2. Mindenfutás Egyeteme - videó
2012.12.08. 11:03 mgergoo
Az alábbi videóban a novemberi Mindenfutás Egyetemének előadását tekinthetitek meg. Az előadók Kutvölgyi Andi és Lubics Szilvi voltak.
3 komment
Címkék: lubics szilvi Mindenfutás Egyeteme
Szombaton mikulásfutás a szigeten
2012.12.06. 11:08 angelday
Az ősznek vége!
A téli futószezon elkezdődött!
Már havat is láttunk!
Aki tavaszra is formában akar maradni, télen is fut. Gyertek el szombaton a szigetre a szokott helyre, a Nike Futóklubba és kezdjük el az első téli futásunkat. A hivatalos kiírás szerint a program 10:00-kor kezdődik, viszont kivételesen érdemes 15-20 perccel előtte érkezni, mert most 10-kor elindul a futás is!
Szezonon át tartó verseny, a végén ajándékok, végig izgalmas helyszínek, szombatonként egy szervezett program várja majd az érdeklődőket és sporttársakat.
December 8-án, az első téli futáson rögtön egy sztárvendég érkezik, mégpedig a MCMikulás! A hosszú egyeztetés után egy kérése volt csupán: mindenki jöjjön mikulássapkában. (Akinek nincs, az se maradjon otthon, mert futóklubunk titkos raktárában akad néhány darab.)
Futás előtt Nike cipőteszt, utána pedig meleg tea + pogi + tombola. Gyertek el!
Szólj hozzá!
Címkék: ajánló mikulás futóklub
Pásztói SZESZ
2012.12.04. 16:37 szasza75
Bizonyára sokatokban felmerül a kérdés, hogy a hidegebb decemberi idő beálltával lehet-e futni, meg fog-e fázni az ízületünk, torkunk, egyáltalán érdemes-e kockáztatni az egészségünket a futás miatt. Én azt mondom, az egészségünket nem érdemes kockáztatni, de abban is biztos vagyok, ha télen is futunk, azzal egyáltalán nem kockáztatjuk az egészségünket.
Hogy más is így gondolkodik nem csak én, erre kitűnő példa volt az elmúlt vasárnap közösségi futóeseménye: a Pásztói SZESZ.
Az egész sztori úgy kezdődött, hogy két lelkes futó (Enikő és Jani) kitalálta, hogy Pásztói indulással egy közösségi futást szerveznek. Pár segítőtársukkal megterveztek két útvonalat, majd szűk baráti körön kívül is eljutott a közösségi futás lehetősége. Hamarosan a tervezett 30-40 fős futólétszám bizony jócskán alulbecsült volt, a jelentkezők száma elérte a 100 főt. A szervezők kibéreltek egy pár apartmant, biztosították a tisztálkodási lehetőséget, gulyásleves került a menülapra és batyus jelleggel minden résztvevő készült valami "rágcsával".
Az esemény napján beköszöntött a csapadékos idő, a magasabb területeken havazott, az alacsonyabb területeken esett. Persze a résztvevők közül gyakorlatilag senkinek nem jutott eszébe, hogy kihagyja ezt a remek eseményt.
Az útvonaltervezés parádésra sikerült: a két tervezett táv a 15 és 35 km útvonal bemutatta a Nyugati Mátra szebb helyeit. A kezdeti kilométerek egymást bevárós beszélgetős ritmusban teltek, és ott, ahol a két szakasz különvált, kezdtük el fokozni a tempót. Nyikom-nyereg, Mátrakeresztes, Ágasvár, Mátraszentimre, Fallóskút, Mátrakeresztes, Pásztó volt a tervezett útvonal. Helyenként saras, helyenként havas, de összeségében elmondható, hogy elég technikás volt a terep. A futás jó hangulatban, jellemzően végig beszélgetve telt.
A futást követően kis társasági kajálás, iszogatás után hazafele a kocsiban azon gondolkodtam, hogy ha egy ún. közösségi futáson, hidegben, kemény terepen megjelenik ilyen sok futó, milyen futólétszám növekedés várható ezen a fronton. Persze ezt még nem tudni, de elég erős jelek mutatnak ebbe az irányba. Nem feltétlen kell verseny, megmérettetés, díj, kupa, érem, akármi. Közös élmény kell, jó társaság – én nagyon jól éreztem magam.
Fotógaléria itt, kis filmecském minderről pedig:
1 komment
Címkék: közösség videó tél
Csapó Tamás: Életem első teljesítménytúrája – Gercse 35
2012.12.02. 22:56 angelday
A következő posztot Csétomitól kaptuk, aki most teljesítette első komolyabb terep versenyét. Nem rövid, Csétomi pedig nem rossz futó, de olvassuk csak végig! – angelday
Terepszűznek ugyan nem mondhatom magam – idén az összegyűjtött 3300 kilométeremből 400-at például az erdőben kocorásztam – de igazi terepfutó eseményt, ahol az emberek tényleg odateszik magukat, még soha nem éltem át testközelből.
Pedig kifejezetten érdekel a téma, főleg a teljesítmények értelmezése. Egy maratoni beszámolót olvasva bele tudom élni magam a szituációba, ismerősek az átélt érzések, érzetek, felmerülő nehézségek. Van fogalmam, hogy mit jelenthet 5, 4 vagy 3 óra alatt lefutni, nagyságrendileg milyen felkészülés, futómúlt állhat a teljesítés mögött, és az hová sorolható az eredmény szempontjából.
Ugyanez egy terepversenynél már közel sincs így. Sejtésem sincs róla, hogy az ott leírtak mit jelenthetnek ténylegesen, igazi valójukban. Milyen például egy Piros 85-öt 10 vagy 11 óra alatt futni, ez az eredmény jónak számít-e, vagy átlagosnak.
Régóta kerestem már az alkalmat, amikor egy tapasztalt terepfutóval együtt, egy általam is teljesíthető távon belekóstolhatok egy verseny érzeteibe. Instant vezetett túrára vágytam. Jó évet tudhatok magam mögött, mindkét maratonomat sikerült három órán belül futni, félmaratonon is gyorsultam, júniusban Mátrafüredről a Kékesre 57 percen belül értem fel, ami 5 percen belüli átlagtempót jelent. Persze ez csak egyetlen résztáv egy komolyabb versenyhez képest, többet nem tudnék egymás után fűzni.
Mindenesetre kiváncsi voltam mire lehet ez elég terepen. Egy közös reggeli panorámakörünkön Szasza mondta, hogy lesz ez a Gercse 35 nevű teljesítmény túra, kevés szinttel, jól futható útvonalon. Menjek el vele, ideális beszálló verseny kezdő terepeseknek. 33 kili, 900m szint, kényelmes 4 órás teljesítéssel. Frankó, menjünk!
Idővel azért a para elkezdett nőni bennem, másfél éve nem futottam 3 óránál hosszabat egyben, négy óránál többet meg először és utoljára 5 éve az első maratonomon. Verseny előtti nap még felhívtam Szaszát, hogy mire készüljek, de ő megnyugtatott, hogy nem kell több, mintha simán csak egy szigetkörre mennénk. Esetleg egy kulacsövet hozzak magammal. Ott kezdtem sejteni, hogy valóban baj lesz, amikor Áront megláttam a rajt előtt. Tudtam róla, hogy nagyon jó futó, övé például a Balboa pályrekordja is.
Kicsit reménykedtem, hogy külön fut, de két mondat után kiderült, hogy mindketten Szaszára várunk. Beneveztünk, megkaptuk az igazolófüzetet a téképekkel. A srácok fejben összeszámoltak az útvonalon 5-6 ivókutat, "Ez bőven sok ekkora távhoz!" felkiáltással lecsatoltuk a kulacsöveket, beraktuk az autóba és nekiindultunk.
Nyugisan kezdtünk, egy darabig még házak között betonon futottunk, csak szép fokozatosan vette át a helyüket az erdő. Dumáltunk, haladtunk. Sokat hallottam már arról, milyen fontos jól megválasztani, hogy melyik az az emelkedő, ahol már jobban megéri erőltetett sétára váltani, mint megfutni. Szasza már többször meg is mutatta milyen az a testtartás, amivel gyalogolva a legjobban lent tudom tartani a pulzusomat.
Kiváncsian vártam, mikor jön el az a pillanat, amikor élesben tesztelhetem. Aztán amikor egy combosabb meredek alján sétára váltottunk, Áron egy hátravetett “futni jöttünk, nem?” félmondattal jelezte, hogy mások a tervei. Világossá vált, hogy ma minden emelkedő a megfutható kategóriában lesz. Felértünk az Árpádkilátóhoz, majd Fenyőgyöngyén át a Táborhegyre.
Közben máris túl voltunk két kúton: az egyik mellett elsuhantunk, a másiknak csak hűlt helye volt. A panorama-út elején volt az első ellenőrzőpont. Innivaló semmi, csak nápolyi, és egy gyönyörű színes pecsét a füzetbe, ami a gyermekkorom imádott mesenyomdáját juttatta eszembe.
Jól futható rész következett, Virágos-nyeregig kicsit meghúztuk a tempót. Éreztem is, hogy túlöltöztem, melegem volt. Aztán jött az első húzós szakasz, amikor a kényelmes kék jelzésről átváltottunk a sárgára. Már többször is kirándultam itt, de most mintha az amúgy is keskeny ösvény fele hiányzott volna, baromira csúszott, és a hegyoldal is kicsit meredekebbnek tűnt alattam. A táj gyönyörű volt, egybefüggő vörös avarszőnyeg borított mindent, lent a köd a hegy lábáig ért, már amennyire tudtam figyelni rá...
Áron ment elöl, Szasza középen, én hátul. Amint egy lejtőhöz értünk, a srácok meglódultak. Én csak csúszkáltam össze-vissza, próbáltam legyőzni a halálfélelmet, és összetartani az egyre hosszabbra nyúló vonatot. Ez ment jópár kilométeren keresztül. Arra a kérdésre, hogy ez technikás szakasznak számított-e, csak nevettek. Megkérdeztem, hogy nekik nem csúszik-e a cipőjük? Dehogynem, csak ők ettől nem csinálják össze magukat.
Amint egy kis bizonytalanságot éreztem a talajfogásban, ösztönösen próbáltam ellenmozdulatokkal korrigálni, ami egyrészt baromira fárasztja az izmokat, másrészt azonnal szétesik tőle a futómozgás. Ezután egy köves meredek lejtő következett, itt még seggre (lányoknak: popsira) is sikerült ülnöm. (Kicsivel később Szasza is perecelt egyet, ami valamennyire visszaadta a hitemet.)
Az Alsó-Jegenye-völgyben volt a következő pont 13 kilinél. Víz itt sem volt, de tudtuk, hogy egy kilometer múlva kiérünk a főútra, a benzinkútnál ehetünk, ihatunk. Úgy is lett. 14 km-t tettünk meg idáig 1:20 perc alatt. Nagyon jól esett végre a frissítés, de éreztem, hogy már sikerült deficitbe keverednie a szervezetemnek, tudtam, hogy ezt legjobb esetben is már csak döntetlenre menthetem a végéig.
Egy hosszú alattomos emelkedő következett a Kerek-hegyig: két és fél kili alatt másztunk 200 méter szintet. Áron látta rajtam, hogy már kicsit mélyebbre kell nyúlkálnom a tartalékos-zsákban hogy tartsam a tempót, megsajnált. Ettől kezdve minden keményebb részt előre jelzett, verbálisan felkészített a feladatra, ez jót tett. "Ez most szopatós lesz, de szépen nyugisan megdzsoggoljuk" mondta itt is. (Még soha nem dzsggoltam 168-as pulzussal.)
Itt már végig kussoltam. Mondta is Szasza, hogy akkor tudta, hogy ez kemény nekem, amikor már nem beszéltem, pedig sokat szoktam. Nagykovácsi határában elértük a harmadik pontot. Itt lett volna frissités is, de túl korán érkeztünk, még pecsétet sem kaptunk, csak bediktáltuk a sorszámainkat. Ez volt egyben a túra legtávolabbi pontja, most már minden lépéssel a cél felé közeledtünk. Ettől sikerült erőre kapnom. A vadcseresznyésben enyhén hullámzó széles ösvényen megint megpörgettük kicsit a tempót, a végén brutális, teljességgel futhatatlan lejtőn ereszkedtünk le a Remete-szurdokba. Persze a srácok itt is elegánsan leszökdeltek, én szarógalamb tartásban, minden fában megkapaszkodva próbáltam túlélni a dolgot.
Éreztem, hogy folyamatosan fogyok, nagyon kellett volna már megint inni valamit. Persze kút sehol. Végül egy építkezésre kéredzkedtünk be, hogy ihassunk pár kortyot a kerti csapból. Szerintem Áron magától itt sem állt volna meg, simán végigment volna most már azzal a 3 deci vízzel, amit még a kúton töltött magába. A környezet ipariasabbra váltott, az útból is kezdett hiányozni az aszfalt, majd teljesen elfogyott, újra földúton futottunk. A szint folyamatosan emelkedett, szemben jól látszott az Újlaki hegy, amit majd nekünk is meg kell másznunk. (A maga 430 méterével a túra legmagasabb pontja.)
Valahogy egyetlen porcikám sem vágyott rá, de előtte még ott volt a Gercse templom.
Szégyen, de annak ellenére, hogy gyerekkoromtól fogva mennyit kirándultam a környéken – még sose voltam itt. Létezéséről is csak 1-2 éve hallottam, pedig már cirka ezer éve áll a mező közepén, egy köpésre a Virágos-nyeregtől. A templomnál értünk vissza újra 15-ös túrához, megélénkült a forgalom, a ponton is zajlott az élet, végre ellátmányhoz jutottunk.
A közös szakasz minket is megkavart, rossz irányban indultunk el: a szalagokat követtük, csak rossz irányba.
A táv, amit így pluszban hozzátettünk másfél kilométer, az érzés bennem, amikor ez kiderült leírhatatlan. Sebaj, Norbi úgy ismeri a környéket mint a tenyerét, visszaálltunk a trackre, és neki a csúcsnak. Na, itt már végképp elvesztettem a fókuszt, minden erőmmel arra koncentráltam, hogy valahogy feljussak a tetejére.
Tudtam, hogy onnan már végig lejteni fog. Szorítottam a fogam, pakoltam a lábaim, számoltam a lépéseket, Áron sakára összpontosítottam. Ő kedélyesen köszöngetett a szembejövő turistáknak, nekem csak egy-egy elhaló helló szerű hörgésre futotta. Visszanézve Norbi is koncentrált, de láttam, hogy azért ez nem jelent neki különösebb problémát. Egy örökkévalóság volt, mire felértünk, az utolsó pár méteren kénytelen voltam belegyalogolni. A látvány valamicskét visszacsepegtetett belém.
Ritkán jövök fel ide, futva is talán csak egyszer voltam itt, de szerintem ez a legszebb csúcs a Budai hegyekben. Pár pislantás (szemmel!) körbe, aztán megint zúgás lefele. A hegyoldal egyre meredekebb, lefele botorkáló turistákkal nehezítve. Persze itt már én sem festhetek másképp, Norbi és Áron pedig már valahol a hegy aljában.
Az utolsó métereken beránt a bal vádlim, felordítok, visszanyújtom, de érzem, hogy a másik is közel áll a görcshöz. Ez már a folyadék és sóhiányt jelenti. Szerencsére éppen leérünk a Határ-nyeregbe. Szép lankás lejtő, meghúzzuk a tempót, próbálom lazán pörgetni a lábamat, amitől kicsit oldódik is a szorítás. Folyamatosan kérdezem a távot, már csak 3 kili, már csak kettő.
A Libanoni cédrusnál volt az utolsó pont. Azt sem tudtam, merre keressem, de pont akkor nem is érdekelt – egyszer majd visszajövök sétálva, mert itt sem jártam még. Lassan ment a pecsételés, túrázók segítettek gyorsítani a "bürokrácián". Kisvártatva kiértünk az aszfaltra, az Ördög-árokban vitt az utolsó szakasz. Ismét felpörgött a tempó, én is beleadtam mindent, ami maradt.
Érdekes, hogy az izmaimnak mennyire jóleső érzés volt a gyors futás, újra össze tudott állni a mozgásom. Ebből is látszik, mennyire más izomcsoportok dolgoznak terepen. Persze azért maga a motor már csak nehezen pöfékelt, nagyon vártam a végét. Az utolsó kiliken így is 4:10 körüli tempót toltunk.
A célban boldogan vettem át az igazoló oklevelet és a jelvényt, amit a teljesítésért kaptunk, rég nem örültem ennyire befutóéremnek.
Valamiféle hős-érzést éreztem. Az elkavarással együtt a táv 34,5 km lett 3 óra 19 perc bruttó idő alatt 920m szinttel. (Szasza mért adatai, a pulzusom ennél nekem 16 ütővel magasabb volt.) Az átlagtempó 5:30 lett, amit én elsőre jónak tippeltem volna, de Norbiék szerint ez egy közepesen erős futás volt egy baromi könnyű terepen. Hát ennyire tellett. :)
Két és fél éve nem töltöttem egyben futva ennyi időt. Ez volt az, ami ma szerintem a legjobban hiányzott. Beköszönt egy rég nem látott ismerős is – a robotjárás – mutatva, hogy tejsav is volt gazdagon. Kemény volt. Idén volt egy-két komolyabb futásom, amivel sikerült megérinteni a határaimat, de ez az egyszerű kalandnak szánt kirándulás bőven felért hozzájuk.
Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy a háromórás maratonjaimon, vagy most kellett-e mélyebbre nyúlnom, hogy legyőzzem magamat és a távot. Minden nehézség ellenére – de inkább a legyőzött nehézségek miatt – óriási élményt jelentett életem első teljesítménytúrája. Külön köszönet érte Szaszának és Áronnak, hogy türelemmel végigvittek. Végre el tudok képzeletben elhelyezni egy gombostűt, ami engem jelöl a terepfutás térképén, még ha az kicsit messze is van a többitől.
Persze dolgozni fogok a közelítésen. Mostantól más szemmel fogom olvasni a versenybeszámolókat is és – bár eddig is becsültem őket – ezentúl duplán felnézek azokra, akik ezt a sportágat űzik. Az igazi terepfutás nem egyszerű játék, fel kell hozzá nőni.
9 komment
Címkék: beszámoló trail csétomi Gercse 35
Rundiana Jones
2012.12.01. 21:28 angelday
DaMartian immáron Amszterdamban koordinálja közép-európai szinten a Nike termékspecialistákat Lengyelországtól Izraelig. A következő videó igazából nem kapcsolódik tematikailag szorosan sehová, ez az új munkájához egy belső bemutatkozó videónak készült, de fel lehet úgy is fogni, hogy ez a következő poszt a 2012. szeptember 18-án megjelent "11" című után. ;)
6 komment
Címkék: video promo DaMartian
Versenyajánló
2012.12.01. 00:52 szasza75
Múlt hétvégén rendezték meg a Szentendre mellett elhelyezkedő Skanzenban az Országos Mezei Bajnokságot. Elismerésem annak, aki kitalálta a verseny helyszínét: gyönyörű környezet, kedvező terepadottságok, egyszerűen remek. Megnéztem a versenyt, készítettem pár képet:
A verseny apropóját az is adja, hogy jövő hét végén, december 9-én itt rendezik meg a SPAR Mezei Európa Bajnokságot.
Érdemes lesz kilátogatni.
1 komment
Címkék: verseny képek mezei
Lőrincz Olivér a Mindenfutás Egyetemén
2012.11.29. 09:34 mgergoo
Gyorsan repül az idő, megint itt van egy új hónap és az új hónap első keddje: december 4.
Már sokan tudjátok, hogy minden hónap első keddjén a futóközösség érdekes embereivel, példaképeivel találkozhattok a Petőfi Csarnokban. Így lesz ez most is, a Mindenfutás Egyetemének decemberi vendége Lőrincz Olivér, aki ismert szereplője a hazai terepfutásnak és a kerékpározással és futással kapcsolatos szakmai életnek.
Lőrincz Olivért a futóblog olvasóknak szerintem nem kell bemutatni. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy sikerült meggyőzni, hogy tartson nekünk egy előadást arról, hogy ő hogyan, milyen elvek mentén készíti fel tanítványait. Ez a "meggyőzni" jól hangzik, de valójában egyáltalán nem kellett győzködni. Nekem személyesen nagyon nagy meglepetés volt, hogy Olivér mennyire lelkes, amikor kezdő futókról van szó és hogy mennyire szívén viseli a friss futótársak első lépéseit.
Szóval az MFE egy remek alkalom, hogy találkozzatok vele és feltegyétek neki kérdéseiteket. Persze ha nem tudtok eljönni, tegyétek fel nyugodtan itt a hozzászólások között a kérdéseiteket, amiket haladéktalanul Gusztos Péter kezébe nyomok majd, aki ismét megtisztelt azzal, hogy elvállalta az esemény moderátorának szerepét.
A fővendég előtt szokás szerint megismerhettek egy, az út elején lévő futót. Ezúttal a DK Team egyik legcéltudatosabb futója, Szij Zoli fog beszélni arról, hogy hogyan jutott odáig, hogy alig egy évvel azután, hogy elindult az úton, immáron 40 kilóval könnyeben fut, valamint felvállalt célja az egyik legrangosabb terepverseny, az UTMB teljesítése.
Most arra kérlek titeket, hogy ne gyerek üres kézzel, hiszen az este során a SUHANJ! Alapítvánnyal plüssöket, játékokat, mese- és ifjúsági könyveket gyűjtünk a Budai Gyermekkórház és a Mozgásjavító Általános Iskola, illetve jó állapotban lévő sportruházatot a Vakok Iskolája és a Mozgásjavító diákjai számára.
A belépés továbbra is ingyenes, de kérünk benneteket, hogy jelezzétek részvételi szándékotokat, köszi.
15 komment
Címkék: suhanj Mindenfutás Egyeteme Lőrincz Olivér
Az egészségért mindent: Sanyosz a fagyasztóban
2012.11.28. 08:06 szasza75
Különösebb bevezető nélkül át is adnánk a szót Markocsán "MCM" Sándornak.
Kíváncsisággal és meglehetősen sok fenntartással fejeztem be egyik tanítványom, Szabó Emese levelének olvasását, akitől – az eredményes felkészítését megköszönve – egy 3 alkalomra szóló hidegterápiás bérletet kaptam.
Hiányos ismereteim miatt sokáig hezitáltam, hogy elmenjek-e, és ha igen, mikor, erre a kezelésre. Azt tudni kell rólam, hogy gyerekkoromban "Vacoginak" hívtak, mert rendszeresen én mentem be utoljára a Balatonba, annyira utálom a hideget. Nagy késztetést nem éreztem, de a kíváncsiság erősebb volt bennem.
Végül úgy döntöttem, hogy a Frankfurt Maraton után jöhet bármi.
Bejelentkeztem és Szaszával el is mentünk a naphegyi Oxygén Wellnessbe. A kezelés előtt alá kellett írni egy papírt, hogy nem szenvedek semmi olyan betegségben, ami miatt problémám lehet a 3 perces kezelés alatt (magas vérnyomással nem ajánlott). Viola, aki segítségünkre volt, készségesen elmondta, hogy mi vár rám. A populáció a hidegterápia következtében eddig még nem csökkent, de azért nem ez lesz életem legforróbb emléke.
Az állókabin inkább emlékeztetett egy exkluzív, henger alakú hi-tech hűtőszekrényre, ami gondolom feláras, mert belülről gyönyörű rózsaszín műbőrben pompázott. A fejem kilógott, kezemmel kapaszkodtam a perembe. "Bemelegítésképpen" -40 fokos nitrogén kezdett el beáramlani, onnantól pedig útjára indult a gyönyör és meg sem állt egészen -180 fokig.
Szaszát néztem kétségbeesve, aki pulóverben, vigyorogva kamerázott. Neki könnyű, már van utánpótlása, nekem még odébb, de egyelőre ez a projekt is jegelve. Viola közben meséli, hogy a nők sokkal jobban bírják, mint a férfiak, akik néha káromkodással próbálják csillapítani a pokoli hideg okozta csípő, égető érzést.
Nem volt kellemes; a "nagyon fáztam" ebben az esetben meglehetősen közhelyes, ilyet mondtam már 200 fokkal melegebben is, de ilyenkor mit mondjon az ember? 3 perc után csipogás jelezte a kezelés végét és kiléphettem a kapszulából.
Fáztam, a bőrömet kissé megkeményedettnek éreztem (állítólag a bőr felszíne ilyenkor 5 fok alá süllyed), a libabőr állandósulni látszott, majd szép lassan "defrost" üzemmódra kapcsoltam. Pár perc után azt éreztem, hogy kellemes melegség tölt el. Lazának és hajlékonynak éreztem magam, és nagyon jó volt a közérzetem; kiadós masszázsok után szoktam ilyesmit érezni, hogy minden porcikám a helyén van.
Azt olvastam, hogy a vér ilyenkor oda is eljut, ahová nyugalomban lévő szervezetben nem. A hidegsokk következtében felgyorsult keringés segíti a salakanyagok, méreganyagok gyorsabb kiürülését. Mindezek következtében a régóta letapadt zsírsejtek könnyebben mobilizálódnak, ráadásul azzal, hogy a szervezet igyekszik fenntartani a 37 fokos testhőmérsékletet, rengeteg kalóriát éget – tuti módszer a fogyáshoz.
A terápia után legjobb, ha elmegyünk sportolni, spinningelni vagy futni, az extrém hideg ugyanis növeli az izmok teljesítőképességét. Azt hiszem ezt mindenkinek ki kell próbálni, hiszen csaknem mindenre javallott.
További információk a hidegterápiáról az Oxygen Wellness honlapján.
4 komment
Címkék: hideg oxygen mcm Az egészségért mindent
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
