SeSam bemutatkozik – félmaraton nulláról

2013.08.12. 09:25 SeSam

Szolnok, valamikor 1994-ben

Tűző nap, szikkadt, kitaposott fű, pár kókadt facsemete. A lakótelepi iskola gyerekeit ide viszik ki játszani, a betonjárdán körben meg a Cooper-teszt megy. Szóltak, hogy azért legalább 2 kilométert össze kéne szedni, számolgattuk, hogy hány kör. Többször eszembe jutott, hogy magamtól én egy métert nem fogok soha futni, az tuti. Nem volt igazán bajom a mozgással, de ez a vezényszóra rohangászás nem jött be egyáltalán.

Kobe, Japán, 2007.02.27.

Vettem az iPodhoz Nike+ szettet, és épp azon szörnyülködök, hogy a beállított távoknál 3 km a legkevesebb. Felrémlenek az általános iskolai emlékek. Biztosan nem vagyok normális. Azért elindulok, és bár elsőre csak 1,8 km sikerül, másodjára végigtolom a hármat.

23 év futásmentes élet után azért volt erre szükség, mert mozogni akartam. Japánban meg, ahová kijutottam egyetemre, ez nem olyan egyszerű. Az egyetemen klubok vannak, ezekhez tartoznak a sporttevékenységek is. A baseball, a foci, a lovaglás, és az összes tanulmányi csoportosulás mind klubrendszerben megy, nagyon hasonlóan az Egyesült Államok egyetemeihez. A japánoknak külön szavuk van az ilyen tanulmányokon kívüli közösségi aktivitásokra: bukacu (部活) vagyis klubtevékenység.

Mindezzel nekem csak az volt a bajom, hogy rengeteg időt felemészt. Ugyanis egy sportklub például nem csak a sportolásról szól. A japánok itt töltik a szabadidejüket, együtt eljárnak enni, vagy hétvégén ide-oda, a klubokban kötődnek a barátságok. Jóformán kötelező az ilyesmi, hiszen Japánban mindenek felett a közösség áll.

Én inkább csak mozogni akartam, amikor jólesik, és megtetszett a kütyüvel tuningolt sportolási lehetőség.

Kobe, Japán, 2007.03.15.

A magam módján ünnepeltem a szabadságharc évfordulóját: első 10 kilométeres futással. Iszonyú büszke voltam magamra. Mindezt ráadásul úgy, hogy aznap kétszer is voltam kint, még egy ötöst is hozzácsaptam, hogy kijöjjön a 15. Kicsit több, mint két hete még futócipőm se volt.

Kobe, Japán, 2007.05.10.

Elindultam futni, és nem álltam meg. Korábban is volt már olyan, hogy napi 17 kilométer is összejött, de két részletben. Ezúttal kíváncsi voltam, meddig bírom. Aztán 15 fölött már az járt a fejemben, hogy vajon mennyi is lehet egy félmaraton, mert nem emlékeztem pontosan. Valamiért a 46 ragadt meg, így futottam inkább kicsit többet, mint 23, hogy biztos meglegyen. Semmilyen versenyről nem volt szó, csak magamtól. A frissítőpont a néhány közkút volt, a biztatást meg fejben kellett elintézni. 2 óra 16 percig tartott, 5'43" kilométerenként.

Annyira megtetszett, hogy egy héttel később még egyszer lefutottam, ezúttal a helyes távot.

Függő lettem.

35 komment

Címkék: bemutatkozó félmaraton

Nike+ app motivációs üzenetei

2013.08.09. 18:41 angelday

Ha egy dolog miatt nagyon érdemes ajánlani a hivatalos Nike+ appot futáshoz, akkor a benne levő motivációs marketing miatt. Se szeri, se száma azoknak az üzeneteknek, amikkel mindig löknek egyet rajtunk. A minap ez jött be nekem:

Magyarul: "Nem érhetsz be elsőként, ha soha nem kezded el."

Bejön.

8 komment

Címkék: marketing motiváció nikeplus

Árnyékból az éjszakába

2013.08.09. 10:54 mgergoo

Elindulok.

Keresem az árnyékot. Ilyenkor talán még futható a város. Nagyon nehezek mozgok. Mint a vámpírok, ha napfény ér, rohamosan csökken az életerőm. Reggel 7 óra van, máskor esélyem sem lenne értékelhető egy-másfél órás edzést teljesíteni. Talán csak éjszaka, mint majd akkor. Lámpáknál megállok, leesik a pulzus, iszom. Víz, telefon és pénz is van nálam, minden vészhelyzetre fel vagyok készülve. Ez a kánikula egy instant vészhelyzet. Merre fussak tovább? Csak árnyékban. A budai rakpart reggel napon van, a pesti oldalon maradok. Magas épületek védenek, nem lépek a fényre. Nem mozgok jól, rohamosan fogy az erőm és emelkedik a pulzusom.

Nem jó előjelek. Szombat éjszaka újra Suhanj! 6. Az év egyik mindenképpen-ott-kell-lenni eseménye, nagyon vártam már. Tavaly Tücsivel párosban gyilkos taktikával zsigereltük ki magunkat, nagyon kemény volt, keményebb, mint gondoltuk volna. Idén életemben először egyéniben tolom a hatórást és így sem látszik könnyű feladatnak. Nem jókor vagyok rossz formában. Fostalicska vagyok, rég éreztem magam így, de most így érzem. Szombat éjszaka hat órán keresztül, egy 2 km hosszú csíkon fogok mozogni, de most egy óra után is csak vonszolom magam. Persze éjszaka nem kell majd az árnyékot keresni, jobbak lesznek a feltételek.

Az esemény második évéhez érkezett, aki tavaly nem volt az mindenképpen pótolja az élményt, fontos, hogy még a helyszínen is lehet nevezni (22:00 óráig).

A program – érdemes kijönni már délután!

17.00 órától: SUHANJ! szülinapi piknik, batyubál - hozz bátran sütit!
18.00 órakor: 3 éves szülinapi torta felvágása
18:30 órától: 1. SUHANJ! Nagydíj handbike futam (paralimpiai táv: 10 km)
19:30 órától mini futóexpó és szemléletformáló programok
21:00-22:00 között: egyéni indításos Millimaraton (42,195 – igen, negyvenkettő – méter)
22:00 órakor: helyszíni nevezés és rajtcsomagfelvétel ZÁRÁSA
00:00 órakor: RAJT
06:00 órakor: FINISH, amit dudaszó jelez
06:00-07:00 óra között: bundáskenyér parti, tombola, eredményhírdetés

A helyszín Szigetmonostor. Annak érdekében, hogy ne tévedjetek el és biztosan megtaláljátok, érdemes ránézni az esemény Facebook oldalára is. Tavaly egy jó páran fakultatívan meglátogattuk a leányfalusi strandot és az utolsó erőnkkel vonszoltuk be magunkat a termálmedencébe. Amikor átjárta a fáradt izmokat a meleg víz, kárpótolt mindenért – az utána elfogyasztott sajtos-tejfölös lángosról nem is beszélve. Idén a szervezők is gondoltak erre és a futóknak, valamint kísérőik 40% kedvezményt kapnak, így 1000 Ft-ért lehet a rajtszám felmutatásával csobbanni. Érdemes kihasználni, gondolom még vasárnap sem lesz sarkvidéki eredetű hidegciklon az ország fölött.

Szólj hozzá!

Címkék: szigetmonostor dk 6órás suhanj6

"Életem célja…"

2013.08.07. 13:30 angelday

A fenti amerikai fickó fórumbejegyzését most lefordítom magyarra:

Életem célja volt futni egy maratonit 3 óra 30 percen belül. A képen én vagyok 9 méterrel a befutó előtt. 9 méterrel odébb dehidratáltan, motyogva beszélve és görcsökbe rándulva estem össze – az időm 3:29:07. Pipa.

Ugyanő a felkészüléséről:

Jótanácsom, hogy kell futni gyorsakat és szintet is. 7 héten át edzettem keményen, a leghosszabb futásom 27 kili volt, nem voltam eléggé felkészült. Ettől függetlenül a leghosszabb futás nem kell, hogy hosszabb legyen, mint 35 kili. Mostanra már 5 és fél éve futok. Nekem mindig is nehezebben ment egy kicsit, mert nagyobb termetű vagyok, de aki kicsit is tud koncentrálni, elérheti a 4:30-as tempót. A tested fantasztikus dolgokra képes, ha tudsz egy kicsit is koncentrálni. Az utolsó 2 km-re már nem emlékszem egyáltalán, de arra igen, hogy 5 kilót fogytam. A testem mindent beleadott ebbe a futásba, amíg össze nem estem végül és elvittek egy tolószékben. :) Bármikor újracsinálnám.

14 komment

Címkék: motiváció maraton amatőrök

Kíváló sportteljesítmény

2013.08.05. 20:52 angelday

A tárggyal ellentétben nem állítanám, hogy el sikerült érnem a kíváló sportoló kategóriát az elmúlt három hétben futással kapcsolatban. A helyzet az, hogy a lányom három hete, 2013. július 16-án este 19 óra 47 perckor született meg. (Ez a teljesítmény nem rám vonatkozott, nekem nem volt különösebb dolgom a szülőszobán, mint az, hogy aggódjam.)

Szóval nem kellene, hogy mindez különösebb hatással legyen a sportolási teljesítményre, viszont állítom, hogy aki először kerül kapcsolatba egy újszülött gyerekkel, egészen biztosan eltölt néhány napot (hetet) az akklimatizációval. Kis sérüléseket leszámítva azt kell mondjam, hogy előtte ment a sport, viszont utána. Eleve eddig csak ismerősi körben találkoztam kis gyerekekkel, nem tűnt föl, hogy milyen dolog a történet másik oldalán lenni, de most fellibbentem a fátylat: teljesen más!

Amíg ugyanis vendégségben vagyunk, – például Szaszáéknál, ahol szintén van kisgyerek, – mindig csak a dolog vicces, érdekes és kezelhető oldalát látjuk. A valóság azonban teljesen más: a gyerek végig velünk van, minden percben. És három óránként eszik. Ezt általában hangos üvöltéssel hozza a szülei tudomására. Vagy éppen fáj a hasa, mert sokat evett. Ilyenkor megint csak üvölt. Peluscsere – üvölt. És ez a monoton ciklus megy 3 óránként. Vagy csak úgy simán nem tud elaludni és üvölt. Egyelőre fogalmam sincs, meddig lesz ez így, most három hete ez megy.

Amikor alszik 3 órát, mehettem volna futni, de az első napokban egyszerűen fel sem ocsúdtam a sokkból.

Múlt héten szerdán kimerészkedtem egy laza 4 km-es bemelegítésre, aztán másnaponként elindultam, így most háromszor futottam, összesen 15 km-t. Vasárnap este baromira nehezen tudtam magam elindítani, aztán rájöttem, hogy vacsora után lazán el tudok menni 9-től 10-ig egy órát futni. Ma gyalog mentem bevásárolni anya és gyermeke részére, holnap megint futni fogok.

Ettől függetlenül az éjszakák nem egybefüggőek. Egyik pillanatban álmaim vannak, másik pillanatban ordítást hallok. Szokjuk egymást.

Érdekes módon Szasza minderről nem írt.

Vajon mennyit futhatott az első pár hétben? Ezen tűnődöm most.

26 komment

Címkék: gyerek motiváció futás hétköznapok

Hurghada utcáin

2013.08.02. 10:52 mgergoo

Amikor egy futó nyaralni indul, óhatatlanul is elkezdi fejben tervezni a nyaralás alatti edzéseket. Alkalmatlan felbontású műholdképeken próbálunk útvonalakat tervezni, fórumhozzászólásokat böngészünk, hogy az adott cél környékén lehet-e futni, és ha igen, akkor merre. A tervezési fázis utolsó pontja pedig a pakolásnál érkezik el, amikor berakunk egy halom, muglik számára teljesen érhetetlen cuccot a bőröndbe. Ezzel a cikkel azoknak szeretnék kedveskedni, akik a jövőben Egyiptomba, ezen belül Hurghadára tervezik a nyaralásukat és ezzel együtt edzéseiket.

Hurghada Egyiptom vörös-tengeri partvidéki városainak második legnagyobbika, 36 kilométer hosszú kígyóként nyújtózkodik el a tenger partján.

Persze maga a város ennél lényegesen kisebb, a déli és északi nyúlványokat valójában csak a végeláthatatlan szállodasorok jelentik. A város a tengeri turizmus fellegvára, százával indulnak hajók minden reggel a közeli korallzátonyok felé, fedélzetükön a búvárkodni és sznorkelezni vágyó leginkább orosz, angol és német turisták ezreivel. (Csak összehasonlításképpen írom, hogy a piramisoknál talán, ha harminc ember lézengett, Luxorban a karnaki templomban pedig mi voltunk az egyetlen csoport.)

Előzőleg azt olvastam Hurghadáról, hogy nem nagyon szabad letérni a turisták által látogatott bevásárló utcákról, mert nagyon piszkos, veszélyes, a közlekedés kaotikus stb. Ennek megfelelően valamiért be is rögzült, hogy én nem fogok a szabadban futni, hanem majd a szállodában, futópadon teljesítem a kijelölt penzumot. A Spry-t csak utolsó pillanatban tettem be, arra gondolva, hogy a fakultatív kirándulásokon kényelmesen tudok benne majd vizet, fényképezőgépet, pénztárcát magammal hurcolni.

Sokadjára bizonyosodott be végül számomra, hogy egész egyszerűen nem tudok futópadon futni. Monoton, unalmas, rettenetes. A tervezett egy órás futás felét lecsaltam, de azt a fél órát is megszenvedtem, utáltam minden másodpercét és szuggeráltam a futópad digitális kijelzőjét, de sajnos ettől sem telt gyorsabban az idő. A futópados edzés után logó orral vettem tudomásul, hogy ez így nem fog menni. Nem vagyok hajlandó még egyszer futópadon futni. A városba meg nem nagyon kellene kimenni futni, de miért is nem?

Az egyik tengeri kirándulásnál a város déli részén lévő kikötőből indult a hajónk és akkor figyeltem meg, hogy az a főutca, ami a város központjából indul, gyakorlatilag nyílegyenesen vezet végig a szállodasoron és bár vannak sötét helyek, de többségében jól futható, világos, térkövezett járdán futhat az ember. Nem is kellett több, másnap este kimerészkedtem az utcára és nem bántam meg.

Kicsit aggódtam amiatt, hogy az utca embere hogyan reagál majd rám, de azt kell, hogy mondjam, hogy ez teljesen felesleges volt, a legtöbb egyiptomi pont nem foglalkozott azzal, hogy futok, még a mindig dudáló taxisok is belátták, hogy nincs értelme engem kérdezgetni hogy fel tudnak-e venni és mosolyogva hajtottak el mellettem. Az utcai árusok egy része mosolyogva tapsolt, voltak akik adták a ritmust, amíg elfutottam előttük. Egy kedves német fiatalember tartotta pacsira a kezét, aztán akkorát odacsapott csuklóból, hogy majdnem leszakadt a kezem. Biztos valami Hamburg járásbeli ping-pong bajnok volt a lelkem. Szóval nincs mese, a hurghadai főutca futhatónak bizonyult és ennek annyira megörültem, hogy két nappal később már videót is forgattam róla – az útvonal itt található.

A videón szereplő útvonalon Hurghada főutcájának a városközponttól észak felé tartó szakaszát futottam meg Ez egy aránylag nyugis rész, még a gyorséttermeket, kávézókat és csillogó bazársort felvonultató Mamsha utcáin is csak a belvárosi forgatag tört része hömpölyög. A városközpont őrült forgataga, illetve a Mohamed Ali mecset környéke, a New Marina kikötője szintén piszkálta a fantáziámat és az utolsó edzésemet ezért arra futottam:

Az a véleményem, hogy Hurghada nyugodtan futható, én persze nem tértem le nagyon a főutcáról, de a város más részein is nyugodtan elindultam volna futni. Az európai szemnek sok esetben szokatlan utcaképpel persze meg kell barátkozni, de azt gondolom, hogy aki arab országban nyaral, az nagyságrendileg már tudja, hogy ezzel kapcsolatban mire számíthat.

Az emberek barátságosak, mosolyognak, nem gondolom, hogy egy ilyen millió szállal a turisztikához kapcsolódó, attól nagyban függő városban bármi bajunk is eshetne ha kimerészkedünk futócipőben az utcára. A meleg miatt én mindig naplemente környékén indultam, ami itt 18:30 környéki indulást jelentette. Még ebben az időszakban is bőven 30 fok felett van a hőmérséklet, de a tengeri szél miatt, egy aránylag kellemes futóidőt jelent. A hőérzet meg sem közelítette a tavalyi UB-n tapasztalt kemencét. A folyadékbevitel persze kiemelten fontos, ezért vizet és végszükség esetére egy kis pénzt azért mindig vittem magammal.

Összefoglalva, ne essetek az én hibámba és ne kárhoztassátok magatokat a szállodai konditerem futópadjára, hanem tessék csak nyugodtan bepakolni a futócuccot és nyugodtan készüljetek utcai futásra.

12 komment

Címkék: video egyiptom hurghada dk

Tervek – tények – ÉL-mények

2013.08.01. 11:34 szasza75

Egy korábbi kommentben olvastam valami olyasmit, hogy nem éppen én testesítem meg az átlagfutót, így nehéz azonosulni velem, meg amúgy is ezek a külföldi terepfutóversenyek érdektelenek. (Szerintem ez nem igaz.)

Megosztom múlt heti élményem. Ez nem terepfutó verseny, hanem egyszerűen csak egy jól megtervezett útvonal. Természetesen nem átlagos útvonal, de azt gondolom, könnyebb azonosulni az egész kalanddal, ha azt mondom, hogy a három fiún kívül (Ákos, Péter és én) mellett Nóra egy 3 gyerekes anyuka, feleség, dolgozó nő is a kis csapatunkban volt. Akkor ez így már jöhet, kellően "átlagos"? :-)

5 nap a Pireneusokban volt az étlapon. Nem csillagtúrát szerveztünk, hanem pontról pontra járunk, így az 5 nap felszerelését is magunkkal kellett vinnünk. Nem volt könnyű a táska. Csak a legfontosabbak kerültek bele, és azokra gyakorlatilag szükségünk is volt. A terv papírforma szerint akár reális is lehetett volna. Napi 40 km körüli táv 3000-3500 m szintemelkedéssel, ahol lehet persze futva, reggeltől estig mozgásban, a tájat, élményeket habzsolva… csodás.

Első nap.

Indulási helyünk Torla, a Pireneusok egyik legszebb kanyonának, az Ordesa-kanyonnak a bejárata.

Egy bőséges reggeli után 7 órás indulási idővel belecsaptunk életünk egyik legszebb kalandjába. Frissen-fitten futottunk a kanyon oldalában és tátva maradt a szánk. Igazi kiszakadás ez civilizációból!

Valójában semmi nincs itt, csak a gigantikus természeti erők alkotta tájba belecsöppenő parányi emberek. Köztük mi. Az első menedék pont egy félmaratonra volt. Bő 4 óra kellett, hogy elérjük, innen további emelkedő jött, egészen 2600 méterig emelkedtünk. Délutánra elértük azt a lejtőt, ami életem legnagyobb szintcsökkenését okozta. Közel 1500 méter csak lefele.

Délután 5 felé járt. Kedvünk, erőnk, lelkesedésünk töretlen. Már csak 2 hágó volt hátra a tervezett célunk eléréséhez. Egy hosszabb és technikásabb, valamint egy rövidebb de könnyebb útvonal közül kellett választani. A rövidebb útvonalat nem találtuk meg, helyette viszont rossz útvonalra tévedtünk +1 óra. Ezek után maradt a nehezebb és hosszabb útvonal. Pár hónyelv egyre kilátástalanabbá tette a dolog.

A hosszabb útvonalon viszont találtunk és egy bivakházat 2660 m magasan. (A bivakház egy fém épület, abból a célból épült, hogy a csúcs előtt pihenőül szolgálhasson a megfáradt mászóknak – a szerk.) Itt esteledett ránk, este 10 óra volt. Megettük maradék kajánkat és minden táskában található ruhát felvettük. A házban volt egy csapat, akik már aludtak, illetve egy lengyel pár, akik kölcsönadták egyik hálózsákukat. A házban találtunk még két takarót, így két pad és két asztal összetolásával meg is oldottuk a fekhely kérdését.

Én nyertem meg a padot. Hosszú éjszaka elé néztünk, valójában a többiekre tekintettel csöndbe kellett volna maradni, de a helyzet irracionalitása komikussá tette az egészet. Volt időm csendben gondolkodni és átgondolni a nap történéseit. Két gondolati sík jutott eszembe: egyrészt az "élményfaktor". Hosszan tartó motiváció fenntartásához nélkülözhetetlen elem. A másik szó pedig a belső határaink megismerése. Mi az, ami még megy és mi az, ami már nem. Átélés és felismerés. Átélni a pillanatok sorozatát és felismerni lehetőségeinket korlátainkat. Gyakorlatilag ez játszódik le futásaim során is, persze a súlyozás mindig más. Az átélés hosszan tartó folyamat, míg határaim kitolását akár pillanatokban mérhetem.

Futásaimban ez a jellemző, egy utcai futóversenyen nincs igazán átélési élmény, ott már a határok súrolása lehet például azzal, hogy javítok az egyéni legjobb időmön. A Pireneusok hegyei között más ligába kerültünk. Olyanok a játékszabályok, amiket részben nem is ismerünk, csak feltételezünk, hogy ez a szabály. A határainkat akár nap közben többször is túllépjük. Új terület ez, erős érzelmi hatással. Cikkáztak a gondolatok, hosszú éjszaka volt.

Egyben azt is be kellett látnunk, hogy hiba csúszott a tervezésbe, mert 55 km és 3700 m szint után sem vagyunk még a tervezett szálláshelyünkön. Egy kényelmetlen pad, hideg környezet viszont volt. Remek.

Második nap.

Mint akit agyonvertek, olyanok voltunk ébredés után. A hágó másik oldalán kellett leereszkednünk, ami nem tűnt könnyű útvonalnak. Sportcipőben, illetve volt egy Yaktrax is nálam. Vigasztalt, hogy szűk 3 óra múlva reggelizhetünk is akár, és aztán kezdhetjük az az napra kiírt szakaszunkat.

Az ereszkedés jól sikerült: 40-50 perc alatt tettünk meg 500 métert, pikk-pakk utolértük azt a csoportot, aki 1 órával korábban indult el a bivakházból. Jó hangulatunk töretlen maradt. Délelőtt 11-kor már a közeli település élelmiszerboltjában vásároltunk be aznapra. Hirtelen rám tört az álmosság, csak támolyogtam és erőtlenül gyalogoltam a lejtőn, egy kóla és a redbull kombó csak arra volt jó, hogy felforgassa a gyomrom.

Sűrű fellegek tornyosultak az égen és a lelkem mélyén is. Csapatunkban most én lettem a gyenge láncszem. Miközben hánytam, az út szélén eleredt az eső, reménytelen helyzet alakult ki. Hogy ne lassítsam a többieket, jeleztem, hogy elstoppolok, buszozok, valahogy eljutok a következő szálláshelyünkig, de az is lehet, hogy alszom valahol a fűben és majd utolérem őket.

Özönvízben érzékeny búcsú, én balra, ők jobbra el. Mindenki megtalálta saját küzdelmét. Egy percen belül a szakadó esőben megállt mellettem egy holland pár. Hova megyek? Elvisznek. Beszálltam és két faluval arrébb kitettek. A buszközlekedés macerásnak tűnt, stoppolni nem volt kedvem. 700 méteren voltam, mellettem egy 1950 méter magas hegy, a túloldalán pedig az aznapi úti célunk.

Vettem egy térképet és viszonylag erőtlenül átkeltem a hegyen. Lefele kifejezetten jól ment a futás is. Szívott a lejtő, egészen egy újabb gyomorproblémáig. Öt órába telt, mire eljutottam a szállásig. Pizzát és sört rendeltem, csak már jöttek volna a többiek! Jöttek is, igaz, kis segítséggel a helyi fogadós jóvoltából, de este 10-re már a panzióban is voltak. Mind hullák voltunk, senkit nem kellett altatni. A terv erős volt, ezt már mindenki belátta.

Mi lesz most ezután?

(folytatjuk…)

21 komment

Címkék: természet nyaralás trail pireneusok

Miről beszélek, amikor az első maratonról beszélek?

2013.07.30. 12:12 angelday

Szabó András olvasónk május végén lefutotta élete első maratoniját Koppenhágában egy 18 hetes felkészítő programot követően. A felkészülésről és a versenyről írt nekünk egy beszámolót, fogadjátok szeretettel. – Józsi

Kezdő futóként én is megosztanám a tapasztalataimat a tisztelt érdekszférával az első maratonról illetve felkészülésről. Koppenhága! Eső! Japánok!

Nincs nagy futó-hátterem. Gyerekkoromban sportoltam valamennyit, de nem versenyszerűen, és tavaly nyárig a futás nekem heti egy-két alkalommal kb. fél órát jelentett – kilométereket nem számoltam, de nem lehetett sok. Egy barátom unszolására – próbáljuk ki, mi baj lehet? – tavaly szeptemberben futottam először félmaratont, amire már tervszerűen készültem. Pár hónap kihagyás jött, aztán olvastam én is Murakami Haruki "Miről beszélek, amikor a futásról beszélek?" című könyvét. Miután elolvastam, nem volt kérdés, én is maratont akartam futni.

Nem tudom, a Futóblog közönsége hogy áll a neten fellelhető instant felkészülési tervekhez. Én kicsit tartottam tőle, hogy szakértők személyre szabott tanácsa nélkül könnyű hülyeséget csinálni, de aztán arra jutottam, megelőlegezem a bizalmat a Reddit közösségének. Ott találtam egy kezdőknek szóló edzésprogramot, ami hitelesnek és reálisnak tűnt. 18 hét, amihez én hozzáadtam egyet, alapozásnak. Heti három rövidebb futás, plusz hétvégén egy hosszú, és heti egy "cross training". Ez alatt valamilyen más, nem-futó-edzést értünk. Nálam eleinte evezőpadot jelentett, de annak a térdem nem nagyon örült, úgyhogy végül mindenféle kar-, hát-, hasizom- stb. gyakorlat lett belőle a konditeremben.

Januárban kezdtem, és május közepéig kb. 780 kilométert futottam. Szerencsére minden ment a terv szerint, egyetlen edzést hagytam csak ki. A felkészülés része volt a berlini félmaraton is (2:01, és úgy éreztem, simán ment volna gyorsabban/tovább is). Az öt hónap alatt kb. 2.5 kilót fogytam (84,5-ről 82-re), úgy, hogy az evésre nem különösebben figyeltem. (Illetve leginkább arra figyeltem, hogy mindig legyen otthon mogyoróvaj és banán.)

A leghosszabb felkészülő futásom is csak 34 km volt, eléggé megviselt. Nem tudtam elképzelni, hogy lesz ebből 42. Viszont az élmény maga ismerős volt még a félmaratonról: először a 12 km tűnt elérhetetlennek, aztán a 21, és így tovább, valahogy mindig sikerült. Ebben bíztam.

Utolsó héten futottam összesen kb. 10 kilométert hat nap alatt. Ezt a kötelező pihenőt nem volt könnyű fejben feldolgozni, futottam volna inkább, de a terv szigorúan kikötötte, hogy a verseny előtt nem szabad már kapkodni. Ám legyen. Futás helyett próbáltam több tésztát és kenyeret enni egész héten, szombaton este pedig rakott krumplival fejeztem be a felkészülést.

Koppenhágában élek, úgyhogy a helyszín és a verseny adott volt. Azt mondják, viszonylag könnyű pálya, alig valami szintkülönbséggel. A meteorológia esőt jósolt, ami nekem egy jókora bizonytalansági tényező volt. Pár hosszabb futástól eltekintve konditeremben, futópadon készültem fel, szóval nem tudtam, mire számítsak, ha leszakad az ég.

Fotó: Signe Vest

Hát leszakadt kb. 10 perccel a rajt után és kisebb megszakításokkal esett, néha zuhogott, egész végig. De azt hiszem, végül is jól jártam vele. Pár helyen ugyan kidörzsölődött a combom, és majdnem teljesen szétázott egy kétszáz koronás, ami valahogy a zsebemben maradt, viszont nem főttem meg, és a végén nem éreztem úgy, menten kidobom a taccsot. Minden frissítőponton ittam és ettem banánt, emellett két mogyoróvajas süti lendített át két holtponton (de ha lesz legközelebb, akkor minimum hármat viszek).

Fotó: Signe Vest

4:30-as időt terveztem, és eleinte próbáltam pont az iramfutók előtt futni úgy ötven méterrel, így viszonylag könnyű volt elkerülni a tülekedést a frissítőpontokon. 30 km környékén éreztem, hogy lassulok. 33-nál lehagytak az iramfutók, és ott már úgy éreztem, a lábam, köszöni szépen, inkább hagyná a francba az egészet. Szerencsére az eső ellenére tele volt a város szurkolókkal.

Fotó: Signe Vest

Mi legalább futottunk, nem kellett hat órán keresztül az esőben ácsorogni egy zászlót szorongatva, a biztatás is erőt adott. 35-től egyre több sétálót hagytam le, de aztán 39 után egy emelkedőn én sem bírtam tovább, kb. 2-300 métert sétáltam. Nem tudom, kinek az ötlete volt 40-re frissítőpontot rakni, de áldottam a nevét, ittam egy utolsó pohár izotóniás förmedvényt, és futottam megint, közben, mint valami imát (vagy inkább átkot), ütemre ismételtem magamban:

mind–

járt

ott

vagy!

Az utolsó kanyar után feltűnt a cél, én meg majdnem elsírtam magam a megkönnyebbüléstől. A célvonal előtt várt pár barátom, amitől hirtelen úgy éreztem, itt már akár sprintelni is lehet, de erről aztán két nagyobb lépés és majdnem-görcs után gyorsan letettem.

4:36 lett a vége, amivel kocafutóként, mindent összevetve, tökéletesen elégedett vagyok. Most meg itt ülök, és a tanulságon gondolkodom. Biztos evidens már sokaknak, de talán annyi, hogy esőben futni alapvetően jó dolog. Illetve ezek a műszálas futózoknik (történetesen pont Nike márkájú volt rajtam – viszont Adidas cipő, bocs!) tényleg jók, gyakorlatilag vízhólyag nélkül futottam végig a távot.

Epilógus: az utolsó, már a hivatalos időlimitből bőven kicsúszó befutó a 2013-as koppenhágai maratonon egy 72 éves japán futó volt, 7 óra 6 perces idővel.

9 komment

Címkék: beszámoló eső maraton Koppenhága

Futni születtünk?

2013.07.26. 16:11 szasza75

Lehet, hogy már többen találkoztatok Christopher McDougall "Futni születtünk" c. könyvével – innen rendelhető meg. Bevallom, amikor megjelent, különösebben nem keltette fel az érdeklődésemet. Egy könyvesboltban valamelyik nap megláttam, megvettem. A Running World magazin újságírója annak járt utána, hogy a Tarahamura indiánok, akik a mexikói Réz-völgyben laknak, vajon miért olyan jó futók? A könyv végigvezeti az olvasót a Leadville 100-as híres versenyén (ez a rész roppantul érdekelt), illetve egy másik nagy versenyen, ahol összemérte  tudását a híres Caballo Blanco (sajnos azóta már az égi futópályákat rója), Scott Jurek, illetve a Tarahamura indiánok. Hogy mi a cselekmény, ki nyer a végén ezt a poén nem lövöm le. :)

Ajánlom a könyvet olvasásra, futás előttre, futás utánra. Olvasmányos, nagyon sok tényszerűség hangzik el benne, ami nekem is igen újdonságnak hatott. Sokal jobban tetszett, mint Murakami Haruki "Miről beszélek, amikor a futásról beszélek?" c. könyve (Libri). Ezt a könyvet is elolvastam, de ez inkább a könyv hosszának és kevésbbé a tartalomnak volt köszönhető.

Kinek szól a "Futni születtünk"? Akik még nem futnak, az átlagos futónak, vagy a haladóbbaknak? Zavart benne, hogy olykor előfordul benne némi túlzás, túlzott misztifikálás: a Leadville 100 versenye alatt döntött rekordot a szálláshelyek kihasználtsága és a kórházi ágyak megtöltése, vagy pl. a Nagy versenyre sikerült egy igen kemény pályát kijelölni, ami hetvenvalahány kilométert és 2000 m szintet tartalmazott. Egyszerűen nem éreztem, hogy egy kezdő vagy átlagos futót, mint olvasót közelebb hozna a futáshoz. Ugyanakkor egy tapasztaltabb, nagyobb távokat látott futó inkább megmosolyogja ezeket a misztifikáltan előadott versenyeket és számokat. Persze ettől függetlenül jó könyv, csak tudni kell helyén kezelni ezeket a dolgokat.

Többek között ezek a gondolatok jutottak eszembe erről a könyvről, amikor is a Szurdok 30 túra után felszálltam Atesz barátommal Dobogókőn a Pomáz irányában tartó buszra. Valahogy szóba elegyedtem egy idősebb úrral. Pesten lakik, minden hétvégén túrázik. Most éppen Csobánkáról túrázott Dobogókőre. Most azért csak annyit, mert a felesége beteg és siet haza hozzá. Alacsony-Tátra gerinc túrától kezdve számos külföldi útvonala is volt már, 3 éve egy 50-es éjszakai túrát nyomott. Most 82 éves. Fitt!

Hogy futni születtünk-e? Nem tudom, és talán huszadrangú kérdés ennek az elméleti boncolgatása. A mozgás bennünk van, ez biztos. Bármit is mozgunk, csináljuk rendszeresen. Akkor mondhatom magamat sikeres sportolónak, ha 82 évesen is képes leszek, legalább egy kicsit kocogni.

(A képet a "Szurdok 30"-on készítette Pész "Atesz" Attila)

11 komment

Címkék: ajánló könyv futás

Ajánló: Nike Free Flyknit

2013.07.24. 15:46 angelday

Free + Flyknit egy cipőben!

A világpiacon 2013. augusztus elsején jelenik meg a legújabb és talán legérdekesebb Nike futócipő, ami összegyúrja a két korábbi technológiát, a Flyknit-et (ha lehet, angolul 'k' betű nélkül ejtsük, fláj-nit) és a Free-t.

A Nike Free-ről már 2011-ben mi is írtunk, de a Flyknitre is sor került idén áprilisban. A termékfejlesztés következő állomása a kettő egyben. Az amerikai marketinganyagok csak úgy hívják, hogy "Nature Amplified", azaz a természetesség felerősítve. Én még nem próbáltam, viszont állítólag olyan, mintha csak egy zokni lenne a lábunkon, és erre jön rá a free talp élmény. (A talpat illetően a Nike azt mondja, hogy 1-10-es skálán, ahol 1 a fedetlen láb és 10 a hagyományos cipő, ez a modell 5-ös.)

A Flyknitről még annyit, hogy ezt a ténylegesen kötött technológiát még elég nehézkes előállítani, ezért borsos az ára. Ez most a legújabb és legdrágább futócipő. Ha Amerikában augusztus elsején kerül a boltokba, mikor kerül a magyar piacra?

Most pénteken, július 26-án, 18-21 óra között ünnepli Budapesten a Nike Westend az első születésnapját. Ebben az időben mindenféle speciális árengedmények várhatók, illetve ezt az új cipőt is fel lehet próbálni, sőt, meg is lehet majd vásárolni.

Aki még többet szeretne megtudni erről a cipőről, és beszél angolul, kattintson ide.

13 komment

Címkék: futócipő Flyknit Nike Free