Elmúlt a kilométerhiány

2009.07.30. 10:54 Winkler Róbert

Nem is volt vészes. Összesen alig 2000 kilométert motoroztunk, de rengeteg olyan kis zergebaszta vicinálison is jártunk, hogy gyakorlatilag reggeltől estig motoron ültünk. Ennél jobb orvosság kilométerhiány ellen nincs. Csak aztán a vége felé már nagyon éreztem a térdem.

Szombat estére elő volt írva 10 km "jóleső futás", de egyrészt negyed tízkor értünk be a Dolga Vas (Hosszúfalu) nevű településre, tehát sötét volt ahhoz, hogy egy idegen helyen, idegen kutyák között elkezdjek futni az éjszakában, ráadásul pedig mire lekászálódtam a motorról, a mindig éber, és irigylésre méltóan fürge Gumis Rudi már ki is kérte a söröket.

Úgyhogy átraktam a jóleső tízest vasárnap estére, hazai pályára. Viszont fájt a jobb térdem. Ízületi problémákra csak két gyógymódot ismerek, az egyik a Richtofit sportkrém, a másik a futás, hát most bevetettem mindkettőt.

Eleinte nem sikerült megvalósítanom a jóleső futást, olyan közepesen kínlódós volt. Az vigasztalt csak, hogy a népszigeti Duna-parton, ahol nemrég még az árhullám vonult, elképesztően egyenetlen lett a talaj - a fehéres, agyagos murva nehezen ázik sárosra, de ha igen, és összemászkálják, évmilliókig megőrzi a dinoszaurusz-lábnyomokat. És ugye épp a múltkor tárgyaltuk, mennyire jót tesz a terepfutás a lábízületeknek.

Féltávnál aztán valahogy oldódni kezdett a ringrozsda, és a szervezetem felfogta, hogy most már nem ülnie kell, úgyhogy a végére annyira belelendültem, hogy szívem szerint 15-öt futottam volna. Ezzel kapcsolatban pedig több kételyem is van. Mint a mellékelt ábra mutatja, a félmaratonra felkészítő gyorsító edzéstervben egyáltalán nincs hosszú futás.

Katt a képre!

Aztán mi van azokon a napokon, amire pihenő sincs írva? Fel se kell kelni? És én szívesen elhiszem az edzéstervet, csak nagyon kíváncsi volnék, hogyan működik. A Nike agyközontjában azt mondták, a héten összehoznak majd Monspart Sarolta értelmi szerzővel, akinek majd feltehetem kérdéseimet. Ha esetleg valakinek van még kérdése a formaidőzítéssel és a félmaratonos gyorsítással kapcsolatban, szívesen médiumoskodok. Addig is tekintsenek meg néhány mobiltelefonos fotót az Olasz-, Osztrák- és Szlovén-Alpokból.

GALÉRIA!

Biolegelő Rosskofelnél

A gondterhelt szerző önarcképet komponál völgyzáró gáttal

Felhő-gruppenszex Villach felett

19 komment

Címkék: motor 2000 felhő legelő monspart sarolta zergebaszta

Eltakarják a napot, eltakarják előlem, mert egy fejjel kisebb vagyok

2009.07.29. 09:47 angelday

Winklert felhívtam tegnap, éppen gyúrni volt. Winkler ugyanis fut és gyúr. Megkért, hogy tekintsek végig az elmúlt egy esztendőn, mert megint lapos vagyok, mint a gumilabda.

Ez így igaz.

Az anonim alkoholisták megtérése is a beismeréssel kezdődik. Lapos vagyok. Monspart Saroltát, az első magyar nőt, aki három órán belül futotta a maratont idézném (bocsánat: írnám át) ezen a ponton, mely szerint Winkler Róbert a "csokicerka", Sasvári József pedig a "duplaradír".

Igen, ebben az értelemben a fejlécben levő hatalmas lángok és egymásnak csapó gigászi küzdelem meglehetősen viccesnek tűnik. Dehát nyár van. Télen meg tél volt. Most kezdhetnék mindenféle okfejtésbe, meg elemzésbe, hogy akkor a hidegtől fájt a fogam, aztán elmentem fogorvoshoz, aki "megrögönyözte" (öreganyám hívja így) a fogamat, de nem derült ki semmi, csak az, hogy érzéstelenítés nélküli gyökérkezelés, ettől beijedtem, aztán hirtelen nyár lett, meleg, viharos meleg, nyaralás, munka és hát ugye duplaradír.

Voltunk nyaralni görögbe is (nem, nem tettem ki az IWIW oldalamra), de ott sem vitt rá a lélek. Eleve meleg volt, az ember szeret kilencig, tízig (!) horpasztani, olvasgatni, aztán meg kirándulni kell, illetve meleg van. Este később már jó az idő, de akkor meg jobban esik sörözni, meg horiatikit enni (azaz χωριάτικη σαλάτα -- valamiért az a meggyőződésem, hogy az igazi horiatiki nem azonos a görög saláta nevű gasztro-exporttal).

Súlyom egyébként 92 kilóról 87-ig csökkent munkahelyi és egyéb stresszeknek köszönhetően, pszichózisomat az alábbi fényképsorozat dokumentálja:

És így jutottunk el július 28-ig, amikor Winkler éppen hasazott a konditeremben, én meg a CBA-ban vásároltam kolbászt.

A történetünket majd innen folytatjuk. Vajon lesz-e királyfi a rút békából? Hamarosan kiderül.

18 komment

Címkék: béka józsi kételyek duplaradír csokicerka

Futásnak indult túra lett belőle

2009.07.28. 12:15 szasza75

A hétvégén befejeződött a 3 héten át tartó legnépszerűbb biciklis körverseny, vagyis a Tour de France. Bevallom nemcsak az egyéni és csapatversenyek izgalmai töltöttek el lelkesedéssel, hanem a jelentősebb ország-imázs kampánnyal felérő légi felvételek a gyönyörű tájról.

A verseny első hetében a Pireneusok, a harmadik héten pedig az Alpok nyugati részein kerekezett a mezőny. Nosztalgikus hangulat fogott el, amikor a 16. Martigny – Bourg-Saint-Maurice szakaszon haladtak el, benne érintve két db 2000 méter feletti hágót. Nem véletlenül, tavaly augusztusban a szakasz jelentős részén elhaladtunk útban a CCC felé, igaz csak négy keréken. A felvételek láttán viszketni kezdett a lábam, gyerünk a hegyekbe, fussunk egy jót. (Józsinak a gyerünk a hegyekbe sörözni egy jót gondolat villant át az agyán -- a Szerk.)

Így történt, hogy pénteken Misivel és SC-vel egyeztettünk és elmentünk Ausztriába, a Schneeberg lábához. Gyakorlatilag Budapestről ez a leggyorsabban és legkönnyebben megközelíthető 2000 méter feletti hegy. Reggel fél 6-kor elindultunk, 9 óra körül már a 870 m magasan fekvő Losenheim melletti felvonó parkolójában voltunk. A nap szikrázott ugyan, de a mozgolódó falevelek sejtették, hogy a 2076 méter magas csúcson bizony komoly széllökésekre kell számítani. Az idegenvezető szerepét SC vállalta, így ő  csak mosolygott, amikor előrevetítettem, hogy futni szeretnék. Nekem és Misinek ez volt az első schneeberg-i túránk, ellenben SC-vel, aki már háromszor volt itt korábban. Komótosan elindultunk, majd tettem egy bátor kísérletet a futásra. A próba egy darabig sikerrel járt, fel is tudtam kocogni az 1230 m magasan fekvő Edelweis hüttéig. Nem volt könnyű már ez sem, így a „komoly” sportteljesítményt délelőtt 10-kor sörrel jutalmaztuk.

Futóterveim ekkor foszlottak szét, komoly kaptató kezdődött egészen a csúcsig. 1500 méter magasság felett eltűntek a fák, helyettük cserjék, sziklák övezték utunkat. A hőmérséklet fokozatosan csökkent, a szél egyre erősödött. Aznap valami gyomorproblémával bajlódtam, így a csúcs mellett lévő Fischerhüttében tömény, forró leves és sör volt a sorrend. Egyre inkább azt éreztem, hogy kezd ez a kaland gasztrotúrára váltani. De nem bántam, ritka alkalom ez, amikor a mindennapok teljesítmény hajhászása helyet inkább csak úgy vagyunk egy csodálatos környezetben.

Könnyen beláttuk, hogy ez a környék legnagyobb hegye. Szerencsénkre fantasztikus körpanorámánk volt és a felhők is csak később húzódtak rá sapkaként a hegyre. Innen egy laza kocogás a gerincen a schneebergi fogaskerekű állomásáig, majd innen kezdődött az igazi endorfin junkie kalandozás.

SC megtalálta a hegy legnehezebben járható turistaútvonalát. Gyakorlatilag sziklákon kellett lemászni 1800 méterről 1400 méterre. A térkép is szaggatottan jelölte ezt az útvonalat. Felülről egészen lehetetlen vállalkozásnak látszott. Egyedül az adott reményt, hogy valaki már járhatott erre, hiszen végigfestették a piros sávot.

Misi hasonlóképpen élhette meg az élményt. Akkurátusan eltette botjait, gondolta itt csak a két kezére lesz szükség. Aztán elkövetkezett életem leglassabb kilométere. Egy óra alatt ereszkedtünk a "Herminensteig" útvonalon 400 métert. Mivel még soha nem voltam ilyen helyzetben, elég körültekintően és persze óvatosan kapaszkodtam, csúsztam, másztam. Volt olyan helyzet, amikor pár másodpercig elgondolkodtam, hogy ennek most hogyan is kezdjek neki. Kicsit izgultam, reggel még úgy készültem, hogy futunk egy jót, aztán a végére szinte mászónak éreztem magam.

Bevillant, hogy láttam egyszer egy videót, hogy csinál ilyesmit egy profi, igaz felfelé. Az biztos, hogy nem a nyugdíjasok sportja, mint a filmben szereplő mászó sem lesz már az. Végül 20 km-es kört zártunk 1600 méter szintemelkedéssel és ugyanennyi ereszkedéssel. Futásról nem nagyon tudok beszámolni, erre kevés alkalmunk támadt, de mind a kellemes közérzet, mind a sörözés, mind pedig az erőnléti edzés szempontjából kiváló alkalom volt. A kocsihoz kellemesen elfáradva értünk vissza, gyors fürdés a patakban és máris útnak indultunk Budapest felé. A kis kiruccanásunk sötétedésre véget is ért, ajánlom mindenkinek, csodás nap volt.

8 komment

Címkék: ausztria túrázás mászás izgalom schneeberg

Winkler Szlovéniából jelentkezik

2009.07.25. 10:37 angelday

Motorozni ment, és ő, velem ellentétben, nyaralása alatt is fut. Megbeszéltük, hogy SMS-ben tájékoztat a helyzetről.

Ez itt Winkler, még Budapesten:

És itt az SMS folyam:

Itt pedig a behivatkozott fotó (Winkler követhető egyébként a hivatkozott Twitter szolgáltatáson):

11 komment

Címkék: motor szlovénia sms iphone túra monspart sarolta duplaradír

Idegtépő pulzusmérés

2009.07.24. 08:54 szasza75

Korábban már írtam róla, hogy egy Garmin Forerunner 305-ös modellt nyúzok már több mint egy éve. A viszonylag új 405-ös GARMIN modell és egyéb POLAR vagy Suunto órákhoz képest ugyan kevésbé kifinomult aerodinamikai szempontból, de amikor kedvező feltételekkel hozzá tudtam jutni, nem a designra mentem rá, hiszen úgy is csak futáshoz, bringázáshoz hordom. Megvettem, azóta is szinte napi szinten viselem egészséggel, békességgel.

Az elmúlt napokban, hetekben egyszer csak azt vettem észre, hogy a pulzusom nem a megszokott sávban mozog, hanem igencsak magas értékekre ugrik fel. Először csak a futások első pár percében, aztán később már teljeseb alkalomszerűen. Értem ezalatt, hogy nemcsak úgy súrolja a HR max-ot, hanem olyan 30-40 percenkénti ütéssel túl is szárnyalja azt. Először a légköri hullámokra, csatornákra, elektromos vezetékekre gyanakodtam, aztán amikor erdőben lejtőn kocogva mértem ugyanilyeneket inkább arra gondoltam, hogy valami nagy gáz lehet a szívemmel.

A piros a pulzus a zöld a szint:

Lelkem megnyugtatása végett felcsatoltam magamra egy kölcsön Polart is, amely leginkább hasonló értéket mutatott, de olykor a POLAR kevesebbet mért, mint a Garmin.

Ilyen mérési értékekre hagyatkozva, nagyon nem lehetett az utóbbi napokban pulzusra futni, így inkább a belső érzésemre hagyatkoztam. Nagyjából tudom, hogy milyen tempónál milyen pulzusértékeim vannak, és így automatikusan olyan tempóban futottam, amihez fejben rendeltem egy pulzusértéket.

Felmerült bennem, lehet, hogy a mellkas öv eleme gyengélkedik, így a csere talán nem árthat. A sarki office depoban könnyen be tudtam szerezni. Este elmenekültem a hőség elől egy légkondicionált spinning órára, hogy laboratóriumi környezetben tesztelhessek. Felcsatoltam egy POLAR-t is, és megrögzötten figyeltem a két kütyü számait. Szinte tökéletesen ugyanaz volt, kivéve pár másodpercet, amikor is a GARMIN a 130 körüli értékről felrepült 160 környékére, indoktalanul. :-(

Ez a félsiker nem hagyott nyugodni, így este nekiálltam egy alaposabb RESET-elésre az órán. Nos addig nyomogattam, amíg annyira behalt, hogy elindítani sem tudtam. Pedig ráment az esti Tour de France összefoglalójának műsorideje, meg a reggeli kávézásom ideje is. Az óra tecchalott állapotba került én meg egyre idegesebb lettem. Tekintve, hogy külföldi vásárlás volt, így a magyar forgalmazónak nem vagyok érdekes.

Egy próbát csak tettem azért, elmentem egy Garmin szervizbe statisztikai hibának. Ott készségesen segíteni szerettek volna, csak nem tudtak. A szervizes nem tudta elindítani az órát és megnyugtatott, hogy 21 ezerért becserélik, ha magyar. Persze mivel nem volt az, így mondta, hogy a Garmin oldalán találok instrukciókat hova kell küldenem. Ilyen helyzeteket én inkább "kukába vele" érzésként élek meg.

És most akkor hogyan tovább? kérdésre Dagobert bácsi raktára jutott eszembe. Tovább ezen a gondolati síkon nem jutottam, mert inkább betértem egy cukrászdába ahol bevágtam 3 gombóc fagyit és egy sütit, úgyis vége a zsírégető edzéseknek egy időre. Majszolgatás közben hogy-hogy nem valamilyen gombkombinációra beindult az óra. Juhhhéjjj, a kukát elfelejthetem, bár még nem tudom a pulzuskilengések mennyire maradtak meg. Ez egy következő teszt eredménye lesz. Amúgy szeretem ezt az órát, annyi közös futásunk volt és megbízható társnak bizonyult hónapokon keresztül.

Dehogy a futásról is szó essék a múlt héten ez történt:

hétfő: 9 km könnyű kocogás
kedd: 15,5 km szintesebb (600 m) futás a Normafánál (Normafa-Makkosmária-Jánoshegy- Nagyhárshegy-Kishárshegy-Erzsébet kilátó-Normafa)
szerda: spinning
csütörtök: 19 km (850 m szint) éjszakai futás (Dömös- Prédikálószék-Dobogókő-Dömös)
péntek: spinning
szombat: 18 km (850 m szint) a HHH körül
vasárnap: pihi

34 komment

Címkék: óra döglött garmin polár pulzusmérés

Korai fartlec kísérletek

2009.07.22. 08:33 Winkler Róbert

Megkezdtem tudományos felkészülésemet a félmaratonra. Az Ultrabalatonon már kiderült, hogy le tudom én ezt futni két óra körül, de ott tökéletes (hűvös) időjárás volt, mi lesz velem a dögmelegben?

Legutóbbi jelentkezésemkor már az első hozzászóló belinkelte a verseny honlapját, mert hogy a 22. oldalon van egy gyorsító edzésterv, hetekre lebontva. Na jó, ez épp annyira tudományos, amennyire nekem kell. A link még pont idejében érkezett, én viszont link voltam (bocsánat), és csak vasárnap kattintottam rá. A gyorsító edzést eszerint a múlt héten kellett volna elkezdeni, lemaradtam 60 perc futásról (kedd), 60 perc "más sportmozgás"-ról (szerda), 6 km/3-ról (csütörtök), amiről elképzelésem sincs, mi lehet, 5 km + (8x80m) repülőről (szombat), vasárnapra esett volna 12 km jóleső futás.

Igazából persze nem maradtam le mindenről, mert futni speciel futottam, a más sportmozgás is megvolt (gyúrás, vaze). Viszont nem kezdhetem 12 km jóleső futással a tervszerű edzést: valami tudományosabb kell. A második hétre például ki van írva 6 km fartlec futás, ami aztán tényleg homály. Kiültem az erkélyre a szép napsütésben, és elkezdtem a felkészülési google-ozást. Fartlek?! Azanyád! Hamar a brit Runners World honlapra keveredtem, ahonnan időnként el-elvittek különböző linkek, és kalandozásai során megfigyeltem, hogy a fartlek az lehet farlec, farklek vagy fartklek. A szó állítólag svéd eredetű, és a tempó és játék szavakból származik. Hogy egy svéd milyen betűk sorba rakásával írja le, nem tudom, az angolok általában raknak bele egy t-t, mert úgy kiadja a fart, a fartlec edzés pedig nyilván egy kicsit fingató. (fartlek a Google és a Wikipédia szerint még angolul is -- a szerk.)

Na, aztán miután már tiszta volt, hogy a fartlek lényege, hogy a normál tempónkba sprinteket iktatunk, aztán visszaállunk, míg a pulzusunk megnyugszik, aztán megint sprint, egyre vadabb honlapokra keveredtem, és már zsongott a fejem a különféle aerob és anaerob elméletekről, a szénhidrátból és zsírból történő futástól.

Megnéztem még az Eurosporton Usain Bolt berlini sprintjét szuperlassítva, elég félelmetes volt, hogyan mozog a bokája minden talajfogáskor. (videónkon Asafa Powell látható -- a szerk.) Ekkor jutott eszembe, amit szintén most olvastam, hogy érdemes sokat futni terepen is, mert erősíti a láb ízületeit. Na, ezt jól csináltam, magamtól is sokat voltam földúton. Az is különös egybeesés, hogy a szakma nagy egyetértésben ajánlgatja a hétvégi hosszú futást, amit ugye magamtól is hétvégén szoktam megkívánni. Természetesen nyomára bukkantam alternatív elméleteknek, mint például nyolcnapos heti edzésterv, meg hosszú futás-tili-toli, de ez nyilván csak azokat érdekli, akik régóta csinálják már a konvenciók szerint.

Miután így megdicsértem magam, elmentem fartlekelni, a sztenderd 9 kilométeres távomra. Arról ugye kiokosítottak, hogy a résztávokról szabály nincs, kinézünk például egy fát, és addig tart a sprint - én azt csináltam, hogy száz lépés egy-egy gyors szakasz. Az első kettőnél 170-175 közé ment a pulzusom, aztán úgy látszik, jobban belehúztam, mert 184 is volt, ami az elvi csúcsom, a 220 mínusz életkor felett van.

Hogy összesen mennyi sprint volt, nem tudom, olyan 6-8 között lehetett. Gondoltam, majd a Sportband kirajzolja a görbét, amiből látszanak a csúcsok, de nem. Érdekes, hogy a Sportband a sprintektől összezavarodik: nemhogy nem látszottak a csúcsok, de az össztávot szűk egy kilométerrel rövidebbnek mérte, mint amennyi egyébként lenni szokott. Persze tökmindegy, a lényeg, hogy jól esett, amin kicsit csodálkoztam is. És egy kicsit azt is megértettem, miért úgy néz ki Usain Bolt, ahogy: a sprintektől szépen bedurran az ember válla.

Jó ez a résztávozás, lelkes vagyok, igazából szívem szerint kizárólag ezt csinálnám. A honlapon mára nincs kiírva semmi, szerda meg pihenőnap, csak csütörtökre írnak elő fartlecet. Csütörtökön viszont négynapos motorostúrára megyek, x alpesi hágó y nap alatt fantázianévvel. Viszek futócuccot, mert akár fartlec, akár nem, azt is olvastam, hogy a helynek nincs párja, csak lefelé kell lassan haladni, mert a térdet különben brutális terhelés éri.

29 komment

Címkék: eurosport résztáv edzésnapló felkészülés félmaraton usain bolt fartlec

A célhoz vezető út...

2009.07.17. 16:52 szasza75

Talán egyszer készültem igazándiból félmaratonra. Abban az évben találták ki, hogy klassz piros pólót kap az első 1000 beérkező. Nagyjából 1:40 en belül kellett ahhoz futni, hogy mindenképpen a kezembe nyomják a célba. Ez végül összejött, de azon a nyáron vettem először komolyan a célkitűzésemet. Rendszeresen futottam a köreimet, hétköznap gyorsabbakat és rövidebbeket, hétvégén pedig egy-egy 15-25 km-t. Nagyon büszke voltam magamra a kitartásom miatt. De ez már rég volt....

Augusztus végén ismét nekivágok a CCC elnevezésű trailversenynek. Egy korábbi postban már írtam róla, tavaly nem fejeztem be. Talán a tapasztalatlanság, talán a puhány lábam és rossz cipőválasztás, de az is lehet, hogy fejben voltam kevés hozzá. Annyit megtanultam, hogy ez nem sétagalopp, komolyan kell venni. Augusztus 28-án 10 órakor rajt, így múlt hét elejétől gyakorlatilag belekezdtem a felkészülésem utolsó 7 hetébe. Természetesen ezt megelőzően is futottam, csak ugye mivel közeledik a verseny napja, így a ráhangolódás is nagyobb szerepet kap. Ennek megfelelően múlt hét pénteken a szellemi ráhangolódás jegyében a szállástársakat invitáltam egy már klasszikusnak mondható sörben sült csülök partira. Mentálisan kifejezetten jót tett ez a kezdet, utat nyitva a következő 7 hét megpróbáltatásainak. Persze elejtettem pár irányelvet is arra vonatkozóan, hogy az edzéseket komolyan veszem, többet futok hegyen és az étkezésemre is jobban odafigyelek (pár kilót azért jó lenne ledobni). Utóbbi kivételével ezek vállalható fogadalmak.

A múlt hét nem csak emiatt volt érdekes. Németh Csaba újabb skalpját gyűjtötte be a 7 napos SWISS JURA Marathonon, vasárnap pedig 5 trikoloros mezbe öltözött futó mérettette meg magát a Terepfutó VB-n Franciaországban (68 km, 3500 m szint). A magyar csapat kiválóan helyt állt a rendkívüli nehéz és technikás magaslati pályán.

Aznap futótársaimmal mi sem tétlenkedtünk. Pár ezer méterrel alacsonyabban a Szurdok 40 túrán látogattuk meg a Pilis számos szurdokát és persze emelkedőjét. Nemcsak a pazar természeti szépségekre csodálkoztam rá, hanem arra 2400 m szintre is, amit belesűrítettek a 44 km-es távba. Persze a Rám-szakadékban, a Vaskapu sziklánál (lásd fotó), vagy a Lukács-árokban szó sem volt futásról. Mindenesetre a 6:30-on belüli teljesítéssel tökéletesen elégedett vagyok. A táv során csupán egyszer gyengültem el igazán, amikor is egy méretesebb kullancsot pöcköltem le a pólómról. Persze elfáradtam, de ez rendjén is van így. Időközben az is felmerült bennem, hogy heti egy alkalommal összefoglalom itt, hogy mit futottam, sportoltam az adott héten, de talán ezek a futások meglehetősen kevés támaszt nyújtanak a sporttársak félmaratoni felkészüléséhez. Na de ezen még gondolkodom.

76 komment

Címkék: motiváció ccc félmaraton terepfutás ráhangolódás

Tudományos ambíciók

2009.07.15. 08:42 Winkler Róbert

Valahogy úgy állt be a szervezetem, hogy hetente egyszer kívánja a nagyobb távot, konkrétan a 20 km körült. Ha esik, ha fúj. Mostanában leginkább párás dögmeleg volt, és furcsa, de igazán különös, hogy akkor is. A perverzitást lehet még fokozni, most például dzsekit is vettem a futáshoz. Elvégre bármikor lehet eső, és úgy képzelem, akkor milyen jó lesz majd a kabát, mert 10 kilométer távolság hazulról elég sok, én aztán nem fogok megfázni.

A totális perverzió jegyében a legutóbbi 20-ast megelőző nap vért adni is voltam, mert így már futás után hitelesebben mondja az ember, hogy ezt már nevezem, meg hogy na, már megint iszonyú kemények voltunk.

Keménynek biztos kemény voltam, de lassú: úgy látszik, az a fél liternyi oxigénszállító képesség azért nem termelődik újra egy nap alatt. A gondolkozáshoz elengedhetetlen Kropkó-féle második fázisú oxigénszufficit se alakul ki olyan könnyen. De azért gondolkoztam. A szeptemberi félmaratonon lehet mindenféle idő. Viszont az Ultrabalatonon tökéletes hűvös-szeles volt, a nagy számok törvénye alapján pedig kétszer ekkora szerencsém nem lehet. Az Ultrabalaton egyébként is olyan, amilyennek egy futóversenynek lennie kell: jó levegő, gyönyörű tájak, a városi félmaraton meg minden, csak ez nem. Tehát ha a legrosszabból indulunk ki, tűző nap, forró aszfalt, oxigén a legközelebb Békásmegyernél.

Viszont ha már elindult az ember, nem lehet végig vánszorogni: valami tervszerű felkészülésre van szükség. Írok a Rasnak, állítson már össze valami edzéstervet, hátha tudományos alapon lehet még fejlődni. Ezt a résztávos izé-dolgot például egyáltalán nem értem. Az lesz a legjobb, ha egyszerre csak egy hetit kérek, az se baj, ha mind ugyanaz, de az én agyam csak a részfeladatokat tudja feldolgozni.

Kerítettem egy masszőrt is, Ogre Néni, még egykori rendezőnket, Robertót is rendbe rakta, márpedig ha komolyan sportol az ember, kell a lazítás. Azt az egyet nem látom csak a történetben, hogy mikor lesz rá időm. De kéthetente egy alkalom csak összejön.

Kétharmad távnál pedig azt találtam ki, hogy kerítek egy pedikűröst, mert 10 kilométer felett már könnyebben jönnek a bőrkeményedések, és a benőtt köröm se profi. Péntek este pedig sportosan bebaszunk Zamárdiban, a Hell's Angels meetingen. A full absztinensek állítólag korábban halnak - a tudomány mindenek előtt!

(képünk gátlástalan photoshop, mi sem értjük)

46 komment

Címkék: résztáv pára ambíció felkészülés dzseki pedikűr

Futás, mint életforma?!

2009.07.09. 14:20 szasza75

Az Ultrabalaton hetén, pontosabban egy napsütéses csütörtök délután a rajtcsomagok pakolása közben a tihanyi általános iskola udvarába bekocogott az első külföldi versenyző. Piotr Kurylo volt az. Persze mindebben eddig semmi különleges nem volt. Ami mindannyiunkban kíváncsiságot és ámulatot keltett, az hogy maga után húzott egy szekérszerű kiskocsit. Ezzel futott…otthonról…Lengyelországból, ide a Balaton partjához. Aztán kiderült, hogy nem egyenesen Lengyelországból érkezett, hanem onnan még útba ejtette Portugáliát és azt követően jött Tihanyba. Futva. Hát ez volt ő. Piotr Kurylo.

A híre azért hamarabb ideért, mint ő maga. Először közel két éve hallottam róla, amikor is benevezetett a Spartathlonra és nyilván akkor sem bíbelődött átszállásokkal, inkább lefutott Athénba bemelegítésként. A versenyt teljesítette, vélhetően kifutotta magát és Scott Jurek mögött a 2. helyezést érte el.
Amikor feltűnt az UB rajtlistáján, bevallom vártam a vele való találkozást. Miféle arc lehet, hogyan fut, ilyen kérdések foglalkoztattak. A verseny előtt 2 nappal befutott a szekerével, mosolygott és látszódott rajta, hogy nem rejti véka alá különcségét. Sajnos a kommunikációs korlátokat nem sikerült áttörnünk, mi lengyelül nem, ő pedig más nyelven nem tudott. 

Megmutatta a szekerét, ami valójában egy THULE box volt. Házilag szerelt kerekekkel, elől egy rudazattal, amire egy rugós öv volt csatolva. Ezzel húzta a szekeret. Volt rajta pár szellőzőszerű is, talán ekkor még nem is gondoltuk, hogy ez az eszköz nem csak szállításra alkalmas, ágyként is funkcionál. Kinyitotta a „síboxot”, benne hálózsák, ruhák, térképek, étel, stb. Ekkor vált világossá, hogy nem egy Mastercarddal rohangál városról városra és cseszi az időt szálláskeresésre, hanem fut, leparkol magára zárja a fedelét, és alszik. A „síbox” tetejére egy Európa térkép volt ragasztva, rajta nyilak hogy jött Magyarországra. Mondta, pár nappal hamarabb ért ide, mint tervezte, így előtte még bejárta a pályát futva.

Egy NIKE cipő volt rajta. Elsőre nem ismertem fel. A teteje még-még szakadtan is elmegy, de a talpa az annyira el volt kopva, hogy kényszerűségből egy vastagabb gumi volt ráragasztva. Elmagyarázta, és persze megmutatta, hogy ez azért van, mert csoszogva fut, azaz nem emeli annyira a térdét. Így már mindjárt érthető volt, miért nem bír ki a cipője pár ezer kilit.

A versenyen nagyon stabilan futott, másodikként ért célba. Segítője nem volt. Felmerült bennem a kérdés, mi lett volna, ha nem fut ide a messziből, és rápihen a versenyre rendesen, nyugodt körülmények között alszik és persze kicsit újabb cipőben fut. Vajon jobb körülmények esetén ez a 31 perces hátrány ledolgozható lett-e volna?

Vasárnap este kipakolta a házacskáját, majd elköszönt. A „boxot” ott hagyta az iskola udvarán. Mondta, hogy vannak itt lengyel barátai, hazaviszik.

Szóval, aki ezek után kedvet érez ahhoz, hogy kipróbálja, milyen egy kisebb szekeret vontatva futni, talán még megtalálja Tihanyban a Belső-tó mellett, az iskola udvarán ezt a különös futó relikviát.

 Fotók: Edzésonline

27 komment

Címkék: balaton edzés lengyelország box piotrl kurylo thule

Gombóc run

2009.07.08. 08:10 Winkler Róbert

Olyannak kéne futnia, aki rendes író, és van benne rutinja, hogy dramaturgiailag vállalhatóan fogjon össze egy több szálon futó cselekményt. Én sajnos csak úgy lineárisan tudom, de igyekszem tarantinósan összezagyválni az idősíkokat. Például most jöttem meg a futásból, de erről kicsit később.

Az Ultrabalaton óta egyet futottam (ez a középmúlt idősík), mely 9 kilométer után meg kellett állapítanom, hogy sajnos azért nem múlt ez rajtam nyomtalan a rám eső 27 kilométer. Vízhólyagjaim, meg ilyesmijeim nem lettek, de a jobb lábfejem jobb oldala szépen megfájdult, illetve erősebben érződött benne a fájás, ami már eleve benne volt. A bokámtól a talpélemig vezető szakasz fájt, ez volna a bokaszalag? Sebaj, addig is gyúrogattam, motoroztam, driftversenyre mentem és vártam, hátha elmúlik.

Aztán eljött a hétfő, ami az én futkosásomtól teljesen függetlenül egybeesett a 3. Emeleti Gombócfesztivállal. Nem kell különösebben nagyszabású rendezvényre gondolni, de a résztvevőknek piros betűs ünnep: velvetes kolléganőnk, Roberta mamája évente egyszer csinál (süt? főz?) egy nagyon nagy adag gombócot. A gombóc szó nagyon homályosan adja csak vissza Roberta-mama művészetét, általában verbálisan is igen nehéz átadni effajta élményt, úgyhogy igyekszem a túlzások mellőzésével, jegyzőkönyvi stílusban összefoglalni a lényeget.

Barackos gombócokról van szó. Sárgabarack. Nem lekvár: barack, édesítő nélkül, csak ahogy a fán megtermett, cukormentesen. Ez aztán kicsit fanyarrá teszi, de talán ez Roberta-mama gombócának igazi titka; a túró rudi is unalomba fulladna a citromos mellékíz nélkül. És persze Roberta-mamának van még ütőkártyája bőven, az egyik ász a fahéjas porcukor, amit Roberta a Gombócfeszt alkalmával külön bödönbe csomagolva hoz a szerkesztőségbe. Na, a fahéjas porcukorral, amit ki-ki ízlésének megfelelően adagol, de van bőven, tehát nem kell vele spórolni, ugyanakkor mégis valahogy végül mindig pont annyi fahéjas porcukor fogy, mint amennyi gombóc, ezügyben egyenesen az isteni gondviselésre vagyok kénytelen gyanakodni, szóval a fahéjas porcukorral olyan a kombó, hogy Teller Ede akár a hidrogénbomba irányába is elvihetné.

Leírhatatlan, tényleg, a felsorolt összetevőkből áll a gombóc lelke. És a teste? A kérdés teljesen jogos - lehetne például túl puha, olyan feleslegesen elomló, ami egy enyhe huzatban magától lemállik a barackról, olyan vizes izé, amire prézlit kell lapátolni, hogy valamennyire egyben legyen, és kiadja a gömb alakot. De nem, ez nem olyan, nem is kemény, nem is száraz: az az érdekes, hogy tökéletesen feszes, bakterházban is hajigálható az állaga, ugyanakkor a szájban úgy omlik el, olyan légies-könnyedén, hogy ez az egyetlen vállalható érzés azon a hídon, ami a fahéjas porcukor és a savanykás barack találkozását előzi meg.

Na jó, nem ragozom, nyolc barack csúszott le a délután folyamán. Komoly ám az érzés! Na ez az, ami után nem mondhatok mást, mint hogy a bokaszalagnak sajnos nincs más választása, futnia kell az este, oldja meg valahogy.

És most egy újabb idő- és térsík lép a történetbe, a jelenkor, melyben tetőzik a Duna, mégpedig egész komolyan. Arra fel voltam készülve, hogy a népszigeti parti sétány víz alatt lesz, de a víz a híd feljáróját is elborította. Szerencsére azonban a hajléktalanok, akiknek el kell azért jutni a félszigeten található Isola nevű intézménybe, egész ügyes feljárót hordtak össze különféle hulladékanyagokból, melyen át lehetett szökdécselni, és a belső úton végigfutni. Aztán a vasúti híd alatt kezdődő szakaszon el a kutyaiskola mellett, satöbbi. Miközben a párásan gőzölgő Dunát néztem, egyre jobban éreztem, hogy ebben a kubai klímában, amiben a mosott ruha két nap alatt szárad meg, nem lehet egyéni csúcsokat dönteni, aztán jött a sokadik idősík: az októberi Spar Maraton szervezői szeretettel meghívtak a versenyre, hogy ha már érzem a bizsergést, hát rajta.

Na, ez az, amit egyelőre korainak érzek, de a 2010-es Gombócfesztig végülis bármi megtörténhet. Most például, ahogy Szasza mondaná, jól kimozogtam a bokaszalag-fájást, az is valami.

22 komment

Címkék: edzés duna gombóc barack bokaszalag népsziget