A magyar női maratoni országos csúcs fejlődése
2015.02.04. 13:22 Szuflavéder
Ez a téma sokkal érdekesebb a nőknél, mint a férfiaknál, még akkor is, ha sokkal kevesebb nevet lehet megemlíteni. A nőket ugyanis sokáig féltették a hosszabb futószámoktól. Női maratont olimpián először csak 1984-ben rendeztek. A 70-es évekig magyarországon sem engedték ilyen távot futni a hölgyeket.
Monspart Sarolta (Futóblogon már sokat írtunk róla) volt az első nő, aki futott hivatalos maratoni versenyen. Az 1972-es Csepel maratonon még nevezés nélkül indult el (egy nem induló csapattársa rajtszámát vette fel), a rendezők óriási felháborodására. Megpróbálták az elején kiszedni őt a mezőnyből, kevés sikerrel. Végül engedték, hogy végigfussa a távot. Európai nőként először három órán belüli idővel 2:59:53-mal ért célba.
Az első hivatalos országos csúcsot 1982-ből jegyezzük: Schäffner Antónia Karl-Marx Stadtban futott 2:41:07-es időt. Rajta kívül még három hölgy neve szerepel a listán: Szabó Karolinának ötször, öt különböző helyszínen sikerült faragnia az időből. Sipka Ágnes vitte aztán 2:30 alá ezt az időt, majd Nagy Judit (ma: Földingné Nagy Judit) országos csúcsa 1996-ból még mindig az aktuális, szintén "szakállas" 19 éves rekord: 2:28:49.
Van azonban még egy magyar hölgy, aki Judit idejénél már futott két perccel jobbat azóta. Kálovics Anikó 2006 októberében 2:26:43-at futott Olaszországban Carpiban. Ezt azonban nem hitelesítették, mert a pálya nem felelt meg az IAAF csúcshitelesítési szabályainak.
És még egy utolsó érdekesség: Papp Krisztina április 12-én Rotterdamban futja első maratoniját. Kíváncsian várjuk vajon megdől-e idén a 19 éves magyar rekord. Hajrá! :)
1 komment
Címkék: nők maraton országos csúcsok
A magyar maratoni országos csúcs fejlődése
2015.02.02. 10:04 Szuflavéder
Óriási nevek, elképesztő teljesítmények. Az alábbi lista őrzi 1924-től, hogy kik és mikor döntöttek országos csúcsot maratoni távon a férfiaknál. Érdekes, hogy 1924-ben még elég volt a 2 óra 50 perc (kb. 4 perces iram) is az országos bajnoki cím megszerzéséhez.
A legutolsó maratoni csúcsot Szűcs Csaba tartja 2:12:10-es eredménnyel, aki 1990 után 1993-ban másodszor is megjavította az országos, saját csúcsát. 22 éves rekodja "szakállasnak" mondható, ilyen sokáig senki sem birtokolta a leggyorsabb maratonista címet.
A listában egyébként három versenyző van holtversenyben a legtöbb országos maratoni bajnoki cím birtokosa versenyben: Szekeres Ferenc a legfiatalabb hétszeres magyar maratoni bajnok. Az ő futópályafutását már egy éve itt megjelent posztsorozatunkban bemutattuk (első rész, második rész, harmadik rész). Galambos József a 20-as, 30-as évek atlétája szintén hét bajnoki címet mondhat magáénak. A harmadik, nagyon nagy neve a magyar maratoni futásnak Tóth Gyuláé, aki 1966-1972-ig zsinórban nyerte meg hétszer az országos maratoni bajnokságot.
A maratoni országos csúcstartó futóinkat bemutató sorozatunk idén is folytatódik. Itt a Futóblogon Tóth Gyula sportpályafutásának első részét hamarosan olvashatjátok. :)
18 komment
Címkék: maraton Tóth Gyula országos csúcsok
Viszlát maraton!
2015.01.30. 15:36 Szuflavéder
Nagyon jól esett a téli két hét szabadság. Minden nap futottam, és minden nap világosban. Annyira klassz volt végre újra világosban futni, látni mindent körülöttem, és nem csak a fejlámpával a néhány méterre előttem megvilágított aszfaltot pásztázni. Élveztem még akkor is, ha azután a bizonyos november 9-i 45 km-es verseny óta nem is tértem még mindig igazán magamhoz.
10-15 km futás után szinte lemerevednek, elzsibbadnak a lábaim és elkezdek lassulni. Olyan ez, mint amikor elfárad a láb, erőtlen lesz és pluszban még olyan érzés, mint amikor gyerekkorunkban nőtt a lábunk. Ezek után egyre kisebbeket lépek, lemerevedik a lábam, mint egy hosszú verseny végén. Egyszerűen hiába vinne a szívem, a testem nem engedelmeskedik.
Az volt a tervem tervem, hogy május 3-án Prágában futok egy maratont. Nem csupán végig akartam volna futni, ami annyira már nem érdekel, hanem egy jó időt akartam volna menni. Amolyan "véres verejtékkel" végigküzdött maratont akartam.
Január végéig adtam haladékot a combjaimnak. Ha addig nem lesz teljesen tünetmentes, akkor viszont a maratoni futást el fogom tolni őszre, a pályaversenyekre és 10 km-re fogok inkább koncentrálni. Ezekre alapozva persze jöhet majd egy jó félmaraton is. Alapozó jelleggel néhány versenyt január elején be is terveztem március végéig:
- Január 17. Murakeresztúr félmaraton
- Január 25. Yours Trully Dunakeszi 25 km
- Ferbruár 8. Kaposvár dombjai félmaraton
- Február 22. Farkasordító Úri félmaraton
- Március 14. I. Országfutás, Velencei tókör
Amilyen gyorsan jött az ötlet és az akarat, olyan gyorsan írta át a terveket a sivár valóság. A fent leírt tervekből egyelőre: kettőből semmi.
A január 17-i murakeresztúri félmaratont kihagytam, inkább a lányomat vittem felvételizni. Egy huszast futottam azon a hétvégén, de az utolsó kilométereken már szokás szerint zsibbadtam.
A hétvégén a Yours Trulyra mentem Dunakeszire egy 25 km-es tervvel. Az eredmény: 16,8 km-nél kiálltam. 4:50-es jóleső iramban futottam, de a hatodik (egyben utolsó) körnél ismét beálltak a lábaim és lassulni kezdtem. Azt mondtam, hogy ha itt nem tudom végigfutni jólesően a távot, akkor a maratoni terveket későbbre teszem. Talán majd ősszel, vagy jövőre. Nem vagyok kész rá, ez van.
Kértem időpontot az orvos, sportorvos, természetgyógyászhoz: alaposan megropogtatta a hátamat és többféleképpen megkezelt. Azt mondta, jó karban vagyok (persze egy 100 kilós, tévézés közben csipszevős huszas éveiben járó fiatalhoz viszonyított), és nem gondolja, hogy egy gerincbecsípődés okozza ezt a zsibbadást nálam. Még mindig a november 9-i ultrakupa (45 km) “sérülései” ezek.
Szerinte alkati kérdés ez, és én sajnos nem vagyok az az alkat, akinek 25 km után meg szabad ugrania egyből egy 45 km-t. A kötőszövetekbe rögzült a túlterhelés miatt az “információ”, és sajnos most egy idő után letilt a szervezetem. (Remélem jól idéztem.) Sajnos a javulást az elmúlt hetek sok kilométerei sem segítették, merthogy minden nap futottam.
A doki nem beszélt le a mozgásról sőt! Azt tanácsolta, hogy néhány hétig ne a futás legyen hangsúlyos, célszerű lenne mást sportolni mellette, illetve ha kicsit is érzem a lábamban a lassulást/zsibbadást álljak le. A bringa (otthoni görgőzés), konditerem és az úszás került szóba, mint futás melletti alternatívák. Kiegészítésként a nyújtás és erősítés fontosságára is felhívta a figyelmemet. Kiemelte a hát és a hasizom erősítését, de én ezeket most napi szinten csinálom, így az idő maradt csak, ami majd meggyógyít.
Egyébként nem csüggedek a maraton miatt. Nincs gondom a bringával és az úszással sem. Tegnap este már görgőztem is egy 35 percet. És ma reggel úsztam is a csepeli strandon egy órát.
Egy rosszabb érzés van csak annál, amikor reggel 6-kor megteszed az első futólépéseket: az, amikor hajnalban fejest ugrassz egy medencébe.
2 komment
Címkék: tervek állapot medence Csepel
Cipőteszt sárban-hóban
2015.01.28. 10:30 szasza75
Kétféle vásárló típus van.
Az egyik a ragaszkodó: ha egyszer már bevált valamilyen tárgy, eszköz, jelen esetben egy futócipő, akkor nehezen, vagy nem vált. A másik típus a kísérletező: ő folyamatosan tesztel. Persze lapul a polcon már olyan cucc, ami bevált, de néha erős kíváncsiság fűti, hogy érzékeljen, tapasztaljon valami újat.
Már régóta szemezgettem vele, majd egyszer csak rászántam magam, hogy beszerezzek egy Nike Zoom Wildhorse-t. Leginkább terepen futok, és annak ellenére, hogy számos terepfutó cipőm van a legkülönbözőbb márkáktól, leginkább a Nike Vomero-t húzom a lábamra.
Szerencsére nem kellett sokat várnom, hogy két szélsőséges körülmény között teszteljem a cipőt. Először jött a sár. Azt hiszem, nem ragozom túl a tesztet, jó volt. Kissé vékonyka cipő, nem túl magas a dropja, és ennek megfelelően nem túl nagy a csillapítása sem. Kicsit minimálos stílusra hajaz. Elég könnyű, gyors cipőnek mondanám, és egészen jól dolgozott a sárban.
Aztán a hó.
A hétvégén a Gerecsében voltam. Budapesttel ellentétben ott aztán tényleg szakadt a hó, hol fentről, hol oldalról, amíg a főváros alacsonyabban fekvő szintjein csak az eső mosta az utcákat. Vasárnap reggel elindultam egy kisebb körre, a hó esett gazdagon, temette a földet vastagon.
A cipő jól fogott. Markáns különbség volt a két futás között a csillapítás. Ugyanaz a cipő, csak más helyszín, más felület, más érzet. :-) Valójában a cipő is sokkal tisztább lett a 2. futás után.
A harmadik próba a szikla lett.
Illetve napfényben:
(folytatom...)
4 komment
Címkék: teszt cipő cipőteszt Nike Wildhorse
Hogyan öltözzünk fel egy téli futóversenyre
2015.01.26. 08:18 Szuflavéder
A téli időszakban sokat lehet olvasni a réteges öltözködés fontosságáról. De egy versenyre vajon tényleg jól be kell öltözni a mínuszokban vagy elég lehet a rövidgatya is, hogy könnyebb legyen a mozgás?
2012-ben Szasza készített egy videót a magyarországi mezei EB-ről. Nagyon csodálkoztam, hogy az indulók döntő többsége a nagy hidegben rövidnadrágban állt rajthoz:
A videót nézve érdekes, hogy a felső fuházatot illetően megmaradtak a hagyományok. Ha kellett, a hosszú felsőre rövid ujjú pólót, rá pedig a szokásos futótrikót húztak a versenyzők. A lábmunkát kissé nehezíti a hosszú alsó, ami edzésen jó, de a versenyen hátrány lehet a rövidnadrágosokkal szemben. De tényleg hátrány?
A kérdés az, hogy ha alaposan bekrémezzük magunkat elég-e nulla fok alatt egy rövidnadrág. Nem merevenednek-e el a hideg miatt sokkal hamarabb az izmaink? Nem lenne-e jobb a teljesítményünk, ha egy erős krémezés után egy olyan hosszú alsót vennénk fel, amely kevésbé akadályoz a mozgásban?
A saját tapasztalatom az, hogy már 7-8 fok alatt is fáznak a lábaim, ha csak rövidgatya van rajtam. Ilyenkor a nicoflex hatását szinte nem is érzem, csak később a zuhany alatt. Ilyen hidegben nekem lemerevednek az izmaim, ha nem vagyok felöltözve, és nem tudom hozni versenyen, azt ami bennem van. A videón látható rövidgatyás profik nem tudom, hogy csinálják. Az biztos, hogy amikor én voltam versenyző, nem nagyon láttam ilyet.
Az edzés persze teljesen más. Ott beöltözök a mínuszokban, ha kell, dupla hosszú nadrágba. Számomra ennek nemcsak az az előnye, hogy nem fázom, hanem az is, hogy több erőt kell kifejtenem ugyan azon teljesítéshez. Tehát mondhatjuk, hogy téli alapos felöltözés, nemcsak izületeinket, izmainkat védheti a hidegtől, hanem erősít is.
De érdekes egy pillanatra visszapillantani a múltba, hogy hogy öltöztek be a téli versenyekre. 1981. január 18. veszprémi utcai 10 km-es verseny. (Szekeres nyert 31:49-el.)
A jégeralsóra, vagy vastag téli harisnyára, húzták rá a futónadrágot a versenyeken. Ebben az időben jött be valamikor a laszteksz nadrág, ami nagyon fura látvány volt elsőre a férfi futókon. Évekig tartott mire megszoktuk anélkül, hogy ne buziztuk volna le egymást. Én a mai napig könnyebbnek érzem a mozgást a jégeralsós szerelésben, mint a mostani modern sztreccses nadrágokban.
Hogy öltözzünk-e be vagy nem azt döntse el mindenki maga. Talán 20 év múlva majd kiderül, hogy jól döntöttünk-e.
Hasznos téli öltözködési tanácsokat haanchee blogján is és itt is találtok.
6 komment
Címkék: tanácsok öltözet téli versenyzés
Margitszigeti Atlétikai Centrum, egyik januári estén
2015.01.24. 16:56 szasza75
Emlékszem évekkel, úgy 8-10 évvel ezelőtt, egy sötét unalmas januári estén még alig találkoztam futókkal. Ha találkoztam, akkor is csak nagyon elvetemültekkel. Lehet, hogy az enyhébb tél, de az is lehet, hogy az elvetemült futók száma lett több, viszont megdöbbentett most, amikor lementem Vajda Zsuzsi és Kis Zsani által irányított edzésre.
A Margitrszigeti Atlétikai Centrumban gyülekeztünk: 18:30-kor elkezdődött a bemelegítés, ami a szokásos izom átmozgatási gyakorlatokból állt. Nagyságrendileg 40-50 fő gyűlt össze. Ez volt az első meglepetés.
Miután jól megtornáztattuk az izmainkat, elmentünk egy bemelegítő körre a belső úton. Szépen komótosan indultunk, beszélgettünk, a bemelegítés vége felé aztán elértük a 4:45-4:50-es egyenletes tempót. (Második meglepetés.)
Az edzés komolyabbik szakasza ezután következett. A Margit-híd aljáról kellett az aszfalton a MAC bejáratig futni, gyors tempóban, hatszor. Közben kis visszakocogás a starthelyhez. Miután ezzel is végeztünk 3-3 oszloponkénti váltakozással elszaladtunk az Árpád-hídig. Itt fel-le hatszor a hídra váltakozó ritmusban a Margit-híd irányában – ezt már kihagytam.
Fárasztó edzés volt. Persze mindenki megtalálta az állapotának megfelelő tempót és ismétlésszámot, így nem mindenkinek kellett ezt a gyilkos edzést csinálnia.
Összesen 14-15 kilit futottam össze és eléggé intenzívre sikerült. :) Mert ugye, ha van melletted valaki és nyomja, akkor azért benne is van egy csekély versenyszellem. Ösztönből nincs lazsálás. Gyakrabban le fogok járni, mert jó a csapat, jó a hangulat és jó érzés csapatban futni.
Ezzel kapcsolatban eszembe jutott még egy pár dolog: néhány éve az egyik télen baráti körből kialakult egy kis csapat, és 4-5-en szaladgáltunk a szigeten. Sokkal könnyebb volt a 6. ezer után nekiindulni a 7.-nek. A másik egy régebbi videóm, ami talán most is aktuális.
Közben persze nem csak mi szaladgáltunk, hanem Galántai Gyuriék csapata is, akik kb 10-15-en szedték a lábaikat, illetve az IRONMAN 70.3 edzése is pont akkor volt.
Tele volt a sziget gyerekek!
1 komment
Címkék: edzés sziget meglepetés gyakorlatok
Minden tó pont egy kör: "Egy tó – egy kör" projekt
2015.01.22. 11:14 bitliszbá
Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de ha én elvetődöm valahová, és van egy tó a közelben, akkor biztosan megpróbálom körbefutni.
Éppen ezért egy új kezdeményezést indítok, és várom a lelkes Futóblog olvasókat. Csatlakozzatok az “Egy tó – egy kör” projektemhez. Baromi egyszerű dologról beszélek: Magyarország tele van kisebb-nagyobb tavakkal. Bányató, horgásztó, csónakázó tó, mesterséges tó és természetes vizeink.
Mérjük fel a magyar tavakat futószempontból.
Annyit szeretnék elérni, hogy ha elvetődünk egy tó partjára, és körbe szeretnénk futni, tudjuk mi vár ránk. Hány km, jól futható-e és az út rövid leírása szintkülönbséggel. Valaki már biztos körbefutotta legalább egyszer! Kezdjük el itt és most. Írd be a megjegyzések közé ide, pl. így:
Dunakeszi bányató – 2,6 km
Elsősorban murvás földút, inkább terep, mint aszfalt, szint 6 m.
Én a tervek szerint a 3 legnagyobb magyar tavat bevállalom: Fertő, Velencei, Balaton sorrendben (ez az egy menetben való körbefutásra vonatkozik), de ha valaki előbb futja meg, övé a leírás joga.
Csak azt írjuk be, amit az idén lefutottunk, illetve ha valaki változást tapasztal a korábbi leíráshoz képest, azt jelölje így (ez csak példa, nem valós):
Dunakeszi bányató (javítva) – 2,6 km
Végig jó minőségű aszfalt, szint 6 m
Az eredményeket összegyűjtve egy táblázatban közzé fogom tenni, negyedéves frissítésekkel (természetesen a publikálót feltüntetve az adott tónál). Tehát rajta, mérjük fel azokat a fránya tavakat!!!
21 komment
Címkék: tavak tófutás tó adatbázis
Fuss 2015-ben... mennyit is?
2015.01.18. 22:35 SeSam
Tudom, már a január fele is eltelt, mit jövök én a tavalyi statisztikákkal, de most tűnt fel, hogy 2014-ben összesen 2111 kilométert futottam. Matematikusok kedvéért: igen, ez prímszám. Azért számít csak, mert az év elején még kifejezetten ambíciózusnak tűnt a "Fuss 2014-ben 2014 kilométert" vállalás, nem is mertem csatlakozni, aztán tessék...
Tavalyelőtt ez a szám 1611 volt, előtte pedig 1107, ebből indultam ki. Igazából már az év elején szépen gyűltek a kilométerek, mert szorgalmasan készültem a bécsi maratonra. A gyógyszer főleg az UB után gurult el, június végén így lett rekord 300 kilométer a naplóban. (Azóta mondjuk zuhan a teljesítményem – mint a forint.)
Nem hiszem, hogy idén is ugyanekkora mértékkel tudok emelni a kilométerszámon, ugyanis kezd jelentőssé válni az idő, amibe telik a sport. Viszont érdekes lehet, hogy a Nike+ alkalmazásban most állok 7704-en, ahonnan abszolút teljesíthetőnek tűnik idén a 10000. Na ez egy olyan klub, amihez nagy kedvvel csatlakoznék.
Létezik egy "Fuss 2015-ben 2015 kilométert" csoport is. Van, aki már gyűjti bele a kilométereket?
4 komment
Címkék: futás évértékelő 2014 10000 2015
Ha itt a tél, akkor itt a Yours Truly!
2015.01.16. 15:34 bitliszbá
Örülök a hidegnek!
A tavalyi Yours Truly-n jó kemény fagyok voltak. Azóta is mindenki emlegeti, hogy milyen jó is volt. Az idén csak rajtunk-rajtatok múlik, hogy lesz-e olyan jó a hangulat, mint tavaly. (Lesz!)
Január 25-én a 25 vagy 50 km-t teljesítsétek bárhol is, érezzétek jól magatokat, ha többen csináljátok együtt, akkor hajrá mindegyikőtöknek!
Egy kis motivációt azért a Budapest környékieknek tudok pluszban adni, hogy miért jöjjenek megint Dunakeszire. Amit kaptok:
- hideget (időjárás)
- meleget (tea)
- sok futót (az elején)
- kevés futót (az 50 km végén)
- gyors futókat
- lassú futókat
- pont jó tempóban futókat
- vidámságot
- szíveslátást
- Nike cipőtesztet
- habzsidőzsis frissítőpontot
- és egy jó bulit a 2,8 km-es, kiváló vonalvezetésű bitliszbá-ringen (copyright dvorcsákl)
- valamint a futóblog szerzőit (én biztos ott leszek! hehehe) – de ha sokan kéritek, akkor inkább otthon maradok és ott futok
Ezért nektek csak oda kell jönni, futni, és hozni némi szerény "batyut" amivel a frissítőponthoz hozzájárultok. Kis ízelítő a korábbi évekből:
- 2012-es összefoglaló DK-tól itt a Futóblogon
- Lencsés (Örökifjú) Éva néni posztja
- Dunakeszi régiós újságban is írtak rólunk
Tavaly már több mint 200 futó több, mint 5000 kilométert futott nálunk. Remélem, az idén is javítunk egy kicsit.
Logisztikai információk
8 komment
Címkék: ajánló Dunakeszi Yours Truly
cityrun félmaraton és 10 km-es futóverseny Budapesten
2015.01.14. 08:32 angelday
Ulrik több, mint 3 éve szervez havi/heti rendszerességgel közösségi futásokat Budapesten. Ezekbe a futásokba mindig belecsempészi a város valamilyen érdekes helyét: Budai Vár, Citadella, Kis-svábhegy, vagy éppen a Normafa a célpont. A futások minden csütörtökön este indulnak a Várból, illetve kedden hajnali 4:50-től a Batthyány térről. (Részletes infók facebookon a RUNgary Facebook oldalán.)
2015-re Ulrik gondolt egy merészet és futóverseny-sorozatot indít: minden évszakban lesz egy cityrun – Fedezd fel a várost! A futások olyan helyszíneket érintenek, ahonnan meg lehet csodálni Budapestet, fel lehet fedezni olyan futóútvonalakat, amik mellett akár napi szinten is elmegyünk, mégsem tudjuk, hogy milyen jókat lehet arra futni.
Olyannyira felfedező jellegű a verseny, hogy egészen a rajt pillanatáig várni kell, hogy kiderüljenek az ellenőrzőpontok helyei, előre csak a táv ismert. Azt is mondhatnánk, hogy városi tájékozódási futóversenyről van szó. A terepversenyekhez hasonlóan dugókás időméréssel, rajtszámmal, 5 km-enként frissítőponttal, a célban éremmel, forraltborral.
cityrun félmaraton – január 18., vasárnap
versenykiírás és előnevezés – január 14. szerdáig (ma még! péntekig kitolva)