Maraton história

2009.01.13. 19:50 Ras

A maratoni csata talán az egyetlen ókori esemény amely szinte közvetlenül egyszerre formálja a modern ember testét és elméjét. Manapság létezik már szupermaraton, számos ultramaratoni verseny, a Spartathlon, mely jobban alátámasztott történelmi információk nyomán szerveződött, de mindőjük közös őse a Michel Bréal által kitalált, és az első Olimpiai Játékok szervezésekor Pierre de Coubertin által is felkarolt, akkor még 40 kilométeres maratoni futás.

A mai történészek szerint a hirnök, Pheidippiész (máshol gyarkan Philippidész) legendája két különböző történelmi történés összeolvadása. A hirnök a csata után Spártába futott, az athéniak követeként segítséget kérve - ez volt múzsája a Spartathlonnak. Az athéni seregek pedig feszített tempóban (teljes felszerelésben) meneteltek vissza Athénba, hogy megakadályozzák a védtelen város perzsa bevételét. Hérodotosz feljegyzéseiben külön szereplő események később több szerzőnél is összemosódtak, feltehetőleg így keletkezett a legenda, mely szerint Pheidippiész Athénba futva, majd a győzelem hírét közölve holtan rogyott össze. Igazi hollywoodi történet, nem? :)

Még egy legenda kering a maratoni futásról, ez pedig a futás hosszához kapcsolódik. Az első években a maratonok nagyjából 40km-es (az Athén és Marathón közti hivatalos távolság) távon kerültek megrendezésre. Az olimpiai maratoni utáni legnagyobb hagyományokkal rendelkező verseny a bostoni maraton, amelyet az első olimpia után majdnem pontosan egy évvel, 1897 április 19-én tartottak. 1923-ig kb. 37 km, 1924-től hozzávetőleg 40 km, 1927 óta 42,2 km, majd 1957-től 42,195 km hosszú. A 42,195 km-es távot 1921-ben szabványosították, ez volt az 1908-as londoni olimpia maratoni versenypályájának hossza. A városi legenda szerint a királynő kérésére vitték a célt az uralkodói páholy elé, de az eredeti elképzelések szerint a táv akkor is nagyjából 40 km lett volna. Néhány kifogás illetve szervezési problémák miatt végül a táv a ma is ismertre nyúlt meg, úgy hogy az olimpiai stadionban futott utolsó kört is megfordították az óramutató járásával egyező irányba. A verseny végül drámai befutót hozott, a stadionba először érkező olasz Dorando Pietri többször is elesett ahogy végigtámolygott a pályán, majd a célvonalon a bírók segítségével jutott át ahogy a második Johnny Hayes közeledett. Emiatt diszkvalifikálták, de nézők között ülő Alexandra királynőtől egy ezüst kupát kapott másnap. A táv így egyszerre tisztelgés a maratoni hírvivő és sereg, valamint a londoni olimpia futói előtt.

A táv metrikus (42,195 km) és angolszász (26 mérföld 385 yard) mértéke között 1,2 cm eltérés van, a kerekített angolszász mérték 26,22 mérföld pedig mintegy két méterrel több. Egy évben körülbelül 800 maratonit rendeznek, összesen több milliónyi indulóval. Rendeznek már maratonokat az Antarktiszon, Grönlandon, az Északi Sarkon, Dél-Afrikában, Tibetben és a világ tengernyi nagy- és kisebb városában. 1982-ben alakult meg az Association of International Marathons and Distance Races, amelynek már több mint kétszáz tagja van közel száz országból. Világcsúcsot csak 2004 óta tart nyilván a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, jelenleg Paula Radcliffe angol futónő és Haile Gebrselassie etióp hosszútávfutó fenomén (ő külön is megér egy posztot) rendelkezik a világ legjobb női (2:15:25) illetve férfi (2:03:59) idejével. A magyar legjobbak Földingné Nagy Judit (2:28:50) illetve Szücs Csaba (2:12:10) nevéhez fűződnek.

Végezetül egy érdekes adalék: a mai Marathón városkának nagyjából kilencezer lakója van, így egy-egy nagyobb maratonon gyakorlatilag a teljes városnyi embertömeg fut.
Ráadásnak pedig egy hasznos felsorolás a maratoni készüléskor könnyen beszerezhető sérülésekről:

• Az Achilles-ín gyulladása: Az Achilles-ín köti össze a lábikraizmot a csonttal. Túlerõltetés esetén az ín megfeszül, és a nagy terhelés miatt begyullad. Ezáltal a késõbbiekben duzzanat, vagy megvastagodás lesz tapasztalható ezen a szakaszon. Ha a gyulladt Achilles-ínt tovább erõltetjük, akkor részlegesen, vagy teljesen elszakadhat.

• Porclágyulás: A leggyakrabban elõforduló térdet érintõ sportártalmak egyike, mely során a térdkalács porcos felszíne fellazul, felrostozódik és elkopik. Ennek eredményeként fájdalmas gyulladás keletkezik, és a porc olyan lesz, akár a csiszolópapír, mert a térdkalács nem tud akadály nélkül mozogni a combcsont vége fölött.

• IT-szalag szindróma: Ez a betegség fájdalmat és gyulladást okoz a térd azon külsõ részén, ahol az iliotibialis (IT) szalag (széles szalag, amely a comb külsõ részén fut) hozzásúrlódik a combcsont külsõ részéhez.

• A talpi bõnye gyulladása: Ez a betegség a talpi izompólya gyulladását jelenti. Ha túl nagy megerõltetés éri a talpi bõnyét, akkor az begyulladhat, és a rostok elszakadnak. A sérülést rövidesen heg fedi be, amely nem olyan rugalmas, mint az izompólya, és csak tetézi a problémát.

• Sípcsonti ínhüvelyek gyulladása: Rendkívül gyakori kellemetlen fájdalommal járó sérülés, mely során az alsó végtag elülsõ részén lévõ inak gyulladásba jönnek.

Részletesebb (angol nyelvű) linkek és források:

Wikipédia: Marathon

Prologue: The Legend (Olympic Marathon by Charlie Lovett)

Wikipédia: Battle of Marathon

Spartathlon

51 komment

Címkék: történelem atlétika olimpia legenda maraton ultramaraton

Nike gázálarc wanted

2009.01.11. 08:01 Winkler Róbert

Az ÁNTSZ nem ajánlja, holnap szmogriadó, de hát kim nekem az ÁNTSZ? Egyébként is ott a Fusd át a telet-kihívás, bár inkább a meglepően hatásosan csúcsra futtatott kondimat nem szeretném alább adni. Úgyhogy vállaltam egy óvatos hatost.

Hát, nem szeretek a körülmények miatt hisztizni, de ez tényleg durva: a szálló por valóban alaposan átírja a légszennyezettségi adatokat. Azt gondoltam volna, hogy a Népszigeten végigfutva nem lesz vészes, de vészes - mintha köd lenne, ami pedig mínusz 10 foknál nem jellemző. A levegő sem párás, szóval még a Népsziget utcai lámpáinak fénykörében gomolygó sárgás izé is por.

A szálló por ilyenkor télen azért durva, mert nagyjából tehetetlenek vagyunk. A legtöbb embernek fel sem tűnik, hogy a különféle közútkezelő-közterületfenntartó vállalatok egész évben mossák az utakat. Szép Unimogok söprik fel a port, és amit nem szív fel a tartályuk, nagy nyomású vízzel szépen belenyomják a csatornarendszerbe. Minden nap. Most már, hogy hetek óta fagy, ilyesmi szóba sem jöhet, hiszen a víz ráfagyna az útra, így a levegő, ami még nyáron, a rendes útmosásokkal is veszélyes mértéket ölt, most tényleg megérett egy szmogriadóra.

A szép az, hogy itt most - budapesti viszonylatban - nincs Népsziget, Városliget, Margitsziget: Zsiga barátom csillaghegyi sasfészkéből úgy néz ki a város, mintha egy sárgás atomfelhő oszladozna felette. Tegnap külföldi vendégek voltak nála, hitetlenkedve fotózgatták, hogy itt ennyire komoly a szmog az egész város felett.

Mindegy, én azért tettem egy kísérletet, óvatos hatos a Baumaxig meg vissza. Az első benyomás, hogy szép dolog a gázkrízis, most mintha mindenki nekiállt volna szénnel és fával tüzelni, jó büdös a levegő, a utcai lámpák fényköre, meg mint már mondtam, olyan, mint a késő őszi ködök idején, csak sárga.

Lefutottam a hatost, miközben azzal nyugtattam magam, hogy az orr többek között épp a szálló por kiszűrésére szolgál, és majd szépen kiszűri, de sajnos nem. Hasonló érzésem volt, mint amikor régen egy barátom áthívott, hogy segítsek már neki szétverni egy kéményt a lakásban, mert olyan tehetséges pusztító benyomását keltem. Nem olyan drámai mennyiségű a por, de hasonló az íze, most meg krákogok.

Szóval az önök alázatos krónikása tesztelte a szmogot, és csatlakozik az ÁNTSZ-hez: ne fussanak ebben a dzsuvában. És most elkezdem nézegetni a térképet, hová menjek autóval a városon kívülre futni, mert többet ilyet nem csinálok.

63 komment

Címkék: szmog ántsz hatos por gázálarc

A nagy visszatérés a téli szünetben

2009.01.09. 12:50 angelday

Megpróbálkoztam egy visszatéréssel a mínuszokban. Először nézzük meg az erről készült nem túl hosszú videót (16 év alatt szülői felügyelettel ajánlott a megtekintése az esetenként elhangzó "baszd meg" szitokszszavak miatt -- nem sok, talán kettő van benne, sry):

Tehát hazaértkeztem egészségben, vidámságban. Alig fújtuk ki magunkat és ültünk le a DVD-kandalló tüze mellé, pokoli fogfájás kezdődött jobb hátul a felsőknél. Felismertem, hogy egy lyukas őrlő okozza a problémát, ami túlságosan sok és hosszan tartó hideg szellőt kapott az 5 kiri alatt. Átkozottul fájt egész este, amiből fejfájás is lett, hovatovább két-három napon keresztül rosszul éreztem magam fejben, ami el is vette a kísérletező kedvem a mínuszok hátralevő idejére.

Winklair szerint az orromon kellene vennem a levegőt, de én erre felvetettem, hogy úgy nem jut elég oxigén a vízbül szívja ki, tehát nekem valamiért mindenféleképpen a számon is lélegeznem kell. (A jövő emberrablóinak üzenem, hogy én inkább nem kiabálok, de ha leragasztják a számat, tuti elhalálozom.)

Lehet, hogy megpróbálok egyet orron át végigcsinálni. Francba. Hidegben még soha nem futottam. Vagy menjek el fogorvosomhoz, ifj. Makausz Gyulához a Tátra utcába, és csináltassam meg végre? Para-Kovács Imre óta tudjuk, hogy a fogfájás önmagától meggyógyuló természetes folyamat, és csak a gyengék mennek el vele végül a szakemberhez.

90 komment

Címkék: fogfájás hideg comeback mínusz fikidí

Mátra Bércein

2009.01.07. 08:19 szasza75

Korábbi írásaimban már utaltam arra, hogy futni nemcsak aszfalton szoktam, hanem terepen is. Szerencsére kedvünkre válogathatunk a túrák közünk, van belőlük bőven. Én 2005 áprilisában vettem részt az első ilyen jellegű szervezett túrán. A Mátrabérc volt az. Túl voltam egy-két maratonon, és gondoltam csak 14 km extra, pont jó lesz a fejlődésemhez. Jó volt. 55,6 km, 2734 m szintemelkedés. Átlagosan az indulók 78 %-a teljesíti 13 órás szintidőre a túrát. Volt olyan év, hogy az indulók 44 %-a teljesítette. Ebben az évben eléggé mostoha időjárás fogadta a túrázókat. A Mátrabérc elsősorban túra, futni nehéz rajta, hiszen vagy meredeken emelkedik vagy lejt. Igaz, páran futják, Németh Csabinak (ő a leggyorsabb teljesítő) 5 óra 27 percre volt szüksége a célba éréshez.  

2005-ben egy barátom rábeszélését követően vágtunk neki a távnak három zöldfülű bajtársammal. Nem háborúba mentünk, mégis sebesülten tértünk haza. Új vizek, új élmények, új fájdalmak. A rajt előtti este Sirokon szálltunk le a vonatról és a mintegy 2 km-re levő siroki tornateremhez gyalogoltunk, ott volt a szállásunk.

Szállásfoglalás, azaz befizettem 600 Ft-ot, majd kiválasztottam a tornaterem egyik még szabad részét és rövid szendvics-vacsi után alváshoz készültünk. Az alvók csak jöttek és jöttek. Tesco-szatyorból zsírpapírba csomagolt szendvics elővesz, rág, nyel, elpakol, fekszik, horkol. Nem volt szerencsém, így hallhattam, milyen 100-150 ember szuszogása egy tornateremben. Szerencsére a koránébredők már hajnali 4-től zörögtek, így sokáig nem kellett vesződnöm az alvással, a korai rajt miatt ideje is volt készülődni. Soha többet tornaterem! 6-kor rajt. Aztán futottam, majd az emelkedőkön gyalogoltam, végül már nem csak az emelkedőkön gyalogoltam. Az erőm folyamatosan fogyott, hamar megismertem a határaimat. Nem számítottam rá hogy ez ilyen nehéz. Igaz csak 14 km plusz egy maratonhoz képest, de milyen 14... Nagy önbizalommal odaálltam, ide nekem a Mátrát és a végén elvéreztem.

Maratonista létemre új dimenzióját éreztem meg a fájdalomnak és a fáradtságnak. 10:41 küzdelmesen ennyit tudtam akkor. Az eredmény 3-4 napig szinte csak segítséggel tudtam lemenni a lépcsőn vagy korlátra támaszkodva. Szörnyű volt! Rá egy évre 10 óra lett, aztán kihagytam a 2007-es túrát, majd a 2008-as lendületem Kékesnél kifulladt. Ennek ellenére az első fájdalmas, mégis a az egyik legkedvesebb megmérettetésem elégtétel nélkül maradt. Hülye dolog, de a 2007-es Párizsi maratonom rajtjánál (egy napon volt a Mátrabérccel) is arra gondoltam, bár lennék inkább Sirokon. 2009-et írunk, a fogadalomtételek ideje lezárult, 2009. április 25-én ott leszek újra a siroki vasútállomáson.

A barátaimmal egy Sirok melletti vadászházban töltöttünk pár napot. Igazi felüdülés volt a világ zajától távol. Persze futottunk is. Ha már van fogadalom január 2-án dacolva a minusz 6-8 fokkal, Viktorral elindultunk fel a Kékestetőre futva, a Mátrabérc útvonalán.

Úgy gondoltam, jó kis teszt lesz megnézni, milyen az útvonal, milyen az erőnlétem, és hogyan kellene ezt csinálni 4 hónap múlva tempósan, de nem behalósan. Futottunk, olykor gyalogoltunk, futottunk és ahogy emelkedtünk a Mátra gerincén egyre nagyobb volt a hó, felemelkedtünk a felhőből és minden csodaszép zúzmara volt. Holle anyó teleszórta a fákat pihékkel és olyannyira odafagytak, hogy csak egy-egy nagyobb szellő eresztette nyakunkba a hűvös port. Leírhatatlan élmény, ahogy a ragyogó látvány a hatalmába kerített.

Emelkedünk, suhantunk a mesebeli tájon. Micsoda évkezdés... Több izmos kaptató után, Kékestető előtt 2 kilivel a havazás is megkezdődött. Közeledett a torony, a távolból gyerekzsivaly hallatszott. Sielő, szánkózó nép kerítette hatalmába a Kékestetőt. Lassan, de megérkeztünk. Óra megállít, 19,9 km alatt 1520 m szintemelkedés, 626 m szintcsökkenés, az átlagpulzus 148, menetidő 2 óra 45 perc. Ugyan nem gyors, de 10 nap süti evés után mégis elégedetten, kipirult arccal forraltboroztam a Tető Étteremben.

A Mátrabérc kemény túra, nagy kihívás. Léteznek rövidebb távok is ugyanott, ugyanakkor a Mátra Bércein: a Hanák Kolos 35,6 km, a Muzsla 25,9 km. Boldog Új Évet! Nekem ez a túra az egyik idei futótervem. Na de miért is ez a hosszú prológ...

Ti mit terveztek 2009-ben? 

33 komment

Címkék: csaba mátra németh cél sirok szurdokpüspöki

Önveszélyes kísérletek mutatós sportswear-rel

2009.01.06. 15:40 Winkler Róbert

Józsi mostanság az elméleti munkának szenteli magát. Úgy tudom, egy nagyobb tanulmányon dolgozik, melyben vázlatosan ismerteti majd a sportswear és a technical gear közti különbségeket. Én pedig rárepülök a gyakorlati kísérletekre.

A nagy téli ráérésben elhatároztam, hogy korrigálom a ruhásszekrényem filozófiáját. Másfél éve kitaláltam egy rendszert, de rájöttem, hogy hülyeség: a mosógép feletti részben nem törülközőket kell tartani. Persze nem a mosógép a helyzet kulcsa, hanem a tolóajtók és elválasztók viszonya, de ebbe most nem mennék bele, a lényeg, hogy mindent átrendeztem. Most a bal oldali oszlopban vannak a halálfejes és rockos pólók, a bal kettes oszlop az egyéb dolog miatt érdekes pólóké, aztán jönnek az ún. egész rendes pólók, külön polcra kerültek a közepesen érdektelenek és a potenciális alvópólók, 50 feletti számban, ami kissé megkérdőjelezi létjogosultságukat.

A nagy póló-reload közben megtaláltam a futókesztyűmet, amit eddig nem is kerestem, mert mínusz 10 fokig behúzom a kezem a széldzseki ujjába, és belülről összecsippentem. De ha megvan a kesztyű, egye fene, ő is jöhet, legfeljebb a széldzseki ujja kisebb szerepet kap. És itt az alapvető problémám: dögletesen unom ezt a piros széldzsekit. Nem rossz, és hát piros, ami jó, mert a fekete mackóalsóval szép összeállítás. De már nagyon unom, a sok madzagot, a műanyag fityegőket, amikkel a madzagokat lehet állítgatni. Viszont nem vehetek másikat, mert csak a ragasztott szélű MP3-zseb eresztett rajta el, a lejátszót pedig máshol tartom, szóval hülyeség volna még egy futódzsekit venni. Leginkább mert, mint szekrényrendezés közben szembesültem vele, kicsit elszaporodtak nálam a széldzsekik.

Van egy ciklámenszínű, ami tök jó, de már vagy 15 éves, ritkán hordom. Van egy állat ultra-kék, azt lent tartom az autó csomagtartójában, mert tökéletesen szellőzésmentes, de annyira, hogy hordhatatlan. Hogy miért van akkor az autóban? Hát mert majd milyen jól jön egyszer, ha szökőárban, vagy szaunában kell kereket cserélnem.

Van egy fekete, hivatalos Beastie Boys - Check Your Head-széldzsekim, aminek szintén semmi baja, de óhatatlanul is egyidős a Check Your Head-lemezzel, vagyis 16 körül jár. Határozottan emlékszem, hogy levittem a telekre, hiszen ásás közben is legyen menő az ember, de most megint itt lábatlankodik a szekrényben. Szívós nemzet a széldzsekiké. Aztán az újabb beszerzések, ez az állat retró Nike, sárga, narancssárga csíkkal, ennél jobban széldzsekit nekem még nem találtak ki. (A narancssárgát és a japán zászlós fehéret talán egy másik alkalommal mutatom be.) Gyönyörű, csak ugye igen ritkán lehet széldzsekit hordani, hiszen egy pulóverre lehet, hogy meleg, egy pólóra viszont lehet, hogy kevés, satöbbi. Most meg pár hónapig eleve esélytelen, és ez nekem cikkünk főszereplője, a sárga dzseki esetében különlegesen fájdalmas.

De most, hogy ugye meglett a kesztyű, nincs szükség a piros dzsekire, ki lehetne próbálni a sárgát. Távolról sem running gear, látványosan sportswear, ráadásul az a hálós bélés sincs benne, ami a legtöbb széldzsekiben széria. Nem baj, Józsikám, a tudomány szent, én kipróbálom!

A szett: nyári cipő vastag futózoknival, az 1-2 km után bemelegszik. Alul egy tapadós alsógatya, egy technó jégeralsó, technó (susogós) mackóalsó. Felül ujjatlan futópóló, polárfelső, sárga széldzseki. És persze sapka, kesztyű. A kámzsánál hamar megértem, miért van a technó cuccokon a sok gumipertlit lezáró rugós műanyag szar: nehéz precízen masnit kötni úgy, hogy ki is lássunk, de a hideg se jöjjön be tokánál. Nekem már annyira kimosták az agyam a cégnél, hogy így, a futás szempontjából blaszfém sportwear dzsekiben nem vállaltam 10 kilométert, csak az óvatos hatost a Népszigeten át a Baumax hátuljáig.

Egy ideig semmi különös, csak az öröm, hogy istenem, de mámorító is kurva jól kinézni, mert ez a széldzseki, valljuk be, ász. Persze, hogy nem lát senki, a hajléktalanszállón már rég elvackoltak a lakók, horgászok nincsenek, a kutyák is elbújtak, de tévedés, hogy másoknak öltözködünk: maguknak, keményen. Apám, a Baumax kirakatában megpillantani magam, persze kb. úgy néztem ki, mint a láthatatlan ember, amikor fülig bebugyolálta magát, hogy ne látsszon, hogy láthatatlan, szóval királyul néztem ki a fordulónál. Süt ez a dzseki, ez van, eltalálták, no.

Józsikám, azt találtam ki, hogy hamarosan tesztelem a technó dzsekimet: egy lábos felett öntök rá vizet, és beszámolok a fejleményekről. Egyébként viszont azt kell mondanom, nem sújtottak agyon a nagy sportswear-villámok, semmi gáz: a széldzseki alkalmas a futásra. A szél nem fúj át rajta, izzadni így is, úgy is aláizzad az ember, a hajam például -10-ben is tök vizes, mire hazaérek - hát ebben is. A hó az nem gond, eső pedig kizárva.

Asszem holnap is menőzök egy kicsit a kihalt Népszigeten.

25 komment

Címkék: beastie boys sárga narancssárga népsziget széldzseki beöltözés sportruházat technikai ruházat

Gál Andrea: "A futás a lételemem."

2009.01.04. 20:07 szasza75

Gál Andit régóta ismerem, nemcsak futólag. Többször futottunk már együtt, csapatban a szigeten vagy akár a környező erdőkben, így nem volt nehéz felkérnem egy beszélgetésre. Ugyanolyan életet él, mint bárki más: dolgozik, barátokkal találkozik, kókuszgolyókat készít, sörözik, sokat mosolyog és persze fut. Sokat.

- Tavaly volt pár megmérettetésed: sárvári 12 órás verseny (2. hely 121,2 km) Ultrabalaton (2. hely, 212 km), 24 órás Világbajnokság (33. hely 173,471 km). Mondhatni kemény éved volt. Elégedett vagy vele?

- Igen, mindenképpen azt mondhatom, hogy elégedett vagyok. Kicsit bővebben kifejtve, ha pusztán a számokat nézzük, azt mondhatnám, hogy egy sikeres év rosszul sikerült befejezése volt a 24 órás szöuli verseny, ám ezt az utóbbit mégsem éltem meg kudarcként. Az év tulajdonképpen két részre bontható. Az Ultrabalaton előtti, és az Ultrabalaton utáni időszakra. Az Ultrabalaton előtti időszakra kész tervem volt, minden egyes versenyt felkészülési versenynek tekintettem, ilyen volt a sárvári 12 órás futás is. Az volt az elképzelésem, hogy a hosszú edzőversenyeket magamhoz képest minél jobb idő/táv eredménnyel teljesítsem, de nem akartam felhalmozni az ilyen hosszú terheléseket. Tartottam a kiégéstől, a túledzettségtől. Ez az időszak jobban sikerült, mint vártam. A háromnapos Dunamenti Szupermaraton, a 100-as OB, és a sárvári 12 órás voltak a kiszemelt edzőversenyek, és mind olyan eredményeket hozott, amelyek a korábbi eredményeimet messze felülmúlták. Ilyen felkészülést követően álltam rajthoz az év főversenyén, az Ultrabalatonon. A célom mindössze a teljesítés volt, és volt egy álmom 30 órán belüli célba érésről. A 28:37-es időeredményem a mai napig egy csoda számomra, és máig nem tudom, honnan volt elég erő ehhez bennem. 

- A sikeres júniusi versenyzést követően volt motivációd az újabb terveidhez?

-Hát igen, az Ultrabalaton utáni időszak már korántsem volt ilyen összeszedett. A versenyt követően nem tudtam merre tovább. Mindent akartam egyszerre, maratoni eredményemen javítani, és 24 órás versenyen 200 km-t futni. A kettő együtt azért nem megy. Ezt beláttam és végül a 24 órás VB mellett döntöttem. Nem éreztem igazán, hogy mennyit vett ki belőlem a nyári verseny, és emiatt próbáltam minél óvatosabban folytatni tovább a felkészülést. Visszatekintve érdekes, hogy a 200 km-es tervvel kapcsolatban kétség sem volt bennem, hogy esetleg nem sikerül. Egyszerűen biztos voltam benne, hogy odamegyek, és futok 200 km-t, majd hazajövök. Azt gondoltam, mint ahogy Sárvárra elutaztam a 120 km-ért, úgy Szöulba elutazok 200 km-ért.

- Mi történt Szöulban?

- A verseny 8. órájában szembesültem vele, hogy ez nem fog menni. Aznap nem. Valami hiányzott hozzá. Ott, akkor elsirattam a magam kis 200 km-ét. Talán egy óráig is eltartott, a könnyeimet törölgettem, míg végül megbékéltem. Persze lehetett volna erőltetni, nyomni tovább, de amilyen problémáim voltak, abból egy komoly sérülést lehetett volna összehozni. Sérülést nem akartam, a futás a lételemem, nem tudok sokáig meglenni nélküle. Egy kényszerpihenőt sokkal nehezebben viselnék el, mint egy sikertelen versenyzést. Így utólag egyáltalán nem bánom, hogy a gyaloglás mellett döntöttem. Van egy pont, ami után nem biztos, hogy megéri kockáztatni. Ki lehetett volna bírni azokat a fájdalmakat, hiszen már csak 16 óra volt hátra, és el lehetett volna érni, amit annyira szerettem volna. Ám nem biztos, hogy megérte volna. Örülök annak, hogy ezt akkor, ott, mérlegelni tudtam, és emiatt a döntés miatt tartom sikeresnek ezt a versenyt is.

- Hogyan készülsz egy ilyen távú versenyre?

- Hétközi rövid, egyben maximum másfél órás futásokkal, és hétvégente hosszú futásokkal. A hosszú futásokat viszont egyáltalán nem viszem túlzásba, havonta átlagosan egyszer lépem túl igazán az 50 km-t. Hiszek a kevesebb több elvben.

- Úgy tudom főállásban építészmérnökként dolgozol, napi elfoglaltságaid
mellett van elég időd a felkészülésre?

- Igen, egy irodaházakat építő kivitelező cégnél dogozom. Azt tartom, hogy idő mindig arra van, amire szeretném, hogy legyen. Futásra mindig tudtam, és tudok időt szakítani. Persze, ha már gyermekeim lesznek, biztos nem lesz ennyire egyszerű. Egyelőre a munka mellé be tudom illeszteni.

- Hogy néz ki egy napod?

- A hétköznapok sokszor napi két edzéssel telnek. Vannak napok, amikor befutok a munkahelyemre, és aznap futva is jövök haza. És vannak napok, amikor úszok reggelente, és néha ilyenkor este is futok. Persze ezek a hétköznapi kocogások nem intenzív futások. A reggeli munkahelyre kocogásokat például meditatív futásnak hívom. Kibújok az ágyból, felöltözöm, ébredezek, mire beérek, már jó eséllyel rendesen ki tudom nyitni a szemem. Hazafelé már tempósabban tudok futni, főleg, a jól felpörgetett napok után. Szerdai napokon pedig már több mint három éve egy látássérült futóval edzek együtt, természetesen az ő tempójában, és nem futunk többet 5 km-nél.

- Ezek szerint nem csak futsz?

- Igen, rendszeresen, azaz heti három alkalommal eljárok úszni, de sajnos csak fél órára van időm alkalmanként.

- Milyen edzésterv alapján készülsz?

- Edzéstervem valójában nincs. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján próbálom alakítani az edzéseimet, időnként tanácsot kérve nálam tapasztaltabb ultrafutóktól. Amire odafigyelek, hogy heti két napot rendszeresen kihagyok futás szempontjából a kemény edzésidőszakokban is.

- Hogyan és mikor kezdted a futást? Hogyan jöttek a komolyabb versenyeid?

- Az első félmaratonomat 1999-ben futottam, de a futással már általános iskolás koromban kacérkodtam. Mint ma sem, akkoriban sem voltam valami gyors futó, így nem választottak be az atlétikai csapatba, bármennyire szerettem volna. Azért az edzéseikre néha bekéredzkedtem, és a 4 km-es hosszú futásaikat megpróbáltam végigfutni. Gyorsak voltak hozzám képest, így végül az lett, hogy egyedül kocogtam 5-6 km-t otthon esténként 13 éves koromban. Ezek voltak az első futólépések, de innentől kezdve nagyon sokszor abbahagytam, sokszor évekre is, vagy egyszerűen mást sportoltam, míg végül 1999-ben Végh Attila rá nem vett az első félmaratonra. Nem sikerült jól, de két hónappal később mégis ott álltam a következő félmaraton rajtjánál, ami már meghozta a várva várt elégedett érzést. A következő évben pedig már nem volt kérdés, maratonista szerettem volna lenni.

- Nekem az első ultratávom egy eltévedésből adódott, neked milyen volt az
első és mi volt az?

- Az első a YT 50 (azaz Yours Truly 50 km) volt 2005-ben, majd a sárvári 12 órás következett. Az 50 km már a 12 órás felkészülési versenye volt. Nem éreztem nehéznek, mert a felkészülés egy sokkal nagyobb terhelésű versenyhez kellett. Valójában engem is megdöbbentett, hogy nem lassultam, hanem egyenletes köröket tudtam futni a szigeten, 10 db majdnem egyforma kört.A 12 órás verseny persze már keményebb dió volt, és emlékszem, ahogy néztem a 24 órás futókat másnap reggel a pályán, megállapítottam, hogy én bizony soha nem indulok el 24 órás versenyen. Majd alig telt el három hónap, és ott álltam a 24 órás VB rajtjánál Wörsachban. :-) Lelkes Guszti hívott el a magyar csapatba, de nem mertem azonnal igent mondani. Végh Attila volt az egyik, akit felhívtam tanácsért, és azt felelte (a pontos szavakra már nem emlékszem), hogy ez annyira esélytelen, hogy pont azért kell megpróbálni. Ez meggyőzött. Persze, egy ilyen hosszú verseny nagyon korai volt még. Tapasztalatlanul, zöldfülűként róttam a köröket, de legalább mindvégig talpon maradtam. Máig úgy érzem, ez volt a legnehezebb versenyem, mégsem vette el a kedvem. Ez után eltelt két év, mire újra nekifutottam 24 órásnak, de arra már készültem, így kijutottam 2007-ben a 24 órás Eb-re Madridba, majd a 24 órás VB-re Kanadába (Drummondwille).

- Miért futsz, mi motivál ennyi idő után is?

- Ahogy említettem korábban, a futás a lételemem. Kikapcsol, megnyugtat, feldob, ha kell, és segít gondolkodni. Nem vagyok gyors futó, és a versenyeken elért helyezések sem motiválnak igazán. Szépek a kupák, az érmek, de nincsenek kiemelkedő eredményeim, ezt tudom, és nem a számok motiválnak. Viszont sokszor előfordult, hogy egy számomra megoldhatatlannak tűnő probléma – lehet az akár munkahelyi, vagy magánéleti - futás közben csak úgy megoldódik a gondolataimban. Ha valami, hát ez bizony motivál. Motivál ahhoz, hogy rendszeresen belebújjak a futóruhámba, cipőt húzzak, és induljak, és egy vagy akár néhány órán át csak magammal foglalkozzak. Ez igaz tehát a futásra. A versenyzés már más dolog.

- Mi volt a legnagyobb futóélményed?

- A 2008-as Ultrabalaton.

- Láttam, hogy beneveztél a idei Ultrabalatonra is. Már tudod mire
számíthatsz, ennyire könnyű volt?

- Nem volt könnyű. Épp ez az, ami miatt nincs a nevem az első sorban. Sokat gondolkodtam azon, hogy ha az idei Ultrabalatonnal valamilyen oknál fogva befejeződött volna az ultrapályafutásom, azt mondanám megérte. A teljesítés megvan, már nem veheti el tőlem senki. Hogy mi lesz idén, azt nem tudom. Annyit tudok, hogy ott szeretnék lenni a tó körül, és ha lehet, újra átélni, amit 2008-ban sikerült.

- Szerencsés vagy a párod is futó. Terveidet, edzéseidet mennyire tudja segíteni?

- Igen Ő is fut, és ultratávokon is indul. Könnyű helyzetben vagyok. Nem állítom, hogy minden új, futással kapcsolatos gondolatomat támogatja, de amikor már ott a rajt, mindig mellettem áll, és segít. Sokszor frissített is 24 órás vagy 12 órás versenyeken, és kísért más versenyeken is. Aki ismeri, mindenki tudja, hogy kiválóan tud frissíteni, segíteni, így nem panaszkodhatom.

- Mik a terveid a jövő évben?

- Egyelőre az Ultrabalatonon kívül nincs más futós tervem. Bár jól sikerült az előző évi Ultrabalaton előtti felkészülés, a most következő szakaszt mégsem hiszem, hogy aszerint fogom lefolytatni. Sok koncentrációt igényelt, kötött hónapok voltak, most kicsit lazábban szeretném. Ráadásul egyéb területeken is most több elfoglaltságom lesz (pl. lakásfelújítás), így az elkövetkező hónapokban inkább arra kell majd az energia.

- Köszönöm a beszélgetést, és sikeres futóévet kívánok.

12 komment

Címkék: úszás tervek felkészülés ultrafutás futómúlt

Livestrong - te milyen zenére futsz?

2009.01.03. 15:50 angelday

Lance Armstrong in da hausz!

Most mutatta be nekem nrg öccse (!), hogy minden kerékpározók legnagyobbika 2007-ben kiadott egy 41 perc hosszú zenés válogatást futáshoz. A dolog érdekessége az, hogy Lance végig szakkommentálja is a dolgokat, tehát pontosan úgy van elkészítve a zene, hogy egyben végig lehet hallgatni egy hobbifutás session alatt (vagyis pontosan nekünk készült).

Nem tudok különösebben hihetetlenül nyilatkozni a válogatásról, mert a kommersz slágerek félkommersz válogatásáról van szó, ettől függetlenül viszont teljesen hallgatható az anyag, futáshoz különösen, a texasi Lance szakkommentációjával pedig még inkább.

Ha megvásároljuk a korongot, kapunk hozzá egy apró bookletet is, ahol egyéb információk vannak leírva a hobbistának, mint például néhány nyújtási technikák, meg egyéb finomságok. Sajnos nem tudok segíteni a beszerzésben, az iTunes amerikai boltjából lehet legkönnyebben beszerezni (már amennyiben van oda regisztrációnk).

Végül a tracklist:

Island In The Sun - Weezer
Dance Inside - The All-American Rejects 
Love It When You Call - The Feeling 
Woman - Wolfmother 
3’s & 7’s - Queens of the Stone Age 
Yesterday to Tomorrow - Audioslave 
Move Along - The All-American Rejects 
155 - + 44 
Is It Any Wonder - Keane 
Say It Aint So - Weezer 
Everybody’s Changing - Keane 
Loser - Beck 
Sewn - The Feeling

Aki ennél mélyebbre merülne a cut-ok világában, ajánljuk a Justice Fabric mixet, amit letölthettek innen, az is 40 perces anyag, illetve aki igazi partimuzsikára ROBBANNA, az a Justice novemberi mixét, de azonnal.

60 komment

Címkék: futás mix hobbi armstrong livestrong szakkommentár

Hány kilométeren át magányos a hosszútávfutó?

2008.12.31. 12:19 Winkler Róbert

Valamelyik karácsonyi nagybevásárláskor szokás szerint végigtúrtam az ezer forint alatti DVD-konténereket. Egyetlen érdekeset találtam, leszámítva persze a Sherlock Holmes visszatér-sorozatot, amit most fondor módon külön csomagoltak, be is szoptam két lemezt, amik már egy más kiadásban megvoltak. Az érdekesség viszont A hosszútávfutó magányossága, amire egyrészt Futóblog-alapon csaptam le, másrészt a 60-as évek fekete-fehér filmjei általában jók.

A szarokat ugye már elmosta az idő árja, nagyjából csak a java maradt, mint például Az angyal-sorozat. A hosszútávfutó magányossága szép hosszú snittel kezdődik, Tom Courtenay fut. De milyen rondán! Oké, filmekben ritkán ábrázolnak sportot korrektül. Illetve bármit korrektül ritkán ábrázolnak. Egyszer Flaschner műköszörűs mérgelődését hallgattam, mennyire idegesíti, hogy filmekben még a séfek is teljesen szarul, hiteltelenül fenik a kést. Stallone ugye bokszolói körökben közröhej tárgya a béna bunyójával, a Ronin autós üldözései pedig látványosak, de minden vágásnál tudjuk: azért vágtak, mert azzal a tempóval azt a kanyart nem lehet bevenni, az az autó bizony becsattant a körforgalomba, cut, új BMW-vel üldözés folytat.

Aztán az is lehet, hogy A hosszútávfutó magányossága sport-szempontból igazából korrekt, hiszen épp arról szól, hogy a főhős sose tanult futni, és épp azért került a javítóintézetbe, mert nem futott elég gyorsan a zsaruk elől. Tehát direkt fut csúnyán, és volt a stábban csúnyafutás-szakértő.

Vannak jelenetek, melyekbe jobb nem belegondolni, például így 46 év távlatából is melegen remélem, a forgatás alatt egyetlen szereplő sem kapott tüdőgyulladást. Pamutpólóban, klottgatyában plusz 5 foknál láthatóan nem melegebb időben futották izzadtra magukat. Az egyik jelenetben Courtenay edzését figyelhetjük, ami lényegében annyit tesz, hogy kiengedik a fiatalkorúak fegyintézetéből, fusson, amerre lát. Szépek a képek, deres gallyak az erdőben, patakon hártyásodó jégkéreg, mellé ugyanaz a mély csönd, amit mi magunk is hallunk erdei futás közben - néha azért üdítő dolog, hogy nincs filmzene. És ebben a láthatóan hideg atmoszférában Smith, a főhős a szokásos szerkóban, klottos, póló. Egyszer kiönt valami dzsuvát a cipőjéből (sajnos nem mutatják közelről, miféle), aztán fut tovább. Stallone legalább szétizzadt egy kapucnis felsőt. 

Kell-e mondanom, hogy A hosszútávfutó természetesen nem a hosszútávfutásról szól, hanem a '60-as évek stílusában arról elmélkedik, beilleszkedjünk-e bizonyos előnyök kedvéért a rendszerbe, legyünk-e birkák, vagy inkább kapják be a gyökerek. Ez a fajta didaktikus hozzáállás már hál'isten mintha kikopott volna a filmművészetből, ettől függetlenül nagyon jó kis film ez. Na de, amiért a posztot írtam, ki mit gondol, mekkora ez a bizonyos hosszú táv, amiről a film a címét kapta? Na?

Én eddig tudat alatt olyan 20-30 kilométerekre gondoltam - azért csak tudat alatt, mert konkrétan sose gondolkoztam a távon, csak úgy nagyjából ennyiket képzeltem, ha szóba jött. A filmben szerencsére méterre kiderül. A betörésért bekasztlizott Smith-nek egy mezeifutó-versenyen kéne legyőznie a konkurens gimnazistát, a táv 5 mérföld. 5 mérföld?! Ötször egy az öt, ötször hat az harminc, az annyi mint 8 kilométer. Nem kevés ez egy kicsit magányos hosszútávnak? Ennyi alatt még zene nélkül se kezdünk unatkozni.

Egy furcsán hosszú és lassú trailer-szerűség:

Az elítéltek egy klasszikus brit zsoltárt énekelnek, ami Monty Pythonokban is gyakran hangzott el, mint angol toposz, a címe Jerusalem:

És lazításként egy vicces Maiden-imitátor zenekar elcsúszott hanggal játssza az Iron Maiden The lonelyness of the long distance runner című számát:

62 komment

Címkék: közösség film brit videó trailer 60 as gondolatok edzés közben középtávfutás

Kutyafuttában

2008.12.29. 09:06 szasza75

Elkezdődött a karácsonyi bejgli, halászlé és miegymás nyomának eltüntetése a szervezetemből. Ehhez nem kell más, csak némi akarat, téli futófelszerelés és alkalom, hogy a tettek mezejére lépjünk. A karácsony környéki gondtalan szaladgálások azért is jók, mert dolgozó ember lévén világosban tudok futni, nemcsak hétvégén, hanem hétköznap is. No, ezt jól ki is használtam a héten. A szombati 35 km-es Fóti-Somlyó túra, azaz inkább lendületes futás után vasárnap visszatértünk a Domony-völgybe (Gödöllői dombság). Nemcsak kimozogni akartam a szombat fáradalmait, hanem kíváncsivá tett mi fán is terem a Canicross.

Az idő bizony csípősen hideg volt fél 11-kor, amikor is a Domony-völgyi Tövis vendéglőhöz értünk. A kiírás szerint 9 és 19 km-re lehetett nevezni egy vagy több kutyával, kutya nélkül bringával vagy futva. A tájfutáshoz hasonlóan itt is szűk körű családias hangulat fogadott. Nevezési díj 2000 Ft, ami magában foglalta a verseny utáni ízletes ebédet, mást nem. A pálya a canicross szabályai szerint volt kijelölve, kiszalagozva: egyenes kék szalag, kanyar piros szalag. Úgy tűnt a szervezők nem nagyon számítottak ilyen nagyszámú nevezőre. A sorban hallottam egy-két nem túl baráti megjegyzést is a sportág nem túl gyors felemelkedéséről, és hogy nagyobb propaganda kellene a népszerűsítésre, no meg ezek a futók, akik kutya nélkül futnak, ehhh, stb, stb, stb. Megtörtént a nevezés, a rajt időpontját viszont nagyon lazán jelölték meg.

Hideg volt. Először a fogatosok rajtoltak (értsd több kutya húz egy speciális szekérszerű járművet), aztán a bike-jöringesek (kutyás terepbiciklizés), majd a canicrossosok (kutyás terepfutás) a két távon, aztán önmagában a futók indultak időrendben, délben. Nyilván nemcsak mi voltunk türelmetlenek, hanem a futáshoz edzett kutyák is. Látszólag tudták mi következik, önfeledt rohanás, test a test elleni küzdelem, majd a fáradt gazdik célba rángatása. Sok-sok fajta felvonult, azaz inkább a gazdik mutatták meg kutyáikat. Így nemcsak a klasszikus szánhúzó kutyákat lehetett látni, az alaszkai malamutokat, hanem számos német juhász, dobermann, stafford terrier és egyéb fajták is megmérettették gazdáig gyorsaságát. A kutyatömegben feltűnt egy öngyilkosjelölt macska is, aki békésen ücsörgött egy asztal tetején, míg a kutyák körbe ugatták szegényt.

Aztán megvolt a rajt. Futottam, közben láttam lovakat, szarvasmarhákat, erdőt, mezőt. Kerülgettem jéggé fagyott pocsolyákat, benzingőzt pöfögtető quadosokat, és biztosan még egy csomó dolgot észre vettem volna, ha nem kapott volna el a versenyláz. Így a mínusz hamar meleg lett, és csak arra kellett figyelnem, hogy túl ne feszítsem a rendszert. A táv 19 km helyett 16.5 km lett és a szint sem 200 m volt, hanem 390 m. Sebaj, a kutyáknak így is, úgy is mindegy.

Azért bevallom, hiányzott egy kutya. Jó lett volna legalább egyet megfuttatni, mondjuk egy tacskót vagy valamit, amit lehajrázhatok. De beértem hűséges társ nélkül. Most nem csapatban gondolkodtam, csak úgy magamnak köptem ki a tüdőm. A jó kis gulyásleves falatozása közben beszélgettem az egyik canicrossossal, aki Békés megyéből jött el ide futtatni a kutyáját.

Szóval van szenvedély és szeretet, ami az érdeklődőt több száz km-ről is ide hozza. Beszélgettünk mi született előbb a futás vagy a kutya? A válasz a futás volt, aztán a kutya és ez öröm az egész családnak. Persze nem veszélytelen sportág, ez főleg a bike-jöringesekről mondható el. Ahogy egy 70 kg-os manust két mozgásra kiéhezett malamut megránt a jeges terepen... Volt is egy baleset, jött a mentő egy combnyaktörés miatt. Máskülönben szép dolog ez, szép kis nap volt.
 

37 komment

Címkék: kutya macska szeretet canicross domony völgy

Butterbean és Marco bácsi

2008.12.25. 09:20 Winkler Róbert

Több érdekes fejleményről is be szeretnék számolni. Az egyik legérdekesebb, hogy végre megint tudok rendesen, focistásan köpködni. Pedig ma este nem is volt hideg, olyan 6 fok körül lehetett, a margitszigeti hőmérő speciel sztrájkolt, és a célban felszerelt digitális óra is valami csillagközi, vagy internetes időt mutathatott. Szóval ez az egyik fejlemény - a köpködés tahóság, de bearanyozza a téli futószezont.

A másik, hogy mivel időérzékem sose volt, nem tudnám megmondani, hány hete nyomom az (elvileg) minden esti futást, pontosabban hogy amikor tudok, futok, mondjuk átlagban heti négy-öt nap. Lehet, hogy futásilag nem fejlődök, viszont a kondimat össze se lehet hasonlítani azzal, amikor futás után kihagytam a következő napot. Tehát a 4-5 (futás, hetente) nem csak kicsit több, mint a kettő-három: ez teljesen más kategória. Már a múlt héten is meglepően jól szerepeltem a szent szombati fight clubban, igaz, azt jórészt annak tulajdonítottam, hogy barátom, életmód-tanácsadóm és edzőpartnerem, Gábor előttem lenyomott vagy tíz kemény menetet egy emberi rozsomákkal. Most viszont, csütörtökön már tagadhatatlanul látszott a fejlődés. Alapvetően olyan vagyok, mint Eric "Butterbean" Esch, aki a legismertebb talán bokszolóként volt, és bár szóba se jöhetett, hogy rendes, hat-nyolc-tíz-tizenkét meneteket bunyózzon, olyan mókás és népszerű karakter volt, hogy kitaláltak neki egy új kategóriát: ő lett a világ legjobb négymenetes bokszolója. Amíg agyon nem verte egy senki, aki nem ijedt meg a hízott bőrfejűtől. Szóval nálam is olyan 4-5-6 menetig szokott tartani a szufla, aztán eljön a látványos összeomlás, amikor megköszönöm a figyelmet, és inkább levezető árnyékolást mímelek, mielőtt feldobnám a pacskert.

Na de most?! Hat menet körül jött egy holtpont, amikor azt hittem, vége, de valahogy úgy éreztem, menni fog ez még, úgyhogy két menetet bekkeltem, vagy mondjuk úgy, a védekezést gyakoroltam, mert ütni azt nem bírtam. Na de aztán magamhoz tértem, és végeredményben már nem is tudom, mennyit nyomtam, szerintem legalább tizenkettőt. Oké, kétperceseket, de simán lehet, hogy igazából 14 volt - ennyit már nem olyan könnyű számolni, amikor az ember nem is számolja.

Na mindegy, ma viszont még indulás előtt gyorsan átnéztem a Futóblog posztjait, köztük ezt, ami Marco Olmóról szól, akit talán Szasza látott is a Mont Blanc körbeszaladgálása során. Aztán mentem a Margitszigetre, és épp azon gondolkoztam, vajon kiújulnak-e mellbimbóproblémáim, vagy a polárfelső megsegít, amikor egyszerre csak szembejött a fater a képről. Nem esküdnék persze meg, de egy ősz szakállas férfiú volt toszósapkában, ami megint csak az olasz elméletet támasztaná alá: Carlo Ancelotti is valami borzalmas kötött sapóban vezényelte le ma a gyászos végű Juventus meccset. Szembe futott (a fater), az óramutató járásával megegyező irányban, ha felülről nézzük a szigetet. A neve persze akkor hirtelen nem ugrott be, meg a sötétben amúgy is túl gyors egy ilyen találkozás, nehéz azonnal reagálni, és megkérdezni, hogy buona sera, é lei signore Olmo, már ha egyáltalán így kell olaszul magázódni. Egyébként is az a legvalószínűbb, hogy a fater csak annyit vakkantana vissza, hogy anyáddal szórakozz, kisköcsög, amennyiben ő egy másik fater. Látta esetleg még valaki?

A tanulság pedig, hogy bár a világért se játszanám itten a dél-újpesti Bowermant, de ha valaki valaki nem futóversenyre készül, és a futás nála csak kiegészítő sport, ne foglalkozzon a pihenőnapokkal.

34 komment

Címkék: margitsziget box marco olmo 4 menet 12 menet