Vacsora január 27, kedd

2009.01.27. 20:28 angelday

Mindenkinek az idegeire fogok menni, de itt a mai vacsorám:

Egy fél tányér gyümölcsleves, két szelet kenyér a képen látható 4 szelet tojással, kis kaviár, egy pálca újhagyma, egy kefír.

Lenyomok 100 fekvőt (térdből sajna), illetve hasazni is fogok. Oké, Futóblog, meg Nike, de most este van! Értsétek meg!

31 komment

Címkék: vacsora kaviár esti sport

Cserháti éjszakázás

2009.01.27. 10:41 szasza75

Amíg Angelday dobott egy könnyű hatost a szigeten (no meg kefírt vacsorázott), addig két sportársammal együtt megcéloztuk a Cserhátot szombat este egy kis éjszakai futásra, csülkös bablevesért. Méghogy kis éjszakai, majdnem beletört a bicskám.

Kezdem azzal, hogy a 80-as években lelkes rajongója voltam az alámondásos thrillereknek. Sose felejtem el, amikor Jamie Lee Curtis szaladgál a ködben, vagy amikor a sarkvidéken egy kutatócsoport tagjai átváltoztak valami mássá. A szörnyűségek általában éjszaka jöttek el és az igazán nagy csapások az erdőben. Nagyon nem szeretném a félelem pszichológiáját nagyon boncolgatni, de ezekben a filmekben mindig futnak. Akkoriban azok a filmek egészen nagy aggodalommal töltöttek el, főleg éjszaka, pláne erdőben. Időközben felcseperedtem, tapasztaltabb lettem, rájöttem, hogy akik a filmekben kinyúlnak, azok is csak szinészek vagy statiszták, nekem meg ugye van 1-2 futóversenyem, ami éjszakába hajlik. Készülni kell erre is leküzdve paráimat. Persze így télen jó edzés a Margitszigeten körözni, sötétben, ugrálni a 26-os busz elől, no de néha keményen szembe kell nézni a valósággal és persze gyorsabbnak lenni a Blair Witch Project szereplőinél. 

Így történt, hogy bevésődött a terveim közé a Cserhát 500-as csúcsai extrém éjszakai túra. Megkérdeztem egy barátomat, hogy lenne-e kedve... lett! Időközben egy harmadik sporttárs is megtudta, hogy tervezem, így hármasban mentünk az Alsótold közeli Bableves Csárdába nevezni. Nem esett, nem betegedtem le, így semmilyen kifogást nem találtam a lemondásra. Persze nem gondoltam, hogy könnyű lesz, de egy sokat megélt futópajtásom szerint "néha szimulálni kell szélsőséges körülményeket, ahhoz hogy ne érjen meglepetés éles megmérettetésen". Kicsit reméltem, hogy ez tényleg kaland lesz, olyan emberes nekem való.

A feladat adott: 6 pontot kell éjszaka megtalálni, ebből 5 db 500 m feletti csúcs és egy kút (2 ponthoz nem vezet jelzett túrista út), amiben szerintem még víz se volt. Nem restellem, ennyi bizonytalansághoz segítségül hívtam GPS sporttársat, és az órámba feltöltöttem a tracket. De így sem volt gyerekjáték. Hó nem volt, ám fagyott, azaz furcsamód helyenként erősen olvadt. Olyannyira, hogy az ösvény szinte patak volt. Persze volt sár cuppogós, bokaforgató, helyenként bokafogó. Volt közben "óóó bazd meg, minek jöttem ide", meg "de jó lenne az a kurva bableves" és "hogy mi a f...t keresek itt". Ezt akartam, egyem. Vittem egy pár botot, ami most igazán jól jött, valamint 2 fejlámpát (egy a fejre egy a derekamra) és tartályos hátizsákot. A másfél liter folyadék olyan 35 kilinél elfogyott, így a maradék 13 kilire már csak a fogamat szívtam. Ugyan a szervezők terveztek egy pontra teát, de a terepjáró elakadt a sárban. A barátom először finoman jelezte, hogy máskor inkább ne hívjam ilyenre, később pedig örülne neki, ha egyáltalán nem hívnám fel többet. :-) Kiszállási pont csak a célnál volt, a kocsihoz vissza kellett érni. Na meg ott van a beígért leves.

A leves tényleg eszméletlen jó volt, igaz éjjel fél kettőkor nem gyakori dolog ez nálam. Angelday répája után nehéz azt mondanom, hogy könnyű esti étek. Aztán azt is megtudtam, hogy volt olyan év, amikor ketten érkeztek be a megadott 12 órás szintidőn belül. (Milyen jó, hogy nem előtte tudtam meg.) Most ugyan nem volt hó, de így is kellően elfáradva 7:20 körüli idővel abszolváltuk a 48 km-es távot. Mint, kiderült a nem túl népes (vajon miért), 57 fős induló közül 13-an feladták, további 8-an nem értek be szintidőre. Utólag azt hiszem, én sem vagyok egészen százas, hogy ezt így bevállaltam. Megcsináltuk. Carpenter meg bekaphatja!

11 komment

Címkék: para éjszaka edzésnapló botok sötét bableves

Vacsorám

2009.01.26. 19:50 angelday

Winklairnek odaadom a bokszolót, ő lehet Rocky, én viszont még nem döntöttem el, hogy Cobra, vagy inkább Rambo képekkel tapétázom a falam.

Néhán poszttal lejjebb meghirdettem a 2009 NYÁR programot, és arra gondoltam, hogy sokkal működőképesebb a koncepció, ha írok róla, mégpedig. Eleve ugyanis van ez az esti zabálás dolog: a mindennapi melóban, az irodai ülő munkában kifáradva este az ember elcsábul. Csoki, szelet, mesemézes (!) és még ki tudja mi minden lakik itthon. Ennek lehetne keresni az okait, de ne tegyük. Csináljunk valami hasznosabbat!

Terápiás célzattal most megírom, mi volt a "kvázi" kalóriaszegény vacsorám, a Futóblog programhoz csatlakozott személyeit (ahogy elnéztem, lehettek páran) pedig arra kérem, a hozzászólások közt osszátok meg velünk ugyanezt. Ennek az lesz az eredménye, hogy az átgondolás és leírás után sokkal fegyelmezettebbek leszünk: kevésbé képzelhető el az, hogy elcsábuljunk és bűnözzünk este miután felelősen lenyilatkoztuk a személyes menüt. Lássuk!

2009. január 26, Józsi:

• egy tányér porból készített, ám sűrű paradicsomleves néhány krutonnal, mártogatva két szelet friss házi kenyérrel (imádom a héját!)
• egy kefír
• egy szelet tönkölypászka
• egy nyers répa
• szénsavmentes víz

9-10 körül még el tervezek fogyasztani egy golden delicious almát, vagy magányos foltos banánt.

A Futóblog posztjait (így például a jelenleg alkotói éhséggel küzdő Winklairt, aki a kutyás futó EPOSZÁN dolgozik) esténként meg fogom szakítani ezzel a vállalással, megnézzük, mi "sül ki" belőle. Ha nem működik, akkor elhagyjuk.

Inkább csatlakozzatok minél többen a RAMBO programhoz nyárra. Ez egy ilyen blog.

65 komment

Címkék: életmód hétköznapok vacsora challenge cél amatőrök

Hétvégi óvatos hatos

2009.01.26. 09:34 angelday

Hármasban futottunk a hétvégén. A péntek esti hihetetlen és jelentős köd ellenére másnap reggel lapos napsütés és pre-tavaszi időjárás fogadott minket. A hőmérséklet 6-7 fok körül. A Margit-híd Budai oldalától indultunk, végiglötyögtünk a hídon, aztán jobbra droppoltunk be a futópályára.

Lehet, hogy a reggeli kettő tükörtojás-kifli-snidling kombináció, lehet, hogy a felkészültségem hiánya okozta, de a táv felénél éreztem, hogy meg kell állnom. (Csapatunk egy tagja már korábban leszakadt és átvágott félúton.)

A Futóblog olvasó és szerkesztőtáborának mércéjével mérve ez a teljesítmény még mindig megmosolyogni való, viszont sajátmagunkhoz képest nem jó, de nem is rossz. Nagyjából ez várható el néhány irodában poshadó és tenni akaró személytől. Legalább eljutnak a futópályára -- nagy dolog!

A táv felénél tehát éreztem, hogy jelentős levegővételekre van szükségem ahhoz, hogy menni tudjak előre. Tervezgettem a megállásomat, ami egy dolgot jelentett volna: a leépülést. Akkor ugyanis kijelentettem volna magamról: egy vesztes vagy, Józsi. Képtelen vagy gyakorlatilag 7 perces kirikkel végignyomni EGYETLEN szigetkört.

Ahogy Kropkó, én is magamra figyeltem: az egész felsőtestem kezdett beszélni hozzám odabenn. Éreztem, a helytelen légzéstől fájni kezd már, így erősen koncentráltam a ritmusra. És ment. A háromnegyede tájon elkezdtem bebeszélni, hogy innen már végig tudom csinálni a dolgokat. És végül sikerült is. Nem lett arcvesztés Józsiéknál, kocafutóéknál.

Később az IKEÁ-ba menet (800 forintból vettünk 4 hotdog menüt -- hibátlan szombati ebéd) iszonyatosan fájni kezdett a szelelő fogam, így döntöttem: FUCK Para-Kovács. Elmegyek fogorvoshoz.

Táplálkozás: péntek este kettő darab joghurtot és egy fél kiflit fogyasztottam némi újhagyma és egy fél golden delicious alma társaságában. Hibátlan volt, ennél nem kell több egész napos iroda-iga után. Szombat este viszont nálunk jártak Papp Gáborék kisgyerekkel, így egy hatalmas disznótoros zabálásba fajult az este: fehérbor és Heimann Idei 2008 elfogyott, svéd húsgolyók voltak, svéd torták és egy tál disznótoros is. Nem ettem annyit, mint Papp Gábor, de jóllakottan álltam fel az asztal mellől 22 órakor. A kisgyerek elment, a sivalkodásnak is vége szakadt.

Józsi vagyok, 2009, január, this is Futóblog.

Függöny.

41 komment

Címkék: barátok beszámoló béna edzésnapló barátkozás amatőrök futópálya aerób fogalom nélkül

150-es pulzussal, újra Valenciában

2009.01.23. 15:39 Winkler Róbert

Jó volt a múltkori, eltévedős Valencia-run, de éreztem, lesz még jobb is. Úgyhogy amikor meghívót kaptunk a Honda Insight bemutatójára, azonnal stoppoltam: Valencia sokadszor, de futással még úgyis csak kettő lesz. Persze az is bejött, hogy kiállítottak egy első generációs Insightot, ami nagyjából nem más, mint egy csúcstechnikával előállított űr-Velorex, és bár Európában csak a Brit-szigeteken forgalmazták, ott is összesen 390 darab fogyott belőle, nagyon úgy érzem most, hogy egyszer nekem egy ilyen kell.

Hogy a Futóblog amúgy nagyvonalú közönsége ne irigyeljen az utazgatásért, azért elmondom, hogy a két napos út kezdete egy hajnal 4.15-ös ferihegyi megjelenés a sztrájk miatt, majd egy átszállás Frankfurtban és egy további Düsseldorfban, így érünk fél háromra Valenciába, ahol süt a nap, 14 fok van. Az olvasók ösztönzésére, és a sok repülési szabadidő miatt elkezdtem írni a kóbor kutyák futás közbeni kezeléséről szóló posztot, de egyelőre elég szerteágazó, úgyhogy lehet, hogy végül három poszt lesz.

Az autó prezentációját már a reptéren megtartották, zokoghattam egyet a svájci rendszámú Insight I. előtt, udvariasan megcsodáltam a négyütemű lombfúvót és a négyütemű, kis régi csónakmotort, melyekkel a Honda azt illusztrálta, hogy ők már régen is a tiszta technikát nyomták, amikor mindenki kétüteműekkel füstölte tele a levegőt és olajozta össze a vizeket. Aztán tesztvezetés, aztán szálloda. Ami -ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!- a tengerparton van. Megint bejelentettem, hogy köszönettel passzolom a gálavacsorát, aztán este 7 körül kértem a recepción egy térképet, és megkérdeztem, melyik irányba érdemes futni. Csodálkoztak, minek nekem a térkép, mert itt egyszerű történet a tájékozódás, de nem terheltem őket a múltkori eltévedős sztorimmal.

Hát gyerekek, Valenciát akárhonnan nézzük, állat, de kifutni innen a Las Arenas szállodából az már olyan, hogy meg se érdemli az ember. Rövidgatya, vékony fölső, dzseki, ennyi. A part mesésen kivilágítva, márvány burkolat, időnként spanyol hírességek csillagaival megszakítva, de futás közben csak Tony Leblanc volt ismerős, aki Torrente felügyelő apját alakította. Pálmafák, enyhe, de hűvös északi szél, sehol egy lélek, illetve néha egy-egy futó meg kutyás. Egy póráz nélkül megugrasztott bullterrieren el is gondolkodtam egy pillanatra, bevegyem-e a kutyás posztba.

Még nem említettem, hogy a múltkor vettem egy noname pulzusmérős órát öt rugóért. Nem tudtam, hogy ötezerért létezik ilyen, ami működik is, de üzemel, a jelet még bomberdzseki alól is veszi, kipróbáltam. A pulzusmérős óra a legnagyobb királyság, most már tudom. Én alapban spórolós vagyok, az én rémem a kifulladós megállás, úgyhogy szinte mindig lassabban futok a kelleténél, de a kommentelők által linkelt on-line kalkulátorok alapján megkaptam az aerob felső értékemet, és azóta tartani próbálom a 151-es pulzust, hiszen azzal nem fulladok ki, tudományos alapon. Két hét alatt valóságos emberi nyúllá változtam, túlzás nélkül új dimenziók nyíltak. Most is 150 körül nyomtam végig, olyan bő 4 kilométer lehet, oda-vissza tán kilenc, a végén még szaladgáltam egy kicsit egy yachtkikötőben, hogy kilegyen az 1 óra, a vélelmezhetően 10 kilométer. Jó volt. Igazi Rocky nyilván akkor lennék, ha reggel 6-kor felkelnék, és még egyszer lenyomnám, de mivel ma negyed négykor ébredtem, valószínűleg nem leszek Rocky.

31 komment

Címkék: valencia velorex run sétány honda insight

Triatlon múlt, triatlon jövőm...

2009.01.22. 08:30 szasza75

Úgy 10-12 évvel ezelőtt összefutottam egy haverommal, aki eléggé el volt keseredve. Mesélte, hogy felvételizett egy állásra, mint végzett villanyszerelő egy betonüzembe ment volna szerelőnek. Kicsit korábban érkezett az elbeszélgetésre, leültették egy helyiségbe, hogy várakozzon amíg szólnak neki. A helyiségben látott egy főzéshez alkalmatos "rezsót", amire nagy betűkkel rá volt írva: "ROSSZ, NE DUGD BE". Mivel ő szakértő volt, bedugta. A folyosón nagy csattanás, ő kirohant és a villanyóra-dobozból kicsapott a láng. Rögtön keresett valami csapfélét hogy eloltsa a tüzet. Szerencsére nem talált. A betonüzem azon a napon áramhiány miatt nem üzemelt tovább, hazaengedték a dolgozókat is, no meg ő sem nyert felvételt.

Hogy miért, nem tudom, (talán én is ilyen mestere vagyok a triatlonnak), de ez a régi emlék ugrott be, ahogy tegnap nézegettem a 2009-es Nagyatádi hosszútávú triatlonverseny nevezetteinek listáját. Megannyi ismerős neve és képe villant fel. Mi lenne, ha az én nevemet is elolvashatnám. De nem, nem is a nevezési díj miatt, hiszen tavaly is egy hirtelen ötlettől vezérelve egy augusztus végi napon a Velencei-tó körüli futásomat szinte félbehagyva, 157 km/h-s tempóval száguldottam Nagyatádra szurkolni. Készült is egy 30.000 Ft-os emlékkép, kiküldték fizetési meghagyás formájában a Baranya Megyei Rendőrkapitányságtól. Az összeget tekintve, mintha ott lettem volna az indulók között magam is, hiányzott is. Akkor is, ma is, de nem, nem indulhatok idén. Ezt az is megerősítette, hogy ma megkaptam az értesítést, elfogadták a nevezésem egy augusztus végi hosszútávú (na jó ultrahosszú) terepversenyre. Ezzel együtt - szinte - jött egy belső hang is: ne NEVEZZ idén se triatlonra!

Pedig hatalmas élmény... És most jön egy kis visszatekintő 2007 nyarára, amikor első triatlonversenyemet "töltöttem". A helyszín Kisköre volt. Korábban tévében már láttam olyat, meg kb. 6 héttel azelőtt a Margitszigeten is volt valami sprintverseny gyerekeknek vagy ifi korúaknak. Szóval "volt" tapasztalatom. :-)

A kiskörei középtávú verseny napján leutaztam a rajt helyszínére. A feltöltést az ott lévő barátaim által készített, pokrócon terített rántott csikecomb, sültkrumpli, koviubi, palacsinta kombója nyújtotta. A piknikezés sodrában épp a "hozok egy sört" hagyta volna el a számat, amikor eszembe jutott: itt ma feladat van. Abban az évben eléggé viharos volt a középtávú triatlonverseny rendezése. A klasszikus fonyódi helyszínen akkor már nem rendeztek, a kiskörei szervezők pedig, ha már rendeznek ilyesmit, akkor hozzácsapják a gyerekversenyekhez még ezt a középtávú versenyszámot is. Mivel abban az évben nem volt más középtávú triatlon verseny, így megkapta az OB rendezésének jogát is. Helyszíni nevezés, depózás, aztán irány a tó széle.

Túlkeményített zászlóvászon

Úszásból nem volt sok referenciám. Az esemény előtt ugyan párszor lementem szokni a vizet, és volt pár ígéretes hosszom is. A hozzáértők meg is erősítettek abban, hogy látják bennem a lehetőségeket - ha egyszer megtanulok úszni. :-) A mell ment. Persze mint profi, kölcsönkértem egy neoprén ruhát a versenyre. Szárazon felpróbáltam a parton, de nem jött rám, így hagytam a francba, jó lesz nekem a 20 fokos víz úszónaciban is.  A rajt egy sípszó volt, és azt követően a vízben akkora küzdelem kezdődött, mintha a piranhak vacsit találtak volna. Gondoltam ebből kimaradok és megvártam, amíg elmegy a mezőny. Na ez jól sikerült, mert azon vettem észre magam, hogy utolsó vagyok! Mindenesetre nem estem kétségbe az első 200 méteren. Azt terveztem hogy rögtön gyorsban úszok és majd ha fáradok, pár méter múlva, stabil mellre váltok.

Aznap óriási nagy szél volt, így gyorsan megváltoztattam a stratégiámat. A tervezettnél hamarabb, pár csapás után mellre váltottam. Minek sietni, meg amúgy is ezt a tempót tudom mindkét nemmel, csak mellben sokkal tovább és egyenesen! A pálya 3 szögletű volt. Olyan mint egy derékszögű háromszög, a szembeszél meg pont az átfogónál volt. A víz bizonyos részeken nem volt túl mély, ezt onnon tudom, hogy hínárok simogatták a hasam. A hínárok símogatása egy idő múlva a hínártömeggel való élet-halál küzdelmmé fajult. Menet közben ráértem gondolkodni, hogy ez egy igazi hínártábor, még a rajtcsomagba kellett volna egy macsétát tenni (de még rajtcsomag sem volt). Az alacsonyabb vízállás az egyik ponton kifejezetten életmentő volt. Egy komolyabb lábgörcsött térdig vízben állva küzdöttem le. A 3 körös versenyben, már az második kör végén leköröztek a delfinek. Mit csinálok itt? Időközben felúsztam az utolsó helyről és még megelőztem vagy 4 "nagy" úszót (remélem ők is túlélték az úszást). Ami a lényeg, én is túléltem, igaz nagyobb nyelésekkel, a orkán erejű széltől hányatottan.

A 80 km-es bringázás előtti depózásom kb. 10 perc lett. Utólag azt mondták ez sok. Valakinek 1 perc -- se. Nekem persze benne volt egy komplett törölközés, átöltözés, majdnem naptejet is kentem magamra, csak éppen nem volt. Szerintem kell ennyi idő mindehez. A depóban az első gondolatom az volt, hogy ellopták a bicikliket? Kongott az ürességtől, viszont az enyémet így legalább könnyen megtaláltam. ltt a bicikli, és a küzdelem is, mert akkora szél volt, hogy ilyen szélben még futni sem megyek ki normál napokon. És tényleg tekerek-tekerek és nem haladok. A 4 körben 2 szakasz volt viszonylag jól tekerhető, ahol hátszél volt. Egy 2 kilis, meg egy 1500 méteres rész. A többi meg... hagyjuk. Nem vicc, emlékszem volt előttem egy bringás, akit lefújt a fűre! Nem hittem el, életveszély! Lassacskán gyűjtöttem be az embereket. Nagyjából ugyanazt a tempót mentem végig (persze szélfüggően), sőt a végére talán gyorsultam is. A következő depó hasonló sebességgel telt.

Már akkor is szerettem futni, de  emlékszem aznap nem volt kedvem! Az első 3 kili kifejezetten nem esett jól. Olyan robotos volt minden, nem találtam a ritmust, aztán bemelegedtem és az 5. kilinél Elek Endrével futottam össze. Izomzatom nem engedte meg az oxigénszegény tempót, így beszélgetésbe elegyedtünk. Szikla egy manus, abban az évben csinált már dupla ironmant, meg 24 órás futása is volt. Szóval Ő meg én, a túlélő, beszélgettünk, hogy mik a nagy tervek, miket csinált, mire készül. Aztán kifejtette, hogy úgy gondolja, az átlagnál jobb az állóképességünk. Ja. Majdhogynem végigfutottuk így a félmaratont, aztán más ismerőssel is összefutott, én meg belecsaptam az 5:10-5:20-as hajrába. Ez volt életem első triatlonversenye 5:58:40 lett! Majd a végén hirtelen elállt a szél. A szemét, mintha csak engem szivatott volna.

Őszintén szólva nem tudom mi tetszett abban a versenyben, azt hiszem semmi, nem élveztem! A futást egy kicsit, bár ott sem volt könnyed mozgásom. Ami klassz volt, az ismerősökkel, barátokkal való beszélgetés, meg volt izgalom, meg küzdelem is. Talán akkor tanultam meg, hogy ilyen dolgokhoz nagyobb alázat kell. 2007 augusztusában Nagyatádon voltam hasonló készültségi állapotban. Utána beakasztottam a gardróba a biciklit, és egyszer tavaly úsztam olyan 100 métert. Lehet így is triatlonozni, meg úgy is, hogy készül rá az ember. Előbbi fárasztó, utóbbira meg nem lesz időm, no, meg a két 2009-es augusztusi verseny üti egymást. Azt hiszem. Remélem. Vagyis így könnyebb a döntés. Idén sem lesz triatlon. Bizonyítékként végérvényesen el is fogom adni a 2 versennyel együtt 1600 km-t futott országúti bringámat.

Őt, persze a rajta levő teher nélkül:

23 komment

Címkék: úszás bringa triatlon eladó küzdelem

2009 NYÁR - program

2009.01.20. 13:00 angelday

Tapasztalataim szerint harminc éves kor felé megváltozik ez ember teste. Annak idején bármennyit lehetett kajálni és úgy néztünk ki, mint C. Ronaldo (nagyjából! közelítőleg!), mára az irodai ülőmunka következtében dagad a szalonna köldök alatt, illetve maga a köldök is eltűnik a ráomló zsír miatt.

Winklair szerint "az milyen jó, ha van az emberen egy kis bél", de ez szerintem kis kiegészítéssel állja meg a helyét: a jónál, ha van az emberen egy kis bél sokkal jobb, ha az emberen konkrétan kevés bél van és úgy néz ki a BEACH-en, mint aki benéz.

Ezennel meghirdetem a "2009 NYÁR" programomat, melyben célul tűzöm ki, hogy elérjem a tökéletes testet:

A programot minimális költség felhasználásával fogom megvalósítani, így csak az egészségesebb étkezésre, a rendszeres (!) futásra és az otthoni hasizomfejlesztő gyakorlatokra, illetve a fekvőtámaszokra (esetleg húzódzkodásokra) támaszkodom majd. Nem fogok sem edzőterembe menni, sem egyéb huncutságokat művelni. Ettől a rendszerességtől azt várom, hogy hosszabb távon, azaz nyárig eljutok a Sly-álomszintre, vagy annak közelébe.

Én magamban az alábbiakat raktam össze, de nyugodtan egészítsetek ki a hozzászólások (és nem kommentek) közt:

• futás minimum hetente háromszor, legalább 40 percben
• otthoni erősítés hetente minden kurva nap esténként, legalább 15 percben
• étkezés este 6 után csak mértéktartó jelleggel (ahogy Zsola mondaná: elfelezni a szokásos adagot), e mellett zöldség és gyümölcs, ásványvíz fogyasztásának növelése
• sertés-alkohol-sörözések-bulik: havonta egy maximum két alkalommal

Ha ezt képes leszek júniusig csinálni, véleményem szerint leapad a zsír és én leszek a KONVERGÁLÓ SLY! A programot elkezdtem január 18-án vasárnap este. Alkalomszerűen beszámolok majd itt is, de most feldobom ide a postot, hátha ti is hozzá tudtok még tenni tudást.

Aztán nehogy tökön lődd magad, Sly!

92 komment

Címkék: program test életmód sly tervek álmok

Hármashatár-hegyi jéghelyzet

2009.01.19. 09:02 szasza75

Keserves dolga van az embernek mostanság. Először a különböző szmogriadók miatt kell aggódnia, hogy milyen kárt tesz a szervezetében pusztán a lélegzéssel. Aztán az is gondot okoz, ha rosszul választ autórendszámot a tulaj, de pl. mi van akkor, ha a rendszámom a nicknevem szerepel szám nélkül. Figyelmeztetésben sem részesülök? Ez páros vagy páratlan? Na de ez a múlt, eljött a következő csapás. A jég.

Vajon a jég a futóember szemszögéből mit is takar? A hét közepén, amikor jött a piros riasztás nem futottam. Szombaton már kimerészkedtem a szigetre pár kör erejéig. A szigeti futófelület rendben volt, de az utóbbi időben elszoktam a körözgetéstől, fejben gyenge vagyok ehhez. Gyilkos 17 km-t bírtam, azt is csak úgy, hogy barátokkal kellemesen futva, beszélgetve. Vasárnap viszont, a Pilisi Parkerdő és egyéb TV csatornák figyelmeztetése ellenére, egy barátommal szintesebb terepre vágytunk. Sajnos Budapest környéke nem bővelkedik hosszú és egyben forgalommentes, a perverzek kedvéért némi emelkedővel bolondított aszfaltutaktól (persze a Pilisben van pár sorompóval lezárt, jó minőségű út, de oda most nem mentünk), így maradt a jól bevált Hármashatár-hegy és környéke. A Fenyőgyöngyétől felkocogtunk a szintútig és ez várt a Hármashatár-hegyi szintúton:

 Hát igen, nem voltak éppen ideálisak a (futó)viszonyok. Szinte összefüggő jégpáncél, max. a két szélén lehetett találni némi havat, vagy fagyott avart, amibe a cipő talpa megkapaszkodhatott. Mit lehet ilyenkor tenni? Francba az egésszel, inkább menjek a szigetre, vagy egy fitnessz terembe futópadra? Kockázat nélkül nincs élmény, ugyan a fotón látható, futókörökben csak szintútként ismert utat kihagytuk, de kerestünk egy kevésbé jeges ösvényt. Csodák csodájára esés nélkül megúsztam. Nem úgy, mint pár héttel ezelőtt, amikor is megismerkedtem a curlinggel. Na ez az a sport, amit soha nem játszanak melegben, így a meleg öltözéken kívül indokolt még némi forralt bort is bekészíteni kézközelbe. 

Mint a sportággal ismerkedő természetesen jó párszor odavertem magam. Mondhatni nem voltam a játékhoz "esetlen". A fájdalmak enyhítésére többször menekültem a forralt boros kancsóhoz. Szürcsölgetés közben a "helyiek" elmesélték a magyarországi csúszókorongos helyzetet. Van szövetségük, saját bajnokságuk, és talán 150-200 fős rendszeresen curlingező játékosuk. Egyszóval mind nagyobb teret hódít el ez a sport, ami nem csak szórakoztató hanem kifejezetten átmozgató jellegű (pl. a sepregetés része). Nem vicc nyilván a technikai hiányosságomnak köszönhetően pár méteres sepregetés után alig kaptam levegőt. Akaratlanul is a futással próbáltam valamilyen párhuzamot találni. Egyáltalán nem sikerült. Kizárólag csapatsport, esélyt sem adva az egyéni versengésnek, ellenben kiválóan lehet a barátokkal közben eszegetni, iszogatni.

Az estét meghatározó curling-próbálkozásaim és csúszkálásaim ismét meggyőztek arról, hogy nagy szerencsém van, mert azt a sportot, amit a legjobban szeretek szinte bárhol, bármikor művelhetem. Persze klassz dolog a curling, lehet izgulni, hogy a köveink jó helyre menjenek, kellő erősséggel sikerüljön csúsztatni őket, no de a futás kapcsán elért - inkább belső - sikereim csak tőlem függnek és nem mástól, mondjuk a csapattárstól vagy az ellenféltől. 

Remélem a közeljövőben jön egy kis enyhülés (előrejelzések szerint ez következik), vagy havazik egy nagyot. Csak valami legyen már, ami ezt a jégpáncélt eltünteti. Szöges cipő nélkül futhatatlan, egyenesen életveszélyes most a hegy. 

16 komment

Címkék: tél hhh curling hegy jég esés

Orrokról lesz szó

2009.01.16. 10:50 Winkler Róbert

Egy korábbi poszt kommentjeiben láttam, hogy a Futóblog olvasóközönségében valóságos népbetegség a szájon át légzés. Mínusz tíz fokot közvetlenül letorkozni nem a hosszú élet titka. Megfázni is úgy szoktunk, hogy valamink kihűl, mondjuk a torkunk, ott az immunrendszer akadozni kezd, és a mindig arra járó baktériumok-vírusok kiépítik az első hídfőállást. Szóval szájon át lélegzéssel egy órán át a torkunkat hűteni mindenképpen rossz.

De mi a rossebet csináljon, akinek nem jön az orrán át elég levegő?

Bokszolóknál alap, hogy az orr mindig útban van - a bokszoló tán legfeleslegesebb testrésze az orrcsont. Ha orrba vágják az embert, az még a meccs adrenalinmámorában tobzódó, egyébként is fájdalomhoz szokott bunyósoknak is feladja a leckét. Az orrtörés borzalmasan tud fájni, még egy sima, enyhe vérzéses orrba vágás is kellemetlen, megkönnyezi az ember. Láttam már olyat, hogy ökölvívó a pályafutása során eltekint az orr törött porcainak rekonstruálásától. A Kokó előtti korszak legeredményesebb magyar profija, Gálfi András több fontos erénnyel rendelkezett. Sose szart be például az erősebb ellenféltől, az idegen pályától vagy attól, hogy csak pár napot készülhetett a meccsre. És volt egy olyan jobbegyenese, hogy belegondolni is rossz. Nem volt viszont orrcsontja. Vicces is volt, amikor egyszer megmutatta: benyomta az orrát, amit gyakorlatilag nem tartott semmi. Gyakran el is képzeltem, milyen közelről bámulhat ki a csukott ablakon, ha akar. Nála az volt az orr-porctalanság motivációja, hogy így soha többé nem tört el az orra. Könnyen elkezdett vérezni, ha bekapott egy orrost, de inkább csak szivárgott a vér, ami semmiben nem zavarta. Aki sok bokszot néz, tudja, mekkora vérmennyiség tud időnként kiszakadni az orrból. Szóval Gatto így menedzselte a kérdést.

Én meg, mióta az eszemet tudom, rosszul kaptam levegőt orron át. Azt hittem, állandóan náthás vagyok, vagy valami ilyesmi, igazából nem is nagyon gondolkoztam rajta; megszoktam. Hanem egyszer egy orvoslánnyal jártam. Mármint nem a lány volt az orvos, hanem az apja. Na és ő, mint precíz és érdeklődő orvoslány állandóan mondogatta, hogy ez nem normális, és addig szívta a vérem, míg el nem mentem a fater fül-orr-gégész kollégájához. Aki belenézett az orromba, és megállapította, hogy valami kagyló, vagy porc, vagy mi, meg van nagyobbodva. És simán ki lehet savazni, kérem-e.

Szarul hangzott a savazás (hangyasav), de át kellett tömegközlekednem a városon, gondoltam ne vesszen kárba az út, köszönettel kértem. Előrebocsátom, mindenkinek nagy szeretettel ajánlom ezt a kis beavatkozást, de tényleg, őszintén, komolyan. Ugyanakkor nem tett boldoggá, hogy a savas pamacsot egy kötőtűre emlékeztető formátumú krómpálcikára rakta, márpedig egy orvosi műszer alakja soha nem öncélú: ha hosszú, akkor azt bizony mélyre dugják.

Én speciel sose gondoltam volna, hogy az orrom belül ennyire hosszú utazást tesz lehetővé. Az se megnyugtató, hogy látjuk, amint folyamatosan tolják befelé azt a szart, persze az érzés is kellemetlen. Kellemetlen, míg meg nem érkezik a sav a rendeltetési helyére; na, akkor nem kellemetlen, hanem nagyon kemény. Sokkal durvább, mint beverni a fejünket a kredencajtó sarkába, és valamivel intenzívebb, mint amikor szegycsontra tetoválnak.

Szóval szar, de megéri. Azóta kapok orron levegőt, tök király - aki megszokta már az ellenkezőjét, annak kiváltképp több éves katarzis. Szeretettel ajánlom tehát minden szájon át lélegzőnek. Egyszer fáj, de az nagyon jó befektetés, ráadásul az én operációm már igen régen volt, azóta biztos sokat fejlődött az aneszteziológia tudománya. Szóval, Józsikám, nincs mentség a téli tunyulásra, ez a szomorú helyzet.

36 komment

Címkék: orr polip lélegzés beavatkozás orrcsont hangyasav légvétel

Elkészültek a Futóblog pólók

2009.01.15. 12:42 angelday

Néhány embernek még nem, de nagyrészt megvan mindenkinek a pólója! A Nike munkatársai mindenkivel felvették a kapcsolatot tudomásom szerint. Azok is kaptak emailt, akinek nem készült el a pólója az első körben. Ha nem kaptatok emailt, írjatok ide hozzászólást a problémátokkal!

A pólók (mit pólók, felsők) átvehetők a Nike Váci utcai üzletében (igen, Váci utca, nem út). Híven a blog médium tradícióihoz, az egyik hozzászólónk, decibells segítségét osztanánk meg veletek, hogyan találjátok meg a boltot:

A Ferenciek teréről megközelítve, el kell menni a Váci utcáig és a Parlament felé indulni. A bolt mindjárt ott lesz jobb kéz felől nagy narancssárga pipával. Két mosolygós hölgy van a boltban, kedvesek. :) A blokk szerint a nyitva tartás: H-SZo:9-20, V:10-18

Hajrá. Amint megvan a maradék, ők is kapják az emailt. Pólóra új rendeléseket egyelőre nem tudunk felvenni, mert ez limitált széria volt. Ha nagyon kell, akkor ennél a postnál a hozzászólásokban kell meghatni a Nike szakembereit. (Én is mindig ezt csinálom. És működik.)

frissítés: február első hetében tartani fogunk egy újabb megrendelés-kört, aki tehát rendelni szeretne Futóblog felsőt, akkor megteheti.

71 komment

Címkék: póló email nike futóblog retail