt. Egyébként ő azt mondta, hogy a legjobb tudása szerint csak a klór az, amelyik elbánik a penésszel, de ennek a ruha színére is lesz hatása, tehát fehér ruhára javasolja, színesre nem.

Ötödik módszer – űrtechnológia

gabbacsi hozzászólónk közel 20 éve üzemeltet mosodát és folyamatosan keresték már meg szagosabbnál szagosabb cuccokal. Elmondása szerint a legbüdösebbek a jéghokis cuccok. Azt mondta, az mindent ver. A másik véglet meg a vadászok ruhái. Itt a szerkrényből ritkán elővett vadászruhák szagát kell semlegesíteni, hogy ne legyen “emberszaga”, mert az állatok megérezhetik és akkor elszaladnak.

Évek óta keresi gabbacsi a megfelelő technológiát és kikisérletezett egy módszert, amely most még csak teszfázisban van. Elkértem privátban az elérhetőségeit és időpontegyeztetés után meglátogattam a mosodájában. Két zsáknyi cuccot raktam össze, közte volt a fenti két téli felső, egy már kidobásra szánt balboás póló, egy 30 éves szekrényszagú pizsama, sok póló és néhány apróság. Egy "badis" haverom is adott két pólót, amit már ki akart dobni az orrfacsaró szaga miatt.

Gabbacsi nagyon kedvesen fogadott és tartott nekem egy rövid kis mosodabemutatót, majd odavezetett a géphez. Ez volt az:

Ez egy öreg szárítógép, igazi krecseda, először azt hittem, viccel. Azt mondta, hogy még soha nem próbálta ki, ezért pénzt nem fog kérni tőlem, de figyelmeztetett, hogy csak a saját felelősségemre hajlandó elindítani a gépet, tehát a ruhák épségéért felelősséget nem vállal. Fasza!

Két mosásra való ruhaadagot állítottunk össze. Elsőre gondoltam azokat dobjuk be, amiket a legkevésbé sem sajnálok. Így a haverom cuccai mellé bedobtam még pár saját dolgot is. Beállította a programot,  elindította, én pedig gondterhelten vártam. A program elsőre kb. 10 percig tartott. Közben elmesélte mit is alkotott.

"Amit kitaláltam, az gyakorlatilag egy szárítógépbe beleaplikált ózongenerátor."

"A generátort hosszas tervezés után beleszereltem a szárítógépbe. A szárítógép szobahőmérsékletű levegőt keringtet zárt rendszerben. Közben ózon termelődik és az szépen öldösi a penészgombákat. Az ózonnak ugyanis háromezerszer erősebb a baktériumölő hatása, mint a mosószereknek. Úgy vélem, ez alkalmas erősen dohányszagú, dohszagú, penészes, füstszagú ruhákat kiszellőztetni, kitisztítani. 10-15 percnyi programidő után minden penész megsemmisül a ruhában. Meglátjuk, szükség van-e több időre."

Szájtátva hallgattam, de cseppet sem hittem a dologban. (Erősen szentségeltem is magamban, hogy ennyi belefeccölt idő után a poszt mehet a kukába.) 10 perc elteltével kivettük az első adagot. Az ózontól kellemetlen szag párolgott ki belőle, olyan, mint a fénymásológépekből szokott. Mivel az ózon mérgező, ezért csak alapos megszellőztetés után kezdtem szagolgatni a ruhákat, de nem éreztem a bűzt. Beszagoltam a Balboa pólóm mindent vivő hónaljába, ami még izzadtan került a gépbe. Itt éreztem egyedül halványan a szagot.

A ruhák sértetlenek voltak, így betettük a második adagot is, sőt, visszatettük a Balboa pólómat is. (A többi ruhával nem volt gond.) Ezúttal 20 percig ment a gép. Miután elkészült a "mosás", mindent szagtalannak éreztem.

A két mosást külön zsákokba tettem. Alig vártam, hogy otthon megkezdhessem a teszteket.

A balboa pólóban futottam először és nagy meglepetésemre nem éreztem semmit. A haverom nem hitte el, hogy az edzés végén sincs a pólójának többé szaga. A többi pólóm és ruháim is tökéletesek lettek. A pizsamának nincs már nagymamás szekrényszaga. A gumiszagú téli felsővel nekimehetek az idei télnek. Nem kell kidobnom semmit. Úgy néz ki, működik a dolog. Egy új technológiai forradalom történt, és én ott voltam! Hurrá!!

gabbacsi mosodáját, a Shirt Expresst mindenkinek csak ajánlani tudom. Próbáljátok ki ti is az elsők között ezt az új technológiát.

Nincs többé kimoshatatlanul büdös futócucc, nincs többé kimoshatatlanul büdös ruha és így sajnos ennek a posztnak sem lesz többé folytatása. (Reméljük.)

14 komment

Címkék: ózon tisztítás büdös futócuccok

Gaál Ferenc végigette az UB-t és a harmadik legjobb magyarként fejezte be!

2014.06.17. 18:10 Szuflavéder

Gaál Feri 13 évesen kezdett letjesítménytúrázni és számos 50-80 km-es túrát teljesített. Első ultráját 16 évesen a Veitsch 50 km-es távján futotta. 2004-ben a MAC színeiben kezdett versenyezni. 1:17-es félmaratonnal és 2:57-es maratoni eredménnyel is büszkélkedhet.

2011-től az ultra távok felé vette az irányt. 2013-ban márciusig mindössze 225 km-t futott és úgy indult el a székesfehérvári 6 órás futáson, ahol óriási meglepetésre 71 km-el egyéni csúcsot futott. Még ki sem pihente magát és két héttel később a bajai 12 órás futáson állt rajthoz. A -5 fokban és jeges szélben rendezett, élete első 12 órás versenyét 117 km-el nyerte meg.

A sárvári OB-n már a 24 órát választotta, 208 km-t futott, és a negyedik helyen végzett, mindössze 16 km-el maradt el Vakhal Norberttől, aki ott nemzetközi B szintet futott.

Feri most 26 éves. Hogy huszonévesen ajánlott-e az ultrafutás, az nem ennek a posztnak a tárgya, de az idei évben már három ultraversenyt teljesítve készült az UB-ra. A feljövőben lévő fiatal ultrageneráció igencsak figyelemreméltó alakja, Gaál Feri UB beszámolója következik. Üdv, Szuflavéder.

- - -

A 2013-as UB-n kerékpáros kísérője voltam Kardos Józsefnek, így ha bringával is, de sikerült átélnem a verseny hangulatát. Itt döntöttem el, hogy én is indulni fogok egyszer az UB-n. Idén februárban úgy döntöttem, elkezdem a felkészülést. Átlagosan heti 100 km-eket futottam és három felkészítőversenyt terveztem be: Székesfehérvár 12 órás futás (120 km 13. hely), Kisbér 100 km OB (9. hely 9:23:17) és a Sárvári 12 órás OB (3. hely 132 km). Ezek a versenyek mind jól sikerültek és ez sok erőt adott. Aztán már csak azt vettem észre, hogy ott állok én is az idei UB rajtjánál.

Két segítőm volt kocsival és egy kerékpáros kísérőm. A sikeres teljesítés mellett 25 óra volt az időtervem, de a 32 órával sem lettem volna elégedetlen. A versenyre csináltam magamnak pár üveg teát és csomagoltam néhány szendvicset. Gélt, meg izót nem készítettem be, mert úgy volt, hogy azt adnak a frissítőpontokon.

Reggel 8 órakor 150-en engedtük el a lufikat és elindultunk a kaptatón felfelé. Jólesően kezdtem és a mezőny elejével mentem egy darabig. A kerékpáron a frissítőkosaramban izó ital, alma, banán, magnézium, sós kifli és müzli szelet voltak. Ezeket ettem váltogatva.

10,7 km – 50 perc. Húzattam magam az élmezőnnyel, jól esett.

25,2 km-em 1:56 volt. Még mindig nem éreztem gyorsnak, de be kellett látnom az idő alapján, hogy nem futhatok tovább 5 percen belüli tempóban. 43,2 km: 3:23 volt, még mindig gyors. Itt folyamatosan sétálva és némi undorral, de ettem a tésztából, amit adtak. Teljesen hideg volt. Jó a gyomrom, szerencsére ehetek bármit menetközben, bírja.

48,9 km: 3:52. Itt visszavettem, vártam az emelkedőt. Sós kiflit, izót, vizet és magnéziumot fogyasztottam. Ez így együtt nagyon jól csúszott és az emelkedős szakaszon még egy tányér leves is lement, amit a kocsiból kaptam.

A szervezők által kitett frissítőkből szinte csak izót vettem el, gélt csak egyszer, mert többször nem láttam. Lehet, hogy nem is volt máshol?

70,7 km-nél (5:56) Pula Tomi és Lajkó Csabi utolértek, aztán én is előztem néhány egyéni indulót.
Kilenc órán belül volt a 100 km-em, köszönhetően annak, hogy addig egyszer sem kellett megállnom. A csomagolt rántotthúsos szendvicseket is egy gyors séta közben kaptam be. Szerintem ér annyit, mint a gél, na és az íze!

100 km után valahol a kísérőm egy csárdából hozott nekem csontlevest, amibe egy tojást is beleütöttek. Fejedelmi étek, hamar vérré vált. Ezután kevesebb izót és több vizet ittam.

132,3 km – 12 óra 17 perc. Az izó kikerült a kosaramból és helyére kóla és a hazai tea került. Itt kaptam egy kétgombócos jutalomfagyit. Gyorsan elnyaltam. A frissítés után új lendületet kaptam. Egy 40 perces 8 km-t futottam és máris 140,7 km-nél jártam. Az esti órákban a kóla helyett energiaitalt ittam. A fonyódi emelkedőn egy rövid szakaszon sétára váltottam, de aztán folytattam a futást.

171 km – 16:55, nem akartam elhinni, hogy még mindig 6 percen belül van az átlagtempóm. Még most sem hiszem el. :)

180 km-nél már tele volt a ... ! Nagyon fáradtnak éreztem magam, de nem sétáltam, futottam. Aztán nagyon felvillanyozódtam, amikor a 200 km-es részidőmet megláttam: 20:16, új egyéni csúcs!

Itt már tudtam, hogy sokkal jobbat fogok menni a tervezettnél, dolgozott bennem az adrenalin, nem tudtam hányadik vagyok, nem is érdekelt. Amit viszont sajnálok, hogy az utolsó emelkedős szakaszon sétáltam. Kaja közben belefér egy kis séta, de én futni jöttem. Olyan jó lenne kimondani, hogy tényleg körbeFUTOTTAM a Balatont.

Végül 21 óra 33 perccel értem célba az abszolút hatodik helyen. Magyarok között harmadik, a korosztályomban pedig első lettem.

Végül a kritika: nem esett jól, hogy a célban nem tudtam lezuhanyozni és még egy tál ételt sem kaptunk a szervezőktől, pedig jól esett volna. Szerencsére volt még rántotthúsos szendvicsem. Hazamentem Szigethalomra lezuhanyozni (másfél óra kocsival), hogy aztán visszaautózzak az eredményhirdetésre. Amikor a dobogóra szólítottak, azért az is jól esett volna, ha az elért időeredményemet is bemondják.

Annyit ettem menetközben, hogy otthon zuhanyzás előtt megmértem a súlyom és pont annyi voltam, mint az UB előtt. Ez volt tehát az én UB-m.

9 komment

Címkék: beszámoló ultrabalaton Gaál Ferenc

Lehet a muzsikának hangja hazai futóversenyen?

2014.06.14. 10:28 SeSam

"TILOS a futóknak futás közben, időbüntetés terhe mellett (10 perc) bármilyen zene vagy egyéb lejátszót egyidőben mindkét fülükbe dugva hallgatni, használni."

Ezt a brilliáns mondatot sikerült kiküldenie emailben a BSI-nek a hétvégi K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó kapcsán. A suta megfogalmazás sok humoros kommentet szült Facebookon. Érthető, rám is viszonylag ritkán jellemző, hogy a telefonomat egyszerre mindkét fülembe dugva futok.

Zenét viszont gyakran hallgatok futás közben. Anno Nike+iPod szettel kezdtem, adott volt tehát, hogy motiváló, pörgős lejátszási listákat gyártsak a sportoláshoz. A hétköznapi hosszabb edzésekhez, amiket egyedül futok, ma is mindig hallgatok zenét. Annyi változott, hogy a Spotify megszámlálhatatlan listája közül választok induláskor az aktuális tervezett tempóhoz. Más futók, akikkel útközben találkozok, a legtöbb esetben szintén bedugott füllel nyomják a kilométereket. Legyen a cél a tempó tartása, nagyobb sebesség vagy csak unaloműzés, előnyös tud lenni, ha van aláfestő zene a futáshoz.

Életem első versenye pont ugyanez a sorozat volt még 2010-ben, csak akkor még olimpiai maratonváltónak hívták. A Kossuth térről indult a kör, és főleg a rakparton futottunk, meg a környező utcákban. Azóta számos budapesti futóeseményen részt vettem, de a fentihez hasonló korlátozásra egyik esetén sem emlékszem.

Gondolkodtam a félmaratonon vasárnap, de amikor megláttam ezt a pályát, azonnal le is tettem erről.

Gyakorlatilag ki sem tesszük majd a lábunkat a Városligetből, kismillió 180 fokos fordítón kell keresztülvergődni, és a legtöbb helyen félpályán kell osztozni a szembejövőkkel. Ezzel a lélekölő vonalvezetéssel egy kör is pont elég lesz...

Tavaly ugyan nem voltam ezen a versenyen, de a kollégáim mesélték, hogy utolsó pillanatos változtatások miatt rövidebb lett a pálya. Az ok: nem engedték mégsem, hogy lezárjanak egy útszakaszt.

Nemrég pedig megrökönyödve néztem a Vivicittán futó barátaim GPS-térképét: el sem hagyták a rakpartot, ott futottak fel-le. A városvédő futást a lehető legkisebb helyre kellett bezsúfolnia a szervezőknek.

Természetesen fogalmam sincs, milyen alapon rajzolják meg a pályákat, de erős a gyanúm, hogy ez a 2012-ben indult szabályozás van a háttérben:

“a főváros vezetése csökkenteni kívánta a közutakon és egyéb közterületeken rendezett sportesemények számát, a forgalom zavartalanságának érdekében” — Index

Azért kell egy talpalatnyi helyen tömegsport-rendezvényt szervezni, mert másképp a lezárt autóutakért keményen adózni kellene a fővárosnak. A fülhallgatótiltást indokló biztonsági szempontok is csak azért merülhetnek fel, mert nagyszámú futó viszonylag kis helyre van bezsúfolva.

Fura, ez a probléma valahogy nem merült fel a bécsi maratonon. Persze azt is tudom, hogy sok nyugat-európai fővárosban a boltok nincsenek nyitva vasárnap, az emberek megszokták, hogy nem furikáznak a belvárosban, még a fű se nő olyankor. Budapesten meg simán összehoznak egy dugót a közlekedők.

Más kérdés megint, hogy valószínűleg mindenkinek használna, ha vasárnaponként nem a szmogot termelnénk a belvárosba, hanem az egészségünket némi mozgással óvnánk.

Engem bosszant ez a korlátozás, és gondolkozom azon, hogy ellenállásképp inkább begyűjtöm a tíz perc büntetést, úgysem időre fut a csapatunk. Az is biztos, hogy ha ez a tendencia marad, inkább vidéki, külföldi versenyek után fogok nézni, ahol lehet is tempót futni vagy futóturistáskodni.

Ti mit gondoltok? Zavarna, ha nem lehetne zenével futni? Beáldozható egy-egy vasárnapi délelőttre az autózás egy sportesemény kedvéért?

24 komment

Címkék: vélemény rant zenehallgatás BSI

Mi a közös a két csoportban?

2014.06.12. 10:02 szasza75

5 komment

Címkék: videó találós kérdés meleg

16. Szigethalmi Sündörgés

2014.06.12. 09:39 Szuflavéder

A Szigethalmi TE most szombaton rendezi a szokásos éves versenyét a Tököli-parkerdőben. 4,6 – 10,2 – 20,7 km-es távokon lehet indulni.

Tavaly egy otthonról elkóborolt kecske jelent meg verseny közben az "Y" elágazásnál. A nagy melegben megszomjazott és a segítők természetesen őt is frissítővel kínálták:

Jó hangulatú, családias verseny, de persze akad olyan is, akinek vérre megy a dolog. :)

Akinek nincs még terve a hétvégére, akkor akár egész napos programnak is kitűnő választás. A futás után a Szigethalom Városnapok programjain lehet lazulni. A nagysátorban folyamatosan történik valami, koncertek, Vitéz László, móka, kacagás. Ja, és az eredményhirdetés után a győztesek kupából isszák a sört:

 A teljes kiírás itt olvasható, az esemény Facebook oldala pedig itt található.

5 komment

Címkék: program versenyajánló Szigethalmi Sündörgés

A N+RC UB váltó

2014.06.11. 10:50 SeSam

Amióta befutottunk az UB-n, elolvastam jópár egyéni ultrabalatonista beszámolóját; olyanokét, akik befejezték, és olyanokét is, akik kiszálltak. Egy dolog volt közös ezekben, elképesztő olvasmányok. (A teljesség igénye nélkül: DSLgirl Zsófi, Héjja Péter, Bitliszbá) Nyilvánvalóan teljesen más dimenzió, amit egy nap én is szívesen kipróbálnék, de még messze vagyok tőle.

A mi helyzetünk teljesen más volt: nagyjából 24 kilométer jutott mindenkire, a félmaratonnál kicsit több. Egyértelmű volt, hogy nem a távolság fog bennünket kifárasztani. Alexandrát kivéve egyikőnk sem volt még Ultrabalatonon, új volt az egész. Lehettünk volna Havas Jon csapat akár.

Ezért az elején inkább buliként tekintettünk a hétvégére, nem a versengésen volt a hangsúly. Nem stratégiáztunk sokat a szakaszokkal sem, nagyjából tudjon mindenki pihenni, és nagyjából ugyanannyit fusson mindenki, ezek voltak a peremfeltételek.

Péntek este azért fel-felmerült, hogy jó lenne egy vállalhatóbb időt menni, beérni reggel 6 előtt, ilyesmik. Aztán amíg a 11:55-ös indulásra vártunk, már mindenkit elkapott a gépszíj, menjünk már, na! A közös rajt nagyon felemelő volt, végre mozgunk. Az első váltópontra érve már egyértelművé vált, hogy mindenki 110%-ot fog futni.

Vártuk Andrist Kenesén. Hosszúnak tűnt nagyon, közben be-befutottak ismerős csapatok. Gabesz elément, – ez is minta lesz később – és együtt jöttek be, még mindig a tervezett időn belül, még ha Andris kicsit elégedetlen is volt magával. 

A liveblogot Almádiban kezdtem, gondoltam a leghosszabb szakasz alatt lesz idő ilyesmire. Itt történt, hogy Gabesz, aki váltott, egyszer csak eldobott a kezéből mindent, és rohant a pontra, mert Zsolt elképesztő iramot diktált, abszolút nem voltunk rá felkészülve. Gyorsan megtanultuk, hogy erre is oda kell figyelni.

Bori szakasza volt a következő. Gabesz vállalta, hogy együtt megy vele, elsősorban mint lelki támasz, meg segítség, ha a Stockholmban összeszedett sérülése megakadályozná Borit a befutásban. Túlaggódtuk, mint kiderült, a tervezettnél gyorsabban abszolválták ketten a 8 kilométert Füredig. Hamar beálltunk arra, hogy túlteljesítünk.

Innentől voltak a gyorsabb váltások, a lányok a többszöri futást preferálták rövidebb szakaszokon. Néha egészen kevés idő volt leparkolni a buszt, száguldozni sem lehetett, mert a futókkal egy útvonalon mentünk. Itt szoktunk rá, hogy a saját versenyzőinknél lelassítva csapunk egy kis szurkolást lehúzott ablakkal, nyitott ajtóval, amit később igyekeztünk kiterjeszteni a többi Nike+ csapatra és egyéb ismerős futókra is. Mindenkinek az volt az egyöntetű véleménye, hogy hatalmas energiabombát jelent ez a fajta támogatás. Senki sem egyedül futott, hanem a másik 9 emberért is az autóban.

Az emelkedős szakaszokat Alexandra és Kinga vállalták. Kicsit szörnyülködve néztük a kocsiból a fel-le hullámzást. Gabesz és Zsolt ki is szálltak, hogy majd bátorítják kicsit Kingát a befutó előtt. Meg ahogy azt elképzeltük... Kinga darálóként hajtott fel az emelkedőre, és amikor a srácok a levegővételre, pulzusra próbálták figyelmeztetni, kinézett, és csak annyit válaszolt: “Megy!” Az lett a vége, hogy Gabeszt kellett bevárni a váltóponton, a saját futásai után már gyilkos lett volna a Kinga-tempó.

Egy csere miatt én csak a 13. szakaszon kezdtem volna a futásokat, de egy délelőttnyi várakozás, és pontról-pontra autózás után, amikor főként navigátorként tevékenykedtem, már muszáj volt mozogni valamennyit. Jani három szakaszt futott volna egyben, de lebeszéltük az utolsó 3,3 kilométeresről Zánkán. Hanna átvette, én meg vele tartottam, hogy majd bemelegítek. Persze ötperces kilométerek lettek belőle.

A saját etapomat már alig vártam. 12,2 km, Köveskál-Nemesgulács. Az első kilométerre azt mondta a GPS, hogy 4’15”. A másodikon lejtő is volt, még gyorsabb lett, pedig nyugtattam magam, hogy ésszel kellene. Szerencsére sikerült beállni úgy, hogy utána 4’26”-os egyenletes átlaggal nem nulláztam ki magam teljesen, de úgy éreztem nem is hagytam a szakaszban időt. A Balatont pont nem láttam, de hatalmas élmény volt a lemenni készülő nappal szemben a mezők között jólesően száguldani.

Előzgetéskor igyekeztem valami biztatást adni a megelőzötteknek, jó szóval, mosollyal. Az elsőnél annyira lelkes voltam, hogy a kelleténél hangosabbra sikerült a hajrá, annyira, hogy majdnem leesett a biciklis kísérő az ijedtségtől. Egyéniket is beértem, náluk a respekt valamilyen szinonímáját alkalmaztam. Saját élményem az volt, hogy nekem segített bármilyen szurkolás, remélem nem ártottam ezzel senkinek.

Féltávnál eszünkbe jutott, hogy kellene fotó a táblával. Alexandra később szóvá tette, hogy nem is fotózkodtunk a kilométerjelzőkkel, mi meg először nem értettük, aztán leesett, hogy ő épp akkor futott, így kimaradt a jóból.

Kezdtünk viszont éhesek lenni. Tervezési hiányosságból túl sok kaját nem vittünk magunkkal. Kicsit naívan azt gondoltuk, majd betérünk valahová két váltás között. Az idő azonban eltelt, és az egyetlen még nyitva tartó lehetőségnek a keszthelyi Tesco tűnt. Ez volt az a szakasz viszont, ahol különféle lezárások miatt hatalmas kerülőt kellett tenni a járművekkel, miközben a futónak csak 5,2 kilométer jutott. Néztük az időt meg a térképet, majd szomorúan beletörődve elhajtottunk a kivilágított áruház és a McDrive mellett. (Pár gyomor diszkréten megkordult a sötét kisbuszban.)

Még jó, hogy kaptunk az elején géleket és ostyákat, azokat rágtuk, meg megosztottuk, akinek megmaradt valamilyen kajája. Tervezgettük, hogy Gabesz 12,8 kilométere alatt visszamehetünk esetleg vásárolni, de végül elvetettük. Nem ért volna annyit, hogy elmulasszuk a váltást. Andrist is alig értük el Keszthelyen.

Balatonberény előtt találtunk egy még be nem zárt vendéglő-sort, bevásároltunk hamburgerekkel és úgy vártuk Gabeszt. Az esti váltások kicsit stresszesebbek voltak, sokat nem lehetett látni a futókból, főleg úgy, hogy a fejlámpájuk szembe világított. Az a módszer vált be, hogy a beérkezők a váltópartner nevét kiabálták. Kicsit bosszantó kezdett lenni, hogy néhányan teljesen megtöltötték a pályát is a szűkebb váltópontok körül és a szervezők többszöri kérésére sem mentek a bólyákon kívülre. Ha valaki futó, annak a reflexnek azért érdemes lenne kialakulnia, hogy a versenyben lévőket soha ne akadályozzuk.

Hannának jutott a löszfalomlós Fonyódligeti szakasz. Ahogy a busz kaptatott felfelé, elgondolkoztunk a kiszálláson, hogy támogassunk, de annyira jól ment (Hanna, nem a busz), hogy semmi szükség nem volt rá. Szegény ekkor még nem tudta, hogy nemsokára megint ő fog rosszul járni...

Közben életemben először én is futottam fejlámpával. Itt már mindenki fáradt volt és álmos. Én éhes is, mert nem kockáztattam a hamburgervásárlást az időt látva. Végül a hosszú ujjú Futóblogos felsőben indultam el, meg hosszúnadrágban, mert a váltóponton kezdtem kockásra fagyni, de igazából elég lett volna valami lazább. Janitól kaptam egy magnézium-ampullát, be is vágtam az első kilométereken, ami kicsit könnyített a mozgásomon. Oké, hogy egy órát futottam csak, de a kocsiban ülve sem kényelmesebb az a tizenpár óra. Egyik kollégám biciklivel várt, és kísért is egy darabon, vele próbáltam beszélgetni. Úgy, hogy közben ötperces kilométerek alatt tartottam a tempót, hamar kifogytam a levegőből. A grillsajtomat is alig tudtam majszolni, inkább elvittem a kocsiban ülőknek. Boglár-Lelle között valahol valami bulinegyeden át vezetett az út, jöttek is a hamisítatlan “Kocogjá’!” beszólások...

A következő kaland Zamárdinál várt. Vagyis mi vártuk Hannát, de csak nem jött. Közben elkaptam egy beszélgetést, ahol panaszkodott valaki, hogy nem igazán 7,7 kilométer volt ez a rész, hanem 9 fölött. Kicsit sikerül elmérni. Inkább elindultam szembe fogadóbizottságnak. Útközben csak tucatnyian kérdezték aggódva, hogy erre van-e a váltópont, vagy eltévedtek. Az éjszaka közepén úgy, hogy néha mi is rossz irányba fordultunk a busszal, és a mezőny is szét volt szóródva, nem volt alaptalan a félelem.

Innentől viszont érzésre minden felgyorsult. Hiszen mindjárt beérünk! Balatonvilágosnál tűkön ülve vártuk a váltást, néztük az ismerős csapatokat, előttük vagyunk-e még, számoltuk a lehetséges befutóidőt. Kinga szokásához híven vágtában zúzott fel az utolsó emelkedőre, mi meg igyekeztünk valahogy-akárhogy lerakni az autót, hogy közösen futhassunk be. Dugóka, fotó, és még hajnali öt óra sem volt. 16 óra 51 perc alatt csináltuk meg végül, 31. (férfi) non-stop csapatként.

De talán a legjobb az egészben az volt, amikor utána sorra írta mindenki a Facebook csoportba, hogy mennyire inspiráló volt ez így együtt, közösen, vállvetve.

“Az tuti, hogy ha újra kéne csinálni bármikor megtenném Veletek” – András

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló befutó UB UB2014