Bakonyi Miki, avagy cipőteszt a sárban

2008.12.11. 06:45 szasza75

A Mikulást mindenki másképp ünnepli. Valaki csízmába lopja a festett alufóliába tekert tejbevonós masszát, valaki énekel, valaki pedig tudatában annak, hogy egész héten esett az eső, elmegy a Bakonyba a Mikulásnak énekelni. Ami rosszabb, tudtam, hogy mire számítsak.

Már kétszer voltam, egyszer a 30-as, egyszer pedig az 50-es távon. Iszonyú dagonya, csúszkálás és hómentes Télapó várt rám. Mondjuk teljesen őrült én sem vagyok, ezért ki is hagytam a 40-es és 50-es távok "Ördög árok" elnevezésű részét. Az ilyenkor állítólag járhatatlan terület. Szóval maradt a 30-as. Gondoltam itt az ideje a felavatásnak, hiszen kedden az Intersportban bukkantam rá egy NIKE TRAIL Pegazus Clima Fit-re leakciózva. Mindössze 14.990 Ft-ért mérték, még kettő volt, így lecsaptam az egyikre. Általában ilyenkor szoktam cipőt vásárolni. Egy évben elhasználok 3-4 párat, ezért megfontolt vásárló lévén akkor vásárolok, amikor jó lehetőség van rá és nem amikor "kell". Nem is költöttem az eddigiek során 1 pár cipőre 17.000 Ft-nál többet. A Montrail és a New Balance cipőim mellé elfér/elkopik egy harmadik is. Valójában a két utóbbi nem éppen téli és nedves időszakra lettek kitalálva, ezért a szezon sajátosságaihoz pont passzolt az új szerzemény. Aztán a hét további napjain csak esett és esett. A hó elolvadt, pedig emiatt vettem. Hajtott a kíváncsiság, hogy mennyire ázik át, fagy szét a lábam, végül szombaton az új cipőt mocskoltam össze.

Tiszta! Kicsit sajnáltam is, de ez amolyan beavatási szertartás. A túrán van egy patak, amit jó párszor keresztezni kell. Idáig nem volt év, hogy ne léptem volna bele. Csak idő kérdése, mikor ázik át, de ha átázik legalább ne faggyon szét a lábam.

Terepcipőnek terepen a helye aszfaltosnak pedig aszfalton. A talpa erősebb felépítésű, kevésbé érezni a köveket benne és a gofri kiképzése is sokkal durvább, recésebb, jobban kapaszkodik, azaz kevésbé csúszik meg. Más nyilván jobban fújja a szakzsargont, hogy 3D technológia, meg extra spider rubber és a közép részén elipszis irányba nyeli el az energiát, de én használó vagyok és viselem. Milyen a talpazata? (Megnézem.) Ilyen! Fasza! Hisz ilyen helyeken kell helytállnia:

Mondhatni járhatatlan, de nem futhatatlan. Persze sokkal nehezebb ilyen körülmények között futni, mint mondjuk aszfalton. Olyan stabilizáló izmok is elkezdenek dolgozni, amik egyéb normális körülmények közt nem. Meggyőződésem, hogy sokkal könnyebb ilyen helyen futni, mint gyalogolni. Lendületesebb, nagyobb a lépéshossz, kevesebb a lépés, és az idő is kevesebb a megcsúszásra. Persze lehet borulás is a nagyobb sebességnek köszönhetően. Az elején azért még gondolkodom én is, hogy hova lépjek, csak ne legyek sáros, aztán tök mindegy, nem számít. A lényeg, hogy egyszer sem estem és a bakkancsosokat meghazudtolóan fogtam talajt. Igazán havas körülmények között voltam kíváncsi rá, ez nem volt olyan. Volt viszont Mikulás meg egy Krampusz aki szaloncukrot osztogatott és énekeltette a túrázókat. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy a krampusz dohányzott.

Ennek ellenére a túra jó hangulatú volt, az idő pedig cseppet sem emlékeztetett az elmúlt esős, borongós hétköznapokra, ráadásul még egy hidat is építettem a patak fölé egy kidőlt fatörzs segítségével (neked kidőlt fatörzs, nekem híd -- a szerk.). Szóval megérte szombat hajnalban leautózni Zircre ezért az 5 órás mókáért. Ja és a cipő remekül vizsgázott, remélem legközelebb a Börzsönyi Vulkántúrán (42.2km/2350m szint) és a Tortúrán (65km/1990m szint) már hóban is áztathatom.

26 komment

Címkék: bakony túra mikulás sár nike pegazus trail

Finis (negyedik rész)

2008.12.10. 08:04 Ras

Bécs - Budapest - Firenze IV.
Kovács 'Lensver' Natali emlékére
Írta: Czigány András

Első rész - Második rész - Harmadik rész

Az idei évnek nagy tervekkel vágtam neki, minden téren javulni akartam: Kékes, harmadmaraton, félmaraton, maraton. Ezt a külföldön munkával töltött 4*2 hét illetve az előző évi térdsérülés hatására módosítani voltam kénytelen és nyár elején egyetlen verseny mellett döntöttem: Firenze Maraton. Ennek több oka is volt:

• barátnőm őszre elnyert egy 5 hónapos ösztöndíjat Firenzébe;
• az ottani maratonról sok jót hallottam korábbi években;
• a Plus számomra kissé még korán van, valamint a pálya is meglehetősen unalmas és sok a rakpart, ahol tűzhet a nap, nem szeretem a meleget, ezért úgy gondoltam egy későbbi maratonon jobban teljesíthetek;
• csak későn tudtam elkezdeni a tervszerű felkészülést.

A rendszeres futást csak májustól tudtam megoldani, a tervszerű felkészülést pedig augusztus elején kezdtem a szokásos recepttel: hétfőn 50p lendületes, mellé heti 2-3 90-120p hosszúfutás. Pár hét után úgy éreztem ezzel nem igazán jutok előrébb, össze-vissza hol jobb, hol rosszabb időket futottam és nem éreztem azt a régi állapotot, hogy majd szétvet az erő már egy hét után. Úgyhogy Tamás barátomhoz fordultam és átnéztem a régi edzésmunkáim. A következő edzésmunkát terveztük be szeptembertől október elejéig:

Ebből az elején maradtak ki 1-2 napok hetente, az utolsó előtti hetet csináltam meg teljesen, 130km lett a vége. Ekkorra a 6:00 iramú kétórás hosszúfutásaimból 5:30-as iramú két és fél órás futások lettek. Éreztem, hogy a jobb sípcsontomon beindul a csonthártyagyulladás, így a következő fázisra rápihentem október első hetében, így négy nap pihivel sikerült helyrejönni. Október 6-tól a következő edzésmunkát terveztem a maraton előtti hétig:

Sajna az első héttel máris besokalltam: 115km, így második hét felénél megint bejelzett a sípcsontom. Mivel a következő hetet Firenzében töltöttem szabadságon és látogatóban, valamint pályát térképezve, kissé lazábbra vettem, csak az intenzitásokat igyekeztem tartani. A történtek alapján úgy gondoltam muszáj csökkenteni a heti km adagot 80-100km közé, hogy kibírjam ezt az edzésmunkát a hátralévő 4 dolgos hétben, és a maraton hete ne gyógyulással, hanem ráhangolódással telhessen. Így a következőre módosítottuk Tamással a programot:

November első hetében még sajnos nem tudtam tartani ezt. Kissé túlnyújtott jobb térdem, illetve egy szerdai véradás miatt csak aerob1 zónában futottam, hogy helyre rázódjon a térdem és a vérképzésem is. Természetesen a következő hét eredményein meg is látszott a visszaesés, de az utolsó hasznos héten már közel ugyanott voltam mint a véradás előtt, csak térdprobléma nélkül és még jobb közérzettel. A maraton hetének első felében még tartottam a programot, de a csütörtöki pihenőnap után mindössze egy rövidebb tempófutás és a verseny előtti átmozgatás maradt. Az eredményt már sokan tudjátok: 3ó09p24mp, könnyedén.

November elején átléptem a 8000 futott km-t, idén egy percet sem kerékpároztam. Hogy meddig tervezek fejlődni? Nem tudom, amíg úgy érzem hogy az egészségem veszélyeztetése nélkül megtehetem, meg fogom próbálni.

Mi a tanulság? (szerintem)
A Muhari Gábor által leírt következtetéseket úgy érzem megerősíti mindaz, ami velem történt az elmúlt négy évben. Éves átlagban csak heti 3-5 órát futottam minden évben!

Tény hogy meglehetősen ingadozó volt a terhelés hatalmas szünetekkel tarkítva, de ha valakinek nem célja az ilyen arányú fejlődés akkor is érdemes megfontolnia a hivatkozott cikkekben-dokumentumokban leírt alapelveket és javaslatokat, hogy ne legyen szenvedés egy maraton, vagy egy rövidebb futás sem. Minél inkább sikerül tartani a rendszerességet, annál kevésbé szükséges tupírozi az adagokat, annál inkább elkerüli az embert a túledzés, a sérülések, a betegség, és nem marad más mint a futás öröme, jó közérzet és egészség mindenek előtt. Ehhez az edzéseken kívül nem árt észben tartani a másik nagyon fontos elemét a fejlődésnek, a regenerációt. Ez jónéhányszor nekem sem jött össze a kívánatos mértékben, jórészt ennek köszönhetem a problémáimat. Ne feledjük: kimaradt edzést bepótolni nem lehet, ugyanígy a pihenést és az alvást sem.

A módszer nem csak a maratoni és környékén lévő távokon, a heti 10-15 óra időbefektetéssel hoz eredményt. Ami szerintem hobbi és amatőr futóknak a legfontosabb, kíméli a szervezetet. Természetesen a megfelelő futótechnika, a megfelelő futócipő, a rendszeres nyújtás és a megfelelő életmód elengedhetetlen az egészséges futáshoz, de a hatékony edzés talán a legnagyobb szelet ebben a tortában. Az alapelv: ha valami fáj ne fussunk, gondoljuk át miben hibázunk és sose vállalkozzunk a józanul felmért lehetőségeinken túlra, csak fokozatosan és mértékletesen. Van aki nem csak futni szeretne? Bármilyen állóképességi sportról legyen szó, ezen elvek ott is működni fognak.

Ha bármilyen kérdésetek van, vagy konkrét megvalósításban szeretnétek tanácsot kérni, nyugodtan keressetek meg emailben/privátban, igyekszem válaszolni 'postafordultával'.

Czigány András

2008. november-december

Első rész - Második rész - Harmadik rész

51 komment

Címkék: közösség eredmények maraton firenze cél amatőrök pulzus memoár pb aerób

Spontán kismaraton Valenciában

2008.12.08. 20:07 Winkler Róbert

Fél tízkor szállt le a gép Valenciában, fél 11 körül kerültünk a szállodába, ahol még felmerült a Kia Soul bemutatójára érkezett újságírók részére egy könnyű sörvacsora, de én futásra hivatkozva kimentettem magam. Végül is a futás egyik vonzereje, hogy kiakaszthatunk vele másokat.

Hoztam cuccot, ráadásul két pólót is, mert három napos az út. Sajnos csak 11-kor indulhattam, mert a Real Madrid meccse a Villareal ellen olyan volt, mint egy rövidre vágott összefoglaló, nem bírtam otthagyni a második félidőt. A recepción aztán nem kértem térképet, hiszen San Diegóban is megoldottam, hogy elkezdek futni egy úton, aztán fél óra elteltével visszafordulok, csak hát Valencia nem egészen olyan. Szállodánk, a Hotel Opera Valencia modern részében, a valenciano nyelvjárásban Ciutat de les arts i de les ciéncies nevű részen van, gondoltam, elindulok a centróba, aztán vissza, és kész. Az túlzás, hogy ismerem Valenciát, mint a tenyeremet, de voltam már itt vagy ötször, igaz, úgy 12 év leforgása alatt. Autóval, vonattal, navigációval, de így gyalog még nem próbáltam.

12 fok, az élet nagy ajándéka – otthon szombaton, december 6-án még motorozhattam, most meg rövidgatyában futok, szenzációs. Elindultam a Paseo de la Alamedán, kellemes, párás a levegő, nagyon tiszta viszont nem lehet, mert bár ilyenkor már kicsi a forgalom, de valószínűleg a fél életüket odaadnák annyi esőért, amennyi mostanában nálunk volt (utólagos szerzői megjegyzés: így hétfő este fél 9-kor még mindig zuhog, mint az állat, úgyhogy még nem öltöztem be.). Az autók porosak, az utcák porosak, nem panaszképpen mondom, csak tájékoztatásul. Valencia gyönyörű, egyrészt van ez az igen nagyszabású modern vonal, másrészt egy elegáns belváros és egy gyönyörű óváros. Még éjféltájt is viszonylag sok az ember az utcákon, a kocsmákban pedig még mindig a bajnoki forduló összefoglalóit nézik marha nagy kivetítőkön.

Pálmafák rogyásig, a sugárutakon sok a széles, parkosított elválasztósáv nagy ősfákkal, mármint nagy, öreg fákkal, ott is lehet futni. Én persze azt találtam ki, hogy nem ugyanott futok vissza, hanem egy kereszt-sugárúton jobbra fordulok, aztán, amikor jól esik, még egyszer jobbra, és akkor csak kiadja. Kicsit aggasztó, hogy közel sem derékszögűek a kereszteződések, de hát istenem, az a jó, ha egy várost nem körzővel-vonalzóval álmodnak a térképre, hanem csak úgy nő, ahogy kiadja.

Volt egy szakasz, úgy 45-50 perc táján, amikor hinni tudtam benne, hogy tényleg ki fogja adni. Utólag megnéztem a térképen, tényleg közel jártam a célhoz, csak elfutottam mellette – ezen a részen sok a huszonegynéhány emeletes lakóház, amik pont eltakarták a tájékozódási pontokat. Ráadásul amikor elindultam, betájoltam magam a holdra, de közben beborult. Sebaj, szaladjunk. A következő húsz perc egyre sötétebb és egyre többsávos helyeken talált, kurvák kettesével körforgalmakban, aztán valami pályaudvar, végül olyasféle hely, mint az M1-M7 közös kivezető szakasza, olyan táblákkal, hogy Alicante meg Madrid.

Ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy hiszek benne, hogy jó az irány, és megyek tovább, de csak egyre sötétebb lett, már nagyon rég nem láttam embert, csak autókat, és a járda is elfogyott, a zsombék felett Szasza szelleme lebegett, aki nyilván habozás nélkül Madrid felé vette volna az irányt, elvégre a sport az legyen sport, de én csak egy hobbista vagyok, visszafordultam.

Utólagos térképnézegetésem alapján közel járhattam a valenciai általános köztemetőhöz (Cementerio General), ahol egy buszmegállóban találtam egy fiatal párt. Tőlük kérdeztem, merre található a Hotel Agua, ami a mi szállodánk mellett van, csak negyvenszer akkora. Fél percig nevettek, amit rossz jelnek vettem, aztán a srác azt mondta, pont a buszra várnak, ami arra visz. Szó sem lehet róla, bár már 12-13 kilométer felé járhatok, de nem fogok itt megfázni Valencia-külsőn, meg egyébként is szépen jövök kifelé a hörghurutot követő punnyadásból. Egy óra futás után is könnyedén sprintelek, ha villogni kezd a zöld, tényleg minden fasza lenne, ha nem szaladgálnék itt totálisan fogalmatlanul.

A srác elkezdte mondani, merre, és hogy a körforgalomban, ahol egy hatalmas horgot ábrázoló szobor van, forduljak balra. A horgot spanyolul persze nem tudom, de úgy mutatja, ahogy csak a spanyolok képesek magyarázni, két ujját a pofazacskójába akasztva. Szóval vissza. Mondanom sem kell, a megfelelő térnél elfelejtettem balra fordulni, ezért megint csak feleslegesen jártam meg egy felüljárót --

A szerkesztő közleménye: WinklAIR írásának többi részével nem tudjuk, mi történhetett, rejtélyes okok miatt megszakadt a beszámoló. Így, korábbi gyakorlatunknak megfelelően Józsi fogja befejezni a posztot. Tehát!

-- felesleges volt ugyan, de nem olyan vagyok, mint aki megretten holmi körforgalmaktól, vagy felüljáróktól, tehát mentem csak tovább, űzötten, vadul. A Megyeri híd is megvolt, mit nekem holmi külváros. Futottam, futottam, és akkor már átkozottul bántam, hogy Józsinak adtam a GPS-releváns Garmint, akinél ráadásul még mindig a kredencen porosodik az eszköz, mert Józsi átkozottul elfoglalt csávó, nekem elhihetitek. De elkalandoztam.

Tehát olyannyira futottam, hogy már lassan 21 kiri lett belőle, de akkor eszembe jutott, hogy ennél többet én még életemben nem futottam és bizony nem is most fogom elkezdeni a készülést a Nagyra, tehát megálltam a hotel előtt (ne kérdezzétek, hogy jutottam vissza oda, lényeg, hogy az egyik körforgalomnál elmentem balra, aztán jobbra, utána megkérdeztem az időt az egyik kurvától). Legnagyobb döbbenetemre MÉG JAVÁBAN tartott a hotelben az autós újságírók buzifesztiválja, leültem, berúgtunk, kimentünk az udvarra, ott pedig ilyen felálltam egy vicces eszközre, amit úgy kellett megfogni, mint a síbotot.

Egyszóval: FAJA.

-------update

Alig telt el néhány óra a poszt élesítése után, WinklAIRtől kapom is a leveleket, ezt skubizzátok meg:

Ez persze alföldi pusztába vetett üres szitok, hiszen a levelet maga a Mester felejtette el rendesen elküldeni -- vagy a technika ármánykodásainak áldozatává váltunk. Mindenesetre én azt feltételeztem, hogy WinklAIR küld egy csatolmányt, ahol helyreigazít. Ehhez képest:

Úgy vélem, a Futóblog hűséges olvasói (rrróka, boibo, Zsola, meg akiket éppen nem tudok felidézni emlékezetből) nem méltók arra, hogy megtudják, mi történt tulajdonképpen Valenciában.

Engem is furdal a kíváncsiság, de távol álljon tőlem, hogy ezen esemény miatt ne tudjak éjjel aludni!

44 komment

Címkék: kocsi gps valencia hobbi félmaraton

Térden állva

2008.12.07. 03:21 UP

Kábé fél éve csattant el Sasvári "Angelday" József blogger foglalkozású budapesti lakos Canon G9-ese a Teve utca indiai kifőzde előtt, másfél hónap volt akkor a tíz kilométeres Nike-futásig, azt gondoltam akkor, másfél hónap elég lesz ahhoz, hogy a nullából fölküzdjem magam, és le bírjam nyomni azt a tízest. Kikérdezgettem Winklert - hármunk között ő volt a legedzettebb -, mit hogyan, de a lábujjficamom vagy micsodám nem akart gyógyulni, és rég lement a verseny, mire elkezdhettem rendesen futni. Még egy influenzaszezon is bejátszott, makacs kéthetes köhögéssel, torokfájással, komolyabban csak október végén, november elején tudtam nekiállni.

185 komment

Címkék: sérülés térd

Tábori és a többiek

2008.12.05. 12:03 szasza75

Péntek délelőtt a Népstadion toronyépületében voltam Kő András "Tábori és a többiek" c. könyv bemutatóján. A bemutatón meglepetésemre nagyon sok érdeklődött találtam, köztük számos neves, de már visszavonult sportembert. Az esemény Novotny Zoltán felvezetésével indult, bemutatta az írót, a könyv névadóját Tábori Lászlót, illetve a "többiek" közül Rózsvölgyi Istvánt. Ketten közülük, Iharos Sándor, illetve edzőjük Iglói Mihály már nem lehettek köztünk. 

Mi köze ennek a futáshoz? Ennek illusztrálásaként a könyvből kimásolt számadatok:

Világcsúcsok (egyben Európa-csúcsok) 1955-ben.
1000m: Rózsavölgyi István 2:19; 1500m Iharos Sándor, Tábori László 3:40.8; 2000m Rózsavölgyi István 5:02.2; 3000m Iharos Sándor 7:55.6 ;5000m Iharos Sándor 13.40.6; 2 mérföld Iharos Sándor 8:33.4; 3 mérföld  Iharos Sándor 13.14.2; 4*1500 m: Bp. Honvéd (Mikes, Tábori, Rózsavölgyi, Iharos) 15:14.8  

A bemutató egy 8-10 perces videóval kezdődött, benne archív felvételek. A pergő képsorokon hihetetlen volt látni, hogy egy svéd-magyar atlétikai összecsapásra 55.000 ember látogatott ki a Népstadionba. Milyen sportfeleszerelést hordtak, és hogy futottak  pontosan 59 másodpercre edzés gyanánt jónéhány 400 méteres résztávot. A videó után az érintettek megszólítása, és egy kis kötetlen beszélgetés  következett. A versenyzők 22 világcsúcsot döntöttek meg, olyan eredmények születtek, amelyeket 50 évvel később, a mai magyar sportolók nem igazán érnek el. A könyv Tábori szemén keresztül mutatja be, hogyan kezdett el futni, milyen cél motiválta, hogyan edzettek (döbbentes intervall edzéseik voltak) és a Melbourni olimpia után hogyan vált sikeres futóból sikeres edzővé. A könyv betekintést nyújt milyen volt az atléták élete akkor,  mi motiválta őket a világcsúcsok gyártására, illetve mit kaptak egy-egy győzelemért.

A könyv hátsó borítóján található idézet:

"Voltam magyar, angol és amerikai bajnok, világcsúcsokat állítottam fel egyéniben és váltóban. Sikeres edző lettem külföldön. Mit akarok még? Másoknak a fele sem jut. Megkaptam az élet fele királyságát. Hetvenhét éves koromra egyetemen tanítok. Értek és érnek szomorú napok, de hát, kit nem?"

Tábori László a világon harmadikként lépte át a 4 percen belüli 1 mérföldes (1609 m) álomhatárt."Amikor meghallottam, hogy négy percen belüli időt értem el, először nem is akartam elhinni. Semmiképpen nem számítottam ilyen eredményre." - 1955. május 28-án Tábori győz a White City Stadionban Chataway és Hewson előtt.

A riport a könyv bemutatóján készült:

6 komment

Címkék: könyv tábori iharos rózsavölgyi iglói világrekorderek középtávfutás

Futóblog póló rendelés

2008.12.03. 16:45 angelday

Kedves emberek, sporttársak, futók!

A hivatalos Futóblog pólóra lehet rendeléseket leadni az alábbi űrlap segítségével. A póló Nike Dri-FIT, hosszú újjú, fehér. Férfi / női, többféle méretben, egyedi névvel, 3990.- Forint.

A pólók szállításáról emailben értesítjük a megrendelőket, átvétel Budapesten a Nike boltban a Váci utcában lesz (HA SZÓLUNK!), illetve lehet, hogy itt majd ki is lehet próbálni egy mintadarabot. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy csomagküldéssel mi lesz, amint van új adat, szólunk.

update: a pólórendelést 2009. január 6-án 15 órakor levettük, egy későbbi időpontban fogjuk újra rendelhetővé tenni a pólókat. Aki a rendelését fel tudta adni, az meg is fogja kapni azokat. No para.

114 komment · 1 trackback

Címkék: póló rendelés futóblog

Fusd át a monszunt

2008.12.03. 14:39 Winkler Róbert

Érdeklődve figyelem, mi sül ki a Fusd át a telet-kihívásból. Bizonyos a szempontból kívülálló vagyok, nekem például a nyár átfutása kicsit nagyobb kihívás, a téli futás valahogy természetesebb. Az északi összekötő vasúti híd építői természetesen megszívattak: novemberre ígérték az átadást, most felszaladtam a rézsűn, hogy na, mi a pálya, mert a szerkezet látszólag egyben van, az esztergomi piros is rendre átóvatoskodik rajta, de futásra alkalmatlan, amint a Tavaszig Tilozas Á-táblából, meg a drótkerítésből kiderül. Tehát idén se mehetek át a Rómaira, hogy rohadjanak meg.

A tél ígéretesen indult, már elkezdtem fixírozni a tárolóban a nejlonzsákot, amiben kissé szétfutott téli futócipőm tartózkodik. A téli futócipőn, mint kifejezésen egyébként még nálam sokkal többet futók is rendszeresen elcsodálkoznak. Az általános az általános cipő, talán azért is nézett annak idején olyan döbbenten az eladó, amikor téli futócipőt kértem. Ha valaki komolyan gondolja a téli kihívást, nehezen ússza meg. Nyári cipőben a vastag, rendes futózokniban végülis lehet bírni a hideget, bár a szél elég cudar, ahogy átsüvít rajta. Aztán ugye sötétben mi sem természetesebb, mint telibe kapni legalább hat jeges tócsát. Hamar átmelegszik, oké, de nem jó. A téli cipő is átázik, de sokkal lassabban, szinte csak jelzésértékkel szivárog bele a víz, nem is vészes. De a legfontosabb, hogy a téli cipőtalpnak más a mintája - ha jól emlékszem, tulajdonképpen egyszer sem estem el, bár sokszor voltam hozzá nagyon közel, főleg befagyott tócsákra esett friss hóra lépve. 

A kis lépéses, megfontolt aerob kocogás elég biztonságos, bár a Rómaira mindig vittem magammal kis zacskóban telefont, hogy nyílt lábtörés esetén hívni tudjam a mentőket. De most?! Eddig elég sittes a tél, de annyira, hogy vasárnap majdnem belesültem a jégeralsóba, a kesztyűmet még el se kezdtem keresni a szekrényben, és ma az sem riasztott vissza, hogy nincs már tiszta polárfelsőm. Minek is az, még beleizzadnék. Ja igen, a legújabb projektem, hogy minden este futok, már ha alkalmas. Eddig azt csináltam, hogy másnap mindig rápihentem, mert ugye Kropesz azt mondta, olyankor fejlődünk. De én hová fejlődjek? Eszem ágában sincs fejlődni, ha viszont minden másnapot kihagyok, mikor futok? Az élet oly' rövid.

48 komment

Címkék: római gondolatok edzés közben fusd át a telet jégeralsó fejlődni minek

Takaréklángon (harmadik rész)

2008.12.02. 09:50 Ras

Bécs - Budapest - Firenze III.
Kovács 'Lensver' Natali emlékére
Írta: Czigány András

Első rész - Második rész

2006 első felében a diplomamunkám kötötte le elsősorban a figyelmem, így bár nekikezdtem felkészülni a tavaszi futószezonra, az március 2-án megszakadt. Az edzést csak március 26-án kezdtem újra egy influenzás időszak után, valamint május végéig mindössze heti 2-3 egyórás könnyű futóedzést végeztem, valamint ad hoc jelleggel 1-2 órás könnyű kerékpározásokat. Ekkor május 21-én elindultam a Veszprém belvárosában rendezett Olimpiai futónapon, melynek 3km-es távját 11p08,8mp alatt teljesítettem saját magam hatalmas meglepetésére. Az edzések szünetelése óta összesen 150km-t futottam, ebben egyetlen egy óránál hosszabb volt, az Isaszeg 30 nevű teljesítménytúra még április elején, valamint 380km-t töltöttem kerékpáron a közel 3 hónap alatt.

Ezután kissé tervszerűbben kezdtem készülni, de még mindig csak heti 2-3 futás és összesen néhány kerékpározás fért bele a napirendembe, mivel március végétől munkába álltam, valamint államvizsgámra és diplomavédésemre koncentráltam a munka mellett.

Az államvizsga másnapján (és a hagyomány szerinti ünneplés után), elhívtak a Kékes csúcsfutásra. A kellemes májusi versenytapasztalat után és az azóta eltelt négy hétben begyűjtött 10 edzéssel a lábamban úgy döntöttem belevágok, ha mást nem, egy jó bulifutást csinálhatok belőle (és jót fog tenni az diploma ünneplésében kissé megfáradt májamnak :)). Közepesen elfáradva végül 1ó08p29mp lett az időm, de azért a 190-es átlagpulzus és a másnap bedurranó manduláim jelezték, hogy nem vagyok csúcsformában.

Máris felvettem a következő évi versenynaptáramba a Kékes csúcsfutást. Majd úgy gondoltam ideje valami célversenyt kitűzni, hogy értelmet adjak a felkészülésnek, mivel a tavaszi-koranyári időszakban cél nélkül futva meglehetősen alacsony volt a motivációm. Az őszi amatőr duatlon OB-ra esett a választásom mivel ebben az évben a bringázás jobban sikerült, és úgy éreztem tudok megfelelő futógyorsaságot is elérni hogy előrébb lépjek a mezőnyben.

Július második felétől hat hetes alapozó időszakot terveztem ahol semmilyen gyors edzést nem végeztem:

A kezdeti 22-23 km/ó kerékpáros átlagtempóm 1000m szinttel, 24-25 km/ó köré fejlődött augusztus elejére. A futósebességem heti átlaga pedig 6:20-ról 5:40-re javult, miközben végig 70-80km-es heteket futottam és 150-170km-eket bringáztam hetente. Augusztustól már célzott gyorsító heteket csináltam egészen szeptember végéig: 

Az utolsó hosszú edzésem a Nike félmaraton előtt 5:20as átlagtempójú volt 152-es átlagpulzussal. A félmaratonon nem terveztem különösebb időt, csak felkészülési verseny volt, valamint sajnos nem bírom a meleget így 170-es átlagpulzussal 1ó42p06mp-es idővel értem célba. Még egy felkészülési verseny volt betervezve, a célverseny előtti hétvégén, egy sprint duatlonverseny Szolnokon, itt 58p50mp-t mentem 85%-os erőbedobással. A rákövetkező hétvégén sajnos a győri amatőr OB futópályája az első kör végén megtréfált, és egy bokarándulás után nem kockáztattam a továbbfutást a frissítőktől vizes macskakövön, így sajnos a 2006-os évem különösebb eredmény nélkül fejeződött be. Levezetésképp, két hét kihagyás után 40-60 perceket futottam a következő évre való felkészülés jegyében, és az alapozást - számomra hagyományosan - november elején kezdtem meg.

Összesen futva 1817km 176,5 óra alatt, kerékpáron 3071km 127,5 óra alatt. A futóheteim átlagban 40km-esek lettek, köszönhetően a sok kihagyásnak és rendszertelenségnek. Az alapozó nyári időszakban átlag 60-80kmes hetek voltak, a gyorsító időszakban 50-60km között ingadoztak. A sérülések és betegségek elkerültek, köszönhetően annak hogy sokkal jobban odafigyeltem a negatív előjelekre, egyedüli kivétel a Kékes utáni mandulagyulladás volt, valamint a duatlon ob-s futóbaleset.

2007-re, belerázódva a munkába két célt tűztem ki magam elé: javítani a Kékesen, és javítani a maratoni időmön. Az alapozást nagyon egyszerű edzéstervvel kezdtem: heti kétszer egy óra spinning, valamint 2-4 60-90p futás aerob1 tartományban, néhányszor pedig heti max. egy lendületesebb 60p aerob2 tartományban. Ezt fél-egy-két hetes megszakításokkal kb. március végéig folyamatosan csináltam, ekkortájt a spinning mellé bejött egy-egy hétvégi 3-5 órás laza bringázás.

Egészen június közepéig rendszertelenné váltak az edzéseim hol betegség, hol a munka okán. Május végén az Olimpiai futónapon Veszprémben mégis sikerült időmet javítva 10p41,6mp-el célba érnem, majd a Kékes hetében ismét elkezdve a rendes futást heti 5 edzésben, a spinninget hanyagolva, 1ó4p11,6mp-et futottam átlag 187-es pulzussal a Kékesre fel. A kékes után hébe-hóba spinningelve vagy bringázva, de alapvetően a futásra koncentrálva (a duatlonozásról teljesen letettem, a szükséges idő hiányában), a korábban hatékonyan alkalmazott edzéssablon könnyített változatát használtam: hétfőn lendületes 50-60p, a többi napokon legalább háromszor 90p hosszúfutás a szokásos pulzuszónákban (aerob2 ill. aerob1).

Szeptember elején a Nike félmaratonon 1ó32p13,8mp-el értem célba, ami mindössze 3 perccel maradt el a két évvel előtte futott időmtől, úgy hogy ebben az évben gyakorlatilag a lendületes futásokon kívül semmilyen gyorsító edzést nem csináltam. Ekkor döntöttem úgy hogy végleg kiiktatom a résztáv jellegű edzéseket, az amúgy hasznosnak tartott dombedzéseket is jegelem, az idő rövidsége miatt. A félmaraton után lazábbra vettem kicsit a figurát és sajnos időhiányban is szenvedtem, így a lendületes futás mellé hetente max. 2-3 90-120p-es futást tudtam letenni.

A maratonra jó formában éreztem magam, egészen féltávig 4:50-es km-eket futottam, de sajnos féltávnál kiálltam kis technikai szünetre (nem sikerült a rajt előtt közvetlen wc-znem), az elinduláskor beszúrtam, ami által km-enként egy percet lassultam és 30km környékén a feladás gondolata is élénken foglalkoztatott. Nagy nehezen összekapartam magam és 3ó38p40mp-es idővel bekorbácsoltam magam a célba. Félmaratonnál 1ó44p31,6mp-es idővel álltam. Az idő végülis nem tört le, nagyon bíztató volt féltávig, így nagy kedvvel vetettem magam a maraton után az újabb Bécs-Budapest szupermaratoni készülésbe. Ez sajnos végzetesnek bizonyult, ugyanis a záró félmaratonon sikerült két hónapra kicsinálnom a jobb térdem, az elégtelen bemelegítés, a nem túl előnyös időjárás és az Istenhegyi út koprodukciója által.

2007-ben összesen 1977 km-t futottam 182,33 óra alatt és bringáztam 1662km-t 73óra alatt. A heti futóátlagom 43km-lett, 6 héten egy métert sem futottam, a rendszertelen heteim 10-40km, a tervszerű heteim 45-70km között alakultak. A tavaszi náthás betegségek kivételével (amit még az előző szezon végének köszönhettem valószínűleg), nem voltam sem sérült sem beteg, amit aztán persze a szezon utolsó futásán rontottam el hosszú hetekre kivonva magam a forgalomból.

Első rész - Második rész

149 komment

Címkék: közösség veszprém eredmények maraton cél kékes amatőrök pulzus memoár félmaraton aerób bécs budapest

Bakonyi Mikulás - dec. 6

2008.12.01. 11:12 Ras

Mivel a népes olvasotaborbol tobben is jelezték a kommentekben, hogy a Bakony eme szép turajat valasztjak Mikulaskor. Ugy gondoltam kvazi blogfutassa/blogturava is gyurhatnank a dolgot. Kommentben szépen leirna mindenki, melyik tav es hogyan, mikor. Ebbol pedig pentekre osszeallhatna a kep.

Bocsi az ékezetek hianyaért, de az olasz billentyuzetet nem tudtam megbuvolni.

3 komment

Címkék: közösség bakony túra bakonyi mikulás

Ironman bikiniben montenbájkon… nagyon vicces próbáljátok ki egyszer!

2008.12.01. 08:51 szasza75

Egy augusztus végi hétfői nap volt. Csörgött a telefonom, felvettem, Bogi szólt bele, hogy tudok-e rá szakítani néhány percet valamikor mert hétvégén IRONMAN-re megy és lennének kérdései. Tudta, hogy már láttam, átéltem ilyet. Másnap beültünk egy cukrászdába, kinyitotta noteszkéjét és felolvasta előzetesen jegyzetelt kérdéseit a versennyel kapcsolatban. Én megkérdeztem mennyit edzett, ő elővette noteszkéje összegző lapjait és megmutatta. Nagyjából úgy mosolyogtam meg készülését, ahogy engem mosolyogtak meg az én készülésemért. Bogi írását olvashatjátok arról, mi történt utána:

8 hónapos felkészülés után a verseny előtt pár nappal végre a teszkóban filózom vajon getörédet avagy pávörrédet vegyek? Kálium, magnézium pezsgőtabi külön vagy a 95 forinttal drágább egybe kiszerelés legyen? Hülyeség új fürdőrucit venni a versenyre vagy hülyeség?!? Egy átlagpolgár számára komolytalan kérdések ezek, de egy leendő Ironmannek akár álmatlan éjszakákat okozó súlyos problémák.

A verseny előtt 4 nappal még nincs szállásunk, és 25 telefonhívás után teljesen úgy tűnt, hogy már nem is nagyon lesz. Felkészítettem a hivatalos kísérőmet (édesapám, 65 év) hogy majd valahol sátorozunk. (Nem örült.) Végül egy hihetetlen protekcióhálózatnak köszönhetően a versenyközponttól 1 percre sikerült álomra hajtani fejünket.

Tulajdonképpen szörnyen tapasztalatlanok voltunk így ketten apukámmal. Vak vezetett világtalant. Amiben tökéletesen biztosak voltunk az az, hogy a verseny Nagyatádon lesz, szóval biciklikormánnyal a nyakunkban elindultunk. Életemben nem láttam még triatlont közelről. Úszószemcsó már háromszor, ellenben bukósisak még soha nem volt a fejemen. De volt még más is, ami tovább fokozta az aggodalmakat, mégpedig az, hogy pontosan egy héttel a verseny előtt sikerült megérkeznem az el Caminoról (El Camino de Santiago keresztény zarándok út -- a szerk.). Közel 900 km-t sétálgattam jókora fájdalommal a térdemben. Szóval minden okunk megvolt a bizakodásra!

Csütörtökön érkeztünk. Az átlagpulzusom olyan 135 volt fekvő helyzetben. A tésztapartin, miután sikerült realizálnom hol is vagyok, hirtelen 185-re szökött, majd egyenletesen nőt a rajt pillanatáig. Ennek köszönhetően kb 2 és fél óra baromi pihentető alvás után indultunk el szombat hajnalban a Tóhoz.

Roppant egyedi problémák merültek fel a verseny előtti egy órában. Pl. lapos a hátsó gumim, nem működik a 25 éves pumpánk, laza a nyergem a depócsekkolásnál, leszakadt a karszalagom, apukám elhagyta a papucsom, szóval az utolsó felszólításra sikerült lerohannom a csekinhez. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy most sírjak vagy nevessek! Végül eldőlt, sírtam. Mi kellhet még egy remek rajthoz?! Soha nem felejtem el azt a pár percet, amit konkrétan vigyázzállásban töltöttem el a Tóban, annyira izgultam hogy elfelejtettem bemelegíteni, de tulajdonképpen akkor már minden mindegy volt. A sapka pedig annyira szorosnak bizonyult hogy egyből kisimult az összes ráncom. Pap, ágyú, rohanás, mármint a többiek rohannak, én inkább tipegek. 1 óra 32 perc ázás.

Úszni jó. Szeretem. Én mellben nyomtam. Teljesen egyszerű oknál fogva: nem tudok gyorsban úszni. Ezúton szeretnék elnézést kérni attól a sporttárstól, akinek nagyon kegyetlenül azt hiszem tiszta erőmből lerúgtam az összes ujját! Sajnálom! Szóval szerintem az úszás túlélhető etap, nem is történt túl sok minden pár deci víz letüdőzésén kívül. Hát igen az öltöző koedukált volt. Koedukáltam magam kb. 15 meztelen férfival. Hm végül is.

A Bicó az már keményebb. 16,5 kilós a bringa de van kitámasztója szemben a szuperjárgányokkal!! 180 km, az ugyebár kevesebb mint egy Balatonkör, szóval nem lehet probléma. No persze ha nincs szembeszél pár 10 kilométeren keresztül. Próbáltam egy hétvégi tekerésnek felfogni ezt a távot, ez kb. az első 45 fokos emelkedőig sikerült is. A többi 170 km-t viszonylag visszafogott szenvedés közepette sikerült átvészelni. Rengeteget segített az engem igen nagy tempóban lehagyó sereg bíztatása. Volt egy „férfi” aki elég érthetően tudtomra adta, hogy nagyon vicces, ahogyan feszítek a járgányon! Hm, jó mindegy, ennek ellenére baromi büszkén viselve a 322-es rajtszámot gurultam Nagyatád felé. Jót kacagtam azon, amikor egy versenybíró bolyozás gyanúja miatt integetett nekem, nekem, aki egy montenbájk súlyát kihasználva egy lejtőn lefelé véletlenül beért egy meglehetősen áramvonalas versenytársat!

Futás. Őő várjunk ezzel egy picit. Hol lehet itt zuhanyozni?? Közel 8 órát sikerült a bringázással eltöltenem, amibe ugye érthető módon megizzad az ember. Oké megvan, száradok, tolom a szendvicset, öltözgetek, átértékelem az életem, majd elhatározom, hogy én most még ma lefutok egy maratont, pakkot leadom, kimegyek, majd beleütközöm egy hatalmas dagadt emberbe, asszem valami szervező lehetett, és tök egyszerűen közölte velem hogy inkább bele se kezdjek.

Hát ez aztán kellett! Az első kör mozgásforma szempontjából fogalmam sincs hova sorolható, valami hihetetlen droid mozgást végeztem. De pár kör után ugyebár belejön az ember. 16 célt tűztem ki magamnak a futás alatt. Egy év alatt nincs ennyi célom, mint itt egy délután alatt volt. Rengetegen szurkoltak, eszméletlen sok erőt adott, talán a végén már csak ez hajtott. 5 és fél órás maraton. Volt már jobb is, 14:56 a vége. Leírhatatlan érzés. Ezt át kellene élni mindenkinek.

Célba érni jó az Ironmanen, minden másodpercre emlékszem az egész napból, de ami hihetetlen, hogy mennyire élénken él bennem ez a verseny. Még mindig nap mint nap gondolok rá. A felkészülésre, a rajtra, a versenyközpontra, a koedukált öltözőre (khm -- a szerk.), a szakadó esőben töltött pár körre, a sült húsra a verseny után, az összes emberre, akit futás közben figyelgettem, a díjátadóra, illetve a nőknek adott csokorra.

Teljesen más dimenzióban élő emberek, megdöbbentő izomcsoportokkal, célokkal és elhatározással, tökéletesen más életformával. Hatalmas tüdők és márkák, cipők és sípoló pulzusmérők, rengeteg banán, még több gél. Egyszerűen beleszerettem ebbe az egész Ironmanbe, minden álmom hogy jövőre is ott lehessek Veletek! (Karácsonyra egy versenyképes biciklit kapok.)

Nagyon gratulálok mindenkinek! A szervezőknek is, hibátlannak tűnt ez a pár nap!
 

Végül pedig hatalmas hála: Anyunak - Apunak (főszponzorok), Kreszta Zolinak (koordinátor), Csörgő Szilárdnak (az edzőtárs), Szász Norbertnek (nemistudommilyenszerepet töltött be), illetve Kohelka Lacinak (aki bárhol tud
szállást intézni). Nélkülük ez a műsor nem jöhetett volna létre! 

27 komment

Címkék: triatlon ironman élménybeszámoló nagyatád