Futás Kropkóval: szénhidrátok, lábméretek, a buszmegálló effektus

2008.08.29. 19:45 Winkler Róbert

Íme, nem hiába követelték olvasóink a folytatást. Hála az aerób tempónak, még 7 kilométer után is ilyen rengeteget tudtunk pofázni. És ez még csak a maradék öt kilométer jegyzőkönyvének egyik fele.

- Te tanultál futni?

- Nekem ki van mérve, hogy három milliméterrel rövidebb a jobb lábam, ugyanabban a német laboratóriumban, ahol például a BMW menedzsereit méricskélik, ki hogyan teljesít fizikailag. Nálam a versenyzés nagyon tudományosan ment.

- Na várjál. Úgy értem, most, ahogy én itt futok, milyen hibákat látsz?

- Néztem is, csak nem akartam mondani. Menjél nyugodtan, és majd mindent elkövetünk. (...) Látszik, hogy sportoltál, mert a mozgásod az viszonylag helyes. Nagy probléma nincs, azzal a különbséggel, hogy a bokszolók a Rocky 1-2-ből átveszik ezt a köröző karmozgást. Futásnál minél hosszabb a táv, annál inkább lezárok itt a test előtt, minél rövidebb, annál inkább egyenesen húzzuk. De nem körbe jár a kéz.

- De én úgy érzem, hogy ez úgy visz, ha így kalimpálok...

- Ez egy apró dolog, hogy egyenesen kell, hogy menjen a kéz, ez van. Aztán a lábad, főleg a jobb lábad kifelé csámpázik, tehát beljebb kell fordítanod a lábfejed. És a bütyködön rögtön nem lesz teher. És nem lesz rajta vízhólyag. 

- De hát most csámpásan futok!

- Csak úgy érzed. Most futsz egyenesen. Úgy kell végiggördülni a külső talpélen. A gyaloglás is ilyen, a hétköznapi életben is. Az ember általában így áll, hogy a lábfeje kifelé áll, aztán elindul, kifelé álló lábfejjel. És megszokod a járást, és ebben is futsz. Futásnál viszont a lábfejek egyenesen előre mutatnak. És így kell végiggördülni a külső talpélen. Látod, ez most így meg is van.

(...)

- Az embereknél ez nagy probléma, mert eredetileg nem erre a kétlábas futásra gyártottak minket, hanem négykézlábra. Így aztán, hogy ne menjen tönkre a térdízület, meg a csípő, oda kell figyelni ezekre a dolgokra. A másik, hogy amikor elkezdesz gyorsulni, nézd meg például azt a futót a kanyarban, hogy hozzád képest mennyivel laposabban fut. Nem emelkedik-süllyed annyit a feje; viszonylag vízszintes a mozgása. Az, hogy közben emelgeti magát az ember, futás közben gyakorlatilag felesleges. Úgy kell futni, mintha a fejeden lenne egy pohár víz.

- Olvastam nemrég, hogy valami csapat kapott egy tudományos díjat, mert kiszámolták, mi a legenergiatakarékosabb mozgás. És szerintük az, ahogy a gyerekek viccből lovacskázva futnak, hogy trapp-trapp, egyik kezükkel a seggüket ütve.

- Na ugye, és tessék, milyen állat fut így?

- Az emberszabású majmok.

- Na ugye! Ha visszamész az állatvilágba, mindent megtalálsz, ami működik. Az állatvilág már rég feltalálta volna a megfelelő futást.

(...)

- Egyszer menjünk ki együtt a Margitszigetre, és nézzük meg az Így írtok ti mintájára, hogyan futnak ők. Nézzük meg, hidd el, csodákat fogsz látni...

- Vicces futónadrágok, például...

- Van egy csaj, öt éve kezdett el futni, ma már egész tempósan megy. Végig retiküllel. Képzelj el egy sportosan öltözött csajt egy rendes retiküllel, behajlítja a kezés, és akkor így fut.

- De az kondira nagyon jó: egy kis mesterséges nehezítés.

- Na és akkor azt a srácot figyeld: már kígyózik a gerince. Nincs baj a futásával, csak már fáradt, és minél fáradtabban futunk, annál rosszabb a mozgásunk. Ez felesleges mozgás, veszteség.

- De az egész futás veszteség, hát pont azért csinálom, nem? Akkor tutira nullán lennék, ha inkább otthon döglenék.

- Előbb-utóbb azért az összes hülye hobbifutó el akar menni versenyre. Először csak meg akarja csinálni, aztán egyre jobb időt akar menni. Mindenki, nem csak a futók - az ember egyszerűen ilyen. Elmész megnézni a driftelést, előbb-utóbb te is menni akarsz.

- Na, a kötelező autós hasonlat. Várj csak, valamit még akartam kérdezni. Az Iron man az mennyi is?

- 3,8 km úszás, mintha átúsznád a Balcsit. 180 km bringa, Miskolc-Budapest. És elfutsz még Visegrádig, vagy hívjuk maratonnak.

- És te mindeközben gondolkodsz? Vagy mit csinálsz?

- Verseny közben nincs időd.

- Micsoda?! Hány óra egy Iron man?

- Fókusz! Mese nincs, ott... Figyelj, egy tájfutó hasonlat, vagy tudod mit, mondok inkább egy autóst...

- Nem, nem, nem! Köszönöm, a tájfutós hasonlatot kérem.

- Egyébként azért vannak a hasonlataim, mert vállalati tanácsadóként motivációs területen dolgozok, és ott a sport és élet párhuzamaira épített tréningeket adom elő. Kurva jól keresek vele: abból élek.

- Persze, híres elődöd, Jézus Krisztus is egyfolytában a párhuzamokat nyomta, ő is azzal példálózott, amit a hallgatóság pont megért, mert éjjel-nappal azzal foglalkozik: a birkák. Az Biblia a birkanyájas hasonlatok végtelen tárháza.

- Persze, de azérta halas hasonlatokról se feledkezzünk meg!

- Oké, azért a tájfutós hasonlatot se feledjük!

- A tájfutóknál nem elég, hogy te gyorsan futsz, mert nem szabad maxon futni, hogy annyit el tudj olvasni, merre kell futni. Nálunk most ugyanúgy, a maximális olyan sebességel fuss, hogy közben még tudd a rendszert működtetni. 

- De visszatérve egy jó hosszú iron manre, mit csinálsz közben?

- Működtetem a rendszert.

- Hogy na, hamarosan jön az ivás?

- Ilyen dolgok vannak, ugyanúgy, mint egy autónál...

- Nem bírom tovább!!! Nem lehetne autós hasonlatok nélkül?

- ... nézem a hőfokot. Aztán figyelsz arra, hogy az izom mennyire van leterhelve. Hogy bírsz menni még hegyen, hogy bírsz menni lefelé. Figyelsz, hogy ne nőjön vízhólyag, hogy megfelelően tartsd a lábad, a karod optimális legyen, mert ahogy elfáradsz, egyre inkább hátrébb így beülsz, és ezáltal a tüdőd rendelkezésére áttó tér csökken. És azáltal, hgy a mellkasod előrenyomod, minden izmot használsz, azzal meg, hogy beülsz hátra, csak ezt itt. Minél szarabbul vagy, annál inkább szétesik a rendszer.

- Süllyed a hajó, és tömöd be a lékeket?

- És egyre inkább csak lékbetömés van. Hogy igyál eleget, de ne túl sokat, mert akkor ha felhígulsz, az se jó. És ha besűrűsödsz, az se jó. Aztán hogy menyi jég legyen a sapkában, hátul, a kis tömlőcskében, mennyi kaja van benned, megfelelő-e a vércukor. Közben azt is látni kell, hogy a forduló után, ha jönnek szembe az ellenfelek, a buszmegálló-effektust azért el kell játszani. Mint amikor futsz, a buszmegállóban áll egy gyönyörű nő, és hiába lóg a beled, azért kihúzod, összeszeded magad. Ugyanez versenyen, hogy amikor jönnek szembe az ellenfelek, mosolyogsz, nem lihegsz, mert ha azt látja, hogy a másiknak nem fáj annyira, az neked jó. És van ezer ilyen. És akkor ...

- Sose gondoltam volna, hogy ez egy ennyire folyamatos menedzsment.

- Biciklinél tízkilométerenként iszol-eszel. Ingyen van – miután befizetted a 475 dolláros nevezési díjat. Ezért nem eszek banánt például hétköznap, úgyis azt kapok a versenyeken.

- Hát ja, valahol meg kell fogni a pénzt. És a kaja? Például egy tíz kilométeres futás előtt mikor kell utoljára enni, és mit?

- Na most fogsz furcsán nézni: szerinted egy nyolcórás verseny előtt kell-e enni?

- Szerintem nem.

- De kell. Mert körlbelül 3,5 kilogramm zsír van rajtad, ennyi, amit magával visz egy élsportoló. Most persze ne nagyon nézd, hogy jelenleg rajtam tizenöt van. De a 3,5 kilónyi zsírt a vesenysúlyból nem jó elveszíteni, mert ha a vérben a zsír egy bizonyos szint alá esik, az se jó. Nem működik a rendszer.

- Néha van olyan, hogy elmegyek futni, és semmi különös, de négy-öt kilométer után rámjön egy szédüléses farkaséhség. És csak arra tudok gondolni, mi az ördögöt falok majd fel otthon.

- De akkor vidd magaddal, amit kell.

- Viszi a rosseb. Nem akarok ilyen energiaszeletekel buzulni. Valószínűleg ott rontottam el, hogy valamit túl korán ettem, vagy túl későn. De mit és mikor?

- Messze kajáltál a futástól, igen.

- De például kedden nem szoktam enni, mert például Mohamed próféta sem evett hétfőn és pénteken, ami nekem még nem megy, de mindegy. A lényeg, hgy ha egy nem evős nap estéjén futok, semmi baj, pedig akkor már tényleg nagyon távol ettem a futástól.

- Élettani szempontból Mohamed próféta jól tette, amit tett. A böjt minden vallásban ott van, mégse csinálja az emberek többsége.

- Szóval egész napos kajamentesség nélkül futottam egy 11 és felet, annál távolabb napi szinten ember kajától nem lehet. És mégse volt semmi bajom.

- Jó, hogy végigmondtad, mert amikor te nem eszel, a szervezet átáll zsírégetésre. Mert estéről elfogy reggelre, de legkésőbb délre. Innentől kezdve a szervezet átkapcsol, ugyanúgy, mint a ... ne félj, nem mondok autós hasonlatot.

- Mint a Hondában a V-TEC? Amikor nyolcszelepesről átáll 16-ra?

- Nem, hanem mint a benzinről gázüzemre. Elfogyott a benzin, átáll a gázra.

- Értem.

- Ennyi a lényeg. Hogy addigra te már átálltál zsírégetésre, ami egy nehezebb technológia, zsírból energiát csinálni, mint abból a szénhidrátból, amit bevittél szendvics formájában. A holtpontnak nevezett szakasz akkor jön el, amikor szénhidrát-égetésből átállunk zsírégetésre.

- Tehát ha szarul vagyok, fussak csak tovább?

- Hogyne. És átállsz. Sőt, előbb-utóbb a szervezet megszokja ezeket az átállásokat, és a holtpont egyre kisebb. Versenyen használunk egy ilyen gélszerű trutymót, elég szar, de jól működik.

- Na jó, de az én szintemen tíz kilométerre vinni egy ilyen gulyáskrémet, mint Valentyina Tyereskova, mekkora pudingság már...

- Na figyelj, amikor kijössz ide a TF pályára futni, és elfut melletted egy csupa izom gyerek, nem ciki, hogy jobb cipőd van, meg sokkal szebb ruhád? Nem az a kérdés, hogy ő mit mond rólad, hanem hogy neked jó-e az, ha elviszed magaddal.

- Oké, senki se látja, mert sötétben futok, de egyszerűen magam előtt gáz.

- Akkor vigyél két szem szőlőcukrot. Ne foglalkozz vele.

- És hova rakjam? Mármint szakmailag. iPod, zsebkendő, és tele vagyok. Full house téboly.

- Nekem például van egy övtáskám. Most már szerintem te is érzed, hogy szárad ki a szád, és az övtáskában hátul van a keresztben a kulacstartó.

- De az övtáska meg csúszkál föl-le. Kurva idegesítő.

- Ez nem az a piaci övtáska ám, öccá.

(még egy rész van hátra - folytatjuk)

32 komment

Címkék: interjú kropkó futópálya winkler diktafonja lol

Edzésnapló: Ese loco

2008.08.28. 08:38 angelday

Futunk. Egyre könnyebb. Középiskolában mindent elkövettem, hogy elkerülhessem a Cooper tesztet, most meg csak csókot lehelek az asszony hálás pofijára, aztán már kocogok is. Megy. Nekem is megy. Sőt, D2D is megvan. (D2D nevű kifejezést én alkottam a mai endorfin-mámorban, lényege, hogy ajtótól ajtóig, azaz nem kocsival megyek futni.)

Ma beterveztem egy 7 kilós távot, lett belőle 7.5 -- HOZSÁNNA!

Nekem is összeállt már néhány dolog a futással kapcsolatban. Egyszerűen van egy kellemes (aerób!) tempó, amit az ember könnyedén tud tartani, amivel csak úgy falja a kilométereket. Ha egy hónappal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy Józsi, egy hónap múlva képes leszel majd' 50 percet futni megállás nélkül, azt garantáltan körberöhögöm.

Pedig megy az, és nem is volt kellemetlen. Sőt, kipihenten, mosollyal az arcomon értem haza. Egyáltalán nem volt az a "jajj-most-meghalok" érzés, mint ami annak idején az első Margit-sziget 5.3 köröm után.

Stabilnak érzem magam. David Hasselhoffnak, aki hazatér a futásból és le van izzadva a pólója a Baywatchben (az enyém is ugyanúgy volt leizzadva).

Van két másik személyes célom is a futással. Egyrészt Winkl AIR mondta, hogy ő amióta rendszeresen fut, még nem volt megfázva. Teniszpartnerem Georgiev Viktor is ugyanezt erősítette meg korábban: "Fátter, ütök-futok, soha semmi influenza nem döntött még le." (Nem telt el néhány hónap, jött az SMS, hogy nem tud jönni ütni, mert elkapta a "mellhártyagyula".)

Másrészt: az úszógumi, ami 27 éves korom óta rakódik. Winkl AIR azt mondja, hogy [kattints a fotóra], de én nem értek egyet ezzel. Nekem az az elképzelésem, hogy 6 hónap múlva szálkás adoniszként fogok lakás-szerte sasszézni.

Én mindenesetre most lelkes vagyok, és ott van az érzés, hogy meg tudtam csinálni. Emberek, háromnegyed órát futottam megállás nélkül. Az összes középiskolás testnevelés tanárok, akik haragudtatok rám, mert lógni akartam minden testnevelés órákról: 

hazatértem.

(Kellően amerikai volt a befejezés? Köszönöm a szavakat. Most pedig: függöny.)

105 komment

Címkék: edzésnapló hasselhoff memoár futópálya

Kaliforniai sport

2008.08.27. 08:50 Winkler Róbert

Végre futottam egyet Kalifornia államban is. Az első két este ilyesmiről nem lehetett szó, ezt hamar felmértem. San Diego belvárosában nem lehet csak úgy szaladgálni: a forgalom még hagyján, de a sok lámpás kereszteződés elég szaggatottá tenné a folyamatot. Most viszont kibútoroztunk egy Rancho Bernardo Inn nevű golfszállodába az agglomeráció peremére, és itt már nem kegyelmezhettem.

Vmax tesztvezetés holnap lesz, ma csak egy kis velkamdrink meg vacsora volt. Egy asztalnál egy japán mérnök, két skandináv újságíró, meg a Yamaha amerikai PR-osa, egy 40 körüli csaj. Valahogy arra terelődött a beszélgetés, hogy ki mennyit szopott a vízummal, mennyi idióta kérdésre kellett válaszolni, milyen lekezelő gyökerek voltak a nagykövetségen, meg a beutazáskor a határon. Szegény csaj egyre kényszeresebben kért elnézést, a pillanatnyi zavart kihasználva óvatosan felfaltam az összes roston sült rákocskát, amit az asztaltársaságnak hoztak. Aztán két sör, egy kis gombás ravioli, és el is köszöntem, ez volt olyan negyed 9-kor. Tízig böfögtem és törzskörzéseket csináltam, aztán leszaladtam a hegyről.

San Diego egyébként nem nagy szám. A híres Gaslamp negyed olyan, mint azok az érthetetlen útifilmek a Spektrumon, betegesen tiszta és rendezett utcákkal, aprólékosan dizájnolt szép, de tök érdektelen éttermekkel, ahol a borok közül csak a chardonnay-t ismerik. Az érdektelen műsorvezető pedig elmondja, hogy a korai paleolitban ez volt a kokillakészítők utcája, jaj, de izgalmas. Inkább negyvenszer Nápoly vagy Palermo -- hiába, mit ér az utazás egy kis életszagú dzsuva nélkül? Oké, Helsinki, Stockholm meg Oslo is elég tiszta, de azoknak valahogy jól áll.

Amit a helybéliek elvesztenek a sarki klímára légkondizott épületek villanyszámláján, azt behozzák a közvilágításon: ezek a kertvárosok majdnem töksötétek. A félhomályban azért látszik, hogy jé, de jó, ez teljesen olyan, mint a Lila akác köz a szülcsifelcsiben, a klíma, mármint az éghajlat osztályon felüli, mindenféle mediterrán növény illatozik, a levegő kellemesen párás és a töksötét Pomerado roadon nem kell zene, mert időnként elhúz az ember mellett egy-egy bugyborgó V8-as dög. Én is bugyborogtam egy kis metánt a rákocskák után, elő is jött egy bokorból két spanyolajkú guberáló.

A végére olyan oxigénszufficitem keletkezett, hogy kitaláltam egy nagyszerű tévésorozatot: aerob futás a világ körül. Utazgatunk, jól bezabálunk, aztán laza snittekkel lemozogjuk.

A szerk. lábjegyzete

Winklert megkértük, hogy küldjön fényképet a San Diego / Tijuana hangulatról, erre az alábbi, saját készítésű felvételt küldte el illusztrációnak, amit csak jelen magyarázat mellett merünk bemutatni:

Hogy valami relevancia értéke is legyen: ha sokat futtok, Nektek is ilyen lesz a testetek!

Megvolt már a mai adagod? Futóblog.

33 komment

Címkék: edzésnapló összehasonlítás beöltözés ki a hülye

T-5 nap

2008.08.25. 21:16 angelday

"Emlékszem egy évvel ezelőtt álltam a tömegben
Vártam az áttörést, vártam, hogy újra élhessek

Most úgy tűnik, találtam néhány havercsávót, akik végre értik, mi kell hozzá
Hogy teljesüljön ez az álom, itt leszünk a végéig"

-- Red Jumpsuit Apparatus: In Fate's Hands, 16 éves emo albumnyitó szám indokolatlanul magyarra fordítva, a szerző szabad fordításában direkt, powersong

5 nap múlva hajnali 5 órakor be fogok ülni a Nike HQ előtti kisbuszba, hogy meginduljak Münchenbe, a Human Race 10k versenyre. Ennek keretében 10 kilométert kell majd futni, időre. Világmarketing, több helyszines. Ezzel kapcsolatosan három dolog:

1999-ben az akkori BKE nevű egyetem előtt éppen hazafelé tartottam reggel 11-kor, mikor is a villamos megállóban szembejött velem Ujhelyi György Dénes, a Warpigs gitárosa, rémesen kialvatlanul. Csak annyit mondott, hogy vizsgázni megy, és évek óta nem kelt fel ilyen korán. (1)

Amikor Winklerrel, meg Uj Péterrel elhatároztuk, hogy fa(SÍPOL)szom, csinálunk egy un. internetes naplót, mi hárman; belekezdünk futásba és blogolunk, mint három BÁSTYA, még nem tudtam, hogy ennek az lesz a vége, hogy a Niké megjelenik, mint szponzor (vernakuláris angolban: spon-cer), és végül kiutaztat minket külföldre. A médiarangsor szerint Winkl AIR kapta meg az isztambuli repülőjáratot, én, kismédiás, kaptam a hajnali 5-ös kelést. Az asszony szerint ezen nem kell aggódni, sőt, jobb is, mert Isztambulban amúgy is robbantanak. Ám legyen! (2)

Tegnap délután kettő órakor kaptam egy emailt, melyben a tisztelt Niké hölgy megkért, hogy ikszeljem be, melyik súlycsoportban indulok. Mivel az augusztusban kezdődött edzés óta még mindig nem tartok ott, hogy lefussak / döcögjek egyben egy tizest, ezért az alábbi módon tölöttem ki a táblát (3):

Vasárnap Aliennel futottunk. Nem volt hosszútávozás, inkább csak elnyújtott bemelegítés / levezetés, aztán próbáltunk 100-at, 400-at, illetve 200 jog / 200 meghúzva, aztán ebből néhány széria. A végén még húzódzkodtunk is a rúdon, ami nálam inkább a "megpróbálom-mi-bajom-lehet" jelenség volt, mintsem érdemi sport. Hiába, régen volt a konditerem. HandrásXMS (aki nem ismerné: ráillő kép itt) is velünk tartott, bár ő inkább a fényképezőgép markolatát ragadta meg, hála neki, egy telés kép a sporttársakról:

Visszatérve a Human Race-re: a helyzet az, hogy nem fogom tudni lefutni a távot. A mindennapi életemmel is számot kell vetnem, sőt, szinkronizálnom kell, viszont az augusztusnak -- Tóta W. szavaival -- befellegzett. Egy hét maradt hátra 31-ig, amiben nincs már sok tennivaló. Nem lehet. Kedden és szerdán tudok még futni, aztán szombaton egy rövidet és ennyi. A napi hajtás mellett nem tudok többet összekanalazni. Most úgy tervezem, hogy kedden belerakok a rúdba egy hatost, szerdán egy hetest (nyolcast?), aztán szombaton még egy levezető ötös-hatost lekocogok. Shorry, Mr. Bowerman, rossz embered vagyok.

Már majdnem teljesen el is szomorodtam ebben a depresszív hangulatomban itt a Futóblog szerkesztőségében, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy a sport valójában jobbá tesz bennünket, illetve a Niké remek reklámokkal inspirál (és ezt most kirakom ide (X) nélkül is, vállalom öcsisajtok):

Fantasztikus a közönség.

32 komment

Címkék: 100 nike memoár human race

Műholdas kapcsolás: Winkler San Diegóban sem felejti el, mi az, hogy SPORT

2008.08.24. 19:44 Winkler Róbert

Ági valamit meghekkelt a kihívásban, úgyhogy annak lőttek. Persze amikor a San Diegóba indulás előtt futni indultam, ezt még nem tudtam, úgyhogy nem akartam a véletlenre bízni, hogy az Ági hirtelen felindulásból végigfut a falon, és benevez engem a félmaratonra, és akkor 20 kilométeren át kell magyarázkodnom a jó memóriájú, egyszersmind online olvasó futóknak, hogy igen, továbbra is is ellenzem az utcai tömegfutásokat, ellenben a kellemes helyeken történő szervezetlen futást támogatom, és úgy kerülök ide, hogy buktam egy fogadást. Illetve cselendzset.

Szóval Józsi elsüllyesztette egyik posztomat, amiben felfedeztem egy remek futópályát: kifelé a Váci úton, a Dunakeszi elágazónál jobbra, a Káposztásmicsodai lakótelep felé, aztán Megyeri út, vissza Váci út. Na most ezt meg is csináltam, nekem 13 kilométer jött ki. A péntek esti futás varázsát az adja, hogy az emberek ilyenkor mennek bulizni. Nekem az úgynevezett szórakozás a legtöbb esetben büntetés, úgyhogy így elindulni futni duplán jó. A péntek este másik öröme, hogy ilyenkor van az illegális gyorsuló szezon. Ahogy kiér az ember a Váci útra, mindjárt rengeteg hangos, kék LED-es, krómfelnis pimpautót lát. Gyorsulgatnak, csikorogva elrajtolnak a lámpától, de nem is mindig lehet kivenni, kik versenyeznek, illetve hogy ki kivel. Nagy a forgalom kifelé, mintha mindenki valami agglomerációs becsületsüllyesztő érintésével akarna eljutni a saját diszkóbalesetéhez.

(Képünkön Ági, miután rossz gombot kattint a challenge-en, majd eszébe jut, hogy tulajdonképpen ez mégis egy fotó Pekingből a FUTÓBLOGGEREKNEK, tehát melankólikus, egyszersmind őszinte -- a szerk.)

A 2A-ról jobbra fordulva néptelen, széles útra értem, forgalom sehol. Eztán egy Wartburg húzott el billegve, mintha a sofőr a boruláshatárt próbálgatná. A kétütemá 353-as hátsó lámpái voltak rajta, de nem húzott maga után bűzcsíkot, nyilván már az 1,1-es Polo motort implantálták bele. Tovább kocogtam az éjszakában, kisvártatva a Wartburg már szemből jött, pokoli harcban egy Samarával. Ha jól vettem ki, a Wartburg győzött, a Samara pedig az út mentén ácsorgó srácokhoz kanyarodott, lehet, hogy az volt a boksz utca.

Most már, mint challange, fogalmam sincs, hogy állunk. A sportband viszont arra mindenképpen jó, hogy az ember tudja, hány kilométer van a cipőjében - ebben nekem most volt meg a 100. Mivel természetesen San Diegóba is velem jön a futócucc, majd körülnézek, lehet-e valahol slattyogni egy kört, hiszen a Human Race előtt még lehet egy kicsit edzegetni. Azt hiszem, meg kéne próbálkozni egy kicsit gyorsabb 10 kilométerrel. Egyébként is egy kicsit olyan már megszokni a 13-14 kilométer futásokat, hogy akkor most mi lesz? 20? Kinek van két órája futásra? Inkább talán a csapásszámot kell fokozni, de ehhez majd kérek szakmai iránymutatást, mégis hogyan marad az ember az aerob zónában. Ha lihegek, lassítok? Vagy veszek hozzá egy kurva drága kütyüt, és a végén tényleg úgy nézek ki, mint egy frissen vedlett Robocop?

28 komment

Címkék: san diego edzésnapló challenge kovács ági

Zenére akarok futni

2008.08.24. 15:30 angelday

Az elmúlt edzéseket "süketen" kellett végigcsinálnom. Nekem, mint adekvát koca-futónak ez igen fontos pontja az edzésnek. Zenével nemcsak, hogy nem hallani az éppen elütni készülő autókat, de powersongot is lehet választani -- már amennyiben. Nekem esküszöm működik a powersong koncepció: gyorsabban ugyan nem fogok futni tőle, de legalább inspirál.

Sajnos az egyetlen dugó, ami jó a hallójáratomba olyan rövid és esetlen, hogy egy korábbi post kapcsán már keseregtem is róla. Ennek aztán az lett a vége, hogy a jobb kezemben markolászom a süket nanómat, aztán hallgatom a madarak csiripelését, illetve az összes többi urbánus hang-effektusokat, mint például öreg néni a buszmegben.

Ma szánt szándékkal elmentünk a budaörsi Media Marktba, hogy megvásároljak magamnak egy bicepsz-band-et, amihez már kellő hosszúságú a fülesem. Sikerült is megtalálnom az Epöl szekciót, sajnos bicepszband csak az új "dagi" nanóhoz van, viszont láttam a polcon hosszú zsinórosnak tűnő fülbenhallgató változatot is. HÁ-HÁ! (jokerkacaj) Megpróbáltam felnyitni az egyiket, de okosan olyan ragasztót tettek rá, ami pont az olyan vevőkre van kitalálva, mint én is vagyok: ne nyisd ki, haver.

Megszólítottam az egyik arra járó eladót, és megkérdeztem tőle három dolgot:

1) milyen hosszú a kábel
2) milyen csatlakozó van hozzá (jó-e az iPhone 2G-be, hiszen azon még nem flush-jack van)
3) nem lenne-e hajlandó felbontani nekem egyet

Nem volt hajlandó. A többi kérdésemre válaszolt, de a kettesre az volt a megfejtése, hogy kellene vennem egy BELKIN konvertert 3 ezerért. Én viszont kitartó voltam, ragadtam a témára, mint légy a légypapírra, hiszen ezek az Epöl dugók 10 ezer forintba kerülnek. A válasz az volt: "nem bonthatjuk fel, mert nem tudjuk eladni".

Azzal váltunk el egymástól, hogy majd az ÜFSz-en kibontom vásárlás után, ha nem jó, akkor visszaveszik. Felbontottam, és jó volt mindenféle értelemben (értsd: kellően hosszú, kellően szifon-kompatibilis, tehát BELKIN sem kellett hozzá), viszont a velem vásároló barátnő már nem járt ekkora sikerrel. Neki sajnos szintén nem felbontható headset zsineg kellett az SE telefonjába.

Ehhez persze meg kellett vásárolni, kivinni, felbontani, kipróbálni, felismerni, hogy nem megy, jóváírni a számla megfelelő részét (nyolc papír, meg egy "itt írja alá"), aztán ugyanezt egy másik zsineggel végigjátszani, ami -- és most kapaszkodjon mindenki -- szintén nem lett jó.

Egyszóval ez egy agyas játék, aminek kellemetlen a vége. A könyv szerint nem lehet a különféle eszközöket, zsinegeket kipróbálni a bolton belül, meg kell vásárolni, aztán az ÜFSz-en megnézni, hogy jó lesz-e. Ha nem jó, akkor visszacseréltetni papírmunkával, aztán gondolom ott fog nekik majd nagy halomban állni mindazon termékek összességei, amelyeket a hozzám hasonló vásárlók visszavitettek már.

Okos, na.

Még annyit szeretnék segíteni az összes Media Marktos folyamatgazdának, hogy, baze, tessék minden madzagból egyet felbontva egyet ott tartani, mert az a kisebbik rossz hosszú távon. Vagy a kiszolgáló fiókjában, ha attól félnek, hogy lába kél.

Viszont most nálam a 10 ezer forintos, hosszúzsineges fülbenhallgató és megindulok edzésre POWERSONGGAL. (Jó powersongjaim vannak.)

27 komment

Címkék: bigyók szifon tervek álmok ki a hülye

Futás szögesben

2008.08.23. 14:14 angelday

"Gyorsan akarsz futni? Fuss lassan."
-- közismert futó mondás

Nekem ötletem sem volt arra vonatkozóan, hogy mitől érdemes egyáltalán szöges cipőt használni. Volt valami kába elképzelésem, hogy a profik ilyenben futnak, de hogy miért és egyáltalán, arról semmi. Annak idején Szentgyörgyi Rómeóval (fitnessz edző- és aerobik bajnok, a bulvárlapok rendszeres szereplője) együtt jártunk a TF pályára futkorászni, békaügetni. Rómeo bedobta, hogy megméri a 400-at "szögesben". Gyorsabb volt, mind előtte.

Múlt pénteken -- életemben először -- végre én is kipróbáltam, milyen érzés szöges cipőben futni. Erről készült is már egy rövid hangulatvideó "A magyar Usain Bolt" címmel.

A pályán összefutottunk Knipl Istvánnal (1984-es magyar bajnok 1500-on, talán a mai napig -- ő az, aki a videón kitakarja magát a kezével), a TF-en szokott futóedzéseket tartani, így mondott egyből néhány dolgot ezzel a szögessel kapcsolatban.

Az első furcsasága a szögesnek az, hogy zokni nélkül húzza lábfejére az atléta. Ez bemelegítés utáni izzadt testre meglehetősen nehéz és kényelmetlen. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a futócipő meglehetősen szűk. Fel lehet húzni, de én beleszenvedtem. (Ne felejtsük el a csavarokat a cipő felvétele előtt becsavarni.)

A második furcsasága, hogy az atléta nem úgy fut, mint a koca futók, hanem a lábfejének elülső részén. Ezt gyönyörűen meg lehet tekinteni akkor, ha az ember a kezébe fogja a szöges cipőt, hiszen az elülső részen van a lényeg, a sarok rész csak azért, hogy ne legyen fedetlen a lábfejünk.

Igen szokatlan és fáradtságos dolog úgy futni, hogy csak a lábfej elülső részére lépünk. A vádlikat meglehetősen dolgoztatja, a mozgás pedig olyan lesz ettől, mintha "repülnénk" a pálya felett. 100 métert nem különösebben nehéz megcsinálni, viszont egy komolyabb ( 200 kocogás, 200 sprint ) x 6 edzés már jelentős edzettséget és gyakorlást feltételez. Nekem konkrétan az első kört sem sikerült végigfutnom lábfejen.

Knipl szerint egyébként szálkásítani (hasat!) a legjobban ez utóbbi gyakorlattól lehet: nem kell mindig futni fél órákat, órákat, sokszor elég a sporttársnak lefutnia 20 percet bemelegítésnek, utána pedig szériázni egy órányit. (A blog írójának ez egyelőre még nem ment a kezdeti lábfájdalmak miatt.)

Usain Bolt ugyan 9.69 alatt futja a százat a pekingi olimpián, nekem mindez 16 másodpercig tartott. Ami viszont ennél sokkal durvább, hogy úgy futottam, mintha az életem függne tőle: beleadtam, amit csak tudtam, mint 8 éves koromban, amikor a kutyák kergettek (azóta is félek a falusi kutyáktól). Állítólag 16-on százat futni még 1500-on is iszonyatosan béna. Tehát akkor mégegyszer: 1500-on gyorsabban futja mindenki a 100 métert, mint én egy one-off keretén belül.

Knipltől azt is megtudtam, hogy 1500-ra a tévhiedelemmel ellentétben nem úgy készülünk fel, hogy egyre gyorsabban futjuk a távot, hanem "hosszúval": ha napi edzésekben 10-20-10-20 km hosszúkat futunk például, aztán amikor ezeket stabilan tudjuk, akkor leszűkítjük gyakorlatilag az intervallumot 1500-ra. A teljes távot pedig gyakorlatilag senki nem futja le verseny előtt, csak résztávozik.

Hát ennyit mára egy fogalom nélküli amatőr ismerkedéséről a profi futással. A kommentekben majd helyreigazítanak a sporttársak.

26 komment

Címkék: 100 tervek álmok szöges knipl istván 1500

A verseny állása

2008.08.21. 21:22 angelday

2008. augusztus 21, 21 óra 20 perc:

És akkor most mindenki egyszerre: HAJ-RÁ-JÓ-ZSI-HAJ-RÁ-JÓ-ZSI-HAJ-RÁ-JÓ-ZSI!!

5 komment

Címkék: challenge peking vs futoblog

Kis híján toltam egy félmaratont

2008.08.21. 21:12 Winkler Róbert

Kimentünk Ürömre Zsiga barátomhoz, hogy családilag ott tekintsük meg a tüzijátékot. Vaskos zárójelek között természetesen arról is elboronganék, hogy prolizsúr tekintetében határozottan visszafejlődött az emberiség. Kétezer éve legalább élet-halál bajvívást löktek a tulok állampolgárok elé, és nem is csak évente egyszer, nekünk meg ez a szánalmas pukkogatás maradt, béna zenére..

Így, medence-parti változatban viszont egye fene, vállalom, főleg, hogy közben tévén akár az angol-cseh meccset is lehet nézni. Kiértünk tehát olyan negyed 5 körül. Kicsit pancsoltunk, én kaját nem kértem, mert hoztam futócuccot. Remélem, ezt elég eszelős tekintettel jelentettem be.

Aztán 7 körül elindultam, hogy kényelmesen visszaérjek a tűzijátékra, mert magyar embernek az augusztus 20-i tűzijátékot látni kell. Budfapestieknek mindig, vidékieknek elég egy életben egyszer – kicsit olyan ez nekünk, mint a mekkai zarándoklat. Tehát elindultam, persze nem a műúton, be Üröm felé, mert találtam néhány egész jó földutat. Az egész jó enyhe kifejezés: pazar földutak vannak arra. Szép nyári este kényelmes 10 km/h tempóban csoszogni a réteken a hegyek között – állítólag a heroin nagy királyság, de ez se piti.

Végigügettem az újonnan épült villanegyedeken: hihetetlenül beépült a hegy. Egyszer, talán olyan 7 éve egy délutánra kaptunk a BMW-től egy X5-öst, ami akkor volt új, elvittük egy körre, és többek között ezen a hegyen rajcsúroztunk, az egész egy nagy, sáros szántás-féle volt. Száz szónak is egy a vége, amikor egy erdei úthoz értem, még csak 3 kilométer körül tartottam, mondom, mi bajom lehet, legfeljebb visszafordulok, még mindig jobb, mint kevés kilométerrel, kielégületlenül hazaérni. Úgyhogy mentem, fülemben a Rolling Stones Exile on Main Street, 1972 valahogy illett az alkalomhoz.

Az út meg lassan, de biztosan durvult. Elmúlt az 5 km, a visszafordulási pont a tízhez, de visszafordulni uncsi lett volna, úgyhogy időnként séta lett a futásból. Főleg azokon a helyeken, ahol annyira meredek volt, hogy ujjheggyel meg tudtam érinteni menet közben a földet. Jó érzés, ahogy a hegy az embert alázza. Sok emelkedő után kihúzom magam, hogy na, szevasz, hegy, bekaphatod, tessék, csak feljöttem, innen meg már lejtő, de minimum vízszint. Erre a következő kanyar után meglátom a még durvább emelkedőt. Jól mulattam, na.

Csak nagyon sokáig tartott az erdő, igazából fogalmam se volt, hol vagyok, csak úgy a beszűrődő, gyengülő fényből éreztem, hogy a hegyet kerülöm meg. Közben kifogyott a Stones, hiába, bakelithossz, Danko Jonesra váltottam, ha már a Szigeten kihagytam. Egyszer találtam piros jelzést, aztán valami kékeszöldet, később kéket, gondolkoztam is, hogy most ragaszkodjak-e a kékhez, vagy elágazásoknál válasszam azt a földutat, amelyiket érzem. Egyszer találkoztam kirándulókkal, és nagyon kemény és menő csávónak éreztem magam, egyszer szembe futott egy csaj, amin annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem tőle megkérdezni, hol járunk húszezer forintért.

Boldogult mountain biker koromban volt számtalan ilyen élményem, valahol a halál faszán az erdőben, teljesen fogalmatlanul, térképpel vagy anélkül, egyre éhesebben-szomjasabban. Aztán volt egy pár egy kutyával, de annyira megörültem a boxernek - aki persze elmenekült előlem, amin meg is lepődtem -, hogy tőlük is elfelejtettem megkérdezni. És nemsokára megláttam egy Csobánka 1,5 Km-táblát. Nem voltam maradéktalanul boldog, de én voltam az idióta, hogy legalább futás előtt nem vetettem egy pillantást az autómban ezrével hányódó turistatérképek valamelyikére. Volt aztán Honvédségi terület, életveszély-tábla, az aszályhoz képest meglepően sok sáros kátyú, és egy futó, aki megnyugtatásomra közölte, hogy igen, arra van Üröm, ő is onnan jön. Előbb persze még Pilisborosjenőn futottam át, Ürömre pedig már elég szomjasan értem be. (Danko Jones is kifújt, a Hammerheart következett a Bathorytól, három lemezt még sose futottam végig. Igazából kettőt se.)

15 km körül jártam, kezdtem hisztis lenni a szomjúságtól. Az első kocsmában nem mertem vizet kérni, gondoltam, olyan szarul még nem állok, aztán egy parkban megláttam egy ivókutat, és már majdnem áldani kezdtem az önkormányzatot, amikor láttam, hogy a közeli szökőkúthoz hasonlóan nem működik. A következő kocsmában már lejmoltam vizet, kaptam is egy fantás pillepalackba. Valami egészen szenzációs volt a leheletfinom narancsos utóíz. A vízhiány azért gáz így 15 km körül. Nem tudom, maratonisták mikor isznak, de itt nekem nagyon jól esett az a fél liter. Egyből köpködni is jókat tudtam, kellemeseket turháztam, és a Rókahegyi út emelkedőjét is egészen emberi kedélyállapotban küzdöttem le.

17,5 kilométer, még sose futottam ennyit, főleg nem ilyen szintkülönbségekkel. De jól esett. Néha kell egy kis küzdés, hogy az ember embernek érezze magát.

21 komment

Címkék: csobánka szint félmaraton

Futócipők, Sex Pistols

2008.08.20. 15:36 Winkler Róbert

Futócipőkkel kapcsolatban fontos dogma, hogy futócipőben nem járunk utcán. Úgy értem, nem hordjuk utcai cipőként. Ezt valahogy nem kommunikálják túl a gyártók, én például Kropkó Pétertől hallottam először. Ha már tudjuk, könnyű nem hordani utcára, a gyártók azonban a cipőkbe is  építenek néhány fontos biztonsági elemet, hogy tutira ne hordjuk utcán. A legfontosabb gát a dizájn: a futócipők rondák. Ízlésen persze lehet vitatkozni a végtelenségig, vagy ízlésen egyáltalán nem vitatkozunk, mindenesetre civilizált ember manapság tényleg nem hord futócipőt utcára. Sportcipőt azt igen, de a sportcipők általában úgy is néznek ki, mint amit fel lehet venni.

És most tekintsék meg a következő képet:

Józsinak jó szeme van, dizájnnal is elég sokat foglalkozik, de egy pillanatra elakadt, amikor kérdeztem tőle, hogy na, mi a különbség a két cipő között. Nézte, nézte, feladta. A kép az én két nyári futócipőmet ábrázolja. Csak nem egy pár futócipőt, hanem két pár felét. Az egyik a Nike Air Pegazus 25, a másik az Asics Gel Cumulus 9. Jó, mi? A futócipő-dizájnmaffia megmenti az emberiséget az utcára hordott futócipőktől.

Egyszerűen képtelenség bármelyiket is utcára felvenni. Egyszer, csodával határos módon az asszonynak vettünk egy futó Adidast, ami jól nézett ki. Persze az Adidas is tudta, hogy hibázott, hiszen egy futócipő legyen borzalmas, ezért meghökkentően olcsón, 10 ezer forintért adták. Ekkora leárazás már határozottan elhatárolódást jelent a saját terméktől.

Néhány éve talán Parndorfban futottam egy szintén jókülsejű Adidasba. Olcsó volt, eszelősen nézett ki, igazából két párral kellett volna vennem, hogy tovább tartson, de csak ez az egy volt. Olyan könnyű futócipő, hogy már attól is majdnem szétesik, hogy ránéz az ember. Spórolósan hordom, nyaranta pár alkalommal. Márió barátom egy időben az Adidasnál dolgozott, ő még cikkszám alapján meg is nézte nekem, létezik-e még, de nem: természetesen pánikszerűen kivonták a forgalomból. Egy futócipő legyen csúnya és jellegtelen, eszünkbe ne jusson utcára hordani.

Ezt a követelményt a Nike Air Pegazus is teljesíti, így soha nem próbálnám azzal tönkretenni, hogy kimegyek benne a Szigetre Sex Pistols koncertre. De a tudományos kísérletező kedv nem hagyott nyugodni: vajon mit lép egy szigeti bolyongásra a Sportband?

Hát ezt:

Egyenletes gyaloglás, aztán rohamosan csökkenő tempójú gyaloglás, aztán sok-sok állás. A Sportband egy idő után természetesen elveszti a jelent, mert ácsorgáskor nem keletkezik jel. De tény, hogy sokáig vár rá. Én meg utcára továbbra is sportcipőt hordok. A futócipőt nem tapossuk feleslegesen ferdére, főleg hogy úgy néz ki, ahogy.

52 komment

Címkék: sziget adidas összehasonlítás futócipők