Nekem a Balaton...

2014.05.22. 11:52 bitliszbá

10 nap múlva újra itt van az UB. A két betűs verseny, amit évről évre több futó vár. Az U betű lehet: ugye, újra, ultra, a B meg: buli, barátok, Balaton is. Tehát Ultrabalaton. A jövő szombaton. Elmondom mit tettem eddig az Ultrabalatonon. Ez a nyolcadik, én a legutóbbi 4 alkalommal voltam ott. Feledhetetlen volt mindegyik. Mindegyik másért.

Az első, az UltraBulis (2010)

Abban az évben már egyszer megvolt a tókör, fordított irányban, négy nap alatt, de megvolt. Azalatt a négy nap alatt sokat beszéltünk Johnnyval. Erről is, arról is. Az UB-t dicsérte, hogy az milyenegykirályszuperbuliverseny. Jól be is tette a fülembe a hangyát. Az első lehetőségnél kerítettem magamnak egy ötfős csapatot. Volt egy csapatkeresős lapja a régi Ultrabalaton oldalnak és ott jól összejöttünk öten.

Kriszta volt a CSK, aki akkor még elég mazsola volt, de mostanra igen jó maratonista és terepfutó lett belőle. Szóval bevállaltam 2 félmaratont. Megterveztük, ki hol fog futni, de kb egy hónappal a verseny előtt felhívott Johnny, hogy a Futóblog csapatából hiányzik még egy ember, futnék-e náluk is egy félmaratont?

"Ja,miért is ne?!"

Kis logisztikai csere és menni fog. Rá egy-két napra még egy hívás – inkább két félmaratont kéne futnom a Futóblogos csapatban is. No, ez a nem semmi. Mások úgy kezdik az ultrabalatonos karrierjüket, hogy futnak 2 db tízest egy tízfős csapatban, végigbulizzák a többiekkel a tavat és elégedetten vigyorogva mutogatják az érmüket. És igazuk van! Én meg jövök és hatalmas arcommal egyből bevállalok kb. 80-85km-t. Nem magamtól, de akkor is.

Ez az Ultrabalaton nagyon kemény volt. Azóta is tartó kapcsolatok alakultak ki a csapattagok és köztem. Itt ismertem meg a fent már említett Krisztát, az egész tavat velem körbebumlizó Zsaklint, akivel később még egy Bécs-Budapestet is megjátszottunk. A hiperkemény Rodriguezt, akin 24 óra bringa mégcsak meg sem látszik. Ágit, aki az azóta eltelt 4 év során sem láttam úgy, hogy ne mosolygott volna. Ja, és itt láttam először Józsit is egyedül futni!

Futottam a rajtból egy félmaratont sok emelkedővel 1:50 alatt az egyik csapatban, aztán vártam Winklerre, hogy lefussa élete első maratoniját. Onnan a Futóblogos csapatnak nyomtam egy újabb 20 körülit. Autókázás Zsaklinért. Aztán megint az első csapatnak egy majdnem beleájulós-eléhezős szakaszt Boglártól Földvárig. Padlógáz Siófokra, hogy Zsaklin elérje a saját rajtját. Alvás a fűzfői ponton pokrócon, majd a hűvös reggeli 5-kor az utolsó etap. Zsaklin befutója után autókázás haza. Mindeközben sok-sok ember, megannyi élmény.

A második, a szuper (2011)

Ami az első UB végén a célban kezdődött Johnnyval:

Én: Jövőre nem akarsz egy párost futni, Johnnyt?
Johnny: De!
Én: Jó, majd beszélünk róla!

Szeptember körül a Szigeten:

Johnny: Nem kéne úgy csinálni az UB-t, hogy egymást kísérjük bringán?
Én: De!
Johnny: Jó, majd beszélünk róla!

Februári nevezés (02.12)

Én: Te, Johnny, akkor nevezünk?
Johnny: Ja. Intézem.
Én: Majd beszélünk róla!

És így tovább, de megadta a hangulatát a párosnak is. Nem írom le még egyszer, mert itt fenn van a páros beszámolónk (első rész, második rész).

Harmadik, a kicsit fájós (2012)

Sajnos ez egy nagyon rövid UB-volt nekem, az utolsó azok közül, amit még június végén szerveztek. A 40 fokos kánikula minden csapaton és egyéni indulón nyomot hagyott. Dőltek az emberek, borultak a tervezett távok és hosszabbodtak a menetidők. Az egyéni indulók 30%-a fejezte csak be a versenyt. Mi ugyanazt a páros felállást próbáltuk volna megvalósítani, amit az előző évben, csak most „szorosabb emberfogással”, vagyis sokkal inkább egymást segítve végigmenni a pályán.

Johnny már az első szakaszán rövidítést kért: 25 helyett csak 20 km. Pedig kettőnk közül ő az, aki bírja a meleget. Itt még végig a közelében voltam a bringával. Becsületesen megküzdöttem én is a saját huszasommal, mert Johnny lemaradt – és az azóta kiküszöbölt terepszakaszon – supportált néhány ismerőst. Sőt, a sapkáját is odaadta egy rászoruló futónak. Ez bizonyult végzetesnek csapatunk szempontjából, meg a meleg.

Johnny a második futós szakaszán már 5-6 km-nél nem érezte jól magát. Amikor itt utolértem, a bokorból kellett kiszedni. Nem nézett ki jól. Előre küldött, hogy hideg kólát vegyek a benzinkútnál, de mire megvettem, készen volt teljesen. Szétrúgta a saját lábát, bringára se mert átülni a szédüléstől. Egyedül nem vállaltam a maradék 160 kilométert. Talán ha reggel hatkor indulunk, és van plusz hat órám, akkor megpróbálom. De ebben a szituációban nem. Ez a versenyünk a golfpályánál véget ért. Másnap reggel még néztük kicsit a befutókat, de megérett az elhatározás bennem, hogy jövőre immáron csak egyedül vágok neki.

A negyedik, a nem futós (2013)

A negyedik Ultrabalaton versenyemre januárban beneveztem, és május elsején véget is ért, anélkül, hogy elindultam volna. Egy sérülés nem engedte, hogy fussak. Még a váltóban futást is visszautasítottam. Nem hiúságból, mert a csapatért futni ugyanolyan fontos dolog, mintha magadért futnál, hanem azért, mert a sérülésekkel nem szabad viccelni. Még az UB kedvéért sem. Így segítő lettem. Reggeltől délutánig Pécselyen felépítettük a pontot, ott kevertem az ISO-t, töltöttem a tányérokat, kulacsokat, biztattam az ismerősöket. Tartottam a dugóka-leolvasót.  A frissítőpont bontása után pedig átmentem egy másik pozícióba.

Én lettem a "felszedő" ember. Az, akit akkor hívnak, ha valaki feladta, és be kell juttatni a célba. Szerencsére nem sok dolgom volt, de akkor is fájt. Két futót kellett felszednem Nemesgulácson: Kittit, aki a lányok között az élbolyban haladt egy sérülés miatt és első UB-s társamat, Zsaklint, Keszthelynél. Fejben fáradt el főleg. Miután bejuttattam őket Aligára, visszamentem Földvárra és egy tandemes párost vittem műszaki hiba miatt vissza a célba.

Ez az UB is jó volt, csak egészen másként. Fájt a szívem, hogy nem futhatok, de örültem, hogy segíthettem. Nagy pillanatok voltak, amikor barátaim, Levi, Süni, Balázs első sikeres teljesítésüket ünnepelték a célban. A párosok befutója is emlékezetes marad: Andi és Jucus, no meg Péter és Rudi beérkezése. Kemény volt, kívülről is.

Az ötödik... ha ezt tudnám?? (2014)

.... két hét múlva ezt is elmesélem. Remélem, addig még összefutunk.

És a végére két jó tanács:

1. a tó mindig balra legyen!
2. a tempónál sokkal fontosabb, hogy jól érezd magad!
(most nem ahhoz a pár egyénihez és csapathoz beszéltem, akik az éremért mennek!)

22 komment

Címkék: visszaemlékezés Ultrabalaton Ultrabalaton 2014

A futók világa – Runners World magyarul

2014.05.20. 09:35 bitliszbá

Megjelent magyarítva és némi magyar tartalommal is megtöltve a Runners World.

A világ legnagyobb és legismertebb "futós" magazinja a tervek szerint negyedévente-, félévente örvendezteti majd meg a magyar futótársadalmat sokszínű cikkeivel. A szakmaiság, a cipő- és kütyütesztek mellett futótörténetek, edzéstanácsok is olvashatók az újságban. Gondolom, jópáran már ismeritek a tényleg színvonalas magazin angol kiadását, és váratlan, de kellemes meglepetés a mostani magyar megjelenés.

Rendhagyó és kötetlen beszélgetésen mutatták be nekünk a RUNtottában az újonnan standokra került Runners World-öt. Nyitott és szimpatikus szerkesztőséget ismerhettünk meg. Hogy minél jobban – már amennyire a jogtulajdonos engedi – magyar jelleget ölthessen a magazin, a futással, egészséggel foglalkozó bloggerek, versenyszervezők véleményére is számít a szerkesztőség.

Sokan közülük már futnak, és az Ultrabalatonon is indulnak csapatban, így nem laikusoknak, hanem tényleg futó újságíróknak adhatjuk át javaslatainkat.

Ha olvastátok: mi a véleményetek az első számról?

12 komment

Címkék: sajtó bemutató sajtótájékoztató RUNtotta Runners World

Thomas története

2014.05.19. 09:27 szasza75

Egy megható és motiváló kisfilm arról, hogyan változtatja meg a futás egy értelmi fogyatékkal élő kisfiú és családja életét.

"Azt javasolnám a többi szülőnek, hogy próbálja meg. Nem tudhatja, hogy mi van abban a gyerekben. Nem tudhatja, hogy mit indít el a futás, mit indít el egy olyan közösség, ahol elfogadják."

A legtöbben már talán tudjátok, hogy a SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérültek számára. Önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó és triatlon versenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, az alapítvány több sportágban tart heti rendszerességű edzéseket, figyelemfelhívó akciókat, szemléletformáló programokat.

Edzéseik: futás látás- és mozgássérült fiatalokkal, tandemkerékpározás látássérültekkel, úszásoktatás végtaghiányos gyerekek számára Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok szakmai vezetésével, spinning órák látássérültek számára, kranking órák (zenés, csoportos, a felsőtestet erősítő kardio tréning) mozgássérülteknek – utóbbinál hazánkban egyedülálló módon mozgássérült sportolók tartják az edzéseket!

A SUHANJ! csapat megtalálható minden szombaton 10 órától a Margitszigeten, a Hajós uszoda előtt. Edzésük nyitott, szabadon csatlakozhatsz. Menjetek el egyszer egy ilyenre, hogy átéljétek a csodát.

Kérjük segítsétek az alapítvány működését. Holnapig még lehet támogatni a SUHANJ! munkáját az SzJA adód 1%-ának felajánlásával. Az alapítvány adószáma: 18139493-1-43. Köszönjük!

3 komment

Címkék: futás támogatás suhanj

Tiszta Duna-partért futóverseny

2014.05.16. 09:19 Szuflavéder

Április végén, a tiszta Duna-partért néven rendezett futóversenyt a CSEFUSZ a csepeli Duna-parton. A rövidebb távokra egy, a partról gyűjtött szemét, 10 km-re pedig 500 Ft volt a nevezési díj (én itt indultam). Sajnos fejreálltam ezen a jó hangulatú versenyen és 6 km-nél meg is kellett állnom egy rövid időre, mert elsötétült a világ, és hirtelen erőtlen lett mindkét lábam. Hamar jobban lettem és bebotorkáltam a célba. Ez nem az én napom volt.

El is akartam felejteni, de a befutás után szóltak, hogy harmadik vagyok. Vártam másfél órát az eredményhirdetésre, ahol végül kiderült, hogy elnéztek valamit és csak ötödik lettem a korosztályomban. Ehhhh! Pedig már rég otthon ehettem volna a túrós csuszámat pörccel! Nem baj, így legalább megtapsolhattam a 60 feletti győztest, Szekeres Ferencet.

Az eredménylista itt taláható, a CSEFUSZ Facebook oldala pedig itt. Ennyi bevezető után térjünk a lényegre! Rendszeres kommentelőnk Enemy No 1 egy korábbi poszt hozzászólásában jelezte, hogy ő is ott volt ezen a versenyen és látta, hogy a rajt előtti pillanatokban milyen bénán vettem le a melegítőmet. Írtam is neki, hogy ha van kedve segíthetne a poszt megírásában. A megszokott kritikáival meg is írta a beszámolóját. Az alábbiakban tehát Enemy No 1 beszámolója következik – Szuflavéder.

Kellemes, napos idő fogadott a verseny helyszínén, ami nem csak azért érdemel említést, mert előző nap az Óbudai Futófesztiválon, a félmaraton alatt kaptunk esőt is, de amiatt is, hogy vélhetően emiatt viszonylag sokan eljöttek (bár lehetnénk azért sokkal többen is egy csepeli futóversenyen). A remek időt és nagyszámú megjelentet azért emelem ki, mert 3 évvel ezelőtt igen rossz idő volt (eső, szél, hideg), tavalyelőtt pedig a kevés résztvevő miatt igencsak kétségbeesettnek tűnt a szervezők vezetője. Tavaly elmaradt a verseny, megbízható forrásból származó információim szerint az illetékes helyhatósági szervek a fiskális elvárásokat a sportos életmód propagálása elé pozícionálták.

A naplómban megnéztem, hogy 3 éve egy Vomero 6-ban, 2 éve egy Vomero 7-ben teljesítettem a távot. Idén szerettem volna kipróbálni a Nike terepcipőjét, de méret-problémák és a pálya talajával kapcsolatos kisebb félreértés következtében végül a Pegazus 30-ra esett a választás.

Mivel gyorsabban öregszem, mint ahogy szaladok, lassan minden futóverseny előtt innom kell egy kávét, ha normális eredményt akarok elérni. Szerencsére a közelben van egy cukrászda, ahol kissé külvárosias módon ugyan, de igen jó kávét adnak, úgyhogy a versenyre való fizikai ráhangolódás döntő részét ezzel le is tudtam.

A bemelegítés második etapját a három CsINI-lány (Csepeli …öööö… szóval sportos ifjú hölgyek) által a rajt előtt tartott bemelegítés jelentette. Az előző két nap erőpróbáinak köszönhetően kialakult izomlázra való tekintettel ebben is igyekeztem részt venni, ráadásul a szokásostól eltérően egész komoly intenzitással. Mivel a lányok elég könnyű gyakorlatokat végeztettek velünk, többé-kevésbé még sikerült is utánoznom őket.

Pontosan a meghirdetett időben rajtoltunk. A mezőny eleje gyorsan elhúzott, én meglehetősen komótosan igyekeztem utánuk, de egyébként is megszoktam már, hogy itt a csepeli sportegyesületek ifjabb-idősebb tagjai lealázzanak. (Máig élesen előttem van az a jelenet, amikor az egyik korábbi versenyen egy kb. a térdemig érő kissrác a Csepel Atlétika feliratú piros melegítőben olyan tempóban húz el mellettem, hogy hamarosan szem elől vesztem.)

A két évvel ezelőtti verseny óta (amikor is csekély eredményességgel próbáltuk kerülgetni a tócsákat) felújították – egész pontosan: zúzott kővel töltötték fel – a parti út egy jelentősebb, a csepeli kompig tartó szakaszát. Ezen a borításon azonban kissé nehezebb futni, többen le is húzódtak az út és a fák közti szűk füves sávra. A nyomukban így tettem én is, de akkor meg a bokrok voltak útban, úgyhogy inkább visszatértem a zúzott kőre. (A verseny után az egyik futótárs – mint utólag kiderült, Szuflavéder egykori edzője, Madaras István – fejezett ki markáns kritikát a "fejlesztés" kapcsán, miszerint az ilyen talajon való rendszeres futásnak igencsak káros következményei vannak a futóműre nézve. Én megengedőbb vagyok, egyrészt eső után valószínűleg nincs, vagy nincs nagy sár, másrészt annak, aki csak sétálni jön le a Duna-partra ez egészen biztosan jobb.) 

A táv eleje még kicsit nehezen ment, de korántsem olyan nehezen, mint ahogy számítottam (eredetileg ugye az előző napi félmaratont levezető nyugdíjas kocogásnak szántam ezt a 10 km-t). Kezdtem valóban bemelegedni, és óvatos tempóban ugyan, de stabilan, egyenletesen haladtam.

Üröm volt az örömben, hogy három km után sajnos lehagytam azt a hölgyet, akit addig vizuális doppingként használtam, így lehetőségem nyílt a külvilág egyéb tényezőire is figyelni. Az első fordító és a versenyközpontnak helyet adó úttörőtábor közti szakaszon a látottak kapcsán Szuflavéder legutóbbi posztja, a csepeli sportpályán megfigyelt testnevelésóráról írtak jutottak eszembe. Megállapítottam magamban, hogy az elpuhult fiatalokat határozott, erélyes, de egyben eredményesnek tűnő módon trenírozó testnevelőkből jóval kevesebb volt és van a szükségesnél. Vélhetően ez is oka annak, hogy számos honfitársunk nem csupán nem sportol, de pl. a futókra is úgy tekint, mint alapvetően ártalmatlan, bár nagy tömegben azért már zavaró különcökre. (Néhány éve a főváros nagy futóversenyein még szinte kizárólag a külföldi turisták szurkoltak a mezőnynek, budapestiek csak elvétve.)

Az út menti padokon ücsörögve napfürdőző, vagy kisgyermekét sétáltató emberek között nem egy, és nem kettő túlsúlyos ember akadt, de az anyukák jelentős része is csatárláncban sétáltatta csemetéjét/csemetéit, minél nagyobb területet foglalva el a pályából. Egy részük láthatóan a futóverseny 80 vagy 500 méteres futamán való részvétel után tartott a buszállomás felé. Szép számban kellett kerülgetni a 3,7 km-es futam leszakadt, sétáló hátvédjeit is, főként ifjú lányokat (némelyik a farmernadrág+magasszárú sportcipő kombinációt tartotta a legalkalmasabb futóöltözetnek), akik közül is többen egymás mellett gyalogolva igyekeztek a cél felé. Tisztelet a kivételnek, mert azért akadt ilyenre is példa.

A pálya vonalán ebben az évben is variáltak kicsit a szervezők, beépítettek egy kis kunkort a Hollandi útra való felfutás előtt, de alapvetően a szokásos Duna-parti útvonalon haladt. Bár az egyik futótárs szerint a km-jelzéseket nem pontosan tüntették fel, szerintem ezzel sem lehetett különösebb gond, mivel kb. minden második kilométernél néztem rá az órámra, ami szerint stabilan 5 perc körüli ezreseket futottam.

A mezőnyt egyébként Jakab Ági (BSI futónagykövet Csepel) vezette fel kerékpárral, és megítélésem szerint nagyon lelkesen és lelkiismeretesen végezte a dolgát. A már említett kunkor előtti részen megállt, és már a csőhídnál lévő fordító felé tartóknak is magyarázta, hogy visszafelé miként is kell majd ezt a kb. 200 méteres szakaszt lefutni. Ezt az első tájékoztatást én ugyan még nem tudtam agyilag befogadni, de amikor a csőhídi fordító után visszaértem ide, Ági továbbra is itt instruálta a futókat.

Ekkor már hosszabb ideje követtem két idősebb urat, és halványan felsejlett bennem, hogy a cél előtt, az utolsó kilométeren megpróbálom befogni legalább az egyiküket, de bebizonyosodott, hogy rutinos róka mindkettő, akik a végére is tartalékolnak az erejükből: belehúztak ők is, úgyhogy hiába hajráztam, hiú ábránd maradt, hogy utolérjem bármelyiküket is. Kicsivel 50 perc felett végeztem, ennél volt már itt egy kevéssel jobb, illetve kevéssel gyengébb eredményem is, de mivel most alapvetően csak a teljesítés volt a lényeg, elégedett voltam magammal.

A célban a befutócsomagra és a frissítésre ezúttal sem lehetett panasz. A CSINI zumba-bemutatóját azonban már kihagytam, mint ahogyan az eredményhirdetést is. Visszatértem a már említett cukrászdába, hogy vásároljak még néhány süteményt energia-visszapótlási célzattal, majd húztam haza pihenni.

1 komment

Címkék: beszámoló futóverseny Csefusz Csepeli Duna-part

1. Nyakkendős és Miniszoknyás Futás összefoglalója

2014.05.14. 11:31 szasza75

3 komment

Mumus a Terep Százason

2014.05.13. 09:36 bitliszbá

Vannak az embernek mumusai. Nem olyanok, amiket legyőzhetünk egy varázsigével, mint Harry Potter, és nem is a szekrényben bújnak el. Nekem most a Vadállóköveken bújt el a mumus, és beleharapott a jobb sípcsontomba.

De kezdem előről a Terep Százas kalandjaimat. Jól felkészültem, minden úgy indult, ahogy kellett. Szépen, nyugisan, a rajt előtt mindent elintézve, és semmit sem elfelejtve vágtam neki a távnak. A depo cuccokat, (lámpa, váltópóló, zokni, fejpánt, gélek fele, és 2 db 2,5 dl-es sör) időben leadtam, WC, rajtszám, a cuccok a zsákban (gél, ISO, telefon, kabát, magnézium ampullák, koffein és sótabletta, ja és egy csomag goldbarchen gumicukor). Sok-sok ismerős, és jött a rajt.

Szépen nyugiban indultam, de az iPodot csak kb. egy perccel később indítottam el. Nyugodtan, komótosan mentem, ahogy meg van írva, nem elrohanva az elejét. Remete szurdok után, Nagy-Szénás felé a közelemben futott Palibá, Lőw Andris, Sznupi, Gusztos Peti, és szép nyugodtan meneteltünk előre. Aztán jött Lupus, akivel kicsit beszélgetve Piliscsabáig gurultunk lefelé.

Kezdett jó meleg lenni, csak a szél vett vissza kicsit a hőérzetből. Piliscsaba és Piliscsév között az erdei út most nem porzott úgy, mint ahogy emlékeztem. Az eső megtette hatását. Piliscsévnél volt az első frissítőpont, gond egy szál se. Miért is lenne?! Irány fel Dobogókőre! Ez most sokkal jobb volt, mint két éve. Akkor, ezen a szakaszon már kezdett beállni a derekam. Most semmi, sőt még előzgettem is. Én, aki felfelé nem vagyok nagy spíler - hogy szerényen fogalmazzak.

Dobogókő: friss víz a zsákba, iso a kulacsba. Egy magnéziumampullát még a frissítőpont előtt felhajtottam megelőzésképpen. Mire befejeztem a depozást Kapszula is odaért, és együtt gurultunk lefelé Dömösre. Dömösön Razo vígan itta korsóból a Kozeljét. Megint kijött a sérülése, a térde már nem az igazi. Hoka ide vagy oda. Itt egy dupla adag magnéziumot, sót és egy fél gélt toltam az arcomba, mert a Vadállókövekre kellett a tartalék. Kapszula többször bejárta stopperrel a terepet, és a P85-höz képest elég jól emlékezett is. (a P85-ön kb. 4 hegyre mondta, hogy a Kopárig ez az utolsó emelkedő).

A Vadállóköveknél nagyon sok kiránduló volt, és főleg szembe jöttek. A lefutott maraton után, még kiváló állapotban voltam. Az apró köves részen még nem volt gond, de a szikláknál éreztem, hogy itt a mumus. Megtámadott egy olyan helyen, amire nem számítottam. A jobb sípcsontom előtti rész görcsölt, húzódott? Nem tudom, de a jobb lábfejemet rántotta magával. Nem értettem, mert eddig itt még soha sem fájt. A sziklákon ez megismétlődött még kb. háromszor, és utána már az erdei emelkedőn sem esett jól a felfelé menet.

Egy népesebb csapat ért utol, és amíg ők fényképezkedtek a Prédikálószéken, én megpróbáltam kicsit kimasszírozni a lábamat. A Kisrigóig nem volt gond, de az összes emelkedőn jött a fájdalom. Sétával fájdalom nélkül ki tudtam húzni az emelkedők egy részét, a többi meg ment simán. Végig tartottam a frissítés ütemét, fél óránként ISO, óránként gél+víz, és ittam amikor szükség volt rá. A felénél jártam. A Kisrigóban Emese, Rodriguez lesték kívánságainkat. Ettem (inkább ittam) egy levest, és gondolkoztam, hogy mi legyen.

Két éve itt hagytam abba. Többen most is a kényelmes gyepet választották a továbbmenetel helyett. Szabó Kriszti megsérült és bíztatott menjek csak, jó lesz. Gondoltam, hogy ha kilépek a kapun, már többet teljesítettem, mint két éve. Hát az ajándékkör első két kilométere nem esett jól. Aztán sokáig lefelé mentünk patakon át és vissza, de hiába volt a lejtő, az átkelések lassítottak rendesesen.

Gyönyörű volt a tavaszi völgy, csodásak az illatok, imponzáns az erdő ereje, és ahogy megmutatja a tavasz, hogy itt vagyok, csodáljatok, újraéledtem. Ez adott egy kis erőt. Hárman, négyen haladtunk itt látótávolságban egymástól, és hol egyikünk, hol másikunk volt előbbre. Visegrád előtt volt még egy kisebb hegy (nekem kicsit nagyobb), de végül csak felértem oda is.

Nagyon jó hangulat volt, kb. négyen depóztunk, aztán megindultunk. Nekem a kálvárián, és utána is meg kellett állnom pihenni. A mumus velem marad végig, ezt már itt tudtam. Arra gondoltam, hogy visszamegyek a pontra. De aztán erőt merítve egy hazatelefonálásból mentem tovább. A Nagyvillám után felfelé már csak gyalogoltam, lefelé és síkon meg toltam neki (Fussál b+ ha már futóversenyen vagy! - mondogattam magamnak).

A Pap-rét előtt a szintúton, úgy éreztem nem lehet már nagy gond, mert tényleg nagyszerűen éreztem magam, és lendületesen tudtam futni. Végül csak visszaértem a Kisrigóba. Innen kb. 9-kor indultunk tovább, hárman-négyen lehettünk. 5 óra volt még a teljesítésre. Jó sok ez 27 km-re. A Lajos forrás előtti emelkedőn elment az egyik srác, neki az emelkedők mentek, a lejtők nem igazán. Elment végül, de nagyon. A Lajos-forrás utáni emelkedőn elment a másik fiú is (vele sokat beszélgettünk, de neki nem volt baja a fáradságon kívül), de láttam még a csobánkai frissítőponton (szerintem ő lett az utolsó, aki szintidőn belül végigment). Aztán az emelkedő utáni lejtőn, úgy zúgott el mellettem az addig jóval mögöttem jövő srác is, mint a gyorsvonat. A kavicsos-köves úton én nem mertem tolni, de amint futhatóbb volt megindultam én is. Ennek ellenére, se előttem, se mögöttem senkit sem láttam.

Amikor kiértem az asztfaltos útra Csobánka előtt, és megnéztem a még egyetlen működő kütyümet (az iPod nano volt az) nem hittem volna, hogy odaérek a pont zárására. Na akkor mutassuk meg ki a f.sza gyerek! Nyomtam neki az aszfalton, aztán próbáltam az emelkedőt is nyomni az erdőben, és a sík részeken meg mentem, mint az állat, hogy a szintidőre beérjek.

Egyszercsak felbukkant előttem az a srác, aki egy jó félórája megelőzött. Sétált, én meg elfutottam mellette. Király! Jucus örült nekem a ponton. Megkérdeztem mennyivel vagyok szintidőn belül. A válasz: egy perccel! Paff!! Az előző 12 km 2 óra és 40 perc volt. Ebből érzésre 1 óra 45 volt az 500 m szint kigyaloglása. Van még 14 km ugyanennyi szinttel, de csak 2 óra 10 percem. Abban a fizikai állapotban ezt képtelen lettem volna kivitelezni. Döntöttem. Megállok, emelt fővel, és szintidőn belül hagyom abba. Nem feladom, mert abban a benne van, hogy nem vagyok képes befejezni, abbahagyom. Be tudnám fejezni, fizikai erő megvan, fejben is erős vagyok, de akkor nem lenne  emelt a fejem, ha kifutnék a szintidőből. Ebben most ennyi volt. És ez sem kevés.

Nem tudom ki rejtette el a mumust nekem a Vadállóköveken, vagy miért pont engem támadott meg, de az biztos, hogy engem többé nem fog megtámadni. Megtalálom a módját. Többet engem nem győz le a Terep Százas mumusa!
Commikulus!

13 komment

Címkék: beszámoló mumus bitliszbá Terep Százas

Breeze

2014.05.12. 10:31 SeSam

Míg a Nike+ Move még mindig nem elérhető a magyar App Storeból, a RunKeeper megjelent egy különálló lépésszámláló alkalmazással iPhone 5s-re: ez a Breeze. A magyar alkalmazásboltból ez ingyenesen letölthető.

A Move megoldásához hasonlóan a Breeze is az M7 segédprocesszort használja a mozgás követésére. Ez a chip az 5s szériától került bele az iPhone-okba, azzal a céllal, hogy ide fusson be az összes készülékbe épített érzékelőtől kapott adat. Mivel a főprocesszornál jóval kisebb teljesítményű és fogyasztású chipról van szó, ez állandóan gyűjtheti az adatokat az akku jelentős merítése nélkül.

A Breeze azt is kihasználja, hogy az M7 egy hétre visszamenőleg eltárolja a szenzorok adatait, így az első indításkor már az előző heti mozgást feldolgozva szép grafikonokat gyárt belőlük. Ezután mindig meghatároz egy napi célt, ami kicsivel több, mint az előző, így sarkallva a több mozgásra. A hosszabb összefüggő séták után Push üzenetben tájékoztat az eredményről. 

Én úgy használom, hogy a futásaim is benne vannak, hiszen amúgy is a telefonnal és a Nike+ GPS alkalmazással követem az edzéseket. A sebességből ilyenkor a Breeze maga is rájön, hogy futás történt, így is könyveli el a lépéseket. A futásokhoz térkép is dukál, hiszen ilyenkor a GPS-től is érkezik adat. Ha több napon át sikerül teljesíteni a kijelölt lépésszámot, megdicsér a kitartásért. A legújabb frissítéssel bekerült az is, hogy figyelembe veszi, a hét  napját is: ha például hétfőnként rendszeresen, kevesebbet sétál valaki, akkor alacsonyabb célt határoz meg, míg az általában aktívabb keddekre magasabbat.

Mindezt hihetetlenül esztétikus felületen teszi. A napi összefoglalókhoz más-más hátteret választ, ami finoman, parallax mozog a telefonnal együtt. A főképernyő kördiagramján látható, hogy áll az aznapi lépésszám, mennyi kell még a célhoz, és mennyi idő telt el a napból. A mozgás áthatja az appot is: a visszatekintő grafikonok csíkjai a fel-le tekerés közben nőnek-csökkennek, és ha az aznapi ikonra próbál tappolni a felhasználó, az cukin megrázza magát, hogy nem lehet. Szerintem már csak a design miatt is érdemes kipróbálni egyszer.

Hasznos szerintem annak lehet, aki a futás mellett még sokat gyalogol, vagy ez utóbbi a fő mozgásformája. Nyilván csak akkor működik, ha a napi mozgás során a telefon velünk van. Az pedig nagyon kényelmes, hogy automatikusan gyűjti az adatokat, nem kell elindítással-leállítással fáradozni. Az akkuidőre - tapasztalataim szerint - semmilyen hatással nincs, nekem legalábbis egyáltalán nem merül vele gyorsabban a telefonom. A készítők azt ígérik, hogy a progi megjelenik majd a régebbi készüléktipusokra is. Ezeknél viszont, - az M7 hiánya miatt - valószínűleg korlátozottabb funkcionalitást lehet majd csak elérni, illetve az akkut is jobban fogja meríteni.

4 komment

Címkék: séta breeze iPhone okostelefon-alkalmazás

X. Tárnoki Tófutás és Sportnap

2014.05.09. 09:11 Szuflavéder

Most vasárnap jubilálnak a Tárnokiak. A Klemné Zabó Ágnes vezette helyi futóegyesület ugyanis idén 10. alkalommal rendezi meg a szokásos éves versenyét, a tófutást. Néhány éve, amikor először olvastam a kiírást, elkezdtem nézegetni a térképet, de hiába kerestem a tavat, nem találtam. Gondoltam átmegyek a “szomszédba” versenyezni egyet és megkeresem. A kis horgásztó pedig tényleg ott van, ma már a térképen is látszik.

A pálya végig sík, de elég nehéz terep (pár száz méter aszfalt is van benne), és kb. a fele egy kis patak partján vezet.

A versenyre - amely egyébként a Wizz Air Budapest Félmaraton hivatalos felkészülési versenye - a szervezők minden évben valami újdonsággal készülnek. Idén az indulók egy hosszabb, 26 km-es (4 kör) távot is választhatnak a megszokott távok - 6,5 km (egy kör) és a 13 km (két kör) - mellett.

Amikor először indultam ezen a versenyen nagy hőség volt, és a szervezők a tűzoltók segítségével, fecskendővel várták a célbaérkezőket.

Chipes időmérés lesz, jótékonykodni is lehet, és minden induló emblémázott pólót, kis befutócsomagot és egyedi érmet kap. Jó hangulatú, családias kis versenyre lehet számítani. Én most a 6,5 km-es távot választottam.
A kiírás itt olvasható, az esemény facebook oldala pedig itt.

4 komment

Címkék: versenyajánló Tárnoki Tófutás

Beszabehu

2014.05.08. 11:26 bitliszbá

Mostanában kicsit frusztrál az előttem álló két verseny, a  Terep Százas és az Ultrabalaton. Bizonytalanságom a napok múlásával egyre fokozódik. Tudom, hogy ez így helyes, de mégis...

Érzem, hogy erős vagyok, azt is érzem, hogy meg tudom csinálni, de mégiscsak a nagy távolságok, és a hosszú futásidők kimeríthetetlen tárházát nyújtják az elbizonytalanodásnak.

Első versenyem előtt ugyanezt éreztem, pedig csak (most csak, akkor húde) 12 kilométer volt. Az első félmaraton előtt szinte fel sem fogtam, hogy mekkora távolság a 21 kilométer (mocsok sok volt). A maratoni debütálás fizikai jelekkel óriási stresszt okozott. 

És most itt van ez a két hosszú verseny, mindkettő ebben a hónapban. Szombaton a Terep Százas, három héttel később pedig az UB.

Jó lesz mindkettő, tudom. Szeretni is fogom - közben (azért biztos nem végig), de legfőképp utána. De mi van még addig?

beszabehu...

11 komment

Címkék: 2014 ultrabalaton bitliszbá Terep 100

Keresztedzési kísérlet

2014.05.08. 06:41 szasza75

Ez itt a Futóblog. Van itt szó kajáról, futásról, fogyásról, meg minden egyébről. Most az egyébről lesz szó.

Tavaly már írtam a Coffee Ride-ról. Eljött az idő, hogy az egyik tervezett nyári programom előlészületeit megkezdjem. Pár hete volt már egy bringázási kísérletem, de két egymást követő defekt visszavette a lelkesedésem. A defekt leküzdése után a közeli HHH-ra bringáztam fel a Fenyőgyöngye parkolójától ötször. Szuper kis program volt: kellően intenzív és sikerült fokozó jellegűre venni az emelkedőket.

Tapasztalatlanságomat mi sem bizonyítja jobban a következő eset: 4:55-kor kelés, nappali rutin, hol a gatyám, hideg van, kevés a ruha, hol a sisak, szemüveg stb. Időben el is indultam volna, csak egy kicsit laposnak éreztem a gumit. Próbáltam fújni bele, de valamit bénáztam, ezért inkább kifele engedtem belőle levegőt. Na jó, nem szarozok, majd ott kérek valakitől pumpát és fújok bele. A 6:00 indulásra végül nem értem oda a Flórián térre. Kicsit tanácstalanul várakoztam a rajthelyen hogyan tovább. Egy CF-es mezes srác billentett ki merengésemből, és mivel elhaladt mellettem a tervezett útvonalon, utánaeredtem. Kisvártatva utolértem. Szerinte még volt esély, hogy befogjuk a 40 fős szökevény csoportot. :-) Na persze!

Szépen behúzódtam szélárnyékban és "utaztam", aztán élre álltam és nyomtam. (Mindezt természetesen lapos kerékkel.) Pillanatok alatt elszánt bringaversenyző voltam. Süvített a hideg szél, volt vagy 5 fok, égett a combom, mindez annak a reményében, hogy meglesznek a szökevények és talán lesz lehetőségem egy jó kis pumpálásra. Hihetetlen módon felérkeztünk rájuk. Pár másodperces megnyugvás következett, aztán az útvonal terv Kisoroszi része futott át az agyamon.

A 40 fős csapat tagja lettem és tudom a helyem. Hátraálltam. Persze pumpálásra már nem volt lehetőség. Tettem egy próbát, mi kell a tempó tartásához, és úgy véltem, ez most részemről nem fog menni. Konkrétan pár száz méter után a visszafordulás mellett döntöttem. Talán máskor, majd ismét egy fél év múlva megint megpróbálom.

1 komment

Címkék: beszámoló bringa Coffee Run