iPhone 3GS és Nike+

2009.09.23. 18:27 angelday

Az iPhone 3GS megjelenésével egyértelművé vált, hogy nekem azonnal be kell szereznem egy ilyen telefont, hiszen az egyik fő újság az volt, hogy a készülék tartalmazza a Nike+ jeladót, illetve a hozzá szükséges szoftvert is. Ez azt jelenti, hogy Nike pluszos cipőt (van már korábbról) és chip-et (detto) kell csak szerezni, aztán lehet futkosni a telefonunkkal is intézményesített keretek közt.

Gyorsan megjegyzem, hogy ez nem feltétlen opció mindenkinek, hiszen az iPhone 3GS elég drága készülék. Vannak, akik sajnálják futáshoz, én is sajnálom alapvetően. Ennek ellenére jó a hozadéka, tehát érdemes kipróbálni a Sportband karperec helyett.

A telefonon alapból nincs bekapcsolva az "ikon", ezt nekünk kell elvégezni a beállításokban (Settings - Nike + iPod menüpont). Gondolom nem akarták összezavarni azokat az embereket, akiknek nincs chip-jük és lyukas futócipőjük, megveszik a telefont, aztán azt hiszik egyből rájuk esett a kánaán!

Első körben a chip-et kell a telefonhoz rendelni. Ezt egy ilyen látványos grafikával mutatja (sajnos ez állókép, de a világoskék részek mozognak). Elég elkezdeni sétálni és egyből el is tűnik.

A következő lépésben némi személyes paraméterünket kell megadni, mint például a súlyunkat, hogy számolni tudja az elfüstölt kalóriákat:

Indulhat a kalibráció! Sétálhatunk, vagy futhatunk 400 métert, amivel pontosabbá tehetjük a számlálót (ennek elméletét még ma sem sikerült megértenem egyébként -- azt ugyanis nem kéri, hogy ezt egy 400 méteres pályán tegyük meg).

A kalibráció után ugyanazok az opciók vannak kezdéshez, amik már jól ismertek minden pluszos kiegészítőt használóknál: futhatunk nyílt végű edzést, futhatunk különféle időtávokat és távolságokat is.

Akik ismerik az iPhone-t, tudják, hogy a külső alkalmazások nem futhatnak a háttérben. Ennek az az oka, hogy a telefon gyártója nem enged ám meg bármit a készüléken, idő előtt lemerülhet az elem, lassúvá válhat a készülék és így tovább. A Nike+ alkalmazás nem ilyen: az úgy fut a háttérben, mint a kisangyal!

Ez azt jelenti, hogy futás közben nyugodtan telefonálhatunk is, lezárhatjuk a képernyőt, ő a háttérben szépen méri az egészet. Ráadásul ha meg akarjuk nézni, hogy hány km-t haladtunk, vagy az időre vagyunk kíváncsiak, egy ilyen látványos képernyőn ellenőrizhetjük a teljesítményünket:

Ezen a képernyőn jól látható, hogy a felső sorban ott a ferde + jel, azaz a cucc fut a háttérben (ha valami funkcióban vagyunk, a képernyő teteje vörös sávra változik, mint például a hívás, vagy a pányvázás esetében). Azt is láthatjuk, hogy a képernyő le van zárva, azaz éppen futás közben nyomtam meg a telefon menü gombját, hogy megtekintsem az éppen aktuális értékeimet. (Vigyázzunk, mert a középső narancssárga gomb ha véletlen benyomódik a zsebünkben, akkor szünetelteti a rögzítést! Ezt úgy lehet kikerülni, hogy az értékek megtekintése után azonnal lezárjuk a készüléket a jobb felső gombbal és visszatesszük a zsebünkbe. Ez kicsit zavaros paradigma, de meg kell érteni.)

Ha kifutkorásztuk magunkat, akkor otthon csak rá kell csatlakoztatni a gépre és az iTunes automatikusan feltölti az eredményünket a megújult Nikerunning lapra. Igazán kényelmes!

Egyszóval nekem iPhone 3GS tulajnak nagyon bejött a szoftver: egyszerű, szép és azt csinálja, amit várunk tőle. Ráadásul fut a háttérben, így teljes értékű telefóniát is bonyolíthatunk vele.

88 komment

Címkék: apple iphone nikerunning kalibráció grafikus felület

Canicross: futás kutyák után

2009.09.21. 08:28 Winkler Róbert

A mezőn van más kutyás program is. Mint kiderül, a flyball nevű sportot gyakorolják páran. Egy kutya vezényszóra inaszakadtából végigrohan négy kapun, becsapódik egy palánkba, ami a szájába lő egy teniszlabdát, aztán fordul és visszarohan a gazdihoz. Elképesztő. Én meg vagy tíz-tizenöt éve leragadtam az agilitynél. De most arra figyelek fel, hogy a csajon valószínűleg speciális sportkiegészítő, technical gear van: jutalomfalat-övtáska. El ne felejtsek utánanézni a store.nike.com-on.

A Normafán azonban a canicross verseny mezőnye az igazi látványosság: vagy ötven farkat csóválnak azok, akik a másik végükön folyamatosan ugatnak. Marakodást nem látok, inkább a startot várják az állatok. Néhány gazda rendes futócuccban van, a többség inkább látványosan amatőr; a rendezvény egyben az októberi canicross Európa-bajnokság promója. Úgyhogy Homonnay Zsolt és XY musicalsztár mellett, akinek sajnos elfelejtettem a nevét, itt van DJ Dominik, a Magyar Televízió szórakoztató főosztályának főszerkesztője, aki szép bundás házőrző kutyájával indul, hogy promózza a felelős kutyatartást. Szegény Marcipán már most liheg, igen meleg van, nem is futnak nagy időt. Ami végképp nem baj, mert ha jól veszem ki, a canicrossban még több a sima hobbista, mint a hagyományos futóversenyeken. Gajdos Tamás viszont, aki anno a Szerencsekerékben tekert, aktív canicrossos és bikejöringes, most is valami biciklizésből jött, kutya ezért nincs nála.

Nem bonyolítják túl a startot, tömeges indulás van, amit avatatlan szemlélő nézhet hagyományos déli négervadászattól a téli palota kutyás ostromáig nagyon sok mindennek. Ez a kutyás szubkultúra egyébként ebben a nagyságrendben engem majdnem annyira nyomaszt, mint a női fehérneműboltok. Szívesebben ácsorgok tíz percet a rajtnál, mint a melltartók között az Intimissimiben, de azért mindig rámjön a gyomorideg, ha kutyásnáci csajokat látok, akik monoton, idegesítő fejhangon egrecíroztatják a szerencsétlen kutyájukat.

A canicross szűk keresztmetszete a gazda: ha ő csak X km/h-val tud futni, hiába szaladna a kutya X+10-zel. A szabályok szerint a táv 95%-án a kutyának kell elöl futni - el tudom képzelni, hogy amikor egyszer, az igen távoli jövőben már gigantikus pénzek forognak a canicrossban, mekkora szőrszálhasogatás lesz, hogy a gazda összesen hány méteren előzte meg a kutyát, az eléri-e az 5%-ot, különben is, mi számít előzésnek, az orrtükör, a csáprágók vagy a szövőszemölcsök; mikor haladt át a kutya a gólvonalon teljes terjedelmével.

Ha már egyszer a kutya megy elöl, természetesen irányítani kell, hiszen itt a Normafánál se lehet elvárni, hogy Bundás felismerje a fákra lógatott kék szalagokban a kijelölt pályát. Elvileg a jobbra-balra vezényszavak igazítják útba Bundást, gyakorlatban - főleg eleinte - a pórázt is lehet rángatni.

A különböző nemzeti bajnokságok vagy nemzetközi versenyek távja nincs méterre megszabva, hiszen ez terepfutás, és az a legegyszerűbb, ha csak a nagyságrendet adják meg, egyébként meg mindig annyi, amennyi az adott helyszínen, hegyen, erdei úton épp kiadja. A kétféle táv általában 3 és 7 kilométer körül van, de a hagyományos domonyvölgyi canicross verseny 18 kilométeres.

Kutya-szakmailag két fajtát hiányoltam, az agarat és a szánhúzókat. Az agár ugyanis a közhittel ellentétben nem rángatja a gazdát, még biciklivel is biztonságosan futtatható, mert fegyelmezetten megy, legalábbis egy tenyésztő így mesélte nekem. Aztán közben megtudtam, illetve megláttam, hogy a canicrossban nem egyszerűen pórázon tartják a kutyát, hanem a póráz, vagy vezetőszár, vagy bánom is én, mi, a kutya szügyhámjától indul, és az ember övén ér véget, ami olyan, mint egy szörfös trapéz: a kutya gyakorlatilag húzza a futót. És mivel a futás során rengetegszer van levegőben a futó mindkét lába, ez brutális szintidő-javulásokat jelent. Nem mondom, hogy tíz jól idomított malamut segítségével állva hagynám Usain Boltot, de valószínűleg még akkor is gyorsabban futnék velük, ha csak seggen csúsznék. A miheztartás végett Babinyecz József a 2001-es Európa-bajnokságon 5300 méteres távon 13.45-öt futott. Hegyen. Ami elég közel van a kétperces kilométerekhez.

Nemzetközi szinten elég jól állunk: az alulról szervezőfő magyar kutyásfutó mozgalom már kitermelt egy Európa-bajnokot Babinyecz József és pointere személyében, de van világbajnoki ezüstérmesünk is. A magyar szövetség sem a kutyásokhoz, sem az atlétákhoz nem tartozik, hanem külön kutyasportos szövetségben van a kutyafogathajtókkal, a bikejöringesekkel (ugyanez bringával) és a scooteresekkel, akik kutyameghajtású rollerekkel versenyeznek.

A befutó igen hasonlít egy rendes futóverseny befutójára, csak ott a versenyzők nem kezdik azonnal szaglászni egymást a célban.

A másfél kilométeres verseny győztese 5 perc 20 másodperccel Némedi Zoltán Din nevű német vizsla-pointer keverékével. Ami egyrészt azért érdekes, mert ez az összeállítás gyakorlatilag már külön canicrossra tenyésztett fajta kezd lenni. Másrészt meg milyen stílszerű név lenne egy német vizslának a Din, mint DIN, azaz német ipari szabvány, Deutsche Industrie Norme. De Din nem ezért Din, hanem valami másért, ami ezúttal mérhetetlen sajnálatomra nem derült ki.

(Az idei Európa bajnokság Sopronban lesz, október 9-11-ig.)

78 komment

Címkék: verseny kutyák normafa canicross flyball

24. Nike félmaraton videó

2009.09.14. 01:08 angelday

132 komment

Címkék: videó nike cél félmaraton rajt befutó

Duplaradír VS Csokicerka eredményhirdetés

2009.09.13. 16:04 angelday

Majdnem elfelejtettem kiposztolni, hogy múlt vasárnap a félmaratonnal véget ért a Duplaradír vs. Csokicerka megmérettetés. Ennek az eredményei a következőképpen alakultak:

Nézzük meg azt is, kik volt a legjobb 10 ebben a kihívásban:

Gratulálunk mindenkinek, aki futott! Karcsi eredménye elszámolhatatlan! Zsola másodikként már annyire belelendült a dologba, hogy létrehozott egy új kihívást is, viszont mi is tervezünk megjelenni egy újjal, erről nemsokára további információk érkeznek majd.

35 komment

Címkék: eredmények top10 kihívás duplaradír csokicerka

Hamarosan itt a szívritmus mérő Nike pánt! (?)

2009.09.11. 10:43 angelday

Nem hivatalos információ, sőt, lehet, hogy le is vetetik majd, viszont azért gyorsan leblogolom, hogy a szerdán bejelentett, 5. generációs iPod nano szoftvere tartalmazza a Nike+ szoftvert. Ez a kishír. Nagyobb hír viszont az, hogy a szoftverben benne van (vagy lesz) a Heart Rate Monitor, vagyis hamarosan fogunk tudni szívritmust mérni Nike megoldással!

A dolog úgy bukott ki, hogy a most kiadott iPod nano leírásában explicit módon van utalás arra vonatkozóan, hogy az eszköz összekapcsolható kompatibilis szívritmus érzékelővel. (Az nem derül ki egyértelműen, hogy ez a Nike terméke-e vagy valamilyen kompatibilis termék.)

Ha már pulzusmérés: én személy szerint még mindig nem találtam meg a tökéletes megoldást, viszont ezt a meccset most már kivárom (amekkora futó én vagyok, ahhoz pontosan elég a Nike+). Szaszával egyébként elmegyünk a Garmin sajtótájékoztatójára, ott is bemutatnak majd valami himbilimbit.

Nem hivatalosan megtudtuk, hogy kereskedelmi forgalomba 2010-ben lesz a termék.

66 komment

Címkék: apple ipod monitor heart nike garmin nikeplus rate

CCC-2009

2009.09.09. 11:05 szasza75

Furcsa dolog ez az ultra-terepfutás. Azt gondolom, most volt az első igazi, ilyen jellegű próbatételem. Ami egyszer nem megy, az máskor igen. Percek alatt el lehet jutni fizikailag a mélypontra, ugyanakkor lelkiekben pillanatok alatt felül lehet emelkedni a nehézségeken. Persze mindehhez kell valamelyest fizikai felkészültség, de egy bizonyos pont után leginkább fej, türelem és akarat. A teljesítéshez. A jó eredmény persze más tészta. Utóbbival nem vagyok maradéktalanul elégedett.

Tavaly új tapasztalatokkal, de a verseny befejezése nélkül, hagytuk el Chamonix-t. Akkor energetikailag, izomzatilag jó állapotban álltam ki, de a talpam nem bírta a „gyűrődést” és hát fejben sem tudtam ezt a problémát megoldani.

Az UTMB útvonala Google Earth 3D-n (a 3. perctől szinte azonos a CCC-vel)

A CCC, azaz a 3 város, Courmayeur-Champex-Chamonix nevét viselő (98 km, 5600 méter szint) verseny reggelén nyugodt voltam. A tavalyi tapasztalatok alapján érdemes volt hamar beülni a rajtzónába. 40 perc ücsörgés után aztán elindult a mintegy 2000 fős terepfutó, túrázó tömeg Courmayeur városából. Az előzetes terv szerint egy ritmusos kezdés az aszfalton segít abban, hogy később az egy-nyomtávon ne kelljen a gyalogosokat előzgetni. Érzésre nem volt gyors, de a meleg a 4,5 kg súlyú hátizsák a hátamon (amely tartalmazza a kötelező felszerelést és egyéb frissítést), és a magaslat mégis az egekbe tornászta a pulzusom. Ez nem volt jó jel, kissé megijesztett, de mivel a légzésem rendben volt, nem aggódtam, haladtam tovább.

A Bertone házhoz (12,3 km) 1:30 alatt értem, ez kicsit jobb lett, mint a tervezett és a tavalyihoz képest 17 perccel hamarabb. Nyugodtabb tempóban az első hágót is sikerrel vettem, innen egy köves lejtő a Bonatti házhoz. 22 km 3 órán belül. A nap nagyon sütött, kifejezetten meleg volt az idő. Szinte minden egyes hegyi pataknál megálltam megmosni az arcom és bevizeztem a sapkám. A mezőny ekkor már eléggé szellős volt, így nem vett el plusz energiát a gyorsabbak előzékeny elengedése, vagy amikor éppen én előztem. Fogalmam sem volt arról, hogy hányadik vagyok, de igazán nem is érdekelt. Jól esett a futás, óvatosan kocogtam le a lejtőkön és joggoltam vagy éppen sétáltam az emelkedőkön.

Arnuva 28 km (3:50) az első nagyobb pont. A klasszikus frissítés után - egy kis leves, egy pohár kóla, egy falat banán, narancs - mentem is tovább. A Ferret hágóra (5:08) felfele éreztem először, hogy itt komolyabb energiabevitel kell. Felbontottam egy PowerBar-t, de nem igazán csúszott, így inkább egy géllel vigasztaltam magam. A kaptató (800 méter emelkedés 4 km alatt) leküzdése egész jól sikerült. A gyomromat kicsit éreztem, ezért a tetőn felbontottam egy tasak sót és pár korty vízzel lecsúsztattam.

Innen 8 km lejtő La Foulyba (40 km). Kísérőm már várt. 6:19-re értem le. Kicsit bosszantott, hogy 2 vízhólyaggal lettem gazdagabb. Nem igazán örültem neki, hogy már itt, a táv fele előtt tűvel szurkálom a talpam. 15 perc alatt falatoztam egy kicsit, lekezeltem a hólyagokat, és kis kajával a kezemben elkezdtem kisétálni a pontról. Pár száz méter után futásra váltottam. Ekkor vettem észre az első hibám. A mindössze 15 km-es gyors szakaszra fullra töltöttem a zsákom, és még egy fél literes kulacsot is vittem a kezembe. Tavaly ez a rész nagyon jól ment, idén viszont vízhólyagokkal és teli zsákkal... Mérges lettem a hülyeségem miatt. Szerintem ez a CCC nappali távjának a legszebb része.

Már Svájcban voltunk, mindenhol fenyő, erdei illat, a jobb oldalt egy nagyobb folyó. A völgy másik oldalán kolompoló tehenek és gyönyörű alpesi házak. Tavaly sötétben láttam Champex-Lac-ot (55 km), most igazán kíváncsi voltam milyen világosban. Az előzetesen tervezett időn belül (5 perccel) 8:40 alatt értem a svájci nagy ponthoz. Itt aztán igazi fiesta hangulat volt. Fúvósok, mazsorettek, amolyan helyi faluünnep. Feltételeztem, hogy a tavalyi helyezésemhez képest előbb vagyok, mert elég kevesen voltak a sátorban. Egy gyors depózás és már robogtam is tovább.

Innen jól ment a futás, részben lejtett, még világos volt, és számolatlanul hoztam az embereket. Bíztam benne, hogy a Bovinra (64 km) felérek még világosban. Kemény lépcsős, köves hegy ez. Ismeretlenül félelmet keltett, de így, hogy tudtam milyen, óvatosan felmásztam rá. Mivel botokat nem vittem, néha a kezemet is kellett használni, hogy egy-egy nagyobb sziklára felkapaszkodjak. Hogy érzékeltessem a terep különleges jellegét az órám szerint 1 km-t 30 perc alatt tettem meg. A csúcsot a vártnál gyorsabban értem el, így még világosban tudtam elindulni a hegyről lefele. Az erdőben kb. 2 km-re a csúcstól rám sötétedett, az egyik fejlámpát felvettem. Trientbe (70 km) fél 10 után érkeztem. Kísérőim már vártak, falatozgattam, átöltöztem, ismét szurkáltam pár hólyagot.

Felszereltem a 2 fejlámát (egyiket a derekamra), majd a sátorból kilépve vettem észre hogy rossz az egyik. Visszamentem, baszakodás, bosszankodás. 30 percet töltöttem el a ponton. Ez a fél óra az izomzatomnak is túl sok pihenő volt.

A Catogne-ra (75 km) egész jó tempóban sétáltam fel, ott viszont fújt a szél, így felvettem az esődzsekimet is. A köves Vallorcine-ba vezető lejtőn a tavalyihoz hasonlóan ismét éreztem a talpam gyengeségét. A vízhólyagokon túl, a talpam egy része bevizesedett. Tavaly Vallorcine-ig jutottam (80 km), ott álltam ki végül hasonló probléma miatt. Vallorcinban pár korty leves, kóla, narancs, banán, aztán indult a séta.

A talpam minden lépésnél sajgott, de átgondoltam az eddigi napomat. Jó volt, élveztem az eddigi utat. Világosban minden úgy ment, ahogy akartam. Vallorcine-ban 10 perccel voltam kicsúszva a tervezett időmhöz képest. Most jöjjön akkor valami más, amihez nem futás kell, erőnlét, hanem csak türelem, elszántság és fej. Ennek megfelelően 50 perc alatt elgyalogoltam a Col de Montetshez (83 km), ott átöltöztem meleg ruhába, botok a kézbe, ital bőven a zsákba, Redbull azonnal, zsebbe egy kóla. Gyerünk. Mindössze 3 km-re volt a szállásunk, 14 km-re a cél.

(Alábbi kép: Az úttól kell feljönni, a fotó kb az emelkedő 1/3-nél készült a verseny előtti napon.) Éjjel fél 2-t írtunk ekkor. Az utolsó hegy nagyon nehéz. Szinte egy fal az egész, nagyon sziklás sokfordulós, pedig csak 600 méter emelkedés van 2,5-3 km-en. Lassan haladtam, elég körülményesen. Kb. 2000 méter magasságban belesétáltam egy felhőbe, és az eső is elkezdett esni. A lassú kimért lépéseknek köszönhetően az addig tízen-órán át használt lábaim is beálltak.

A beletörődés párosult kifogásokkal, két forduló után egy kis kóla, ha felérek, legyen egy csoki a jutalom, szóval „komoly” ajándékokkal jutalmaztam részsikereimet felfelé. A csúcson (Tete aux Vents, 87 km), nem volt frissítő csak pontőr. Mondta, hogy csak húsz perc a La Flegere (90 km). Persze. Nappal, frissen, nekem legalább 1 óra lesz most esőben, ködben, csúszós köveken sétával... Néha feltűnt egy-egy leelőző, de a ködben gyorsan el is illant. Nem nagyon láttam az utat a sziklákon, ilyenkor megvártam valakit, hogy menjen előre. Fél 5 után átértem a La Flegere-re.

(Fenti kép a Flegere felé tartó úton, éjszaka ködben nem ennyire egyértelmű :-) )

Innen csak lefelé, ami talán még rosszabb volt, mint felfelé ennyire elhasznált talpakkal, beállt lábakkal. Lassú séta volt, és minden egyes lépésnél néztem a legpuhább utat. Közben magyar honfitársaim előztek meg. Pár szót beszéltünk, aztán továbbkocogtak. Alig vártam, hogy aszfaltot érjek. Közben igazán büszke voltam magamra, nem azért mert megcsináltam, vagy hogy milyen jól ment a 80 %-ig, hanem azért, mert volt akaratom végigsétálni keservesen magamban az elmúlt 7 órát.

Az aszfaltra érve kapcsoltam ki a fejlámpákat, és talán a felszabadultságtól vagy a franc se tudja mitől, az elégedettség és a teljesítés büszkesége kerített hatalmába. Fejben végig „ott” voltam, nem fáradtam el szellemileg. A tiszteletkör is így telt a városban. Sétával, elégedetten. A csapat már várt. Bíztattak, hogy fussak, de nem volt kedvem hozzá, ha végig flottul megy, akkor nyilván, de így -- nem volt túl szép befejezés.

Egy hajrázó „arc” nem akart elém vágni a célban, így nagyjából együtt sétáltunk az utolsó pár méteren. A célban (98 km, 20:56:23) megkaptam a mellényt és kezembe kaptam egy sört. Ez utóbbit természetesen barátoktól.

Furcsa, de ez az utolsó 18 km sokkal többet jelentett az önismeretben és önbecsülésben, mintha a tervezett időt hoztam volna. Kívánom, hogy mások is ismerjék meg határaikat és tapasztalják meg az átlépése okozta érzést. Szép volt, sokféle élmény, fájdalom. 80 km-ig jó teljesítmény, onnantól harcos befejezés.

A terepfutás egyre népszerűbb nálunk. A „The North Face Ultra Trail du Mont-Blanc” rendezvényen 4 versenyszámban több, mint 5000 futó vágott neki a távnak. Köztük számos magyar teljesítette, sőt ért el kiváló helyezést. Gratulálok nekik!  

UTMB (166 km 9400 m szint) magyar teljesítői:
Fridrich László 36:01:38 (292.)
Gyurján Tamás 44:42:45 (1167.)
Karlowits-J. Tamás 28:00:14 (38.)
Kiss Attila 40:15:41 (619.)
Németh Csaba 23:45:56 (7.)
Szilágyi Anita 44:23:48 (1112., kat. 36.)

A CCC (98 km 5600m szint)magyar teljesítői:
Csányi László 20:29:22 (348.)
Farkas László 20:00:07 (299.)
Hegedűs János 21:55:55 (546.)
Horváth Hubert 25:26:18 (1143.)
Józsa Miklós 21:29:40 (469.)
Kimmel Péter 25:13:56 (1084.)
Kosztra Balázs 25:26:18 (1143.)
Páll Attila 20:29:22 (348.)
Papp Gergely 15:15:34 (28.)
Szász Norbert 20:56:23 (398.)
Szemerédi András 16:01:02 (49.)
Ugyan Anita 22:55:58 (701., kat 21.)
Zenyik Róbert 21:45:22 (511.)

A TDS (106 km 6700 m szint) magyar teljesítői:
Farkas Zoltán 22:54:08 (194.)
Iglói Kinga 28:16:15 (417., kat 16.)
Kovács Imre 25:06:50 (285, kat. 37.)
Kuris Oszkár 28:14:56 (412.)
Pész Attila 17:17:39 (25.)

Most egy kis pihenés, aztán szeptember 26-án indulok a Börzsönyi Éjszakai Futáson.

42 komment

Címkék: siker kihívás küzdelem ccc alpok trail utmb

Orális beöntéssel a gyorsabb félmaratonért

2009.09.08. 15:14 Winkler Róbert

Második gyorsan futott, illetve első hivatalos félmaratonom volt. Az első nemhivatalosnak az Ultrabalatonon futott 19+8 kilométeremet számolom, de az jó levegőn, erdőn-mezőn ment, kellemes hűvösben, ideális körülmények között. Azt 6,2-es átlaggal futottam, és nem mintha a vérem kívánná az ilyesmit, de azért szakmailag nagyon vágytam arra, hogy gyorsuljak egyet, ennek érdekében még az edzéstervet is bevetettem.

Aztán persze inkább kivetettem, mert az edzésterv mikrociklusai egy kicsit keresztbe szerveződtek a Sziget fesztivállal, a Sziget után egy héttel óhatatlanul bekövetkező megfázással, ami egy hétig tartott, és megpróbáltam futni, de végül inkább mégsem erőltettem. Aztán az utolsó héten azt csináltam, amit elvileg megint csak nem jó: elmentem kétszer 10 kilométerre az új Lunar Glide-ban

Viszont amikor éppen nem kocsmáztam, akkor legalább csináltam óvatos résztávokat, mármint fartlek-sprinteket, és úgy látszik, ez a minimál-minimál program is ér annyit, hogy most gyorsabb átlaggal futottam 21 kilométert, mint tavaly Isztambulban a 10-et.

Több dolog miatt aggódtam. Az egyik, hogy elhatároztam, hogy feltöltöm szervezetem szénhidrát-raktárait, azért már pénteken ordas zabálásba kezdtem. De olyan szinten, hogy délután többször kifosztotta a réteses nénit, este 11-kor pedig még kikászálódtam az ágyból, mint Micimackó, hogy benyomjak egy Giant Energy Bar, vagy hasonló nevű ultrageil energiaszeletet. Képzelhetik.

Szombaton már egész nap émelyegtem, de azért vitézül leküzdöttem egy nagy lábos zsíros spätzléből készült mákos tésztát. Oké, szépen le volt pirítva az alja, citromhéj is volt a mákban, és persze bio nádcukor, hogy adjuk már meg a módját. De hiába, akkor sem volt könnyű, viszont a sportos felkészülés az sportos felkészülés.

Okkal rettegtem tehát, hogy a rajt előtt-után tör majd rám, amit a maratonista csajok egy egyszerű útszéli bugyifélrehúzásos guggolással menedzselnek, de ez az Andrássy úton azért elég para volna. Na ezért is ellenzem az ilyen városi tömegfutásokat. Az Ultrabalatonon bezzeg mindenki olyan madarak tojásait költi ki az út mentén, amilyenekét csak akarja.

Felkeltem hát reggel 7-kor, és elkezdtem vizet inni. A taktika bevált, az orális beöntés rendesen kipurgált, igaz, Zsola kiröhögött a célban, amikor meghallotta, hogy én egy félmaraton kedvéért már nekiállok szénhidrátot tölteni.

Viszont a verseny első 5-10 kilométerét legalább nem lehetett túlfutni, annyira bedugult az út a nyolcezer futótól. Azt terveztem, 160-170 közötti pulzussal megyek végig, de még a 160-at se tudtam elérni, annyira nehezen tetriseztem magam előre.

A nyomasztó tömeg ellenére nem volt ez rossz, az időjárással már megint disznó szerencsém volt; hűvös plusz napsütés, ennél jobb nem lehet. Patent volt a szervezés, jók a frissítőpontok, ahol mindig gondolkozhattam egy kicsit, piros vagy kék izo-izét igyak-e. A rakparton felmarkoltam még egy szép adag szőlőcukrot is, amit egyesével elszopogattam, és még egy órával a célba érés után is émelyegtem tőle, de azért kárba ne menjen.

A vége 1 óra 53 lett, amivel már elégedett voltam – sokáig azt hittem, 1,59-et futottam, aztán egy okos ember felhívta a figyelmem, hogy a nagy óra a bruttó időt, a mezőny elejének startját mutatja, én viszont vagy öt perc után araszoltam ott át a tömeggel. Úgyhogy elmentem a faliújsághoz, és uramfia, tényleg 1.53 volt rajta. Akkor az 1.50 már nem is olyan irreális. Még öregesen elfartlekezgetek, aztán két kondér mákos tészta után elindulok a novemberi balatoni félmaratonon.

78 komment

Címkék: rákészülés taktika élménybeszámoló félmaraton befutó

CCC

2009.09.07. 10:00 angelday

Szasza megcsinálta a 98 kilis CCC résztávot, már íródik az összefoglalója. Amíg elkészül, érdemes, sőt, kötelező végignézni hanggal ezt a videót:

Hétfő van, meg minden, de ez inspirálni fog bárkit.

23 komment

Címkék: videó ccc trail

Hogy volt, hogy volt!

2009.09.06. 14:37 angelday

Befejeztük. Én már írtam Twitteren, hogy az utolsó kilométerek amolyan "sétálás / mászás" jellegű mozgássort öltöttek, ettől függetlenül, akárhonnan nézzük is, teljesítettem a 13,8 km-ess távot. (Winkler meg levetett trikóban, a szél beleborzolt frissen vágott boglya frizurájába, ahogy 5:30-as tempóval szakított előre. A Petőfi-hídnál a fenti pályáról persze nem mulasztott el lekiabálni nekem.)

Aki akar, elmélyülhet a replay funkciós "VIP" GPS térképen is, ezen majd meg fogom nézni, hogy ki hol előzött meg. GRRÖÁRRRRWINKLERB+!!

Némi hangulatkép a verseny végéről, amit a mobiltelefonommal vettem fel:

Sajnos a futóblogos csoportkép nem valósult meg úgy, ahogy elterveztem, de semmi gond, mert eldöntöttem, hogy fogunk csinálni egy közös futást hamarosan, ami csak erről fog szólni majd.

Kinek hogy sikerült egyébként a mai, mik a tapasztalatok?

117 komment

Címkék: videó gps hangulat nike félmaraton

Találd ki a saját mikrociklusaid

2009.09.05. 14:32 Winkler Róbert

Monspart Sarolta interjú befejező részét közölnénk a 24. Nike félmaraton előtt

- Mennyire nagy tudomány ez az edzésterv-összeállítás?

- Nem olyan nagy tudomány, és nagyon egyéni. Sokkal jobban jár, aki egy picit elsajátítja az elméleti alapokat, mintha a nem is tudom, Usain Bolt, vagy bármilyen híres sportoló edzéstervét használná az internetről. Én három helyről kapom a Runners World-öt, Svédországból Németországból, meg az angolt. Mindegyik olyan társadalom, hogy ha megnézed a maratonra írt edzésterveiket, biztos előír heti 4-5-6 edzést. Magyarországon pillanatnyilag az emberek döntő többsége úgy dolgozik, úgy él, annyi másodállása van, hogy baromi jó, ha 3-4 edzést meg tud csinálni. És azzal is le tudja futni a maratont.

- Nyilván úgy is: csak nézi, hogy Ingemar Johansson már rég a fjordok közt eteti a jegesmedvéket, míg ő az első frissítőpontot keresi a Dózsa György úton.

- Oké, de megint azt mondom, hogy sokkal jobban szeretnék olyan embereket, akik azt mondják, munka, másodállás, feleség, szerető mellett heti három-négy edzésre el tud menni, és megcsinálja a maratont. Ha négy óra alá akar menni, akkor persze lényegesen többet kell edzeni.

- Akkor ez egy jól működő tömegsportos felfogás.

- Tömegsportot nem mondunk; szabadidősport van. Tömegsport az '50-es években volt. (...) Van egy-két ember itt is, aki inkább egyedül csinálja, és lehet úgy is. Van pár alapelv, a fokozatosság, a rendszeresség, ebben az edzéstervben például három hetes mikrociklusok vannak. Ha megnézed az edzésterveket, a kezdőknek szinte kivétel nélkül háromhetes mikrociklusokat írnak. Van egy alaphét, aztán a következő hét, vagy mennyiségben, vagy minőségben nagyobb terheléssel. A harmadik pedig egy lazább hét. Ezt az alapot érdemes mindenkinek magára építeni, mert sok dinnye csak edz, mint az őrült, aztán vagy lesérül, vagy lesérül. Mindenkinek van valami gyenge pontja: ha mázlija van, nem a bokája, a térde vagy a medencéje táján. Előbb-utóbb valami baj előjön. Pláne, hogy nagyon sokan kezdenek valami szar cipőben futni, hogy majd ha megszerették, vesznek egy rendeset. Aztán jön a sérülés, és soha nem lesz alkalmuk megszeretni. Ha viszont jó cipőben kezdik, és betartják a mikrociklust, már sokkal jobb. Aztán fontos alapelv még a változatosság. Sokan minden áldott edzésen tök ugyanazt futják. Ehhez aztán olyan jól alkalmazkodik a szervezet, hogy nagyon megszokja, és nem fejlődik semmit. Mert akkor ez már neki nem terhelés. Ha két-három éve futja a napi tízeseit vagy szigetköreit, ezek a gyorsasági állóképességi edzések mindig új ingert adnak a szervezetnek. Ebből jött aztán az is, hogy élsportolásom idején megfordultam nem tudom hány edzőnél. És mindig nagyon szemét módon (és mindegyik meg is sértődött) körülbelül három évente lecseréltem őket.

- Nem hülyeség... Amelyik sportolónak van esze, mindegyiktől tanulhat valamit.

- Új környezet, új helyszín, új edzőpartnerek. A Rózsavölgyi volt az egyik az elején, akkor, amikor a Törököt, a Balczót és a Mónát edzette még valamikor az 1860-as évek végén, amikor ti még nem is éltetek... Eredetileg tanár szakon tanultam, mat-fiz, de aztán azt gondoltam, mi lenne, ha sportdiplomata lennék, de ez a kommunizmusban nem jött össze, mert már KISZ-tag se voltam. Mindegy, a lényeg, hogy elvégeztem a négy éves szakedzőit a TF-en. A tájfutóknál voltam szövetségi kapitány, és már voltak világbajnok embereim, de nem szeretem, ha valamit túltudományoskodnak.

- Hogyan melegítsenek be olvasóink Münchentől Kamcsatkáig?

- Az elején mindenképpen fussunk 10-15 percet nagyon könnyen. Akkor jöhet egy speciális gimnasztika. Elvileg a nagy izomcsoportokkal kezdjük, felülről lefelé. Fej- váll- és kargyakorlatok, aztán a törzs, utána a futómű izmai. Fontos, hogy nyújtás csak edzés után van, de mostanában valahogy divatba jött, hogy edzés előtt is alkalmazzák. A gimnasztika után jön a futóiskola, azok a gyakorlatok, amiket az általános iskolában is csináltunk: magas térd, magas sarok, keresztbe futás itt a csíkon, oldalfutás, indiánszökdelés, gyaloglás - attól függ, mennyit tudsz kitalálni. A bemelegítés vége pedig az úgynevezett repülők, 60-80 méteres sprintek, kis tötyörgés és vissza; ezekből is 6-8. Ezután jön az edzés.

(vége, illetve egyelőre nincs több)

30 komment

Címkék: interjú bemelegítés edzésterv monspart sarolta mikrociklus